5556 - 5560 találat a 13530 közül.

Somogyi Győző: Vencel (1301-1305)

Oktatás

Általános

Cím
Somogyi Győző: Vencel (1301-1305); (olajfestmény, Magyar királyok arcképcsarnoka - ötvenkét királyportréból álló sorozat eleme, /2000-2004/)
Leírás
„Szent István koronázásának 1000. évfordulóján kezdtem festeni a magyar királyok arcképcsarnokát Kaposvár városa számára. Célom egységes stílusú, lehetőleg történelmileg hiteles képsorozat volt. 918 esztendő minden ismert írott és képes forrását igyekeztem felhasználni, a királyi pecsétektől a fényképekig. Az 1500-as évektől vannak hiteles ábrázolások. Azelőtt a hagyományra és a kor ismeretével támogatott képzeletre kellett hagyatkoznom. Abban, hogy kit tekintek törvényes királynak és hogyan értékelem az egyes uralkodókat, a magyar történelmi közmegegyezésre bíztam magam. A rövid életrajzokat úgy állítottam össze, hogy az arcok mögül a magyar állam és nemzet sorsa is kibontakozzék. A képek nem élethű portrék, hanem stilizált uralkodó-ábrázolások, a műfaj sok ezer éves hagyománya szerint. Tárgyuk nem a rövid életű egy ember, hanem az ezeréves magyar királyság.” Somogyi Győző (in: Somogyi Győző: Magyar királyok arcképcsarnoka – Ajánlás, Kairosz Kiadó, Budapest, 2006) „A megalkotásban arra törekedtem, hogy egy szemlélettel, lehetőleg hasonló megvilágításban és beállításban álljanak előttünk csaknem ezer év uralkodói. Királyábrázolásaink ugyanis magukon viselik ezer év stílusváltozásait. Az első királyokról például csak erősen stilizált pecsét- vagy pénzábrázolások vannak, vagy vonalas rajzok, később egy-egy metszet. Ezekben az időkben nem volt igény a portrészerű ábrázolásra. A királyban nem a mulandó egyéniséget, hanem a királyeszményt tisztelték, ezért a király mozdulata, kéz- és fejtartása merev, ünnepélyes, ikonszerű. S ahogy ezekkel az ábrázolásokkal foglalkoztam, megismertem a hátterét; hogy ez nem véletlen, nem ügyetlenség. Mint ahogy az ikonok 'merevsége' mögött is nagyon tudatos szerkesztés és főleg eszmei háttér van. Vagyis a királyt másként, mint felszentelt személyt és fenséget ábrázolni nem lehet... Forrásaim az előbb említett, egykorú ábrázolásokon kívül a régészek által feltárt eredeti darabok, amiket múzeumokból, könyvekből, múzeumi katalógusokból tudtam összeszedni. Sokat foglalkoztam viselettörténettel, hadviselet-történettel, és ezt az ismeretemet is belevittem, amikor viselettörténeti hitelességre is törekedtem.” Somogyi Győző (in: Kortárs, 2004/6.)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Szabados János: Fehér üveg

Oktatás

Általános

Cím
Szabados János: Fehér üveg (színes linómetszet, 2003)
Leírás
Szabados János festőművész Fehér üveg (2003) című színes linómetszete a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. A Kaposváron 1937-ben született Munkácsy-díjas kiváló művész a következőképpen summázza életpályáját: „A város, ahol születtem, hét domb karéjában épült, a Kapos mentén. Közülük kettőt hegynek nevezünk ma is: Kecel-hegy és Róma-hegy. Rippl-Rónai révén a Róma-hegy vált ismertebbé, bár nekem, gyermekkori élményeim alapján, a Kecel – mostanra zsúfolásig beépítve is – kedvesebb. A tüskevári malomtól és strandtól jól látszott elnyúló vonulata, jelezve a város egyik akkori határát. Korai rajzaimon, vízfestményeimen ez a vidék jelent meg először. Elsőszülöttként nagy családban nevelkedtem, hatan voltunk testvérek. Apám címfestőmester volt, műhelyében kezdtem rajzolgatni. Ott ismertem meg a festőmesterség eszközeit, anyagait. Elég korán belenőttem az önálló munkába is, üzletportálok kiegészítő figurális díszítőtábláit, plakátokat, mozifilmeket ajánló, enyves festékkel vászonponyvára festett nagyméretű reklámokat, a kötelező ünnepekhez megrendelt sok négyzetméternyi portrét és munkafázisokat megjelenítő tablókat készítettem. Az így szerzett tapasztalatok később is segítettek az éppen adódó feladatokban. Jártam persze művészeti szabadiskolába is, készülvén a főiskolai felvételire. Tanulmányaimat 1957-ben kezdtem a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol mestereim Z. Gács György és Miháltz Pál festőművészek voltak, de találkozhattam ott Borsos Miklóssal és Rákosi Zoltánnal is, akiknek hitelessége és emberi, szakmai tartása sokunk számára jelent mintát. A diplomamunkáig tartó jó évek után, 1962-ben szülővárosomban kezdtem önállóan dolgozni. Ez idő tájt a Dunántúl városaiban letelepedő fiatal alkotókkal alakuló kapcsolataim szakmai biztatást és biztonságot is adtak. Ez a ki nem mondott, de bizonyosságot jelentő szellemi törekvéseinket is összetartó kapcsolat máig érvényesnek mondható. 1963-ban megnősültem, feleségem Weeber Klára szobrász. Két gyermekünk született: János (1967) és Anna (1977). Mindketten mesterségeinkhez hasonló pályát választottak, a Magyar Iparművészeti Egyetemet végezték el. A műterem, ahol több mint harminc éve dolgozunk, ugyancsak benépesült munkáinkkal, eszközeinkkel, szerszámainkkal, anyagokkal és látszólag haszontalan tárgyakkal, azonban még mindig van ott helye az újabb elképzeléseknek, ötleteknek. A hetvenes években pályázatokon elnyert nagyméretű mozaikok kartonjainak hatása és a kivitelezés folyamata lényeges változást hozott festői gondolkodásomban, új léptéket kerestem. A korábbi zártabb képi világ motívumait, felületmegoldásait a képtérben megnyíló terek szabadon kezelt közegébe helyeztem, így a gesztusok véletlenszerűségét kibontva vagy elfedve, nagyobb szerepet kapott a rajz is. Ez a színekből szabadon kibontakozó világ a nyolcvanas évek közepéig foglalkoztatott. Akkor úgy éreztem, váltanom kell, hiszen az elkészült sok kép között ismétlődéseket találtam, meg időnként feltűnő, számomra árulkodó rutinszerű unalmasságot is. Azóta készült munkáim főszereplői a figurák. Az a jelenség érintett meg, figyelmeztetően, melyet környezetemben meg a világban is tapasztalhattam: a különállás, a zárkózottság, az egyedi sérthetetlenség. Témáim persze nem a magam sorsára utalnak, hiszen elégedettnek mondhatom magam. Olyan családom van, mely érzelmi, és szellemi biztonságot áraszt, újabb, bizakodást árasztó képek készítésére ösztönöz…” (forrás: http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_10/021.htm)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
„A tudattalan szakadatlanul számtalan jelképet szállít a modern embernek, s mindegyik szimbólumnak meghatározott üzenetet kell átadnia, meghatározott küldetést kell teljesítenie, aminek célja megőrizni vagy helyreállítani a lelki egyensúlyt.” (M. Eliade)
„A tudattalan szakadatlanul számtalan jelképet szállít a modern embernek, s mindegyik szimbólumnak meghatározott üzenetet kell átadnia, meghatározott küldetést kell teljesítenie, aminek célja megőrizni vagy helyreállítani a lelki egyensúlyt.” (M. Eliade)

Hegedüs László: Tájkép - Velence I.

Oktatás

Általános

Cím
Hegedüs László: Tájkép - Velence I. (olajfestmény, 1978, sorszám: 304)
Leírás
Hegedüs László festőművész Tájkép - Velence I. (1978) című olajfestménye 1990-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. Az alkotó 1920-ban született Budapesten. "Festő, grafikus. 1936-38 között az Aba Novák Vilmos Stúdióba járt, ahol Vaszary tanítványa volt, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett. 1945 után a Fókusz, illetve a Művész Galéria tulajdonosa. 1948-tól külföldön tevékenykedett: Ausztriában, Olaszországban, majd 1972-ig Ausztráliában. Ezután Londonban telepedett le, de többször látogatott Magyarországra. 1987 óta ismét Ausztráliában él. Egyéni tárlatai voltak vidéken (Szentes, Nyírbátor, Hatvan) és külföldön (Melbourne, Sydney, Brisbane, London), valamint csoportosak az Ernst Múzeumban, a Nemzeti Szalonban, Londonban, Melbourneben stb. Munkáit őrzik a Magyar Nemzeti Galériában, a Fővárosi Képtárban, a kaposvári Rippl Rónai Múzeumban, a Szépművészeti Múzeumban, ausztráliai, párizsi, római, amerikai és angliai közgyűjteményekben. 1982-ben ötven festményét és harminc grafikáját a nyírbátori Báthory Múzeumnak ajándékozta." (in: http://www.kieselbach.hu/muvesz/hegedus-laszlo-_hegedus_-laszlo__9087) „Hegedüs László festőművész tájképfestészete senkivel össze nem hasonlítható helyet foglal el a magyar és az egyetemes művészetben. A világpolgár művész egyaránt otthonosan mozog a magyar vidéken, a földgolyó kontinenseinek hatalmas városaiban és legapróbb szigetein egyaránt. Művein az ember alkotta világ szublimálódik a végtelen természet tisztaságába és ősi ártatlanságába, az Univerzum harmóniájába. Képei végtelenül gazdag színárnyalatokat megjelenítő, bátor, lendületes ecsetvonásokkal ’poéta natus’-ként a plein air jegyében megalkotott, ökonomikus remekművek. A művész leginkább szűrt fényben, a kora hajnali derengésben vagy a lebukó nap fényében igyekszik megörökíteni a vizuálisan megragadhatót. Expresszív lírai impresszionista ábrázolásmódjába szürrealisztikus elemek ötvöződnek. Az általa ábrázolt témát gyakran sikerül kiszabadítania a nyugati kultúrát rabságban tartó centrális perspektíva hálójából, s a kompozíció a kitágított, a kiterített, olykor a fordított perspektíva törvényszerűségeinek jegyében szerveződik. A távol-keleti kultúrák ideológiája és világábrázolása, meditatív képalkotása nagy hatást gyakorolt Hegedüs László művészetére. Tájképei nem a pillanatnyi látványt rögzítik, hanem az éppen aktuálisan vizuálisan megragadhatóból kidesztillált időtlen, örökkévaló, létfilozófiai mélységű érzelmi-gondolati struktúrát fogalmazzák meg a vizuális önkifejezés, a festészet nyelvén. Hegedüs Zoltán nem pusztán érzelmek és hangulatok festője, hanem a pillanatnyi mulandó látványban a Világmindenség attribútumait, valamint a Részben mindig az Egészet kereső és megjeleníteni igyekvő festőművész, pillanatnyi képi impressziókból az időtlen Ontológiai Szubsztancia aranymosója, a természeti fények pazar játékának tanúja és krónikása, a színek és fények zenésze. Tájképei lélekkondicionáló, gyógyító meditációs források és objektumok, melyek kiszabadítanak a nyugati kultúra patologikus lineáris idejének fogságából, s szakrális idődimenziókba emelnek.” (kobzosBBL)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció

Goszthony Mária: Dombtető

Oktatás

Általános

Cím
Goszthony Mária: Dombtető (Olaszország, tájkép, olajfestmény, 1930-as évek)
Leírás
Goszthony Mária festőművész Dombtető (tájkép, 1930-as évek) című olajfestménye 1989-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. A rendhagyóan gazdag, sokrétű alkotásokat teremtő és évszázadnyi hosszú, kivételes életutat megélt jeles festő-, grafikus- és kerámiaművész „1893. augusztus 22-én született Bárdibükkön. A család az év nagyobbik részét Budapesten töltötte. Apja, a Vas megyei Goszthony család sarja, aki Somogyban több mint 1000 holdas birtokot műveltetett, a fővárosban jó nevű ügyvédi irodát vezetett. Iskoláit magánúton végezte, vizsgáit Budapesten tette le. A festőnek induló Goszthony Mária művészeti tanulmányait 1912-ben, Münchenben kezdte, ahol a Weisberger Képzőművészeti Akadémiát látogatta. Majd 1917–18-ig Budapesten a Haris közben megalakult, Kernstok Károly, Rippl-Rónai, Vedres Márk által vezetett Képzőművészeti Szabadiskolában folytatott stúdiumot. Kernstok legkedvesebb tanítványa és lelkes segítőtársa volt az iskola életének megszervezésében. Itt ismerkedett meg az új magyar művészeti élet képviselőivel. Szellemi érdeklődésére hatással volt a Vasárnapi Kör nevű progresszív idealista társaság, melynek gyakori látogatója volt. 1918-tól közvetítő szerepet töltött be a KMP Központi Bizottsága és a Katonai Tanács tagjai között, majd a letartóztatott és illegalitásban levő baloldali vezetők összekötője volt. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején, Kernstok vezetésével Nyergesújfalun művésztelep létesült, melynek létrehozásában szintén nélkülözhetetlen partnere volt mesterének. Az 1917–19 között készült szén- és tusrajzai, olajképei szervesen illeszkednek a korszak képzőművészeti szemléletéhez. Munkáit formai lényeglátás, energikus, biztos vonal- és színkezelés jellemzik. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerült. Bécsbe, majd Vedres János segítségével Firenzébe, onnan az osztrák határ közelében, az Alpok lábánál fekvő Villachba ment, ahol közel egy évet töltött. Expresszív, lírai hangvételű táj-akvarellek és tusrajzok őrzik az itt töltött idő emlékét. 1920-ban sikerült újból Olaszországba jutnia. Hosszabb időt töltött Firenzében, Assisiben. Perugiában és Rómában. Firenzében rézkarcot és freskófestészetet tanult. Tanulmányozta Cimabue, Pintorucchio, Giotto és Simone Martini festészetét. Assisiben kötött ismeretséget az ott élő dán katolikus íróval, Johannes Joergensennel, kinek hatására a szent ferenci ideákat követve a vallásos hitben talált támaszra. 1923-ban térhetett ismét haza Bárdibükkbe, ahol kápolnát építtetett és azt saját freskóival díszítette. Az assisi Szent Damján templom keresztjének hű másolata lett a kápolna alapja. A bárdibükki Porciunkola kápolnát XI. Pius pápa bullája 1925-ben búcsújáróhellyé nyilvánította. Olaszországba visszatérve, 1928–31 között Rómában elvégezte a Képzőművészeti Akadémiát. A 30-as évek elejétől az év egyik felét Rómában töltötte, ahol 10 évig műtermet tartott fönn a Villa Borghese melletti Villa Ruffo művésztelepen. Kis szárnyasoltárokat festett és templomi freskókat készített az olasz primitívek modorában, Rómában, Assisiben, Vareseben és a csehszlovákiai Kocsorcban, valamint idehaza Veszprémben. Assisiben kiállítása is volt. A 30-as évek közepétől barátnőjével, Josipovich Idával Vietri Sul Maren, Firenzében és Derutában kerámia műhelyeket látogattak, Salernoban kerámia kurzust végeztek. Könyvtárakban búvárkodtak, motívumokat gyűjtögettek. Kezdetben az itáliai majolikákat másolták, és azokat árulták Budapesten. A 40-es évek végén Bárdibükkön a kiskastélyban műhelyt rendeztek be, ahol a később hozzájuk csatlakozó unokatestvérrel, Goszthony Sárival együtt hármasban dolgoztak. A klasszikus habán stílust a magyar fazekas művészet hagyományos motívumaival és modern elemekkel ötvözve, de alapjában az itáliai reneszánsz hagyományokra támaszkodva kialakítottak egy sajátos kerámia stílust, mely a bárdibükki műhely jellemzőjévé vált. A műhely szellemi irányítója Goszthony Mária volt. Az ő neve alatt kerültek forgalomba a kerámiák főként az Iparművészeti Vállalaton és a Képcsarnokon keresztül. A bárdibükki műhely napsugaras derűje messzire világított. Az ország határain innen és túl számtalan bensőséges hangulatú kerámiával ajándékozta meg a hagyományosabb ízlésű kézműves tárgyak kedvelőit. E ’benső húrokat megpendítő’ hétköznapi tárgyak mára műtárgyakká nemesedve őrzik a három művésznő emlékét. Goszthony Mária kerámiáival megbecsült nevet szerzett, de elsősorban festőnek vallotta magát. Az 1960-as évek végéig festett. Posztimpresszionista szellemű olajképei és akvarelljei egész addigi életét végigkísérték. Külföldi útjain és idehaza, főként Somogyban készült plein aire táj-akvarelljeivel érte el legnagyobb művészi sikereit. A képek nagy része a Londoni Királyi Akvarell Társaság útján Angliába került. A kortárs képzőművészeti eseményekbe nem kapcsolódott bele. Magányos művészként, de számtalan barát szeretetét élvezve dolgozott haláláig. Budapesten és Kaposvárott voltak kiállításai. 1982-ben megkapta a Somogy Megyei Tanács Művészeti díját. 1989. március 28-án halt meg Mezőcsokonyán. Hamvait bárdibükki kápolnája őrzi.” (H. Bognár Zsuzsa művészettörténész – in: https://bkh2011.blog.hu/2011/07/12/goszthony_maria és http://bardudvarnok.hupont.hu/45/goszthony-maria)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció

Kisnemesi címer: Hubay család (Naprágy község)

Oktatás

Általános

Cím
Kisnemesi címer: Hubay család (Gömör-Kishont vármegye, Naprágy község; forrás: XIX. század vége; Faggyas István grafikusművész tusrajza, 1987)
Leírás
A történelmi Gömör-Kishont vármegyei Naprágy községbeli kisnemesi rangú Hubay család címere Dr. Faggyas István (1912-2007) kiváló néprajzkutató, helytörténész és grafikusművész tusrajza. A polihisztor társadalomkutató és művész monográfiát/tanulmánykötetet írt szűkebb-tágabb szülőföldje kisnemesi családjairól, melynek hiteles, dokumentum értékű képanyagát (kisnemesi címerek és címerképek, kisnemesi kúriák és lakóházak) saját maga rajzolta. Az Alsószuha környéki kisnemesek című könyv a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének kiadványaként, a Gömör Néprajza sorozat XVI. köteteként jelent meg Dr. Ujváry Zoltán tanszékvezető egyetemi professzor szerkesztésében (Debrecen, 1988). A MaNDA adatbázisában megtalálható és tanulmányozható e napjainkban már kuriózumnak tekinthető néprajzi monográfia. „Életem nagy adományának tekintem, hogy megismerhettem. Nemcsak az azonos gondolkodás és szellemiség köt össze bennünket, hanem a szeretett gömöri szülőföldhöz való hűséges ragaszkodásunk is. Faggyas Istvánt egy kisded falu, Kelemér adta Gömörnek. Egy tölgyet, amely ott sarjadt és amelynek gyökerei ma is éltető erőt nyújtanak a sok-sok évgyűrűjű lombos fának. A kedves, szeretett falu, ahol Tompa Mihály szellemisége adott inspirációt, nemcsak az elődök emlékét jelenti, hanem azt a forrást, amely munkáit táplálja.” (Dr. Ujváry Zoltán) „E tanulmányomat a téma alaposabb feltárásának szükségességét jelző írásnak tekintem, mivel a régmúlt korokra vonatkozóan csak a komplex kutatás tud további adatokat felszínre hozni. A nemességről sok közlés látott már napvilágot, hogy csak a legfontosabbak közül Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal, I- XIII. köt. Pest, 1857- 1868., Csergheő Géza: Wappenbuch des Adels von Ungarn... I- VII. köt. Nürnberg, 1885 - 1892. és Mocsáry Lajos: A régi magyar nemes. Budapest, 1889. munkáját említsem. Természetszerűleg a Gömörre vonatkozó művekben, pl. Borovszky Sámuel (szerk.): Gömör-Kishont vármegye. Budapest, é.n., Ila Bálint: Gömör megye. I. köt. Budapest, 1976. nagyszámú utalást és adatot találunk. Mihályfalusi Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemesi családai. I- II. köt. Kolozsvár, 1909. munkájában az összes gömöri nemesi családot felsorolja. A jelenkorra vonatkozóan a nemesi hagyományok is már csak emléktöredékekben élnek, miután a nemesi közösségnek alakító társadalmi szerepe régóta megszűnt. A kisnemesség – előjogainak megszűnése után is – féltékenyen vigyázott a régi szokások betartására és hosszabb időn át arra is, hogy a régi jobbágy családokkal ne keveredjenek. A tőkés gazdálkodás kibontakozásának különböző eseményei és következményei, a kisnemesi közösségek e védekező jogszokás jellegét is hiábavalóvá tette, s csupán a rokonsági kapcsolatok magyarázatára csökevényesedett néhány öregember emlékezetében. Az új osztálypolitikai vonatkozások szerint alakultak az eredetileg rokonsági jellegű összejövetelek is, mint a keresztelő, lakodalom, temetés, névnap. A kisnemesség, mint társadalmi réteg, a szükségszerűen bekövetkezett teljes jelentőségvesztés ellenére is megérdemli múltjának kutatását. Mind a Sajó- és a Szuha-völgyi, mind más volt kisnemesi falvakban, ahol lakóinak múltjára vonatkozó adatok még összegyűjthetők, s ilyen anyag elérhető, hozzásegít a kisnemesi múlt kutatásán át más vidékekkel való egykori kapcsolatainak tisztázásához, tájékoztat a magyar népi kultúra alaprétegéről, s különösen a szokásvilág területén nyújthat értékes magyarázatot.” (Dr. Faggyas István)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.