1 - 5 találat a 10747 közül.

Tükrös

Oktatás

Általános

Cím
Tükrös
Leírás
Keményfából készült, domború faragással, festéssel díszített téglalap alakú tükrös. Egyik fele sérült, hiányos, rajta rózsaág és felirat: „SZF 1948”. Hátoldalán egy fa mellett juhász kutyával és 10 birkával. A pásztormunka a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének darabja. „A tükrös (tükörfa, tarisznyás tükörfa, zsebtükörfa) négyzet, téglalap, kör, ritkábban ovális alakú, levehető fedéllel ellátott, kézbevaló, lapos fadobozka, amelynek a fedele alatt – gyakran mindkét lapján – tükröt helyeznek el. A fedél ráhelyezésének módjai különbözőek. A négyzet, téglalap és ovális alakú tükrösre a fedél két oldalán síneken rácsúsztatható. A kör alakú fedelén kis csapok vannak, amelyek a tükröt tartó alji részben kiképzett vájatokba helyezve elfordíthatók. A régebbi tárgyakat spanyolozással, karcolással díszítették, világos színű fából – mint pl. juharfa, kecskerágófa – faragták, a domború faragáshoz a vadkörtefát és a szilvafát választották. Ezek a tükrösök voltaképpen a későbbi zsebtükrök elődjei voltak, s különösen akkor lett nagy keletjük e borotválkozáshoz használt tükröknek, amikor a pásztorok között is elterjedt (…) a pödört bajusz divatja. A legtöbb tükrös alapjában egy kis mélyedést is találunk a bajuszpedrő számára. A tükrös a dunántúli pásztorok körében a 19. sz. első felében terjedt el. Az idősebb pásztorok kétféle tükröst emlegettek: egyiket a zsebben, a másikat a tarisznyában hordták, innen ered a két elnevezés. A legrégibb darabok az 1830-as évekből őrződtek meg. A korai példányok az 1840-es évekből valók, s ezek általában négyzet alakúak, oldalukon kihúzható fedéllel. (…) Ezeken és a későbbi dunántúli tükrösökön gyakran találkozunk a betyár alakjával, s mellette a pásztoréletből vett jeleneteket, továbbá virágábrázolást stb. is találunk.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Gonda Zoltán: Hóolvadás

Oktatás

Általános

Cím
Gonda Zoltán: Hóolvadás (akrilfestmény, 2011)
Leírás
Gonda Zoltán festő- és grafikusművész Hóolvadás (2011) című akrilfestményét a 2013-as esztendőben az alkotó 70. születésnapja tiszteletére rendezett, a grandiózus életművet gazdag képanyaggal prezentáló jubileumi kiállításon tekinthették meg a látogatók a debreceni Kölcsey Központ Bényi Árpád Termében. Gonda Zoltán képzőművész 1943-ban született Nyíregyházán. A négy gyermekes szegény családban szerzett ötvenes évekbeli élmények gondolkodásának alappilléreivé váltak. 1966-ban Debrecenben, majd 1973-ban Budapesten szerzett bölcsészdiplomát. A debreceni Képzőművészeti Körben végezte művészeti tanulmányait, ahol Félegyházi László, Menyhárt József és Bíró Lajos voltak a mesterei. Évekig Balassagyarmaton működött, számos európai, afrikai, ázsiai országban járt tanulmányúton. 1965-től rendszeresen szerepel csoportos és egyéni kiállításokon. Két évtizeden át csak grafikával foglalkozott, s hosszú csend után 1995-től kezdett el újra rendszeresen festeni: azóta több országos és külföldi kiállításon mutatkozott be festményeivel. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének, a Szolnoki Tisza Művésztelep alapító tagja. Szabadúszó alkotó, számos tipográfiai-művészeti munkát jegyez. „Hiszem, hogy aki új világot szeretne teremteni saját eszközeivel, hasznára lehet az emberiségnek – vallja Gonda Zoltán. S ebben a rövidke mondatban benne foglaltatik az alkotó ember vágya, de célkitűzése is. Ebben a hitben körvonalazza sajátos festői, grafikai arcélét, teremt újszerű látványvilágot, óhajt egy aprócska téglával hozzájárulni a nagy egészhez, az emberiség boldogulásához. Mert mit is csinál valójában Gonda Zoltán a művész és az ember? A két fogalmat akár ketté is választhatnám, az életmű érdekében ezt néha kénytelenek vagyunk megtenni. Esetünkben azonban – érzésem szerint – a művész úgy alkot, ahogyan világnézete, erkölcsi normái diktálják. Egyszóval önmagát adja mindabban, amit vizuálisan megfogalmaz. Művészként feldolgozza, absztrahálja, a gondolati szférába menekíti, majd sajátos eszközeivel összegzi és vizualizálja a látottakat. Mert Gonda Zoltán nem ábrázol, hanem érzelmei és tudatalattija erőteljes hömpölygésének engedelmeskedve, egyfajta állandó, nemes transzban alkot. 21. századi modern sámánként, az őselemek, föld, víz, levegő, s nem utolsósorban a tűz ihletésében, dinamikus ecsetvonásokkal ’pergeti meg’ sámándobként használatos festővásznát, új világot teremtve és újrateremtve. A pillanatnyi látvány csak ürügy számára: elindítja azt az érzelmektől fűtött gondolatsort, amely valóságfoszlányokba burkolt szín-foltokban vagy autonóm szín-játékokban ölt testet. Spontánul áradó, széles ívben hömpölygő szín-folyama valósággal feleselni látszik a gondosan megmunkált felületekkel. De nem ez az egyetlen, látszólagos ellentmondás Gonda alkotói módszerében. A művész gyakorta részleteire bontja a világot a szó átvitt, de legszorosabb értelmében is, elkészíti ennek a spontán, analizáló tevékenységnek a művészi térképét, hogy aztán az önállóan is értelmezhető mozaikkockákat egyetlen, nagyvonalú gesztussal átfogó kompozícióvá alakítsa. Erőteljesen emberközpontú festészet ez, még akkor is, ha az ember, vagy alkotásain keresztül keze nyoma konkrétan nem mindig fedezhető fel a munkákon. Alkotójuk emberszeretete, kifejezett kommunikációs vágya viszont minden esetben átsüt a festményeken, grafikákon.” (Németh Júlia művészeti író)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció
„Ha boldogságot a változótól remélsz, nem a változatlantól; ha öröklétet a változóban remélsz, nem a változatlanban: akár ha tükörképedet akarnád etetni és öltöztetni, s vézna és pucér maradna tested is, tükörképed is.” (Weöres Sándor)
„Ha boldogságot a változótól remélsz, nem a változatlantól; ha öröklétet a változóban remélsz, nem a változatlanban: akár ha tükörképedet akarnád etetni és öltöztetni, s vézna és pucér maradna tested is, tükörképed is.” (Weöres Sándor)

Gonda Zoltán: Beköszönt a nyár

Oktatás

Általános

Cím
Gonda Zoltán: Beköszönt a nyár (akrilfestmény, 2000-2010)
Leírás
Gonda Zoltán festő- és grafikusművész Beköszönt a nyár (2000-2010) című akrilfestményét a 2013-as esztendőben az alkotó 70. születésnapja tiszteletére rendezett, a grandiózus életművet gazdag képanyaggal prezentáló jubileumi kiállításon tekinthették meg a látogatók a debreceni Kölcsey Központ Bényi Árpád Termében. Gonda Zoltán képzőművész 1943-ban született Nyíregyházán. A négy gyermekes szegény családban szerzett ötvenes évekbeli élmények gondolkodásának alappilléreivé váltak. 1966-ban Debrecenben, majd 1973-ban Budapesten szerzett bölcsészdiplomát. A debreceni Képzőművészeti Körben végezte művészeti tanulmányait, ahol Félegyházi László, Menyhárt József és Bíró Lajos voltak a mesterei. Évekig Balassagyarmaton működött, számos európai, afrikai, ázsiai országban járt tanulmányúton. 1965-től rendszeresen szerepel csoportos és egyéni kiállításokon. Két évtizeden át csak grafikával foglalkozott, s hosszú csend után 1995-től kezdett el újra rendszeresen festeni: azóta több országos és külföldi kiállításon mutatkozott be festményeivel. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének, a Szolnoki Tisza Művésztelep alapító tagja. Szabadúszó alkotó, számos tipográfiai-művészeti munkát jegyez. „Hiszem, hogy aki új világot szeretne teremteni saját eszközeivel, hasznára lehet az emberiségnek – vallja Gonda Zoltán. S ebben a rövidke mondatban benne foglaltatik az alkotó ember vágya, de célkitűzése is. Ebben a hitben körvonalazza sajátos festői, grafikai arcélét, teremt újszerű látványvilágot, óhajt egy aprócska téglával hozzájárulni a nagy egészhez, az emberiség boldogulásához. Mert mit is csinál valójában Gonda Zoltán a művész és az ember? A két fogalmat akár ketté is választhatnám, az életmű érdekében ezt néha kénytelenek vagyunk megtenni. Esetünkben azonban – érzésem szerint – a művész úgy alkot, ahogyan világnézete, erkölcsi normái diktálják. Egyszóval önmagát adja mindabban, amit vizuálisan megfogalmaz. Művészként feldolgozza, absztrahálja, a gondolati szférába menekíti, majd sajátos eszközeivel összegzi és vizualizálja a látottakat. Mert Gonda Zoltán nem ábrázol, hanem érzelmei és tudatalattija erőteljes hömpölygésének engedelmeskedve, egyfajta állandó, nemes transzban alkot. 21. századi modern sámánként, az őselemek, föld, víz, levegő, s nem utolsósorban a tűz ihletésében, dinamikus ecsetvonásokkal ’pergeti meg’ sámándobként használatos festővásznát, új világot teremtve és újrateremtve. A pillanatnyi látvány csak ürügy számára: elindítja azt az érzelmektől fűtött gondolatsort, amely valóságfoszlányokba burkolt szín-foltokban vagy autonóm szín-játékokban ölt testet. Spontánul áradó, széles ívben hömpölygő szín-folyama valósággal feleselni látszik a gondosan megmunkált felületekkel. De nem ez az egyetlen, látszólagos ellentmondás Gonda alkotói módszerében. A művész gyakorta részleteire bontja a világot a szó átvitt, de legszorosabb értelmében is, elkészíti ennek a spontán, analizáló tevékenységnek a művészi térképét, hogy aztán az önállóan is értelmezhető mozaikkockákat egyetlen, nagyvonalú gesztussal átfogó kompozícióvá alakítsa. Erőteljesen emberközpontú festészet ez, még akkor is, ha az ember, vagy alkotásain keresztül keze nyoma konkrétan nem mindig fedezhető fel a munkákon. Alkotójuk emberszeretete, kifejezett kommunikációs vágya viszont minden esetben átsüt a festményeken, grafikákon.” (Németh Júlia művészeti író)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció
„Aki a lényében rejlő őstudást önmaga számára meghódította, mindent elért, ami emberileg elérhető; az élet és halál csak felületesen sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes.” (Weöres Sándor)
„Aki a lényében rejlő őstudást önmaga számára meghódította, mindent elért, ami emberileg elérhető; az élet és halál csak felületesen sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes.” (Weöres Sándor)

Virágos, spanyolozott tükrös

Oktatás

Általános

Cím
Virágos, spanyolozott tükrös
Leírás
A hívóképen (első két felvétel) látható tükrös mindkét oldalán spanyolozott virágkompozíció (egyik oldalon vörös, a másikon kék alapon). A tárgy a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének részét képezi. „A tükrös (tükörfa, tarisznyás tükörfa, zsebtükörfa) négyzet, téglalap, kör, ritkábban ovális alakú, levehető fedéllel ellátott, kézbevaló, lapos fadobozka, amelynek a fedele alatt – gyakran mindkét lapján – tükröt helyeznek el. A fedél ráhelyezésének módjai különbözőek. A négyzet, téglalap és ovális alakú tükrösre a fedél két oldalán síneken rácsúsztatható. A kör alakú fedelén kis csapok vannak, amelyek a tükröt tartó alji részben kiképzett vájatokba helyezve elfordíthatók. A régebbi tárgyakat spanyolozással, karcolással díszítették, világos színű fából – mint pl. juharfa, kecskerágófa – faragták, a domború faragáshoz a vadkörtefát és a szilvafát választották. Ezek a tükrösök voltaképpen a későbbi zsebtükrök elődjei voltak, s különösen akkor lett nagy keletjük e borotválkozáshoz használt tükröknek, amikor a pásztorok között is elterjedt (…) a pödört bajusz divatja. A legtöbb tükrös alapjában egy kis mélyedést is találunk a bajuszpedrő számára. A tükrös a dunántúli pásztorok körében a 19. sz. első felében terjedt el. Az idősebb pásztorok kétféle tükröst emlegettek: egyiket a zsebben, a másikat a tarisznyában hordták, innen ered a két elnevezés. A legrégibb darabok az 1830-as évekből őrződtek meg. A korai példányok az 1840-es évekből valók, s ezek általában négyzet alakúak, oldalukon kihúzható fedéllel. (…) Ezeken és a későbbi dunántúli tükrösökön gyakran találkozunk a betyár alakjával, s mellette a pásztoréletből vett jeleneteket, továbbá virágábrázolást stb. is találunk.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Pásztorbot

Oktatás

Általános

Cím
Pásztorbotok
Leírás
Pásztorbot ólomöntéses, szárán leveles, makkos, virágos díszítéssel. A hívóképen (első két felvétel) látható tárgy a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének része. // A pásztorbot a pásztor egyik fontos munkaeszköze, terelőeszköze. Binkó, bunkósbot, furkósbot, görcsös bot elnevezése is ismert. Hosszúságát a pásztor saját testmagasságához méri (álla alatt kb. 20 cm-rel ér), vastagságát tetszés szerint választja meg. A pásztorbot minden esetben szívós, keményfából készül (árva tölgy, galagonya, szilfa, somfa, kőrisfa stb.) kétféle módon: kivágott, megszárított vastag fatörzsből hasítják, faragják (húzott bot) vagy az alkalmasnak vélt, bot vastagságú fiatal fát vágják ki s ezt különböző érlelő eljárásoknak, edzésnek vetik alá (istállóban, hídlás alatt vagy trágyacsomóban érlelik, tűz fölött pörkölik, füstölik, zsírral, olajjal, mésszel kezelik stb., ez a botpárgolás). A botot rendszerint maga a pásztor szemeli ki, maga vágja le és készíti el, de vásárokban is árulták, s egymás között is csere tárgyát képezte. Funkciójának megfelelően volt egyszerű, díszítetlen, ún. hétköznapi vagy díszített, ünneplő, parádés pásztorbot. Előbbi elsősorban terelőeszköz, szükségből fegyver volt. Tereléskor a pásztor intett vele a bojtárnak, a kutyájának, ütötte vele vagy utána dobta a jószágnak (ezt a pásztori rendtartások általában tiltották). A magyar hagyományban a pásztorbot a pihenőhely oszlopául is szolgált: az ürgelyukba dugott pásztorbotra a pásztor rávetette subáját vagy szűrét, s ennek árnyékába húzódott. – A pásztorbotok pásztornemenként is változtak: a gulyás nagyobb bunkósbotot, fütyköst, a csikós vékonyabbat hordott. A kondás vagy csürhés botja a gulyáséhoz hasonló hosszúságú, de kissé görbe, s lefelé vastagodott, dobva használta terelésre. A juhász pásztorbotja többnyire vállmagasságig érő kampósbot. Terelésre is szolgált, igazi szerepe azonban a juh kifogása: a bot kampóját a juhász a juh hátsó lábába akasztotta, s maga felé vonva fogta meg az állatot. A kampó v. gamó a Dunántúlon horgas fa, az Alföldön hosszú botra erősített vas- vagy rézhorog. A Dunántúlon a juhász a botot maga készítette, faragással és karcolással díszítette. A legömbölyített kampófej végére jellemzően kosfejet, kígyófejet, emberfejet, makkot stb. faragott. Az alföldi pásztor a díszes vas- vagy rézkampót készen vette a kovácstól, s rászerelte a botjára vagy csont-, ill. szaruberakással tette azt szebbé. A kanászbalta (kondásbalta) fejét a kovácsok vasból készítették, nyelét maga a pásztor, ill. használója faragta. A dunántúli kanászbalta felső széle ívszerűen hajlott csonka piramis alakú fokkal. A nyél lyuka kerek, hengeres nyele gyakran karcolással, spanyolozással díszített. A felvidéki kanászbalta lapja egyenlőtlen szárú háromszöghöz hasonló, felső sarka élesen kiáll, erősen hátraugró foka lapított hasáb alakú. Nyele lapos, gyakran rézverettel díszített. Az Alföldön változatos volt a kanászbalta formája, nyelét berakással is díszítették. A kanászbalta az egykori pásztoréletnek nélkülözhetetlen eszköze volt. Ha az állat lába a fa gyökerei közé szorult, ezzel szabadították ki. Vele vágták ki a botnak való ágat, aprították a tűzrevalót, védekeztek vele a megvadult kan, a vaddisznó, a farkas ellen stb. Ez volt foglalkozásuk címere is, mint a juhászoknak a kampó. A kanászbalta a kanászok mulatozásainál, a kanásztáncnál – nem ritkán a verekedésnél – is szerepet kapott. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Magyar katolikus lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.