1 - 5 találat a 10585 közül.

Sótartó Németegresről

Oktatás

Általános

Cím
Sótartó Németegresről
Leírás
Egyszerű, szaruból készült sótartó, teteje és alja fából, a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének részét képezi. „A sótartó (szaru sótartó, sóstülök) a szarvasmarha szarvából, tülkéből fűrészelt edényféleség a só tárolására. Egyik formája a csonka kúphoz hasonló. A szarv végéből mintegy 10–12 cm hosszú darabot levágtak, hegyes végét lefűrészelték, s ha a lefűrészelt részig nem ért el a tülök üreges része, lyukat fúrtak bele. Ezután az aljának tágabb nyílását egy fakoronggal zárták el, felső szűkebb nyílásába pedig fadugót helyeztek. Másik formája úgy készült, hogy a szarv – rendesen a magyar ökör szarva – középső részéből mintegy 6–8 cm széles karikákat fűrészeltek, s ezeknek az egyik végébe szintén egy fakorongot helyeztek, ez lett a sótartó feneke, másik végébe kivehető, dugószerű fedelet. A harmadik típus az előbbitől abban különbözik, hogy nem hengeres, hanem lapított formája van. A szarukarikákat forró vízben megpuhították, s fából faragott formára húzták. A pásztorok ennek a lapított formának az előnyét azzal magyarázták, hogy kisebb helyet foglal el. Ez a forma a dunántúli pásztorok körében a múlt század dereka táján terjedt el. A sótartót a parasztok, a pásztorok, a vándorok egyaránt használták. Előnye volt, hogy a só nem nedvesedett meg benne. A polgári, ill. úri családok a második típust a són és paprikán kívül különböző fűszerek tartására is használták. Hasonló formájú szaruedénykében tubákot is tartottak. A sótartót a múlt század végén és e század elején nálunk már csak a pásztorok készítették és használták. A hortobágyi pásztorok a bekötött vagy bevarrott szűrujjban mindig magukkal vitték. (…) A pásztorok mind a három típust díszítették. Az első típuson találjuk a legszegényebb díszítményt bevésve, néha beégetve, egy-egy név kezdőbetűjével, virággal, emberi alakkal stb. A második és harmadik típust vésett díszítéssel, karcolt díszítéssel és spanyolozással díszítették. A díszítmények között a mértani formákat, a növényi ábrázolást, a pásztor- és betyáréletből vett jeleneteket, a vallásos és hazafias jelképeket egyformán megtaláljuk.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Sótartó

Oktatás

Általános

Cím
Sótartó
Leírás
A hívóképen (első két felvétel) látható, Németegresről származó sótartó a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének darabja. Teste szaru, fedelele fából készült. Palástján egyszerű vésett díszítés virágmintával. „A sótartó (szaru sótartó, sóstülök) a szarvasmarha szarvából, tülkéből fűrészelt edényféleség a só tárolására. Egyik formája a csonka kúphoz hasonló. A szarv végéből mintegy 10–12 cm hosszú darabot levágtak, hegyes végét lefűrészelték, s ha a lefűrészelt részig nem ért el a tülök üreges része, lyukat fúrtak bele. Ezután az aljának tágabb nyílását egy fakoronggal zárták el, felső szűkebb nyílásába pedig fadugót helyeztek. Másik formája úgy készült, hogy a szarv – rendesen a magyar ökör szarva – középső részéből mintegy 6–8 cm széles karikákat fűrészeltek, s ezeknek az egyik végébe szintén egy fakorongot helyeztek, ez lett a sótartó feneke, másik végébe kivehető, dugószerű fedelet. A harmadik típus az előbbitől abban különbözik, hogy nem hengeres, hanem lapított formája van. A szarukarikákat forró vízben megpuhították, s fából faragott formára húzták. A pásztorok ennek a lapított formának az előnyét azzal magyarázták, hogy kisebb helyet foglal el. Ez a forma a dunántúli pásztorok körében a múlt század dereka táján terjedt el. A sótartót a parasztok, a pásztorok, a vándorok egyaránt használták. Előnye volt, hogy a só nem nedvesedett meg benne. A polgári, ill. úri családok a második típust a són és paprikán kívül különböző fűszerek tartására is használták. Hasonló formájú szaruedénykében tubákot is tartottak. A sótartót a múlt század végén és e század elején nálunk már csak a pásztorok készítették és használták. A hortobágyi pásztorok a bekötött vagy bevarrott szűrujjban mindig magukkal vitték. (…) A pásztorok mind a három típust díszítették. Az első típuson találjuk a legszegényebb díszítményt bevésve, néha beégetve, egy-egy név kezdőbetűjével, virággal, emberi alakkal stb. A második és harmadik típust vésett díszítéssel, karcolt díszítéssel és spanyolozással díszítették. A díszítmények között a mértani formákat, a növényi ábrázolást, a pásztor- és betyáréletből vett jeleneteket, a vallásos és hazafias jelképeket egyformán megtaláljuk.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Sótartó

Oktatás

Általános

Cím
Pásztorfaragások
Leírás
A hívóképen (első két felvétel) látható, Kaposmérőről származó sótartó a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének darabja. Teste szaru, fedelele fából készült. Palástján egyszerű karcolt díszítés virágmintával. „A sótartó (szaru sótartó, sóstülök) a szarvasmarha szarvából, tülkéből fűrészelt edényféleség a só tárolására. Egyik formája a csonka kúphoz hasonló. A szarv végéből mintegy 10–12 cm hosszú darabot levágtak, hegyes végét lefűrészelték, s ha a lefűrészelt részig nem ért el a tülök üreges része, lyukat fúrtak bele. Ezután az aljának tágabb nyílását egy fakoronggal zárták el, felső szűkebb nyílásába pedig fadugót helyeztek. Másik formája úgy készült, hogy a szarv – rendesen a magyar ökör szarva – középső részéből mintegy 6–8 cm széles karikákat fűrészeltek, s ezeknek az egyik végébe szintén egy fakorongot helyeztek, ez lett a sótartó feneke, másik végébe kivehető, dugószerű fedelet. A harmadik típus az előbbitől abban különbözik, hogy nem hengeres, hanem lapított formája van. A szarukarikákat forró vízben megpuhították, s fából faragott formára húzták. A pásztorok ennek a lapított formának az előnyét azzal magyarázták, hogy kisebb helyet foglal el. Ez a forma a dunántúli pásztorok körében a múlt század dereka táján terjedt el. A sótartót a parasztok, a pásztorok, a vándorok egyaránt használták. Előnye volt, hogy a só nem nedvesedett meg benne. A polgári, ill. úri családok a második típust a són és paprikán kívül különböző fűszerek tartására is használták. Hasonló formájú szaruedénykében tubákot is tartottak. A sótartót a múlt század végén és e század elején nálunk már csak a pásztorok készítették és használták. A hortobágyi pásztorok a bekötött vagy bevarrott szűrujjban mindig magukkal vitték. (…) A pásztorok mind a három típust díszítették. Az első típuson találjuk a legszegényebb díszítményt bevésve, néha beégetve, egy-egy név kezdőbetűjével, virággal, emberi alakkal stb. A második és harmadik típust vésett díszítéssel, karcolt díszítéssel és spanyolozással díszítették. A díszítmények között a mértani formákat, a növényi ábrázolást, a pásztor- és betyáréletből vett jeleneteket, a vallásos és hazafias jelképeket egyformán megtaláljuk.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Sótartó

Oktatás

Általános

Cím
Sótartó
Leírás
A hívóképen (első két felvétel) látható, az 1830–1860-as években készült Nagycsepelyről származó sótartó a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének darabja. Alja és teteje fából készült, teteje íves fogantyúval faragott, de elveszett. Oldalán karcolt, spanyolozott virágos-leveles minta narancs, piros és zöld színben. // „A sótartó (szaru sótartó, sóstülök) a szarvasmarha szarvából, tülkéből fűrészelt edényféleség a só tárolására. Egyik formája a csonka kúphoz hasonló. A szarv végéből mintegy 10–12 cm hosszú darabot levágtak, hegyes végét lefűrészelték, s ha a lefűrészelt részig nem ért el a tülök üreges része, lyukat fúrtak bele. Ezután az aljának tágabb nyílását egy fakoronggal zárták el, felső szűkebb nyílásába pedig fadugót helyeztek. Másik formája úgy készült, hogy a szarv – rendesen a magyar ökör szarva – középső részéből mintegy 6–8 cm széles karikákat fűrészeltek, s ezeknek az egyik végébe szintén egy fakorongot helyeztek, ez lett a sótartó feneke, másik végébe kivehető, dugószerű fedelet. A harmadik típus az előbbitől abban különbözik, hogy nem hengeres, hanem lapított formája van. A szarukarikákat forró vízben megpuhították, s fából faragott formára húzták. A pásztorok ennek a lapított formának az előnyét azzal magyarázták, hogy kisebb helyet foglal el. Ez a forma a dunántúli pásztorok körében a múlt század dereka táján terjedt el. A sótartót a parasztok, a pásztorok, a vándorok egyaránt használták. Előnye volt, hogy a só nem nedvesedett meg benne. A polgári, ill. úri családok a második típust a són és paprikán kívül különböző fűszerek tartására is használták. Hasonló formájú szaruedénykében tubákot is tartottak. A sótartót a múlt század végén és e század elején nálunk már csak a pásztorok készítették és használták. A hortobágyi pásztorok a bekötött vagy bevarrott szűrujjban mindig magukkal vitték. (…) A pásztorok mind a három típust díszítették. Az első típuson találjuk a legszegényebb díszítményt bevésve, néha beégetve, egy-egy név kezdőbetűjével, virággal, emberi alakkal stb. A második és harmadik típust vésett díszítéssel, karcolt díszítéssel és spanyolozással díszítették. A díszítmények között a mértani formákat, a növényi ábrázolást, a pásztor- és betyáréletből vett jeleneteket, a vallásos és hazafias jelképeket egyformán megtaláljuk.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Egyszerű szaru sótartó Kapolyról

Oktatás

Általános

Cím
Egyszerű szaru sótartó Kapolyról
Leírás
A felvételen látható egyszerű, szaruból készült sótartó a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének részét képezi. „A sótartó (szaru sótartó, sóstülök) a szarvasmarha szarvából, tülkéből fűrészelt edényféleség a só tárolására. Egyik formája a csonka kúphoz hasonló. A szarv végéből mintegy 10–12 cm hosszú darabot levágtak, hegyes végét lefűrészelték, s ha a lefűrészelt részig nem ért el a tülök üreges része, lyukat fúrtak bele. Ezután az aljának tágabb nyílását egy fakoronggal zárták el, felső szűkebb nyílásába pedig fadugót helyeztek. Másik formája úgy készült, hogy a szarv – rendesen a magyar ökör szarva – középső részéből mintegy 6–8 cm széles karikákat fűrészeltek, s ezeknek az egyik végébe szintén egy fakorongot helyeztek, ez lett a sótartó feneke, másik végébe kivehető, dugószerű fedelet. A harmadik típus az előbbitől abban különbözik, hogy nem hengeres, hanem lapított formája van. A szarukarikákat forró vízben megpuhították, s fából faragott formára húzták. A pásztorok ennek a lapított formának az előnyét azzal magyarázták, hogy kisebb helyet foglal el. Ez a forma a dunántúli pásztorok körében a múlt század dereka táján terjedt el. A sótartót a parasztok, a pásztorok, a vándorok egyaránt használták. Előnye volt, hogy a só nem nedvesedett meg benne. A polgári, ill. úri családok a második típust a són és paprikán kívül különböző fűszerek tartására is használták. Hasonló formájú szaruedénykében tubákot is tartottak. A sótartót a múlt század végén és e század elején nálunk már csak a pásztorok készítették és használták. A hortobágyi pásztorok a bekötött vagy bevarrott szűrujjban mindig magukkal vitték. (…) A pásztorok mind a három típust díszítették. Az első típuson találjuk a legszegényebb díszítményt bevésve, néha beégetve, egy-egy név kezdőbetűjével, virággal, emberi alakkal stb. A második és harmadik típust vésett díszítéssel, karcolt díszítéssel és spanyolozással díszítették. A díszítmények között a mértani formákat, a növényi ábrázolást, a pásztor- és betyáréletből vett jeleneteket, a vallásos és hazafias jelképeket egyformán megtaláljuk.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.