1 - 5 találat a 8504 közül.

Anna Margit: Kislány

Oktatás

Általános

Cím
Anna Margit: Kislány (olajfestmény, 1963)
Leírás
Anna Margit festőművész Kislány (1963) című olajfestménye a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban található, s az Antal-Lusztig gyűjtemény részét képezi, melynek jogtulajdonosa dr. Antal Péter. Anna Margit (BOROTA, 1913 - 1991, BUDAPEST) a Képzőművészeti Főiskolát Vaszary János növendékeként végezte el 1936-ban. 1937-től nyaranta férjével, Ámos Imrével együtt a szentendrei művésztelepen dolgozott. 1946 és 1948 között az Európai iskola rendezésében állította ki a naiv, gyermeki látást és a szürrealista asszociációkat egyesítő műveit. Fintorgó nőalakjai, bizarr figurái álomittas hangulatukkal a lélek mélyrétegeinek rezzenéseit közvetítik. A hetvenes évektől kezdve népművészeti motívumok épültek bele a primitív iránt mindig is vonzódó művészetébe, amelyre harsány színvilág és egy paraszt-rokokónak mondható buja díszítményesség lett a jellemző. A népi bábukat idéző, rikítóan színes és virágokkal, csipkékkel, girlandokkal felcicomázott figurák kihívó esendőségükben az emberi lét groteszkségét, olykor egyenesen az abszurditását sugallják. Gyűjteményes anyagát 1948-ban és 1968-ban mutatta be az Ernst Múzeumban. 1984 óta Szentendrén állandó kiállításon láthatók a művei.

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció
„A művész fantáziája most minden eddiginél felszabadultabban csapong, de a sokféle irányt összefogja szellemileg az egyéni, őszinte és napjainkban ritka látásmód, a már említett csúfolkodó és szorongó, de humánusan szép meseszerűség.” (Rózsa Gyula)
„A művész fantáziája most minden eddiginél felszabadultabban csapong, de a sokféle irányt összefogja szellemileg az egyéni, őszinte és napjainkban ritka látásmód, a már említett csúfolkodó és szorongó, de humánusan szép meseszerűség.” (Rózsa Gyula)

Kertész Sándor: Temető (Tisztelgés Bálint Endrének)

Oktatás

Általános

Cím
Kertész Sándor: Temető (Tisztelgés Bálint Endrének) (monotípia, 1970)
Leírás
Kertész Sándor festő- és grafikusművész Temető (Tisztelgés Bálint Endrének) (1970) című monotípiája 1996-tól a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. „Kertész Sándor festőművész (Kaposvár, 1940. október 29.) 1980-tól a Művészeti Alap, 1988-tól a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja. A szegedi Tanárképző Főiskola elvégzése után Mezőcsokonyára kerül. A 60-as évek végén kiindulópontként a dekoratív felületekre épülő szürreális nonfiguráció szolgált számára Martyn Ferenc közvetítésében. 1975-től szűkebb lakóhelye, a falu szellemi világa fogalmazódik meg képein. A mindennapi paraszti életet körülvevő tárgyakról, a falusi udvar tartozékait jelentő ócska használati eszközökről készült rajzaiban nem az értékmegőrzés gesztusával, hanem a hagyományos világkép fokozatos kiürülésével, a szétesés állapotával szembesít. 80-as évek elejétől keltezhető festményeinek is e szociológiai kiindulópontú, karikatúraszerű viszony a meghatározója. Szürreális jelenetei üresen hagyott felületek, szétszóródó tárgyak között játszódnak. Groteszk kiemelések, torzítások, miniatürizált méretek jellemzik e kompozíciókat. A groteszk iránti érzék legtömörebben kis méretű tusrajzokban jut érvényre. Kertész munkásságában a 80-as évek második felében az aktív szituációkat egy befelé fordultabb viszony váltja fel: a személyes vonatkozású lelkiélet foglalkoztatja a szerelem és különösen a nemiség életben betöltött szerepe kapcsán.” (in: Géger Melinda: Képzőművészeti élet Somogyban 1945-1990., Kaposvár, 1998, 100. p.) „Kertész Sándorra áttételesen hatott ugyan a Szabados János, Honthy Márta, Bors István és Weeber Klára műveiben programszerűen megfogalmazott folklorisztikus igény, alapvető inspirációként azonban korábbi szűkebb lakóhelye, Mezőcsokonya szolgált számára. A környezet apró hordalékvilága után a 80-as évekre egy sajátos, karikatúraszerű viszony lesz képeinek fő atmoszferikus meghatározója, amikor már nem az értékmegőrzés, hanem a hagyományos világkép fokozatos kiürülésének állapotával szembesít.” (Dr. Géger Melinda, Pannon Tükör, 1997/3) “Jelenetei – különösen az utóbbi években – egyre szélesebb pusztákon, egyre üresebben hagyott felületek között játszódnak, szétszóródó tárgyak között. E töredékes elemek és a köztük- körülöttük virtuskodó kis ’angyalkák’ különös ellentéte az irrealitás érzését fokozza a nézőben. A tárgyakat, akárcsak az emberi alakokat, gyakran elhasznált vaspántok, kapcsok, szétfeslő varrások tartják össze. Lazán tákolt és ugyanakkor széthulló szerkezetekből, pót-/végtagokból áll világunk, életünk és néha magunk is. – vallja a festő. Szárnyaink nyomorúságos toldalékok, kisszerű elrugaszkodásaink kilátástalanok, önmagunkra utaltságunk végzetes. Az ember ágaskodó kimozdulásai hiába biztatóak, összecsatolt tartozékai miatt csupán esendő, nehézkes figura. Az érvényesülés szárnyai csak varrottak, a kiröppenés, elszakadás nehéz.” (Dr. Géger Melinda, Új Művészet, 1990/1.) “Alkotásaiban az emberi alakok és az állatfigurák levetvén hétköznapi arcukat, lélektanilag provokatív és finoman ironikus viselkedésformákat öltenek. A mondanivalót éles és finoman ívelő nonfiguratív ecsetvonás teremti meg izzó fesztelenséggel, határozottan és lényegre törően. A megelevenített állatfigurák a polgári erkölcs tudatosan felmagasztalt kontrasztjait vöröslő fényben juttatják kifejezésre. Kertész Sándor disztributív tértechnikát alkalmaz, amely többnyire egy figurát feltételez, s ez egyben a kép támpillére is. Majd a háttérben mintegy támaszként, alig tapinthatóan felsejlik a mű lényege. A mondanivaló, kinyilatkoztatásként jelenik meg karakteres, pontos nonfiguratív vonásokkal, izzó tömörséggel, s a kép ezen igazi magja féken tartja az akadályokat és a konfliktusokat, amelyekbe az élő teremtmények ütköznek. A művész a figuratív és a nonfiguratív ábrázolás között egyensúlyoz, miközben bizonyos érdeklődést mutat az informális költészettan iránt; a szardonikus, északi ihletésű figurák ábrázolásában mértéktartó, szürrealista biomorfizmusra törekszik. Gazdag kulturális örökséget hordozó művei olyan üzeneteket közvetítenek, amelyeket az élet labirintusában véget nem érő játék vezérfonala köt össze.” (Dr. Francesca Romana Rossi, Olaszország, Udine, kiállításmegnyitó /szövegrészlet/, 1989) “Elnyomjuk, vagy hagyjuk felszínre törni: az élet zenitje körül, mint egy hirtelen támadt fuvallat hozta, ki tudja honnan idelebbenő illatfoszlány, egyre gyakrabban sejlenek fel azok az édes-bús fájdalmas érzések, amelyek megfogalmazásával már oly sokan megkínlódtak. Proust több, mint ezer oldalon kísérelte meg, hogy az Eltűnt idő nyomába eredjen, s Gulácsyt is fogva tartotta az Elhangzott dal régi fényről, szerelemről. Egy lebbenő függöny…egy elsuhanó madár…egy ablakosztás jelzése…egy nyári nap melege…kinek-kinek saját emléke. Igen, ez a ’több vonulatú gondolatiság’ a Kertész alkotások lényege. Csak az övé, egyedi, egyéni és utánozhatatlan.” (Horváth János Milán, METESZ Székház, Kaposvár, kiállításmegnyitó /szövegrészlet/, 2011)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció
„Mi történik akkor, ha az ember belép oda, ahová belépni tilos és mi történik, ha belép a beléphetetlenbe? Azt mondják, hogy ez a halál. Fehér sötétség. Ott él pontosan mellette. Annyira mellette, hogy már átlát, mint a szomszédba.” (Hamvas Béla)
„Mi történik akkor, ha az ember belép oda, ahová belépni tilos és mi történik, ha belép a beléphetetlenbe? Azt mondják, hogy ez a halál. Fehér sötétség. Ott él pontosan mellette. Annyira mellette, hogy már átlát, mint a szomszédba.” (Hamvas Béla)

Török kori bronz akasztós etalon súly II.

Oktatás

Általános

Cím
Török hódoltság kori bronz akasztós etalon súly II.
Leírás
.„A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárában őrzik a magyarországi török hódoltság korabeli bronz akasztós etalont, köznapi szóhasználattal a török súlyt. A korabeli rendkívül intenzív és virágzó kereskedelemben piacokon és vásárokon tömegegységként mérésre használt bronz eszköz 14 oldallapú, felszínét hat darab négyzet és nyolc darab egybevágó egyenlő oldalú háromszög alkotja. Figyelemfelkeltően izgalmas, esztétikus téridom, számos centrális és tengelyesen szimmetrikus tulajdonsággal rendelkezik. A felületet képező síkidomok érintkezési oldalai (élek) lereszeltek/tompítottak (tömegegység-hangolás). Akasztója segítségével függesztve is használhatták a mérlegelés során, de olyan ’sok oldalú’ bronz mérőeszköz, hogy a mérleg tányérjában sem tudott ide-oda gurulni. Rendkívül precíz öntési eljárással, kiváló ötvözetből készült, s a mester a finom cizellálásra is gondot fordított. De hogyan is lehetett volna másképp, hiszen tömegegységről beszélünk!” (kobzosBBL)

Kompetencia

Évfolyam
Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2
Természettudományos és technikai
„Kétségtelen, hogy sokáig viselte a magyar a török súlyt, mégis a török hódoltság kori szerteágazó, sokszínű, virágzó kereskedelem, s az intenzív, pulzáló piaci élet szimbóluma e térgeometriailag is izgalmas, csalafinta formájú mérőegység.” (kobzosBBL)
„Kétségtelen, hogy sokáig viselte a magyar a török súlyt, mégis a török hódoltság kori szerteágazó, sokszínű, virágzó kereskedelem, s az intenzív, pulzáló piaci élet szimbóluma e térgeometriailag is izgalmas, csalafinta formájú mérőegység.” (kobzosBBL)

Szabados János: Elhagyott falu

Oktatás

Általános

Cím
Szabados János: Elhagyott falu (pasztellfestmény, 1973)
Leírás
Szabados János festőművész Elhagyott falu (1973) című pasztellfestménye a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. A Kaposváron 1937-ben született Munkácsy-díjas kiváló művész a következőképpen summázza életpályáját: „A város, ahol születtem, hét domb karéjában épült, a Kapos mentén. Közülük kettőt hegynek nevezünk ma is: Kecel-hegy és Róma-hegy. Rippl-Rónai révén a Róma-hegy vált ismertebbé, bár nekem, gyermekkori élményeim alapján, a Kecel – mostanra zsúfolásig beépítve is – kedvesebb. A tüskevári malomtól és strandtól jól látszott elnyúló vonulata, jelezve a város egyik akkori határát. Korai rajzaimon, vízfestményeimen ez a vidék jelent meg először. Elsőszülöttként nagy családban nevelkedtem, hatan voltunk testvérek. Apám címfestőmester volt, műhelyében kezdtem rajzolgatni. Ott ismertem meg a festőmesterség eszközeit, anyagait. Elég korán belenőttem az önálló munkába is, üzletportálok kiegészítő figurális díszítőtábláit, plakátokat, mozifilmeket ajánló, enyves festékkel vászonponyvára festett nagyméretű reklámokat, a kötelező ünnepekhez megrendelt sok négyzetméternyi portrét és munkafázisokat megjelenítő tablókat készítettem. Az így szerzett tapasztalatok később is segítettek az éppen adódó feladatokban. Jártam persze művészeti szabadiskolába is, készülvén a főiskolai felvételire. Tanulmányaimat 1957-ben kezdtem a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol mestereim Z. Gács György és Miháltz Pál festőművészek voltak, de találkozhattam ott Borsos Miklóssal és Rákóci Zoltánnal is, akiknek hitelessége és emberi, szakmai tartása sokunk számára jelent mintát. A diplomamunkáig tartó jó évek után, 1962-ben szülővárosomban kezdtem önállóan dolgozni. Ez idő tájt a Dunántúl városaiban letelepedő fiatal alkotókkal alakuló kapcsolataim szakmai biztatást és biztonságot is adtak. Ez a ki nem mondott, de bizonyosságot jelentő szellemi törekvéseinket is összetartó kapcsolat máig érvényesnek mondható. 1963-ban megnősültem, feleségem Weeber Klára szobrász. Két gyermekünk született: János (1967) és Anna (1977). Mindketten mesterségeinkhez hasonló pályát választottak, a Magyar Iparművészeti Egyetemet végezték el. A műterem, ahol több mint harminc éve dolgozunk, ugyancsak benépesült munkáinkkal, eszközeinkkel, szerszámainkkal, anyagokkal és látszólag haszontalan tárgyakkal, azonban még mindig van ott helye az újabb elképzeléseknek, ötleteknek. A hetvenes években pályázatokon elnyert nagyméretű mozaikok kartonjainak hatása és a kivitelezés folyamata lényeges változást hozott festői gondolkodásomban, új léptéket kerestem. A korábbi zártabb képi világ motívumait, felületmegoldásait a képtérben megnyíló terek szabadon kezelt közegébe helyeztem, így a gesztusok véletlenszerűségét kibontva vagy elfedve, nagyobb szerepet kapott a rajz is. Ez a színekből szabadon kibontakozó világ a nyolcvanas évek közepéig foglalkoztatott. Akkor úgy éreztem, váltanom kell, hiszen az elkészült sok kép között ismétlődéseket találtam, meg időnként feltűnő, számomra árulkodó rutinszerű unalmasságot is. Azóta készült munkáim főszereplői a figurák. Az a jelenség érintett meg, figyelmeztetően, melyet környezetemben meg a világban is tapasztalhattam: a különállás, a zárkózottság, az egyedi sérthetetlenség. Témáim persze nem a magam sorsára utalnak, hiszen elégedettnek mondhatom magam. Olyan családom van, mely érzelmi, és szellemi biztonságot áraszt, újabb, bizakodást árasztó képek készítésére ösztönöz…” (forrás: http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_10/021.htm)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
„A természet szentségének tudata… csak a falusi népességben él tovább, mert az még kozmikus liturgiaként fogadja be a kereszténységet. Az ipari társadalom… régóta nélkülözi azokat a kozmikus értékeket, amelyek a középkorban még hozzátapadtak.” (M. Eliade)
„A természet szentségének tudata… csak a falusi népességben él tovább, mert az még kozmikus liturgiaként fogadja be a kereszténységet. Az ipari társadalom… régóta nélkülözi azokat a kozmikus értékeket, amelyek a középkorban még hozzátapadtak.” (M. Eliade)

Üllői kora bronzkori égetett agyag öntőforma I.

Oktatás

Általános

Cím
Üllői kora bronzkori égetett agyag öntőforma (Üllő - 5. lelőhely, Kr. e. 2700/2500-2000/1900) - I.
Leírás
"Most a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum jóvoltából egy kora bronzkori öntőformával is megismerkedhetünk, hogy legyen fogalmunk arról, milyen egyszerű eszközökkel dolgoztak eleink. Üllőn, még 2006-ban találták meg a régészek ezt a kis, 6 centiméterszer 2,5 centiméteres agyagból égetett öntőformát, a pontos leírás szerint egy kétrészes, elkeskenyedő végű ár, vagy tű öntőformájának alsó felét. Amiből egyenesen következik, hogy volt ennek a formának egy hasonlóan agyagból égetett teteje is. Az is nagyon valószínű, hogy ez esetben a valamivel egymáshoz rögzített, vagy éppen a földbe beásott öntőformák közé borították bele az öntőnyíláson át a megfelelő mennyiségű felolvasztott bronzot – a formánkon látszik is a magas hő által hagyott nyom. Majd miután az megszilárdult, és kihűlt, levették róla a most 3D-ben is körüljárható kis cserépdarabot, az öntésnél keletkező fölösleget, a sorját pedig csiszolással, köszörüléssel távolították el. És készen is volt az ár, amivel ki lehetett lyukasztani a bőrt. Vagy a tű, amivel össze lehetett fogni a ruhát. Mert a Krisztus születése előtt 2700 és 1900 közötti makói kultúra emberének – aki ezt az öntőformát készítette, és használta, már volt szövőszéke, vagy legalább is valami hasonló alkalmatossága. Azt is tudjuk róla, hogy a sírmellékletek alapján (ezek jobbára csak agyagedények) nem volt valami gazdag népség, viszont már nagyállattartással foglalkozott, tehát ismerte a tehéntejből előállítható élelmiszereket is. (A 24 Üllőn feltárt gödör egyikében 14 fej és lábak nélküli szarvasmarha maradványait találták meg a régészek.) Aztán próbált védelmet nyújtó helyekre, és patakok partjára letelepedni. Halottait mindig elégette, hamvaikat cserépurnákba rakta, vagy egyszerűen beleszórta a sírgödörbe. A makói kultúra fazekasai általában kvarchomokkal „soványították” az agyagot, amivel dolgoztak. És az is érdekes, hogy nem voltak nagy temetőik, inkább magányos sírokat találtak a régészek vagy hármas, hatos sírcsoportokat. A bronzhoz szükséges rezet és ónércet viszont Üllő környékén hiába is keresnénk, így hát csak találgatni lehet, hogy a mai Ausztria területéről hozott alapanyagokból helyben dolgozott-e az amúgy a forma alapján jó szakembernek mondható fémöntő. Vagy esetleg csak az öntőforma került el valahogy az üllői 5-ös számú lelőhelyre." (Pálffy Lajos: Tűt öntött az üllői ember) http://mandarchiv.hu/cikk/6655/Tut_ontott_az_ulloi_ember

Kompetencia

Műveltségi terület
Matematikai kompetencia
Kétrészes, elkeskenyedő végű ár öntőformájának alsó fele. Sárgásbarna színű, kívül szürkésbarna foltosra égett. Az öntési folyamat tönkreteszi az égetett agyagból készített formák belsejét, ezért a két részes öntőformákat csak egyszer lehetett használni.
Kétrészes, elkeskenyedő végű ár öntőformájának alsó fele. Sárgásbarna színű, kívül szürkésbarna foltosra égett. Az öntési folyamat tönkreteszi az égetett agyagból készített formák belsejét, ezért a két részes öntőformákat csak egyszer lehetett használni.

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.