6 - 10 találat a 7799 közül.

Kanászbalta

Oktatás

Általános

Cím
Kanászbalta
Leírás
A hívóképen keményfából faragott, domború mintázattal díszített kanászbalta látható; nyele és feje egy fából készült. A fej tulipános, cakkozott széllel, "Sz. Is." és "1968" felirattal. A nyélen kígyó alakban felfutó leveles, tulipános, virágbimbós mintázat található, melynek hátterei lyuggatottak. A Lábodról, 1968-ból származó tárgy a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének darabja. A pásztorbot a pásztor egyik fontos munkaeszköze, terelőeszköze. Binkó, bunkósbot, furkósbot, görcsös bot elnevezése is ismert. Hosszúságát a pásztor saját testmagasságához méri (álla alatt kb. 20 cm-rel ér), vastagságát tetszés szerint választja meg. A pásztorbot minden esetben szívós, keményfából készül (árva tölgy, galagonya, szilfa, somfa, kőrisfa stb.) kétféle módon: kivágott, megszárított vastag fatörzsből hasítják, faragják (húzott bot) vagy az alkalmasnak vélt, bot vastagságú fiatal fát vágják ki s ezt különböző érlelő eljárásoknak, edzésnek vetik alá (istállóban, hídlás alatt vagy trágyacsomóban érlelik, tűz fölött pörkölik, füstölik, zsírral, olajjal, mésszel kezelik stb., ez a botpárgolás). A botot rendszerint maga a pásztor szemeli ki, maga vágja le és készíti el, de vásárokban is árulták s egymás között is csere tárgyát képezte. Funkciójának megfelelően volt egyszerű, díszítetlen, ún. hétköznapi vagy díszített, ünneplő, parádés pásztorbot. Előbbi elsősorban terelőeszköz, szükségből fegyver volt. Tereléskor a pásztor intett vele a bojtárnak, a kutyájának, ütötte vele vagy utána dobta a jószágnak (ezt a pásztori rendtartások általában tiltották). A magyar hagyományban a pásztorbot a pihenőhely oszlopául is szolgált: az ürgelyukba dugott pásztorbotra a pásztor rávetette subáját vagy szűrét, s ennek árnyékába húzódott. – A pásztorbotok pásztornemenként is változtak: a gulyás nagyobb bunkósbotot, fütyköst, a csikós vékonyabbat hordott. A kondás vagy csürhés botja a gulyáséhoz hasonló hosszúságú, de kissé görbe, s lefelé vastagodott, dobva használta terelésre. A juhász pásztorbotja többnyire vállmagasságig érő kampósbot. Terelésre is szolgált, igazi szerepe azonban a juh kifogása: a bot kampóját a juhász a juh hátsó lábába akasztotta, s maga felé vonva fogta meg az állatot. A kampó v. gamó a Dunántúlon horgas fa, az Alföldön hosszú botra erősített vas- vagy rézhorog. A Dunántúlon a juhász a botot maga készítette, faragással és karcolással díszítette. A legömbölyített kampófej végére jellemzően kosfejet, kígyófejet, emberfejet, makkot stb. faragott. Az alföldi pásztor a díszes vas- vagy rézkampót készen vette a kovácstól, s rászerelte a botjára vagy csont-, ill. szaruberakással tette azt szebbé. A kanászbalta (kondásbalta) fejét a kovácsok vasból készítették, nyelét maga a pásztor, ill. használója faragta. A dunántúli kanászbalta felső széle ívszerűen hajlott csonka piramis alakú fokkal. A nyél lyuka kerek, hengeres nyele gyakran karcolással, spanyolozással díszített. A felvidéki kanászbalta lapja egyenlőtlen szárú háromszöghöz hasonló, felső sarka élesen kiáll, erősen hátraugró foka lapított hasáb alakú. Nyele lapos, gyakran rézverettel díszített. Az Alföldön változatos volt a kanászbalta formája, nyelét berakással is díszítették. A kanászbalta az egykori pásztoréletnek nélkülözhetetlen eszköze volt. Ha az állat lába a fa gyökerei közé szorult, ezzel szabadították ki. Vele vágták ki a botnak való ágat, aprították a tűzrevalót, védekeztek vele a megvadult kan, a vaddisznó, a farkas ellen stb. Ez volt foglalkozásuk címere is, mint a juhászoknak a kampó. A kanászbalta a kanászok mulatozásainál, a kanásztáncnál – nem ritkán a verekedésnél – is szerepet kapott. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Magyar katolikus lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Pásztorbot

Oktatás

Általános

Cím
Pásztorbot
Leírás
A hívóképen fiatal keményfából kivágott, hántolt, faragott, ólommal díszesen beöntött pásztorfegyver, pásztorbot látható. A bot feje bunkó formában kiszélesedett, az ólombeöntések keresztalakokat és csúcsmintákat mutatnak. A tárgy a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének darabja.A pásztorbot a pásztor egyik fontos munkaeszköze, terelőeszköze. Binkó, bunkósbot, furkósbot, görcsös bot elnevezése is ismert. Hosszúságát a pásztor saját testmagasságához méri (álla alatt kb. 20 cm-rel ér), vastagságát tetszés szerint választja meg. A pásztorbot minden esetben szívós, keményfából készül (árva tölgy, galagonya, szilfa, somfa, kőrisfa stb.) kétféle módon: kivágott, megszárított vastag fatörzsből hasítják, faragják (húzott bot) vagy az alkalmasnak vélt, bot vastagságú fiatal fát vágják ki s ezt különböző érlelő eljárásoknak, edzésnek vetik alá (istállóban, hídlás alatt vagy trágyacsomóban érlelik, tűz fölött pörkölik, füstölik, zsírral, olajjal, mésszel kezelik stb., ez a botpárgolás). A botot rendszerint maga a pásztor szemeli ki, maga vágja le és készíti el, de vásárokban is árulták s egymás között is csere tárgyát képezte. Funkciójának megfelelően volt egyszerű, díszítetlen, ún. hétköznapi vagy díszített, ünneplő, parádés pásztorbot. Előbbi elsősorban terelőeszköz, szükségből fegyver volt. Tereléskor a pásztor intett vele a bojtárnak, a kutyájának, ütötte vele vagy utána dobta a jószágnak (ezt a pásztori rendtartások általában tiltották). A magyar hagyományban a pásztorbot a pihenőhely oszlopául is szolgált: az ürgelyukba dugott pásztorbotra a pásztor rávetette subáját vagy szűrét, s ennek árnyékába húzódott. – A pásztorbotok pásztornemenként is változtak: a gulyás nagyobb bunkósbotot, fütyköst, a csikós vékonyabbat hordott. A kondás vagy csürhés botja a gulyáséhoz hasonló hosszúságú, de kissé görbe, s lefelé vastagodott, dobva használta terelésre. A juhász pásztorbotja többnyire vállmagasságig érő kampósbot. Terelésre is szolgált, igazi szerepe azonban a juh kifogása: a bot kampóját a juhász a juh hátsó lábába akasztotta, s maga felé vonva fogta meg az állatot. A kampó v. gamó a Dunántúlon horgas fa, az Alföldön hosszú botra erősített vas- vagy rézhorog. A Dunántúlon a juhász a botot maga készítette, faragással és karcolással díszítette. A legömbölyített kampófej végére jellemzően kosfejet, kígyófejet, emberfejet, makkot stb. faragott. Az alföldi pásztor a díszes vas- vagy rézkampót készen vette a kovácstól, s rászerelte a botjára vagy csont-, ill. szaruberakással tette azt szebbé. A kanászbalta (kondásbalta) fejét a kovácsok vasból készítették, nyelét maga a pásztor, ill. használója faragta. A dunántúli kanászbalta felső széle ívszerűen hajlott csonka piramis alakú fokkal. A nyél lyuka kerek, hengeres nyele gyakran karcolással, spanyolozással díszített. A felvidéki kanászbalta lapja egyenlőtlen szárú háromszöghöz hasonló, felső sarka élesen kiáll, erősen hátraugró foka lapított hasáb alakú. Nyele lapos, gyakran rézverettel díszített. Az Alföldön változatos volt a kanászbalta formája, nyelét berakással is díszítették. A kanászbalta az egykori pásztoréletnek nélkülözhetetlen eszköze volt. Ha az állat lába a fa gyökerei közé szorult, ezzel szabadították ki. Vele vágták ki a botnak való ágat, aprították a tűzrevalót, védekeztek vele a megvadult kan, a vaddisznó, a farkas ellen stb. Ez volt foglalkozásuk címere is, mint a juhászoknak a kampó. A kanászbalta a kanászok mulatozásainál, a kanásztáncnál – nem ritkán a verekedésnél – is szerepet kapott. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Magyar katolikus lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Furkósbot

Oktatás

Általános

Cím
Furkósbot
Leírás
A hívóképen keményfából készült furkósbot (pásztorbot) lázható, feje és fogója ólom- és ónbeöntéssel mintázva. A Varbóról származó tárgy a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének darabja. A pásztorbot a pásztor egyik fontos munkaeszköze, terelőeszköze. Binkó, bunkósbot, furkósbot, görcsös bot elnevezése is ismert. Hosszúságát a pásztor saját testmagasságához méri (álla alatt kb. 20 cm-rel ér), vastagságát tetszés szerint választja meg. A pásztorbot minden esetben szívós, keményfából készül (árva tölgy, galagonya, szilfa, somfa, kőrisfa stb.) kétféle módon: kivágott, megszárított vastag fatörzsből hasítják, faragják (húzott bot) vagy az alkalmasnak vélt, bot vastagságú fiatal fát vágják ki s ezt különböző érlelő eljárásoknak, edzésnek vetik alá (istállóban, hídlás alatt vagy trágyacsomóban érlelik, tűz fölött pörkölik, füstölik, zsírral, olajjal, mésszel kezelik stb., ez a botpárgolás). A botot rendszerint maga a pásztor szemeli ki, maga vágja le és készíti el, de vásárokban is árulták s egymás között is csere tárgyát képezte. Funkciójának megfelelően volt egyszerű, díszítetlen, ún. hétköznapi vagy díszített, ünneplő, parádés pásztorbot. Előbbi elsősorban terelőeszköz, szükségből fegyver volt. Tereléskor a pásztor intett vele a bojtárnak, a kutyájának, ütötte vele vagy utána dobta a jószágnak (ezt a pásztori rendtartások általában tiltották). A magyar hagyományban a pásztorbot a pihenőhely oszlopául is szolgált: az ürgelyukba dugott pásztorbotra a pásztor rávetette subáját vagy szűrét, s ennek árnyékába húzódott. – A pásztorbotok pásztornemenként is változtak: a gulyás nagyobb bunkósbotot, fütyköst, a csikós vékonyabbat hordott. A kondás vagy csürhés botja a gulyáséhoz hasonló hosszúságú, de kissé görbe, s lefelé vastagodott, dobva használta terelésre. A juhász pásztorbotja többnyire vállmagasságig érő kampósbot. Terelésre is szolgált, igazi szerepe azonban a juh kifogása: a bot kampóját a juhász a juh hátsó lábába akasztotta, s maga felé vonva fogta meg az állatot. A kampó v. gamó a Dunántúlon horgas fa, az Alföldön hosszú botra erősített vas- vagy rézhorog. A Dunántúlon a juhász a botot maga készítette, faragással és karcolással díszítette. A legömbölyített kampófej végére jellemzően kosfejet, kígyófejet, emberfejet, makkot stb. faragott. Az alföldi pásztor a díszes vas- vagy rézkampót készen vette a kovácstól, s rászerelte a botjára vagy csont-, ill. szaruberakással tette azt szebbé. A kanászbalta (kondásbalta) fejét a kovácsok vasból készítették, nyelét maga a pásztor, ill. használója faragta. A dunántúli kanászbalta felső széle ívszerűen hajlott csonka piramis alakú fokkal. A nyél lyuka kerek, hengeres nyele gyakran karcolással, spanyolozással díszített. A felvidéki kanászbalta lapja egyenlőtlen szárú háromszöghöz hasonló, felső sarka élesen kiáll, erősen hátraugró foka lapított hasáb alakú. Nyele lapos, gyakran rézverettel díszített. Az Alföldön változatos volt a kanászbalta formája, nyelét berakással is díszítették. A kanászbalta az egykori pásztoréletnek nélkülözhetetlen eszköze volt. Ha az állat lába a fa gyökerei közé szorult, ezzel szabadították ki. Vele vágták ki a botnak való ágat, aprították a tűzrevalót, védekeztek vele a megvadult kan, a vaddisznó, a farkas ellen stb. Ez volt foglalkozásuk címere is, mint a juhászoknak a kampó. A kanászbalta a kanászok mulatozásainál, a kanásztáncnál – nem ritkán a verekedésnél – is szerepet kapott. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Magyar katolikus lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Pásztorbotok, juhászkampók

Oktatás

Általános

Cím
Pásztorbotok, juhászkampók
Leírás
A hívóképen pásztorbotok, juhászkampók láthatók. A Zala megyéből származó tárgyak a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének darabjai. A pásztorbot a pásztor egyik fontos munkaeszköze, terelőeszköze. Binkó, bunkósbot, furkósbot, görcsös bot elnevezése is ismert. Hosszúságát a pásztor saját testmagasságához méri (álla alatt kb. 20 cm-rel ér), vastagságát tetszés szerint választja meg. A pásztorbot minden esetben szívós, keményfából készül (árva tölgy, galagonya, szilfa, somfa, kőrisfa stb.) kétféle módon: kivágott, megszárított vastag fatörzsből hasítják, faragják (húzott bot) vagy az alkalmasnak vélt, bot vastagságú fiatal fát vágják ki s ezt különböző érlelő eljárásoknak, edzésnek vetik alá (istállóban, hídlás alatt vagy trágyacsomóban érlelik, tűz fölött pörkölik, füstölik, zsírral, olajjal, mésszel kezelik stb., ez a botpárgolás). A botot rendszerint maga a pásztor szemeli ki, maga vágja le és készíti el, de vásárokban is árulták s egymás között is csere tárgyát képezte. Funkciójának megfelelően volt egyszerű, díszítetlen, ún. hétköznapi vagy díszített, ünneplő, parádés pásztorbot. Előbbi elsősorban terelőeszköz, szükségből fegyver volt. Tereléskor a pásztor intett vele a bojtárnak, a kutyájának, ütötte vele vagy utána dobta a jószágnak (ezt a pásztori rendtartások általában tiltották). A magyar hagyományban a pásztorbot a pihenőhely oszlopául is szolgált: az ürgelyukba dugott pásztorbotra a pásztor rávetette subáját vagy szűrét, s ennek árnyékába húzódott. – A pásztorbotok pásztornemenként is változtak: a gulyás nagyobb bunkósbotot, fütyköst, a csikós vékonyabbat hordott. A kondás vagy csürhés botja a gulyáséhoz hasonló hosszúságú, de kissé görbe, s lefelé vastagodott, dobva használta terelésre. A juhász pásztorbotja többnyire vállmagasságig érő kampósbot. Terelésre is szolgált, igazi szerepe azonban a juh kifogása: a bot kampóját a juhász a juh hátsó lábába akasztotta, s maga felé vonva fogta meg az állatot. A kampó v. gamó a Dunántúlon horgas fa, az Alföldön hosszú botra erősített vas- vagy rézhorog. A Dunántúlon a juhász a botot maga készítette, faragással és karcolással díszítette. A legömbölyített kampófej végére jellemzően kosfejet, kígyófejet, emberfejet, makkot stb. faragott. Az alföldi pásztor a díszes vas- vagy rézkampót készen vette a kovácstól, s rászerelte a botjára vagy csont-, ill. szaruberakással tette azt szebbé. A kanászbalta (kondásbalta) fejét a kovácsok vasból készítették, nyelét maga a pásztor, ill. használója faragta. A dunántúli kanászbalta felső széle ívszerűen hajlott csonka piramis alakú fokkal. A nyél lyuka kerek, hengeres nyele gyakran karcolással, spanyolozással díszített. A felvidéki kanászbalta lapja egyenlőtlen szárú háromszöghöz hasonló, felső sarka élesen kiáll, erősen hátraugró foka lapított hasáb alakú. Nyele lapos, gyakran rézverettel díszített. Az Alföldön változatos volt a kanászbalta formája, nyelét berakással is díszítették. A kanászbalta az egykori pásztoréletnek nélkülözhetetlen eszköze volt. Ha az állat lába a fa gyökerei közé szorult, ezzel szabadították ki. Vele vágták ki a botnak való ágat, aprították a tűzrevalót, védekeztek vele a megvadult kan, a vaddisznó, a farkas ellen stb. Ez volt foglalkozásuk címere is, mint a juhászoknak a kampó. A kanászbalta a kanászok mulatozásainál, a kanásztáncnál – nem ritkán a verekedésnél – is szerepet kapott. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Magyar katolikus lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Pásztorbot

Oktatás

Általános

Cím
Pásztorbot
Leírás
A hívóképen furkósbot (barkócacsemetéből vágott hántolt, görcsös pásztorbot) látható. A Szalonnáról származó tárgy a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének darabja. A pásztorbot a pásztor egyik fontos munkaeszköze, terelőeszköze. Binkó, bunkósbot, furkósbot, görcsös bot elnevezése is ismert. Hosszúságát a pásztor saját testmagasságához méri (álla alatt kb. 20 cm-rel ér), vastagságát tetszés szerint választja meg. A pásztorbot minden esetben szívós, keményfából készül (árva tölgy, galagonya, szilfa, somfa, kőrisfa stb.) kétféle módon: kivágott, megszárított vastag fatörzsből hasítják, faragják (húzott bot) vagy az alkalmasnak vélt, bot vastagságú fiatal fát vágják ki s ezt különböző érlelő eljárásoknak, edzésnek vetik alá (istállóban, hídlás alatt vagy trágyacsomóban érlelik, tűz fölött pörkölik, füstölik, zsírral, olajjal, mésszel kezelik stb., ez a botpárgolás). A botot rendszerint maga a pásztor szemeli ki, maga vágja le és készíti el, de vásárokban is árulták s egymás között is csere tárgyát képezte. Funkciójának megfelelően volt egyszerű, díszítetlen, ún. hétköznapi vagy díszített, ünneplő, parádés pásztorbot. Előbbi elsősorban terelőeszköz, szükségből fegyver volt. Tereléskor a pásztor intett vele a bojtárnak, a kutyájának, ütötte vele vagy utána dobta a jószágnak (ezt a pásztori rendtartások általában tiltották). A magyar hagyományban a pásztorbot a pihenőhely oszlopául is szolgált: az ürgelyukba dugott pásztorbotra a pásztor rávetette subáját vagy szűrét, s ennek árnyékába húzódott. – A pásztorbotok pásztornemenként is változtak: a gulyás nagyobb bunkósbotot, fütyköst, a csikós vékonyabbat hordott. A kondás vagy csürhés botja a gulyáséhoz hasonló hosszúságú, de kissé görbe, s lefelé vastagodott, dobva használta terelésre. A juhász pásztorbotja többnyire vállmagasságig érő kampósbot. Terelésre is szolgált, igazi szerepe azonban a juh kifogása: a bot kampóját a juhász a juh hátsó lábába akasztotta, s maga felé vonva fogta meg az állatot. A kampó v. gamó a Dunántúlon horgas fa, az Alföldön hosszú botra erősített vas- vagy rézhorog. A Dunántúlon a juhász a botot maga készítette, faragással és karcolással díszítette. A legömbölyített kampófej végére jellemzően kosfejet, kígyófejet, emberfejet, makkot stb. faragott. Az alföldi pásztor a díszes vas- vagy rézkampót készen vette a kovácstól, s rászerelte a botjára vagy csont-, ill. szaruberakással tette azt szebbé. A kanászbalta (kondásbalta) fejét a kovácsok vasból készítették, nyelét maga a pásztor, ill. használója faragta. A dunántúli kanászbalta felső széle ívszerűen hajlott csonka piramis alakú fokkal. A nyél lyuka kerek, hengeres nyele gyakran karcolással, spanyolozással díszített. A felvidéki kanászbalta lapja egyenlőtlen szárú háromszöghöz hasonló, felső sarka élesen kiáll, erősen hátraugró foka lapított hasáb alakú. Nyele lapos, gyakran rézverettel díszített. Az Alföldön változatos volt a kanászbalta formája, nyelét berakással is díszítették. A kanászbalta az egykori pásztoréletnek nélkülözhetetlen eszköze volt. Ha az állat lába a fa gyökerei közé szorult, ezzel szabadították ki. Vele vágták ki a botnak való ágat, aprították a tűzrevalót, védekeztek vele a megvadult kan, a vaddisznó, a farkas ellen stb. Ez volt foglalkozásuk címere is, mint a juhászoknak a kampó. A kanászbalta a kanászok mulatozásainál, a kanásztáncnál – nem ritkán a verekedésnél – is szerepet kapott. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Magyar katolikus lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.