6 - 10 találat a 8504 közül.

Céhtárgyak

Oktatás

Általános

Cím
Céhtárgyak
Leírás
A hívóképen céhjelvények, tíz jelvény nyomata ex librisen, mely a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének része. // A cégér vagy más néven céhjelvény a középkorban elterjedt reklám- és tájékoztató eszköz: üzlet vagy műhely elé jól láthatóan kiakasztott tárgy vagy jelképes ábrázolás, amely jelezte a kereskedelmi vagy ipari tevékenységet. Legtöbbször a mesterségre, foglalkozásra, műhelyre jellemző készítmény vagy használati tárgy(ak), eszköz(ök) kicsinyített mása, kompozíciója (pl. szabóműhelynél nyitott olló, lakatoscéh esetében kulcs). Éttermek és kocsmák előtt a névadó tárgy (zöld hordó, arany szarvas stb.) lehetett kinn, mely lehetővé tette, hogy az írástudatlanok is messziről lássák a keresett üzletet vagy iparost. A színes reklámfeliratok elterjedésével használata ma már inkább csak dekorációs jellegű. // A céhláda a céh értékeinek, kiváltságleveleinek, jegyzőkönyveinek, egyéb fontos iratainak, pecsétnyomójának, pénzének, ezüst edényeinek és más értéktárgyainak őrzésére szolgált. Mivel a céh minden értéke benne összpontosult, magának a céhnek, a céh erkölcsi, anyagi és mesterségbeli összetartozásának a jelképe lett. A céhélet minden jelentős eseménye a nyitott céhláda előtt zajlott le. Díszítései között a főként a céhemblémák, jellegzetes szerszámokból összeállított címerek jelennek meg, ezenkívül gyakori a céhvédőszent ábrázolása, valamint a láda készítésének a dátuma, továbbá feliratok. // A céhzászló a céhtagok testületi összetartozásának jelvénye. A céhek városvédő, katonai kötelezettségével függ össze; a 13–14. századtól alatta gyülekeztek ellenséges támadáskor a fölfegyverzett céhtagok. Később a céhházat díszítette, és már igen korán az ünnepélyes világi fölvonulásoknak és vallásos körmeneteknek is elmaradhatatlan dísze lett. A zászlók egyik oldalára rendszerint a céhvédőszent képét festették és a másik oldalára is legtöbbször egyházi kép került (Szentháromság, Szűz Mária stb.). A mesterség szerszámaiból vagy termékeiből összeállított embléma a sarkokba szorult (esetenként el is maradt). // A társpohár vagy céhes serleg, kupa a céhek középkori világában a céhláda mellett a legnagyobb jelentőséggel bíró tárgy volt. Egyrészt alapanyagával, kimunkáltságával, díszítettségével reprezentálta a céh, és rajta keresztül tagjainak a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyét, másrészt pedig a céhes összejövetelek legfontosabb kellékeként szerepelt. Ezt töltötték meg sörrel, vagy még inkább borral, amiből megfelelő szertartásossággal fogyaszthattak mindenekelőtt a céhek vezetői, a mesterek, de a társpohár fontos szerepet kapott a mesterré válás előtti szint elérésekor, a legénnyé avatási szertartásokon is. Ennek alkalmával a leendő legénynek innia kellett a király, a helyi földesúr és a céhmester egészségére, majd pedig a céh fennmaradásáért is. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Budapest enciklopédia, Magyar katolikus lexikon, http://iparmuzeum.hu/digitalis_cehlada.php?mit=cehtargyak, Pálffy Lajos: Ebből többet is megivott, mielőtt legény lett)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Céhtárgyak

Oktatás

Általános

Cím
Céhtárgyak
Leírás
A hívóképen kisvárdai kötélgyártó mester cégére, a felvétel a nyíregyházi Jósa András Múzeum gyűjteményének része. // A cégér vagy más néven céhjelvény a középkorban elterjedt reklám- és tájékoztató eszköz: üzlet vagy műhely elé jól láthatóan kiakasztott tárgy vagy jelképes ábrázolás, amely jelezte a kereskedelmi vagy ipari tevékenységet. Legtöbbször a mesterségre, foglalkozásra, műhelyre jellemző készítmény vagy használati tárgy(ak), eszköz(ök) kicsinyített mása, kompozíciója (pl. szabóműhelynél nyitott olló, lakatoscéh esetében kulcs). Éttermek és kocsmák előtt a névadó tárgy (zöld hordó, arany szarvas stb.) lehetett kinn, mely lehetővé tette, hogy az írástudatlanok is messziről lássák a keresett üzletet vagy iparost. A színes reklámfeliratok elterjedésével használata ma már inkább csak dekorációs jellegű. // A céhláda a céh értékeinek, kiváltságleveleinek, jegyzőkönyveinek, egyéb fontos iratainak, pecsétnyomójának, pénzének, ezüst edényeinek és más értéktárgyainak őrzésére szolgált. Mivel a céh minden értéke benne összpontosult, magának a céhnek, a céh erkölcsi, anyagi és mesterségbeli összetartozásának a jelképe lett. A céhélet minden jelentős eseménye a nyitott céhláda előtt zajlott le. Díszítései között a főként a céhemblémák, jellegzetes szerszámokból összeállított címerek jelennek meg, ezenkívül gyakori a céhvédőszent ábrázolása, valamint a láda készítésének a dátuma, továbbá feliratok. // A céhzászló a céhtagok testületi összetartozásának jelvénye. A céhek városvédő, katonai kötelezettségével függ össze; a 13–14. századtól alatta gyülekeztek ellenséges támadáskor a fölfegyverzett céhtagok. Később a céhházat díszítette, és már igen korán az ünnepélyes világi fölvonulásoknak és vallásos körmeneteknek is elmaradhatatlan dísze lett. A zászlók egyik oldalára rendszerint a céhvédőszent képét festették és a másik oldalára is legtöbbször egyházi kép került (Szentháromság, Szűz Mária stb.). A mesterség szerszámaiból vagy termékeiből összeállított embléma a sarkokba szorult (esetenként el is maradt). // A társpohár vagy céhes serleg, kupa a céhek középkori világában a céhláda mellett a legnagyobb jelentőséggel bíró tárgy volt. Egyrészt alapanyagával, kimunkáltságával, díszítettségével reprezentálta a céh, és rajta keresztül tagjainak a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyét, másrészt pedig a céhes összejövetelek legfontosabb kellékeként szerepelt. Ezt töltötték meg sörrel, vagy még inkább borral, amiből megfelelő szertartásossággal fogyaszthattak mindenekelőtt a céhek vezetői, a mesterek, de a társpohár fontos szerepet kapott a mesterré válás előtti szint elérésekor, a legénnyé avatási szertartásokon is. Ennek alkalmával a leendő legénynek innia kellett a király, a helyi földesúr és a céhmester egészségére, majd pedig a céh fennmaradásáért is. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Budapest enciklopédia, Magyar katolikus lexikon, http://iparmuzeum.hu/digitalis_cehlada.php?mit=cehtargyak, Pálffy Lajos: Ebből többet is megivott, mielőtt legény lett)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Céhtárgyak

Oktatás

Általános

Cím
Céhtárgyak
Leírás
A hívóképen ónból készült céhkorsó vésett díszítéssel: korona alatt álló oroszlánok között hordó. A tárgy a nyíregyházi Jósa András Múzeum gyűjteményének része. // A cégér vagy más néven céhjelvény a középkorban elterjedt reklám- és tájékoztató eszköz: üzlet vagy műhely elé jól láthatóan kiakasztott tárgy vagy jelképes ábrázolás, amely jelezte a kereskedelmi vagy ipari tevékenységet. Legtöbbször a mesterségre, foglalkozásra, műhelyre jellemző készítmény vagy használati tárgy(ak), eszköz(ök) kicsinyített mása, kompozíciója (pl. szabóműhelynél nyitott olló, lakatoscéh esetében kulcs). Éttermek és kocsmák előtt a névadó tárgy (zöld hordó, arany szarvas stb.) lehetett kinn, mely lehetővé tette, hogy az írástudatlanok is messziről lássák a keresett üzletet vagy iparost. A színes reklámfeliratok elterjedésével használata ma már inkább csak dekorációs jellegű. // A céhláda a céh értékeinek, kiváltságleveleinek, jegyzőkönyveinek, egyéb fontos iratainak, pecsétnyomójának, pénzének, ezüst edényeinek és más értéktárgyainak őrzésére szolgált. Mivel a céh minden értéke benne összpontosult, magának a céhnek, a céh erkölcsi, anyagi és mesterségbeli összetartozásának a jelképe lett. A céhélet minden jelentős eseménye a nyitott céhláda előtt zajlott le. Díszítései között a főként a céhemblémák, jellegzetes szerszámokból összeállított címerek jelennek meg, ezenkívül gyakori a céhvédőszent ábrázolása, valamint a láda készítésének a dátuma, továbbá feliratok. // A céhzászló a céhtagok testületi összetartozásának jelvénye. A céhek városvédő, katonai kötelezettségével függ össze; a 13–14. századtól alatta gyülekeztek ellenséges támadáskor a fölfegyverzett céhtagok. Később a céhházat díszítette, és már igen korán az ünnepélyes világi fölvonulásoknak és vallásos körmeneteknek is elmaradhatatlan dísze lett. A zászlók egyik oldalára rendszerint a céhvédőszent képét festették és a másik oldalára is legtöbbször egyházi kép került (Szentháromság, Szűz Mária stb.). A mesterség szerszámaiból vagy termékeiből összeállított embléma a sarkokba szorult (esetenként el is maradt). // A társpohár vagy céhes serleg, kupa a céhek középkori világában a céhláda mellett a legnagyobb jelentőséggel bíró tárgy volt. Egyrészt alapanyagával, kimunkáltságával, díszítettségével reprezentálta a céh, és rajta keresztül tagjainak a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyét, másrészt pedig a céhes összejövetelek legfontosabb kellékeként szerepelt. Ezt töltötték meg sörrel, vagy még inkább borral, amiből megfelelő szertartásossággal fogyaszthattak mindenekelőtt a céhek vezetői, a mesterek, de a társpohár fontos szerepet kapott a mesterré válás előtti szint elérésekor, a legénnyé avatási szertartásokon is. Ennek alkalmával a leendő legénynek innia kellett a király, a helyi földesúr és a céhmester egészségére, majd pedig a céh fennmaradásáért is. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Budapest enciklopédia, Magyar katolikus lexikon, http://iparmuzeum.hu/digitalis_cehlada.php?mit=cehtargyak, Pálffy Lajos: Ebből többet is megivott, mielőtt legény lett)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Gonda Zoltán: Fekete király

Oktatás

Általános

Cím
Gonda Zoltán: Fekete király (pasztellfestmény, 2010)
Leírás
Gonda Zoltán festő- és grafikusművész Fekete király (2010) című pasztellfestményét a 2013-as esztendőben az alkotó 70. születésnapja tiszteletére rendezett, a grandiózus életművet gazdag képanyaggal prezentáló jubileumi kiállításon tekinthették meg a látogatók a debreceni Kölcsey Központ Bényi Árpád Termében. Gonda Zoltán képzőművész 1943-ban született Nyíregyházán. A négy gyermekes szegény családban szerzett ötvenes évekbeli élmények gondolkodásának alappilléreivé váltak. 1966-ban Debrecenben, majd 1973-ban Budapesten szerzett bölcsészdiplomát. A debreceni Képzőművészeti Körben végezte művészeti tanulmányait, ahol Félegyházi László, Menyhárt József és Bíró Lajos voltak a mesterei. Évekig Balassagyarmaton működött, számos európai, afrikai, ázsiai országban járt tanulmányúton. 1965-től rendszeresen szerepel csoportos és egyéni kiállításokon. Két évtizeden át csak grafikával foglalkozott, s hosszú csend után 1995-től kezdett el újra rendszeresen festeni: azóta több országos és külföldi kiállításon mutatkozott be festményeivel. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének, a Szolnoki Tisza Művésztelep alapító tagja. Szabadúszó alkotó, számos tipográfiai-művészeti munkát jegyez. „Hiszem, hogy aki új világot szeretne teremteni saját eszközeivel, hasznára lehet az emberiségnek – vallja Gonda Zoltán. S ebben a rövidke mondatban benne foglaltatik az alkotó ember vágya, de célkitűzése is. Ebben a hitben körvonalazza sajátos festői, grafikai arcélét, teremt újszerű látványvilágot, óhajt egy aprócska téglával hozzájárulni a nagy egészhez, az emberiség boldogulásához. Mert mit is csinál valójában Gonda Zoltán a művész és az ember? A két fogalmat akár ketté is választhatnám, az életmű érdekében ezt néha kénytelenek vagyunk megtenni. Esetünkben azonban – érzésem szerint – a művész úgy alkot, ahogyan világnézete, erkölcsi normái diktálják. Egyszóval önmagát adja mindabban, amit vizuálisan megfogalmaz. Művészként feldolgozza, absztrahálja, a gondolati szférába menekíti, majd sajátos eszközeivel összegzi és vizualizálja a látottakat. Mert Gonda Zoltán nem ábrázol, hanem érzelmei és tudatalattija erőteljes hömpölygésének engedelmeskedve, egyfajta állandó, nemes transzban alkot. 21. századi modern sámánként, az őselemek, föld, víz, levegő, s nem utolsósorban a tűz ihletésében, dinamikus ecsetvonásokkal ’pergeti meg’ sámándobként használatos festővásznát, új világot teremtve és újrateremtve. A pillanatnyi látvány csak ürügy számára: elindítja azt az érzelmektől fűtött gondolatsort, amely valóságfoszlányokba burkolt szín-foltokban vagy autonóm szín-játékokban ölt testet. Spontánul áradó, széles ívben hömpölygő szín-folyama valósággal feleselni látszik a gondosan megmunkált felületekkel. De nem ez az egyetlen, látszólagos ellentmondás Gonda alkotói módszerében. A művész gyakorta részleteire bontja a világot a szó átvitt, de legszorosabb értelmében is, elkészíti ennek a spontán, analizáló tevékenységnek a művészi térképét, hogy aztán az önállóan is értelmezhető mozaikkockákat egyetlen, nagyvonalú gesztussal átfogó kompozícióvá alakítsa. Erőteljesen emberközpontú festészet ez, még akkor is, ha az ember, vagy alkotásain keresztül keze nyoma konkrétan nem mindig fedezhető fel a munkákon. Alkotójuk emberszeretete, kifejezett kommunikációs vágya viszont minden esetben átsüt a festményeken, grafikákon.” (Németh Júlia művészeti író)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció
“A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással az ítélőképességét tönkreteszik. Az ilyen nép elzüllik és mennél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát.” (Weöres Sándor)
“A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással az ítélőképességét tönkreteszik. Az ilyen nép elzüllik és mennél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát.” (Weöres Sándor)

Anna Margit: Fehér bohóc

Oktatás

Általános

Cím
Anna Margit: Fehér bohóc (eredeti mű: olajfestmény /1986/ – perzentált mű: Anna Margit – Válogatás az Antal–Lusztig Gyűjteményből /kiállítási katalógus/, szerk.: Simonics Lászlóné, szöv.: Turai Hedvig, Vaszary Képtár kiadása, Kaposvár, 2009, borítókép)
Leírás
Anna Margit festőművész Fehér bohóc (1986) című olajfestményét a 2009-es esztendőben az alkotó tiszteletére rendezett, a XX. század számos stílusirányzata metamorfózisaként született életművet az Antal–Lusztig Gyűjteményből válogatott gazdag képanyaggal prezentáló emlékkiállításon tekinthették meg a látogatók a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ Vaszary Képtárában. A tárlatra az Antal–Lusztig Gyűjtemény tulajdonosa, dr. Antal Péter debreceni műgyűjtő az Anna Margit-kollekcióból összesen 74 festményt és grafikát kölcsönzött a kaposvári képtárnak. Az oktatási célból bemutatott műalkotás forrása e kiállítás Simonics Lászlóné képtár igazgató által szerkesztett, Turai Hedvig művészettörténész tanulmányával kísért, valamennyi képet tartalmazó katalógusa (Anna Margit – Válogatás az Antal–Lusztig Gyűjteményből, Vaszary Képtár kiadása, Kaposvár, 2009), amely MaNDA adatbázisában megtalálható és tanulmányozható. Anna Margit (BOROTA, 1913 - 1991, BUDAPEST) a Képzőművészeti Főiskolát Vaszary János növendékeként végezte el 1936-ban. 1937-től nyaranta férjével, Ámos Imrével együtt a szentendrei művésztelepen dolgozott. 1946 és 1948 között az Európai iskola rendezésében állította ki a naiv, gyermeki látást és a szürrealista asszociációkat egyesítő műveit. Fintorgó nőalakjai, bizarr figurái álomittas hangulatukkal a lélek mélyrétegeinek rezzenéseit közvetítik. A hetvenes évektől kezdve népművészeti motívumok épültek bele a primitív iránt mindig is vonzódó művészetébe, amelyre harsány színvilág és egy paraszt-rokokónak mondható buja díszítményesség lett a jellemző. A népi bábukat idéző, rikítóan színes és virágokkal, csipkékkel, girlandokkal felcicomázott figurák kihívó esendőségükben az emberi lét groteszkségét, olykor egyenesen az abszurditását sugallják. Gyűjteményes anyagát 1948-ban és 1968-ban mutatta be az Ernst Múzeumban. 1984 óta Szentendrén állandó kiállításon láthatók a művei.

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció
„A bábu az ember paródiája. Tárgyiasult képviselője. Már nem ember. A bohóc és a bolond emberi lények, az emberi lényeg, legbenső természetünk lecsupaszított hordozói. Ünnepélyesek, tartásuk van a nevettetés és nevetés közben is.” (S. Nagy Katalin)
„A bábu az ember paródiája. Tárgyiasult képviselője. Már nem ember. A bohóc és a bolond emberi lények, az emberi lényeg, legbenső természetünk lecsupaszított hordozói. Ünnepélyesek, tartásuk van a nevettetés és nevetés közben is.” (S. Nagy Katalin)

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.