Általános

Cím

Népi barokk homlokzatú parasztház

Leírás

A kiskunhalasi Thorma János Múzeum Fotótára őrzi azt a kontaktmásolatnyi fényképet, melyet Janó János néprajzkutató - muzeológus 1959-ben Jánoshalmán készített egy rendhagyóan műves népi barokk parasztház homlokzatáról, oromzatáról. A képen megszemlélhető és tanulmányozható épület a korabeli lakóház építés remeke, valóságos ékszerdoboz, amely kiváló példája annak, hogy a tradicionális barokk/neobarokk kultúra építészeti stílusjegyei, motívumai hogyan-miképp integrálódtak organikusan az emberléptékű hagyományos népi építészetbe. Az utcafrontra nyíló homlokzatú, téglakerítéssel szervesen kapcsolódó nyeregtetős cserépfedelű parasztház belső tagolása a hagyományokat követi: nagyház, pitvar, kamra, téglaoszlopos tornác/ereszalja. A szemlélőnek érdemes figyelmet szentelnie a homlokzat síkjából kiemelkedő ornamentikának (tégla- és vakolatdísz), melyekben már klasszicista stíluselemek is ötvöződnek: az ablakok párkány, oszlopdísz és szemöldök szegélyeinek, s a három áloszlopnak (pillérek), melyek közül kettő a tornác utcára nyíló impozáns eklektikus stílusú ajtaját/kapuját keretezi. A ház tulajdonosai bizonyára jómódú parasztok, kisbirtokosok, esetleg kisnemesek lehettek, mert nem minden paraszti sorban élő család volt képes egy ilyen épület költségeit fedezni. (kobzosBBL)

Kompetencia

Évfolyam

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Tükrös

Leírás

Kör alakú tükrös domború faragással. Egyik oldalán (egy tőből növő) három rózsa, a másikon pipázó pásztor, virágokkal körülfuttatva. A Kopaszhegypusztáról származó juhászfaragvány a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének darabja. „A tükrös (tükörfa, tarisznyás tükörfa, zsebtükörfa) négyzet, téglalap, kör, ritkábban ovális alakú, levehető fedéllel ellátott, kézbevaló, lapos fadobozka, amelynek a fedele alatt – gyakran mindkét lapján – tükröt helyeznek el. A fedél ráhelyezésének módjai különbözőek. A négyzet, téglalap és ovális alakú tükrösre a fedél két oldalán síneken rácsúsztatható. A kör alakú fedelén kis csapok vannak, amelyek a tükröt tartó alji részben kiképzett vájatokba helyezve elfordíthatók. A régebbi tárgyakat spanyolozással, karcolással díszítették, világos színű fából – mint pl. juharfa, kecskerágófa – faragták, a domború faragáshoz a vadkörtefát és a szilvafát választották. Ezek a tükrösök voltaképpen a későbbi zsebtükrök elődjei voltak, s különösen akkor lett nagy keletjük e borotválkozáshoz használt tükröknek, amikor a pásztorok között is elterjedt (…) a pödört bajusz divatja. A legtöbb tükrös alapjában egy kis mélyedést is találunk a bajuszpedrő számára. A tükrös a dunántúli pásztorok körében a 19. sz. első felében terjedt el. Az idősebb pásztorok kétféle tükröst emlegettek: egyiket a zsebben, a másikat a tarisznyában hordták, innen ered a két elnevezés. A legrégibb darabok az 1830-as évekből őrződtek meg. A korai példányok az 1840-es évekből valók, s ezek általában négyzet alakúak, oldalukon kihúzható fedéllel. (…) Ezeken és a későbbi dunántúli tükrösökön gyakran találkozunk a betyár alakjával, s mellette a pásztoréletből vett jeleneteket, továbbá virágábrázolást stb. is találunk.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Túrkevei ólommázas, pazarul ékített liszttartó cserépedény (1790-1800) - II.

Leírás

„Mindennapi kenyerünk alapanyagát, a lisztet tarthatták a túrkevei Finta Múzeum munkatársai szerint ebben a mázas, festett növényi dombormotívumokkal díszített cserépedényben, amit most 3D-ben forgathatunk és nagyíthatunk, vizsgálhatunk kedvünkre a MaNDA adatbázisában. A kenyérfélék lényege, a gabonaliszt is valahol egyidősnek tekinthető az emberiséggel. Jónak tűnő elképzelés az, hogy az idők hajnalán, a fűfélék magvait kóstolgatva jutottak őseink arra a megállapításra, hogy ezek között akár jóízűen fogyasztható, tápláló dolgok is lehetnek. Ettől már csak egy, de persze hatalmas lépés volt, hogy rájöttek: az ízletes, energiát adó magvakat el is lehet vetni, hogy aztán bőséges termést hozzanak. Talán még e felfedezés előtt került sor arra, hogy valaki – megunva a rágcsálást – két kő segítségével törte össze a vadárpa, vadbúza, vagy vadzab termését. Valaki más, talán egy fogát vesztett ősember pedig vízzel tette fogyaszthatóvá a maga számára az ilyen őrleményt. A sort pedig ha folytatjuk, eljutunk valahol a napjaink lisztjéhez és a belőle sütött kenyérhez is, ha van elég türelmünk hozzá. Az biztos, hogy amikor ezt a 32 centiméter magas, 25 centi széles, üst formájú cserépedényt liszt tárolására használták (a múzeológusok 1790-re, 1800-ra datálták a tárgyat), akkor már meglehetősen nagy hozamú gabonákból őrölték Európa szerte a különféle minőségű liszteket. A legnagyobb, legszebb búzatáblák pedig ekkoriban a Kárpát-medencében hullámoztak, a magyar földbirtokosok pedig jól megtölthették a zsebeiket a napóleoni háborúk nagy agrárkonjunktúrájának jóvoltából. A búzára, árpára, zabra és lóra, szarvasmarhára a bécsi kincstár szinte bármilyen mennyiségben vevő volt, hiszen fel kellett szerelni és etetni a százezres hadseregeket. Jó ára volt a gabonának, és jutott a haszonból valamennyi a jobbágyoknak is, akik a földbirtokosnak elvégzett munkák mellett a saját használatban lévő földjeik terméséből is tudtak eladni, ezáltal gyarapodni. Korábban a háborúk mindig együtt jártak az éhínséggel, de ezt a 18-19. század fordulójának Magyarországáról nem igazán mondhatjuk el. Hogy aztán az edényben tárolt lisztet hol, és milyen módon őrölték, készítették el, azt csak sejteni lehet. A túrkevei határban nincs malomkerék mozgatására alkalmas sebességű vízfolyás, tehát vagy szélmalmokkal, vagy pedig lovakkal, vagy ökrökkel üzemeltetett szárazmalmokkal dolgoztak. A molnár pedig lisztben kérte a munkadíjat, a többit pedig vihette haza a lisztes hombárba a tulajdonosa.” (Pálffy Lajos: Mindennapi kenyerünk lényege) http://mandarchiv.hu/cikk/5569/Mindennapi_kenyerunk_lenyege

Kompetencia

Évfolyam

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Túrkevei ólommázas, pazarul ékített liszttartó cserépedény (1790-1800) - I.

Leírás

„Mindennapi kenyerünk alapanyagát, a lisztet tarthatták a túrkevei Finta Múzeum munkatársai szerint ebben a mázas, festett növényi dombormotívumokkal díszített cserépedényben, amit most 3D-ben forgathatunk és nagyíthatunk, vizsgálhatunk kedvünkre a MaNDA adatbázisában. A kenyérfélék lényege, a gabonaliszt is valahol egyidősnek tekinthető az emberiséggel. Jónak tűnő elképzelés az, hogy az idők hajnalán, a fűfélék magvait kóstolgatva jutottak őseink arra a megállapításra, hogy ezek között akár jóízűen fogyasztható, tápláló dolgok is lehetnek. Ettől már csak egy, de persze hatalmas lépés volt, hogy rájöttek: az ízletes, energiát adó magvakat el is lehet vetni, hogy aztán bőséges termést hozzanak. Talán még e felfedezés előtt került sor arra, hogy valaki – megunva a rágcsálást – két kő segítségével törte össze a vadárpa, vadbúza, vagy vadzab termését. Valaki más, talán egy fogát vesztett ősember pedig vízzel tette fogyaszthatóvá a maga számára az ilyen őrleményt. A sort pedig ha folytatjuk, eljutunk valahol a napjaink lisztjéhez és a belőle sütött kenyérhez is, ha van elég türelmünk hozzá. Az biztos, hogy amikor ezt a 32 centiméter magas, 25 centi széles, üst formájú cserépedényt liszt tárolására használták (a múzeológusok 1790-re, 1800-ra datálták a tárgyat), akkor már meglehetősen nagy hozamú gabonákból őrölték Európa szerte a különféle minőségű liszteket. A legnagyobb, legszebb búzatáblák pedig ekkoriban a Kárpát-medencében hullámoztak, a magyar földbirtokosok pedig jól megtölthették a zsebeiket a napóleoni háborúk nagy agrárkonjunktúrájának jóvoltából. A búzára, árpára, zabra és lóra, szarvasmarhára a bécsi kincstár szinte bármilyen mennyiségben vevő volt, hiszen fel kellett szerelni és etetni a százezres hadseregeket. Jó ára volt a gabonának, és jutott a haszonból valamennyi a jobbágyoknak is, akik a földbirtokosnak elvégzett munkák mellett a saját használatban lévő földjeik terméséből is tudtak eladni, ezáltal gyarapodni. Korábban a háborúk mindig együtt jártak az éhínséggel, de ezt a 18-19. század fordulójának Magyarországáról nem igazán mondhatjuk el. Hogy aztán az edényben tárolt lisztet hol, és milyen módon őrölték, készítették el, azt csak sejteni lehet. A túrkevei határban nincs malomkerék mozgatására alkalmas sebességű vízfolyás, tehát vagy szélmalmokkal, vagy pedig lovakkal, vagy ökrökkel üzemeltetett szárazmalmokkal dolgoztak. A molnár pedig lisztben kérte a munkadíjat, a többit pedig vihette haza a lisztes hombárba a tulajdonosa.” (Pálffy Lajos: Mindennapi kenyerünk lényege) http://mandarchiv.hu/cikk/5569/Mindennapi_kenyerunk_lenyege

Kompetencia

Évfolyam

Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Természettudományos és technikai kompetencia

Általános

Cím

"SZIKRA" családi gyufa

Leírás

„A rendszerváltás elsodorta gyufagyárainkat is, jó ideig mindenféle behozott teremékekkel, mások mellett törökországi gyufákkal tudtunk alágyújtani a reggeli kávénak. Pedig szinte mindenki tudja, hogy a jelenleg használt gyufa magyar találmány, de ez nem jelenti azt, hogy máshol ne lehetne olcsóbban előállítani. Hogy ez nem mindig volt így, arra bizonyíték a már ismert rákóczifalvi múzeum 3D-ben digitalizált „Szikra” gyufásdoboza. Bizony, Irinyi János volt az, aki végül teljesen modernizálta a tűzcsiholás meglehetősen nehézkes és bizonytalan végeredményű folyamatát. Mert gondoljunk csak bele, mekkora esély volt arra, hogy viharos szélben, esőben a kovakő és acél előállította szikrákat taplógombán fogjuk fel, majd pedig ennek izzását némi száraz forgács, széna lángra lobbantásával az előre elkészített éghető anyagokra vigyük át. Hát nem sok, ezt beláthatjuk. Nos, mondhatni egy csapásra megoldódtak ezek a problémák Irinyi gyufájával. Ami egyébként extrém körülmények között is képes volt meggyulladni, míg mai utódaival néha csak a fél doboz „elköszörülése” után lehet elérni a kívánt eredményt. Mert vagy a megnedvesedett fej kenődik el a gyufa oldalán, vagy a pálcika törik ketté, és röpül az éppen akkor meggyulladó fej rossz helyre, leginkább az előkészített főznivalóba. Ezért nézzük meg alaposan ezt a békebeli gyufát, pontosabban a fővárosi Magyar Általános Gyufaipari Rt. budafoki üzemében gyártott Családi „SZIKRA” Biztonsági Gyújtó 2,5x7,5x4 centiméteres dobozát. Nincs rajta semmi sallang, fizetett reklám, meg ehhez hasonló. De abban biztosak lehetünk, hogy ha esetleg egy szál is maradt volna ebben az első világháború előtt vékony falapkából és papírból ragasztott dobozban, az ma is egy pillanat alatt lángra kapna. Mert benne van az anyag, ahogyan a régiek is mondogatták.” (Pálffy Lajos: Benne volt az anyag) http://mandarchiv.hu/cikk/6600/Benne_volt_az_anyag

Kompetencia

Évfolyam

Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Természettudományos és technikai kompetencia