36 - 40 találat a 6561 közül.

Japán váza a herendi porcelánmanufaktúrából I.

Oktatás

Általános

Cím
Arita stílusú, festett díszítésű japán fedeles díszváza a herendi porcelánmanufaktúrából (1858)
Leírás
Porcelán műtárgy, festett díszítménnyel. A japán, ún. Arita stílusú vázát a fehér máz alatt kék színnel, a máz felett vörös és arany színnel festették. A díszítmények – textilminták, leveles-virágos ágak, indás szegélydíszek és tájképi elemek – beborítják az edény egész felületét. Európában nagyon kedveltek voltak az egzotikus kínai és japán porcelánok, amelyek máig is a magángyűjtemények és kastélymúzeumok féltett kincsei. Az eredeti, drága tárgyakat nem engedhette meg magának mindenki. A herendi porcelángyárban sikerült szinte tökéletes másolatokat készíteni. Az 1840-70-es éveknek, a gyár fénykorának egyik jellemző stílusa volt a távol-keleti (japán, kínai, indiai), amelyet a nagy, fedeles, egyedi darabokként készült díszvázák nemzetközi szinten is képviseltek. Megszerzés: sümegi Állami Darnay Múzeum, 1911. Keszthelyre 1937-ben került a sümegi és keszthelyi gyűjtemények egyesítésekor. „Ugyan a japán tárgyak és formák nagy európai divatja, a japonizmus csak 15 évvel később bontakozott ki, a herendi porcelánmanufaktúra már 1858-ban készített japán stílusú vázákat. Közülük egy gyönyörű darabot most 3D-ben is megnézhetünk a Balaton Múzeum jóvoltából. Keszthelyre pedig a már szintén többször említett sümegi Darnay gyűjteményből került a váza, amikor a két múzeumot 1937-ben egyesítették. Bizony, jól jártak ekkor a keszthelyiek, de jól is sáfárkodtak a rájuk bízott vagyonnal. Mert egy ilyen, fedelével együtt majd 47 centiméteres váza is kisebb vagyont ér, még ha nem is Japánban, hanem az egykoron svábok által lakott Herenden készült. A leírásban szereplő Arita, a vázának, stílusnak nevet adó helység természetesen Japánban található, Nagaszakitól talán 20-25 kilométerre. Itt vannak a japán porcelán lelkét adó kaolinlelőhelyek, ez a szigetország porcelángyártásának tradicionális központja. Imari a stílus másik elnevezése, ez szintén egy közeli kikötővárost jelöl, ahonnan a hollandok az 1600-as években már porcelánt szállítottak Európába. No de aztán 1709-ben mi is rájöttünk itt Európában a kemény porcelán titkára, így aztán létrejöhetett majd a nagyszerű herendi gyár is, ahol egy évtizeddel a szabadságharc után ezt a gyönyörű darabot legyártották. A leírásban is olvasható, hogy a fehér máz alatt kék szín van, ami egyfajta opálos, márványos ragyogást ad a vázának. A fekete mellett vörös és arany színekkel festett növényi motívumok és épületelemek, „tájképek” hosszában fedik le a váza testét, és minden bizonnyal eredeti minták felhasználásával készültek. Így aztán még azt is hihette a nem szakavatott szemlélő, hogy valódi, a középkori Japánból érkezett darab került a szeme elé.” (Pálffy Lajos: Japán váza Herendről) http://mandarchiv.hu/cikk/7306/Japan_vaza_Herendrol

Kompetencia

Évfolyam
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Kompetencia 2

Évfolyam 2
Természettudományos és technikai kompetencia
„Az 1870-es évektől már japonizmusként emlegetett távol-keleti művészeti irányzat nemcsak a herendi, a zsolnay és a meisseni porcelángyártásnak, hanem az európai posztimpresszionista és szecessziós művészetnek egyaránt új perspektívákat adott.” kobzosBBL
„Az 1870-es évektől már japonizmusként emlegetett távol-keleti művészeti irányzat nemcsak a herendi, a zsolnay és a meisseni porcelángyártásnak, hanem az európai posztimpresszionista és szecessziós művészetnek egyaránt új perspektívákat adott.” kobzosBBL

Japán váza a herendi porcelánmanufaktúrából II.

Oktatás

Általános

Cím
Arita stílusú, festett díszítésű japán fedeles díszváza a herendi porcelánmanufaktúrából (1858) - II.
Leírás
Porcelán műtárgy, festett díszítménnyel. A japán, ún. Arita stílusú vázát a fehér máz alatt kék színnel, a máz felett vörös és arany színnel festették. A díszítmények – textilminták, leveles-virágos ágak, indás szegélydíszek és tájképi elemek – beborítják az edény egész felületét. Európában nagyon kedveltek voltak az egzotikus kínai és japán porcelánok, amelyek máig is a magángyűjtemények és kastélymúzeumok féltett kincsei. Az eredeti, drága tárgyakat nem engedhette meg magának mindenki. A herendi porcelángyárban sikerült szinte tökéletes másolatokat készíteni. Az 1840-70-es éveknek, a gyár fénykorának egyik jellemző stílusa volt a távol-keleti (japán, kínai, indiai), amelyet a nagy, fedeles, egyedi darabokként készült díszvázák nemzetközi szinten is képviseltek. Megszerzés: sümegi Állami Darnay Múzeum, 1911. Keszthelyre 1937-ben került a sümegi és keszthelyi gyűjtemények egyesítésekor. „Ugyan a japán tárgyak és formák nagy európai divatja, a japonizmus csak 15 évvel később bontakozott ki, a herendi porcelánmanufaktúra már 1858-ban készített japán stílusú vázákat. Közülük egy gyönyörű darabot most 3D-ben is megnézhetünk a Balaton Múzeum jóvoltából. Keszthelyre pedig a már szintén többször említett sümegi Darnay gyűjteményből került a váza, amikor a két múzeumot 1937-ben egyesítették. Bizony, jól jártak ekkor a keszthelyiek, de jól is sáfárkodtak a rájuk bízott vagyonnal. Mert egy ilyen, fedelével együtt majd 47 centiméteres váza is kisebb vagyont ér, még ha nem is Japánban, hanem az egykoron svábok által lakott Herenden készült. A leírásban szereplő Arita, a vázának, stílusnak nevet adó helység természetesen Japánban található, Nagaszakitól talán 20-25 kilométerre. Itt vannak a japán porcelán lelkét adó kaolinlelőhelyek, ez a szigetország porcelángyártásának tradicionális központja. Imari a stílus másik elnevezése, ez szintén egy közeli kikötővárost jelöl, ahonnan a hollandok az 1600-as években már porcelánt szállítottak Európába. No de aztán 1709-ben mi is rájöttünk itt Európában a kemény porcelán titkára, így aztán létrejöhetett majd a nagyszerű herendi gyár is, ahol egy évtizeddel a szabadságharc után ezt a gyönyörű darabot legyártották. A leírásban is olvasható, hogy a fehér máz alatt kék szín van, ami egyfajta opálos, márványos ragyogást ad a vázának. A fekete mellett vörös és arany színekkel festett növényi motívumok és épületelemek, „tájképek” hosszában fedik le a váza testét, és minden bizonnyal eredeti minták felhasználásával készültek. Így aztán még azt is hihette a nem szakavatott szemlélő, hogy valódi, a középkori Japánból érkezett darab került a szeme elé.” (Pálffy Lajos: Japán váza Herendről) http://mandarchiv.hu/cikk/7306/Japan_vaza_Herendrol

Kompetencia

Évfolyam
Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2
Digitális kompetencia
„Az 1870-es évektől már japonizmusként emlegetett távol-keleti művészeti irányzat nemcsak a herendi, a zsolnay és a meisseni porcelángyártásnak, hanem az európai posztimpresszionista és szecessziós művészetnek egyaránt új perspektívákat adott.” kobzosBBL
„Az 1870-es évektől már japonizmusként emlegetett távol-keleti művészeti irányzat nemcsak a herendi, a zsolnay és a meisseni porcelángyártásnak, hanem az európai posztimpresszionista és szecessziós művészetnek egyaránt új perspektívákat adott.” kobzosBBL

Sárospataki szilke

Oktatás

Általános

Cím
Sárospataki szilke
Leírás
„Az agyagművesség a legősibb mesterségek közé tartozik. Az ember a föld minden táján ősidők óta agyagból edényeket formált, és tűzben kiégette. Az agyag plasztikus, alakítható, kiégetés után kemény, törékeny lesz, de cserepe még töredékeiben is időtálló. A régészek cseréptöredékekből ki tudják olvasni a régmúlt idők történetét, hogy hol, mikor készült az edény, s milyen célt szolgált.” A magyar népi cserépedényeket (szilke, kanta, bokály, butella stb.) fazekasok készítették a 19. század végén és 20. század elején. „Lábbal hajtható korongon formálták, majd fazekaskemencében égették ki. (…) Csak egyszer égették ki a mázatlan edényeket. Ha mázas edényt akartak készíteni, akkor kétszer égettek. Az első égetés, a zsengélés után leöntötték az edényt mázzal, s a második égetés a mázzára égetés. Az ólommáz átlátszó, fényes, üvegszerű, lehet színtelen vagy színes, zöld, sárga. Mázolás előtt került sor az edény festésére, a díszítésre – írására, virágozására.” (Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények) A főként a Tiszántúlon elterjedt szilke a keskeny fenekű fazékhoz hasonló füles cserépedény. Kívül-belül mázas, így a tálasmester készítette. Egyéb elnevezései: a rátó, röstölő, sirány. Egyik formai változata a szája fölött átívelő füllel ellátott rötyke. Leginkább ételhordásra használták: a mezőn dolgozóknak madzaghálóba, kasornyába kötött szilkében vitték az ételt az asszonyok. Mivel az úton mindenki látta őket, fontos volt, hogy az edény díszes legyen. Téli időszakban lekvárt (főként szilvalekvárt) tároltak benne. A Dunántúlon egy másik formája ismert: füles „ikeredényben” (páros pohár) vitték az ebédet a mezei munkásoknak. A mezőre való szilkétől díszesebb, sőt ünnepélyes jellegű a komaszilke vagy komacsésze, amelyben a komaasszonyok, nőrokonok a gyermekágyas anyának vitték az ételt. Ennek két oldalán egy-egy kicsi vízszintes fül található; gyakran több darabot egymásra helyezve, füleiknél kantárral összefűzve használták, így a mai ételhordók elődjének tekinthetők. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Szilke 1950-ből. Szárm.: Sárospatak. Herman Ottó Múzeum (Miskolc)
Szilke 1950-ből. Szárm.: Sárospatak. Herman Ottó Múzeum (Miskolc)

Szilke Sajóvelezdről

Oktatás

Általános

Cím
Szike Sajóvelezdről
Leírás
„Az agyagművesség a legősibb mesterségek közé tartozik. Az ember a föld minden táján ősidők óta agyagból edényeket formált, és tűzben kiégette. Az agyag plasztikus, alakítható, kiégetés után kemény, törékeny lesz, de cserepe még töredékeiben is időtálló. A régészek cseréptöredékekből ki tudják olvasni a régmúlt idők történetét, hogy hol, mikor készült az edény, s milyen célt szolgált.” A magyar népi cserépedényeket (szilke, bokály, butella stb.) fazekakat, korsókat, tálakat, stb. fazekasok készítették a XIX. század végén és 20. század elején. „Lábbal hajtható korongon formálták, majd fazekaskemencében égették ki. (…) Csak egyszer égették ki a mázatlan edényeket. Ha mázas edényt akartak készíteni, akkor kétszer égettek. Az első égetés, a zsengélés után leöntötték az edényt mázzal, s a második égetés a mázzára égetés. Az ólommáz átlátszó, fényes, üvegszerű, lehet színtelen vagy színes, zöld, sárga. Mázolás előtt került sor az edény festésére, a díszítésre – írására, virágozására.” (Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények) Szilke: A főként a Tiszántúlon elterjedt szilke a keskeny fenekű fazékhoz hasonló füles cserépedény. Kívül-belül mázas, így a tálasmester készítette. Egyéb elnevezései: a rátó, röstölő, sirány. Egyik formai változata a szája fölött átívelő füllel ellátott rötyke. Leginkább ételhordásra használták: a mezőn dolgozóknak madzaghálóba, kasornyába kötött szilkében vitték az ételt az asszonyok. Mivel az úton mindenki látta őket, fontos volt, hogy az edény díszes legyen. Téli időszakban lekvárt (főként szilvalekvárt) tároltak benne. A Dunántúlon egy másik formája ismert: füles „ikeredényben” (páros pohár) vitték az ebédet a mezei munkásoknak. A mezőre való szilkétől díszesebb, sőt ünnepélyes jellegű a komaszilke vagy komacsésze, amelyben a komaasszonyok, nőrokonok a gyermekágyas anyának vitték az ételt. Ennek két oldalán egy-egy kicsi vízszintes fül található; gyakran több darabot egymásra helyezve, füleiknél kantárral összefűzve használták, így a mai ételhordók elődjének tekinthetők. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények). A sajóvelezdről származó szilke a miskolci Herman Ottó Múzeumban található.

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Nagybányai szilke

Oktatás

Általános

Cím
Nagybányai szilke
Leírás
„Az agyagművesség a legősibb mesterségek közé tartozik. Az ember a föld minden táján ősidők óta agyagból edényeket formált, és tűzben kiégette. Az agyag plasztikus, alakítható, kiégetés után kemény, törékeny lesz, de cserepe még töredékeiben is időtálló. A régészek cseréptöredékekből ki tudják olvasni a régmúlt idők történetét, hogy hol, mikor készült az edény, s milyen célt szolgált.” A magyar népi cserépedényeket (szilke, kanta, bokály, butella stb.) fazekasok készítették a 19. század végén és 20. század elején. „Lábbal hajtható korongon formálták, majd fazekaskemencében égették ki. (…) Csak egyszer égették ki a mázatlan edényeket. Ha mázas edényt akartak készíteni, akkor kétszer égettek. Az első égetés, a zsengélés után leöntötték az edényt mázzal, s a második égetés a mázzára égetés. Az ólommáz átlátszó, fényes, üvegszerű, lehet színtelen vagy színes, zöld, sárga. Mázolás előtt került sor az edény festésére, a díszítésre – írására, virágozására.” (Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények) A főként a Tiszántúlon elterjedt szilke a keskeny fenekű fazékhoz hasonló füles cserépedény. Kívül-belül mázas, így a tálasmester készítette. Egyéb elnevezései: a rátó, röstölő, sirány. Egyik formai változata a szája fölött átívelő füllel ellátott rötyke. Leginkább ételhordásra használták: a mezőn dolgozóknak madzaghálóba, kasornyába kötött szilkében vitték az ételt az asszonyok. Mivel az úton mindenki látta őket, fontos volt, hogy az edény díszes legyen. Téli időszakban lekvárt (főként szilvalekvárt) tároltak benne. A Dunántúlon egy másik formája ismert: füles „ikeredényben” (páros pohár) vitték az ebédet a mezei munkásoknak. A mezőre való szilkétől díszesebb, sőt ünnepélyes jellegű a komaszilke vagy komacsésze, amelyben a komaasszonyok, nőrokonok a gyermekágyas anyának vitték az ételt. Ennek két oldalán egy-egy kicsi vízszintes fül található; gyakran több darabot egymásra helyezve, füleiknél kantárral összefűzve használták, így a mai ételhordók elődjének tekinthetők. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Szilke. Szárm.: Nagybánya. Déri Múzeum (Debrecen)
Szilke. Szárm.: Nagybánya. Déri Múzeum (Debrecen)

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.