36 - 40 találat a 7909 közül.

Bokály

Oktatás

Általános

Cím
Bokály
Leírás
„Az agyagművesség a legősibb mesterségek közé tartozik. Az ember a föld minden táján ősidők óta agyagból edényeket formált, és tűzben kiégette. Az agyag plasztikus, alakítható, kiégetés után kemény, törékeny lesz, de cserepe még töredékeiben is időtálló. A régészek cseréptöredékekből ki tudják olvasni a régmúlt idők történetét, hogy hol, mikor készült az edény, s milyen célt szolgált.” A magyar népi cserépedényeket (szilke, kanta, bokály, butella stb.) fazekasok készítették a 19. század végén és 20. század elején. „Lábbal hajtható korongon formálták, majd fazekaskemencében égették ki. (…) Csak egyszer égették ki a mázatlan edényeket. Ha mázas edényt akartak készíteni, akkor kétszer égettek. Az első égetés, a zsengélés után leöntötték az edényt mázzal, s a második égetés a mázzára égetés. Az ólommáz átlátszó, fényes, üvegszerű, lehet színtelen vagy színes, zöld, sárga. Mázolás előtt került sor az edény festésére, a díszítésre – írására, virágozására.” (Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények). A bokály karcsú, egyfülű, körte alakú, cserép borosedény. Hasa alacsony, nyaka elszűkül, majd újra kiszélesedik. Függőleges füle oldalt indul ki, lejjebb, mint a száj széle. Feneke keskeny, néha kis talpa van. Szája kerek, kiöntője nincs. Ritkán mázatlan. Néhol kancsó, korsó a neve. A habán fazekasok, ill. azok kései leszármazottai ónmázas bokályokat készítettek. Ólommázas bokályokat főleg Erdély magyar fazekasközpontjaiból ismerünk. A bokály szó az itáliai származású ’kancsó’ értelmű bocal szóból származik. Magának a formának az elterjedése általánosabb, mint az elnevezésé. A parasztság a formát csak a Székelyföld dél-keleti vidékén nevezi így, Kalotaszegen pl. kancsónak mondják. A szó nyugat-magyarországi változatai (bokála, bokálla, bokállo, bokora) nincsenek közvetlen kapcsolatban a kelet-magyarországi bokállyal. Nyugat-Dunántúlon a szó olyan borosedényt jelent, amely rendszerint összenyomott kiöntőjű, csöcsös szájú, itteni szóhasználattal korsó, boroskorsó. Bokálla a kancsóforma neve Sümegen. Ettől keletebbre a Dunántúlon már nem fordul elő. (Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Bokály. Szárm.: Zilah. Déri Múzeum (Debrecen)
Bokály. Szárm.: Zilah. Déri Múzeum (Debrecen)

Bokály

Oktatás

Általános

Cím
Bokály
Leírás
„Az agyagművesség a legősibb mesterségek közé tartozik. Az ember a föld minden táján ősidők óta agyagból edényeket formált, és tűzben kiégette. Az agyag plasztikus, alakítható, kiégetés után kemény, törékeny lesz, de cserepe még töredékeiben is időtálló. A régészek cseréptöredékekből ki tudják olvasni a régmúlt idők történetét, hogy hol, mikor készült az edény, s milyen célt szolgált.” A magyar népi cserépedényeket (szilke, kanta, bokály, butella stb.) fazekasok készítették a 19. század végén és 20. század elején. „Lábbal hajtható korongon formálták, majd fazekaskemencében égették ki. (…) Csak egyszer égették ki a mázatlan edényeket. Ha mázas edényt akartak készíteni, akkor kétszer égettek. Az első égetés, a zsengélés után leöntötték az edényt mázzal, s a második égetés a mázzára égetés. Az ólommáz átlátszó, fényes, üvegszerű, lehet színtelen vagy színes, zöld, sárga. Mázolás előtt került sor az edény festésére, a díszítésre – írására, virágozására.” (Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények). A bokály karcsú, egyfülű, körte alakú, cserép borosedény. Hasa alacsony, nyaka elszűkül, majd újra kiszélesedik. Függőleges füle oldalt indul ki, lejjebb, mint a száj széle. Feneke keskeny, néha kis talpa van. Szája kerek, kiöntője nincs. Ritkán mázatlan. Néhol kancsó, korsó a neve. A habán fazekasok, ill. azok kései leszármazottai ónmázas bokályokat készítettek. Ólommázas bokályokat főleg Erdély magyar fazekasközpontjaiból ismerünk. A bokály szó az itáliai származású ’kancsó’ értelmű bocal szóból származik. Magának a formának az elterjedése általánosabb, mint az elnevezésé. A parasztság a formát csak a Székelyföld dél-keleti vidékén nevezi így, Kalotaszegen pl. kancsónak mondják. A szó nyugat-magyarországi változatai (bokála, bokálla, bokállo, bokora) nincsenek közvetlen kapcsolatban a kelet-magyarországi bokállyal. Nyugat-Dunántúlon a szó olyan borosedényt jelent, amely rendszerint összenyomott kiöntőjű, csöcsös szájú, itteni szóhasználattal korsó, boroskorsó. Bokálla a kancsóforma neve Sümegen. Ettől keletebbre a Dunántúlon már nem fordul elő. (Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Virágmotívummal díszített bokály. Szárm.: Zilah. Déri Múzeum (Debrecen)
Virágmotívummal díszített bokály. Szárm.: Zilah. Déri Múzeum (Debrecen)

Kisnemesi címer: Ujváry család (Hét község)

Oktatás

Általános

Cím
Kisnemesi címer: Ujváry család (Gömör-Kishont vármegye, Hét község; forrás: XIX. század vége; Faggyas István grafikusművész tusrajza, 1987)
Leírás
A történelmi Gömör-Kishont vármegyei Hét községbeli kisnemesi rangú Ujváry család címere Dr. Faggyas István (1912-2007) kiváló néprajzkutató, helytörténész és grafikusművész tusrajza. A polihisztor társadalomkutató és művész monográfiát/tanulmánykötetet írt szűkebb-tágabb szülőföldje kisnemesi családjairól, melynek hiteles, dokumentum értékű képanyagát (kisnemesi címerek és címerképek, kisnemesi kúriák és lakóházak) saját maga rajzolta. Az Alsószuha környéki kisnemesek című könyv a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének kiadványaként, a Gömör Néprajza sorozat XVI. köteteként jelent meg Dr. Ujváry Zoltán tanszékvezető egyetemi professzor szerkesztésében (Debrecen, 1988). A MaNDA adatbázisában megtalálható és tanulmányozható e napjainkban már kuriózumnak tekinthető néprajzi monográfia. „Életem nagy adományának tekintem, hogy megismerhettem. Nemcsak az azonos gondolkodás és szellemiség köt össze bennünket, hanem a szeretett gömöri szülőföldhöz való hűséges ragaszkodásunk is. Faggyas Istvánt egy kisded falu, Kelemér adta Gömörnek. Egy tölgyet, amely ott sarjadt és amelynek gyökerei ma is éltető erőt nyújtanak a sok-sok évgyűrűjű lombos fának. A kedves, szeretett falu, ahol Tompa Mihály szellemisége adott inspirációt, nemcsak az elődök emlékét jelenti, hanem azt a forrást, amely munkáit táplálja.” (Dr. Ujváry Zoltán) „E tanulmányomat a téma alaposabb feltárásának szükségességét jelző írásnak tekintem, mivel a régmúlt korokra vonatkozóan csak a komplex kutatás tud további adatokat felszínre hozni. A nemességről sok közlés látott már napvilágot, hogy csak a legfontosabbak közül Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal, I- XIII. köt. Pest, 1857- 1868., Csergheő Géza: Wappenbuch des Adels von Ungarn... I- VII. köt. Nürnberg, 1885 - 1892. és Mocsáry Lajos: A régi magyar nemes. Budapest, 1889. munkáját említsem. Természetszerűleg a Gömörre vonatkozó művekben, pl. Borovszky Sámuel (szerk.): Gömör-Kishont vármegye. Budapest, é.n., Ila Bálint: Gömör megye. I. köt. Budapest, 1976. nagyszámú utalást és adatot találunk. Mihályfalusi Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemesi családai. I- II. köt. Kolozsvár, 1909. munkájában az összes gömöri nemesi családot felsorolja. A jelenkorra vonatkozóan a nemesi hagyományok is már csak emléktöredékekben élnek, miután a nemesi közösségnek alakító társadalmi szerepe régóta megszűnt. A kisnemesség – előjogainak megszűnése után is – féltékenyen vigyázott a régi szokások betartására és hosszabb időn át arra is, hogy a régi jobbágy családokkal ne keveredjenek. A tőkés gazdálkodás kibontakozásának különböző eseményei és következményei, a kisnemesi közösségek e védekező jogszokás jellegét is hiábavalóvá tette, s csupán a rokonsági kapcsolatok magyarázatára csökevényesedett néhány öregember emlékezetében. Az új osztálypolitikai vonatkozások szerint alakultak az eredetileg rokonsági jellegű összejövetelek is, mint a keresztelő, lakodalom, temetés, névnap. A kisnemesség, mint társadalmi réteg, a szükségszerűen bekövetkezett teljes jelentőségvesztés ellenére is megérdemli múltjának kutatását. Mind a Sajó- és a Szuha-völgyi, mind más volt kisnemesi falvakban, ahol lakóinak múltjára vonatkozó adatok még összegyűjthetők, s ilyen anyag elérhető, hozzásegít a kisnemesi múlt kutatásán át más vidékekkel való egykori kapcsolatainak tisztázásához, tájékoztat a magyar népi kultúra alaprétegéről, s különösen a szokásvilág területén nyújthat értékes magyarázatot.” (Dr. Faggyas István)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Kisnemesi címer: Héthy család (Hét község)

Oktatás

Általános

Cím
Kisnemesi címer: Héthy család (Gömör-Kishont vármegye, Hét község; forrás: XIX. század vége; Faggyas István grafikusművész tusrajza, 1987)
Leírás
A történelmi Gömör-Kishont vármegyei Hét községbeli kisnemesi rangú Héthy család címere Dr. Faggyas István (1912-2007) kiváló néprajzkutató, helytörténész és grafikusművész tusrajza. A polihisztor társadalomkutató és művész monográfiát/tanulmánykötetet írt szűkebb-tágabb szülőföldje kisnemesi családjairól, melynek hiteles, dokumentum értékű képanyagát (kisnemesi címerek és címerképek, kisnemesi kúriák és lakóházak) saját maga rajzolta. Az Alsószuha környéki kisnemesek című könyv a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének kiadványaként, a Gömör Néprajza sorozat XVI. köteteként jelent meg Dr. Ujváry Zoltán tanszékvezető egyetemi professzor szerkesztésében (Debrecen, 1988). A MaNDA adatbázisában megtalálható és tanulmányozható e napjainkban már kuriózumnak tekinthető néprajzi monográfia. „Életem nagy adományának tekintem, hogy megismerhettem. Nemcsak az azonos gondolkodás és szellemiség köt össze bennünket, hanem a szeretett gömöri szülőföldhöz való hűséges ragaszkodásunk is. Faggyas Istvánt egy kisded falu, Kelemér adta Gömörnek. Egy tölgyet, amely ott sarjadt és amelynek gyökerei ma is éltető erőt nyújtanak a sok-sok évgyűrűjű lombos fának. A kedves, szeretett falu, ahol Tompa Mihály szellemisége adott inspirációt, nemcsak az elődök emlékét jelenti, hanem azt a forrást, amely munkáit táplálja.” (Dr. Ujváry Zoltán) „E tanulmányomat a téma alaposabb feltárásának szükségességét jelző írásnak tekintem, mivel a régmúlt korokra vonatkozóan csak a komplex kutatás tud további adatokat felszínre hozni. A nemességről sok közlés látott már napvilágot, hogy csak a legfontosabbak közül Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal, I- XIII. köt. Pest, 1857- 1868., Csergheő Géza: Wappenbuch des Adels von Ungarn... I- VII. köt. Nürnberg, 1885 - 1892. és Mocsáry Lajos: A régi magyar nemes. Budapest, 1889. munkáját említsem. Természetszerűleg a Gömörre vonatkozó művekben, pl. Borovszky Sámuel (szerk.): Gömör-Kishont vármegye. Budapest, é.n., Ila Bálint: Gömör megye. I. köt. Budapest, 1976. nagyszámú utalást és adatot találunk. Mihályfalusi Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemesi családai. I- II. köt. Kolozsvár, 1909. munkájában az összes gömöri nemesi családot felsorolja. A jelenkorra vonatkozóan a nemesi hagyományok is már csak emléktöredékekben élnek, miután a nemesi közösségnek alakító társadalmi szerepe régóta megszűnt. A kisnemesség – előjogainak megszűnése után is – féltékenyen vigyázott a régi szokások betartására és hosszabb időn át arra is, hogy a régi jobbágy családokkal ne keveredjenek. A tőkés gazdálkodás kibontakozásának különböző eseményei és következményei, a kisnemesi közösségek e védekező jogszokás jellegét is hiábavalóvá tette, s csupán a rokonsági kapcsolatok magyarázatára csökevényesedett néhány öregember emlékezetében. Az új osztálypolitikai vonatkozások szerint alakultak az eredetileg rokonsági jellegű összejövetelek is, mint a keresztelő, lakodalom, temetés, névnap. A kisnemesség, mint társadalmi réteg, a szükségszerűen bekövetkezett teljes jelentőségvesztés ellenére is megérdemli múltjának kutatását. Mind a Sajó- és a Szuha-völgyi, mind más volt kisnemesi falvakban, ahol lakóinak múltjára vonatkozó adatok még összegyűjthetők, s ilyen anyag elérhető, hozzásegít a kisnemesi múlt kutatásán át más vidékekkel való egykori kapcsolatainak tisztázásához, tájékoztat a magyar népi kultúra alaprétegéről, s különösen a szokásvilág területén nyújthat értékes magyarázatot.” (Dr. Faggyas István)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Kisnemesi címer: Lenkey család (Imola község)

Oktatás

Általános

Cím
Kisnemesi címer: Lenkey család (Gömör-Kishont vármegye, Imola község; forrás: XIX. század vége; Faggyas István grafikusművész tusrajza, 1987)
Leírás
A történelmi Gömör-Kishont vármegyei Imola községbeli kisnemesi rangú Lenkey család címere Dr. Faggyas István (1912-2007) kiváló néprajzkutató, helytörténész és grafikusművész tusrajza. A polihisztor társadalomkutató és művész monográfiát/tanulmánykötetet írt szűkebb-tágabb szülőföldje kisnemesi családjairól, melynek hiteles, dokumentum értékű képanyagát (kisnemesi címerek és címerképek, kisnemesi kúriák és lakóházak) saját maga rajzolta. Az Alsószuha környéki kisnemesek című könyv a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének kiadványaként, a Gömör Néprajza sorozat XVI. köteteként jelent meg Dr. Ujváry Zoltán tanszékvezető egyetemi professzor szerkesztésében (Debrecen, 1988). A MaNDA adatbázisában megtalálható és tanulmányozható e napjainkban már kuriózumnak tekinthető néprajzi monográfia. „Életem nagy adományának tekintem, hogy megismerhettem. Nemcsak az azonos gondolkodás és szellemiség köt össze bennünket, hanem a szeretett gömöri szülőföldhöz való hűséges ragaszkodásunk is. Faggyas Istvánt egy kisded falu, Kelemér adta Gömörnek. Egy tölgyet, amely ott sarjadt és amelynek gyökerei ma is éltető erőt nyújtanak a sok-sok évgyűrűjű lombos fának. A kedves, szeretett falu, ahol Tompa Mihály szellemisége adott inspirációt, nemcsak az elődök emlékét jelenti, hanem azt a forrást, amely munkáit táplálja.” (Dr. Ujváry Zoltán) „E tanulmányomat a téma alaposabb feltárásának szükségességét jelző írásnak tekintem, mivel a régmúlt korokra vonatkozóan csak a komplex kutatás tud további adatokat felszínre hozni. A nemességről sok közlés látott már napvilágot, hogy csak a legfontosabbak közül Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal, I- XIII. köt. Pest, 1857- 1868., Csergheő Géza: Wappenbuch des Adels von Ungarn... I- VII. köt. Nürnberg, 1885 - 1892. és Mocsáry Lajos: A régi magyar nemes. Budapest, 1889. munkáját említsem. Természetszerűleg a Gömörre vonatkozó művekben, pl. Borovszky Sámuel (szerk.): Gömör-Kishont vármegye. Budapest, é.n., Ila Bálint: Gömör megye. I. köt. Budapest, 1976. nagyszámú utalást és adatot találunk. Mihályfalusi Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemesi családai. I- II. köt. Kolozsvár, 1909. munkájában az összes gömöri nemesi családot felsorolja. A jelenkorra vonatkozóan a nemesi hagyományok is már csak emléktöredékekben élnek, miután a nemesi közösségnek alakító társadalmi szerepe régóta megszűnt. A kisnemesség – előjogainak megszűnése után is – féltékenyen vigyázott a régi szokások betartására és hosszabb időn át arra is, hogy a régi jobbágy családokkal ne keveredjenek. A tőkés gazdálkodás kibontakozásának különböző eseményei és következményei, a kisnemesi közösségek e védekező jogszokás jellegét is hiábavalóvá tette, s csupán a rokonsági kapcsolatok magyarázatára csökevényesedett néhány öregember emlékezetében. Az új osztálypolitikai vonatkozások szerint alakultak az eredetileg rokonsági jellegű összejövetelek is, mint a keresztelő, lakodalom, temetés, névnap. A kisnemesség, mint társadalmi réteg, a szükségszerűen bekövetkezett teljes jelentőségvesztés ellenére is megérdemli múltjának kutatását. Mind a Sajó- és a Szuha-völgyi, mind más volt kisnemesi falvakban, ahol lakóinak múltjára vonatkozó adatok még összegyűjthetők, s ilyen anyag elérhető, hozzásegít a kisnemesi múlt kutatásán át más vidékekkel való egykori kapcsolatainak tisztázásához, tájékoztat a magyar népi kultúra alaprétegéről, s különösen a szokásvilág területén nyújthat értékes magyarázatot.” (Dr. Faggyas István)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.