A hívóképen somogyi cifraszűr, melyet az utolsó kaposvári szabó, Vajda Sándor készített. A viseleti darab a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének része. // „A szűr a magyar nép egyik legősibb és legkedveltebb, népdalokban leggyakrabban emlegetett ruhadarabja. Kizárólag férfiak viselik; leginkább a pusztázó nép, de ünnepi díszruhája a falusinak is, ahol még végképp ki nem ment a divatból. Rendeltetésében leginkább a felöltőnek felel meg. A nép azonban felöltve jóformán sohasem viseli, hanem csak vállra vetve. Mivel ritkán öltik fel, az ujj eredeti jelentőségét elveszítette. Legtöbbször bekötik vagy bevarrják azt és használati tárgyaikat tartják benne. Több vidéken, főként túl a Dunán, egyenesen befenekelt ujjakkal készíti a szűrszabó. A fenekes ujjú szűrök ujja sokszor annyira elcsökevényesedik, hogy nem hosszabb egy arasznál; sőt ujjatlan szűröket is készítettek a Dunántúlon, melynek formája megegyezik a bőrből készült subáéval. A szűrt más felöltőtől főképpen a hátát borító, nagy, négyszögletes gallérja különbözteti meg. Enélkül a szűr nem valódi szűr, hanem csak gubaszűr, juhászszűr, szűrkabát stb. A szűrgallér két sarkán posztóból készült „csücskő” van. Ha a két csücsköt öszekötik, a gallér csuklyává alakul s a fejre húzható esős időben. Néha azonban egyenesen csuklyával készült a szűr. (…) A vállra vetett szűr olyan bő, hogy a két kar nyugodtan mozoghat alatta. Bősége miatt a pásztorember használati szerszámait, kisebb göncét, tarisznyáját alatta is hordhatja vagy hajtás közben a kantárszárat kényelmesen tarthatja. Bősége miatt begombolni nem lehet, sőt az eleje teljesen össze sem ér, hacsak kézzel össze nem fogják. Gombja nincs is, mindössze a mellen egy szíjcsat tartja össze. Ezt is ritkán csatolják ki-be, inkább becsatolva tartják s belebújnak vagy kibújnak belőle. A szűr hossza az Alföldön szárközépig ér. A palócoké valamivel rövidebb, a dunántúli kanászszűrök pedig gyakran csak térdig érők. A szűr gyalogjáró embernek éppúgy alkalmas ruhadarab, mint lovasnak. A gyalogosnak könnyű, melegtartó, eső-szél ellen biztos oltalom. A lovas embernek ezenfelül még a lovát is védi. Szőrén ülő lovas gyakran nyereg helyett is használja, ha pedig leszáll, vagy szekerével megáll, lovait vele takarja be. A pásztornak mindene. Oltalma hideg, eső, szél, hó ellen, árnyéka a nyári nap heve ellen. Ezenkívül derékalja, párnája, éke, takarója. Gazdaembernek egy jó szűr egész életén át eltart, cselédember 6–8 év alatt nyű el egyet, pásztornak pedig 4 évnél nem igen tart tovább. Ezért az egyszerűbb szűrök fogyasztói a küntvaló pásztor- és cselédemberek, a díszes kivitelű, ú. n. cifraszűrökéi pedig a gazdaemberek s a hetykébb pásztorok. Már a leánynézőben is jelentős szerepe volt a szűrnek. Ez alkalomra ugyanis a legény szűrben jelent meg s elmentékor véletlenül-készakarva ottfelejtette a szűrét. Ha nem nyerte meg a szülők tetszését, másnap korán reggelre „kitették a szűrét“ a ház elébe, mire a legény beosont érte és szó nélkül elhozta (ld. közmondás). Ha pedig nem tették ki a szűrét, azt jelentette, hogy szívesen látják, kerüljön belől, szót lehet ejteni a házasságról. Parasztlegény addig nem házasodhatott meg, míg cifra szűrt nem szerzett az esküvőre. Megesküdni még a közelmúltban is csak cifraszűrben lehetett, akár kánikulában, akár kemény hidegben. A cifraszűr volt a magyar parasztember díszruhája egész életén át. // A magyar díszítések túltömöttsége, mondhatnám fullasztó egymásra halmozottsága, midőn az alap alig, vagy cseppet sem látszik, abban leli magyarázatát, hogy a nagy üres felületeken megjelenő kisebb díszített mezőkön csak túltömöttségükben képesek, az erős ellentét által nyugodtságot létrehozni. (…) A cifraszűr a magyar Ízlés tízparancsolatja.” (Dr. Györffy István: A cifraszűr)
A hívóképen hímzett pávaszemes és geometrikus jellegű motívumokkal díszített cifraszűr. A viseleti darab a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének része. // „A szűr a magyar nép egyik legősibb és legkedveltebb, népdalokban leggyakrabban emlegetett ruhadarabja. Kizárólag férfiak viselik; leginkább a pusztázó nép, de ünnepi díszruhája a falusinak is, ahol még végképp ki nem ment a divatból. Rendeltetésében leginkább a felöltőnek felel meg. A nép azonban felöltve jóformán sohasem viseli, hanem csak vállra vetve. Mivel ritkán öltik fel, az ujj eredeti jelentőségét elveszítette. Legtöbbször bekötik vagy bevarrják azt és használati tárgyaikat tartják benne. Több vidéken, főként túl a Dunán, egyenesen befenekelt ujjakkal készíti a szűrszabó. A fenekes ujjú szűrök ujja sokszor annyira elcsökevényesedik, hogy nem hosszabb egy arasznál; sőt ujjatlan szűröket is készítettek a Dunántúlon, melynek formája megegyezik a bőrből készült subáéval. A szűrt más felöltőtől főképpen a hátát borító, nagy, négyszögletes gallérja különbözteti meg. Enélkül a szűr nem valódi szűr, hanem csak gubaszűr, juhászszűr, szűrkabát stb. A szűrgallér két sarkán posztóból készült „csücskő” van. Ha a két csücsköt öszekötik, a gallér csuklyává alakul s a fejre húzható esős időben. Néha azonban egyenesen csuklyával készült a szűr. (…) A vállra vetett szűr olyan bő, hogy a két kar nyugodtan mozoghat alatta. Bősége miatt a pásztorember használati szerszámait, kisebb göncét, tarisznyáját alatta is hordhatja vagy hajtás közben a kantárszárat kényelmesen tarthatja. Bősége miatt begombolni nem lehet, sőt az eleje teljesen össze sem ér, hacsak kézzel össze nem fogják. Gombja nincs is, mindössze a mellen egy szíjcsat tartja össze. Ezt is ritkán csatolják ki-be, inkább becsatolva tartják s belebújnak vagy kibújnak belőle. A szűr hossza az Alföldön szárközépig ér. A palócoké valamivel rövidebb, a dunántúli kanászszűrök pedig gyakran csak térdig érők. A szűr gyalogjáró embernek éppúgy alkalmas ruhadarab, mint lovasnak. A gyalogosnak könnyű, melegtartó, eső-szél ellen biztos oltalom. A lovas embernek ezenfelül még a lovát is védi. Szőrén ülő lovas gyakran nyereg helyett is használja, ha pedig leszáll, vagy szekerével megáll, lovait vele takarja be. A pásztornak mindene. Oltalma hideg, eső, szél, hó ellen, árnyéka a nyári nap heve ellen. Ezenkívül derékalja, párnája, éke, takarója. Gazdaembernek egy jó szűr egész életén át eltart, cselédember 6–8 év alatt nyű el egyet, pásztornak pedig 4 évnél nem igen tart tovább. Ezért az egyszerűbb szűrök fogyasztói a küntvaló pásztor- és cselédemberek, a díszes kivitelű, ú. n. cifraszűrökéi pedig a gazdaemberek s a hetykébb pásztorok. Már a leánynézőben is jelentős szerepe volt a szűrnek. Ez alkalomra ugyanis a legény szűrben jelent meg s elmentékor véletlenül-készakarva ottfelejtette a szűrét. Ha nem nyerte meg a szülők tetszését, másnap korán reggelre „kitették a szűrét“ a ház elébe, mire a legény beosont érte és szó nélkül elhozta (ld. közmondás). Ha pedig nem tették ki a szűrét, azt jelentette, hogy szívesen látják, kerüljön belől, szót lehet ejteni a házasságról. Parasztlegény addig nem házasodhatott meg, míg cifra szűrt nem szerzett az esküvőre. Megesküdni még a közelmúltban is csak cifraszűrben lehetett, akár kánikulában, akár kemény hidegben. A cifraszűr volt a magyar parasztember díszruhája egész életén át. // A magyar díszítések túltömöttsége, mondhatnám fullasztó egymásra halmozottsága, midőn az alap alig, vagy cseppet sem látszik, abban leli magyarázatát, hogy a nagy üres felületeken megjelenő kisebb díszített mezőkön csak túltömöttségükben képesek, az erős ellentét által nyugodtságot létrehozni. (…) A cifraszűr a magyar Ízlés tízparancsolatja.” (Dr. Györffy István: A cifraszűr)
A hívóképen fehér gyapjúból készült, hímzett rozmaringlevelekkel és virágokkal, fekete rátétekkel díszített cifraszűr. A viseleti darab a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének része. // „A szűr a magyar nép egyik legősibb és legkedveltebb, népdalokban leggyakrabban emlegetett ruhadarabja. Kizárólag férfiak viselik; leginkább a pusztázó nép, de ünnepi díszruhája a falusinak is, ahol még végképp ki nem ment a divatból. Rendeltetésében leginkább a felöltőnek felel meg. A nép azonban felöltve jóformán sohasem viseli, hanem csak vállra vetve. Mivel ritkán öltik fel, az ujj eredeti jelentőségét elveszítette. Legtöbbször bekötik vagy bevarrják azt és használati tárgyaikat tartják benne. Több vidéken, főként túl a Dunán, egyenesen befenekelt ujjakkal készíti a szűrszabó. A fenekes ujjú szűrök ujja sokszor annyira elcsökevényesedik, hogy nem hosszabb egy arasznál; sőt ujjatlan szűröket is készítettek a Dunántúlon, melynek formája megegyezik a bőrből készült subáéval. A szűrt más felöltőtől főképpen a hátát borító, nagy, négyszögletes gallérja különbözteti meg. Enélkül a szűr nem valódi szűr, hanem csak gubaszűr, juhászszűr, szűrkabát stb. A szűrgallér két sarkán posztóból készült „csücskő” van. Ha a két csücsköt öszekötik, a gallér csuklyává alakul s a fejre húzható esős időben. Néha azonban egyenesen csuklyával készült a szűr. (…) A vállra vetett szűr olyan bő, hogy a két kar nyugodtan mozoghat alatta. Bősége miatt a pásztorember használati szerszámait, kisebb göncét, tarisznyáját alatta is hordhatja vagy hajtás közben a kantárszárat kényelmesen tarthatja. Bősége miatt begombolni nem lehet, sőt az eleje teljesen össze sem ér, hacsak kézzel össze nem fogják. Gombja nincs is, mindössze a mellen egy szíjcsat tartja össze. Ezt is ritkán csatolják ki-be, inkább becsatolva tartják s belebújnak vagy kibújnak belőle. A szűr hossza az Alföldön szárközépig ér. A palócoké valamivel rövidebb, a dunántúli kanászszűrök pedig gyakran csak térdig érők. A szűr gyalogjáró embernek éppúgy alkalmas ruhadarab, mint lovasnak. A gyalogosnak könnyű, melegtartó, eső-szél ellen biztos oltalom. A lovas embernek ezenfelül még a lovát is védi. Szőrén ülő lovas gyakran nyereg helyett is használja, ha pedig leszáll, vagy szekerével megáll, lovait vele takarja be. A pásztornak mindene. Oltalma hideg, eső, szél, hó ellen, árnyéka a nyári nap heve ellen. Ezenkívül derékalja, párnája, éke, takarója. Gazdaembernek egy jó szűr egész életén át eltart, cselédember 6–8 év alatt nyű el egyet, pásztornak pedig 4 évnél nem igen tart tovább. Ezért az egyszerűbb szűrök fogyasztói a küntvaló pásztor- és cselédemberek, a díszes kivitelű, ú. n. cifraszűrökéi pedig a gazdaemberek s a hetykébb pásztorok. Már a leánynézőben is jelentős szerepe volt a szűrnek. Ez alkalomra ugyanis a legény szűrben jelent meg s elmentékor véletlenül-készakarva ottfelejtette a szűrét. Ha nem nyerte meg a szülők tetszését, másnap korán reggelre „kitették a szűrét“ a ház elébe, mire a legény beosont érte és szó nélkül elhozta (ld. közmondás). Ha pedig nem tették ki a szűrét, azt jelentette, hogy szívesen látják, kerüljön belől, szót lehet ejteni a házasságról. Parasztlegény addig nem házasodhatott meg, míg cifra szűrt nem szerzett az esküvőre. Megesküdni még a közelmúltban is csak cifraszűrben lehetett, akár kánikulában, akár kemény hidegben. A cifraszűr volt a magyar parasztember díszruhája egész életén át. // A magyar díszítések túltömöttsége, mondhatnám fullasztó egymásra halmozottsága, midőn az alap alig, vagy cseppet sem látszik, abban leli magyarázatát, hogy a nagy üres felületeken megjelenő kisebb díszített mezőkön csak túltömöttségükben képesek, az erős ellentét által nyugodtságot létrehozni. (…) A cifraszűr a magyar Ízlés tízparancsolatja.” (Dr. Györffy István: A cifraszűr)
