41 - 45 találat a 10558 közül.

Szász Endre: Bölcselet

Oktatás

Általános

Cím
Szász Endre: Bölcselet (szitanyomat, 1985)
Leírás
Szász Endre festő- és grafikusművész Bölcselet (1985) című szitanyomat alkotása 1992-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. "Szász Endre a 20. századi képzőművészet kiemelkedő hatású, rendkívül sokoldalú alkotója: festő, grafikus és látványtervező, emellett divat-és ékszertervező, porcelánfestő, a könyvillusztrációt művészi rangra emelő mester… Szász Endre 1926. január 7-én született, Csíkszeredában, Szász Béla sebészorvos és Susenka Erzsébet egyetlen gyermekeként. Gyermekkorát is itt élte, majd a család Kaposvárra költözött. Már gyermekkorában megmutatkozott kiváló megfigyelőképessége, amelynek köszönhetően fejből, modell nélkül rajzolt vagy faragott. Szigorú nevelést kapott, és a művészi orientáció miatt édesapjával gyakoriak voltak a konfliktusok. Később emiatt és apja alkoholproblémái következtében elhagyta szüleit, és tizennégy éves korától önfenntartó volt, egy évvel később önálló kiállítása nyílt Marosvásárhelyen. Mestere Molter Károly, ill. patrónusai Kós Károly és László Gyula vették szárnyaik alá a fiatal tehetséget. Az 1946-ban elkezdett Képzőművészeti Főiskolát két és fél év után hagyta ott a politika által lekorlátozott művészet fullasztó atmoszférájából menekülve. 1950-ben koholt vádak alapján, fegyverrejtegetésért elítélték 10 évre, de betegsége miatt csak másfél évet töltött börtönben. Mindezek után a Nemzeti Dekorációs Vállalatnál talált munkát grafikusként. Itt egyik különös feladata volt 1951-ben, hogy egy magas rangú kínai vezető tiszteletére kellett dekorálnia a Puskin mozi különtermét a két nagy nemzeti költő, Petőfi és Puskin barátságának témájával. Szász megoldotta annak ellenére, hogy eme barátság megkérdőjelezhető, hiszen Petőfi csupán 14 éves volt, amikor Puskin meghalt. 1956-ban az épület egy része elpusztult, a freskó megsemmisült. Szász ekkoriban kezdett könyveket illusztrálni, az ötvenes, hatvanas években körülbelül 600 kötetet gazdagított rajzaival, köztük Villon, Heine és Balassi köteteket. Illusztrációit tollrajzokként vagy rézkarcokként készítette el, majd hidegtű-technikát alkalmazott – ez utóbbival tudta leginkább kifejezni saját stílusát. Iskolateremtő lett, jellegzetes stílusjegyei meghatározóak voltak a könyvgrafika művészetében. Egyik legnagyobb sikerét 1964-ben Omar Khajjám 10. századi perzsa költő Rubáiyát c. magyar kiadásának illusztrálásával érte el, amelyet a British Museum – Öt évszázad könyvművészete c. kiállítása keretében – beválogatott a 20. század harminc legszebb könyve közé. A hatvanas években a Filmgyárban dolgozott dekoratőrként és díszlettervezőként, közben festett is, és egyre több díjat kapott – köztük Munkácsy-díjat is – ill. egyre ismertebbé vált. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy az 1968-tól kiadott, Szász Endre szürrealisztikus festményeivel illusztrált Medicor naptárak óriási népszerűségnek örvendtek, sokan kivágták és bekeretezték a képeket, és mint reprodukciót a falra akasztották. Egyik leghíresebb filmes munkája, hogy díszlet- és látványtervezője volt az 1968-ban készült Egri csillagoknak – egy rövid jelenet erejéig fel is tűnik a filmben festő szerepben. A feladatra Várkonyi Zoltán rendező kérte fel, akivel művészi szimbiózisban, egymást inspirálva dolgoztak a film felvételei alatt. Szász ebben az időben ismerkedett meg az Omega együttes tagjaival, a grafikusművész tervezte az 1970-es Éjszakai országúton c. lemez borítóját. Közös szemléletmódjuk is összekovácsolta őket, miszerint a befogadói élményt növeli, ha társművészeteket egyesítenek. A következő két évtizedet Szász Endre Torontóban és Los Angelesben töltötte – miután a magyar politika sokáig nem engedte külföldre utazni. Kint tartózkodása alatt megismerkedett Salvador Dalíval és menedzserével, akivel Szász rövid ideig együtt is dolgozott. Dalíval baráti kapcsolatot ápoltak. 1974-ben a Fehér Ház is rendelt tőle egy monumentális művet a vietnámi háború végetvetése témában. 1978-ban, egy hazalátogatás alkalmával, a Győri Színház igazgatójától felkérést kapott nagyméretű pannó készítésére. Ekkor terelődött a figyelme a porcelánra mint időtálló anyagra és kezdett kísérletezni vele a Hollóházi Porcelángyárban. Az óriási táblakép elkészült a színház számára, Szász pedig további gyümölcsöző kapcsolatban maradt a porcelángyárral: terveket és motívumokat, ill. további porcelán faliképeket készített, többek között a budapesti Hilton Szálloda számára. Mindemellett az ő keze munkája a 3-as metró Dózsa György úti megállóiban található Dózsa Györgyöt ábrázoló két, 10 méter széles porcelánpannó. Szász Endre a kilencvenes években hazatelepült Magyarországra, és Kaposvártól nem messze, Várdán találta meg otthonát és a legmegfelelőbb helyszínt az alkotásra. 2003 augusztusában hunyt el a festőművész. Özvegye, Szászné Hajdú Katalin jóvoltából megtekinthető a mester által összegyűjtött műtárgykollekció és egykori műterem, a család várdai otthonából lett Szász Endre Kastélymúzeumban. A miskolci Herman Ottó Múzeumban is látogatható egy Szász Endre-gyűjtemény 300 alkotással.” forrás: https://mandadb.hu/cikk/827242/A_konyvillusztraciok_es_porcelanpannok_mestere__Szasz_Endre_elete

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Szabados János: Az árnyék kékje

Oktatás

Általános

Cím
Szabados János: Az árnyék kékje (akrilfestmény, 2002)
Leírás
Szabados János festőművész Az árnyék kékje (2002) című akrilfestménye az alkotó kaposvári 2007-es kiállításához készült katalógusban látható, amely a Művészetek Kincsesháza – Vaszary Képtár kiadásában jelent meg. A Kaposváron 1937-ben született Munkácsy díjas kiváló művész a következőképpen summázza életpályáját: „A város, ahol születtem, hét domb karéjában épült, a Kapos mentén. Közülük kettőt hegynek nevezünk ma is: Kecel-hegy és Róma-hegy. Rippl-Rónai révén a Róma-hegy vált ismertebbé, bár nekem, gyermekkori élményeim alapján, a Kecel – mostanra zsúfolásig beépítve is – kedvesebb. A tüskevári malomtól és strandtól jól látszott elnyúló vonulata, jelezve a város egyik akkori határát. Korai rajzaimon, vízfestményeimen ez a vidék jelent meg először. Elsőszülöttként nagy családban nevelkedtem, hatan voltunk testvérek. Apám címfestőmester volt, műhelyében kezdtem rajzolgatni. Ott ismertem meg a festőmesterség eszközeit, anyagait. Elég korán belenőttem az önálló munkába is, üzletportálok kiegészítő figurális díszítőtábláit, plakátokat, mozifilmeket ajánló, enyves festékkel vászonponyvára festett nagyméretű reklámokat, a kötelező ünnepekhez megrendelt sok négyzetméternyi portrét és munkafázisokat megjelenítő tablókat készítettem. Az így szerzett tapasztalatok később is segítettek az éppen adódó feladatokban. Jártam persze művészeti szabadiskolába is, készülvén a főiskolai felvételire. Tanulmányaimat 1957-ben kezdtem a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol mestereim Z. Gács György és Miháltz Pál festőművészek voltak, de találkozhattam ott Borsos Miklóssal és Rákosi Zoltánnal is, akiknek hitelessége és emberi, szakmai tartása sokunk számára jelent mintát. A diplomamunkáig tartó jó évek után, 1962-ben szülővárosomban kezdtem önállóan dolgozni. Ez idő tájt a Dunántúl városaiban letelepedő fiatal alkotókkal alakuló kapcsolataim szakmai biztatást és biztonságot is adtak. Ez a ki nem mondott, de bizonyosságot jelentő szellemi törekvéseinket is összetartó kapcsolat máig érvényesnek mondható. 1963-ban megnősültem, feleségem Weeber Klára szobrász. Két gyermekünk született: János (1967) és Anna (1977). Mindketten mesterségeinkhez hasonló pályát választottak, a Magyar Iparművészeti Egyetemet végezték el. A műterem, ahol több mint harminc éve dolgozunk, ugyancsak benépesült munkáinkkal, eszközeinkkel, szerszámainkkal, anyagokkal és látszólag haszontalan tárgyakkal, azonban még mindig van ott helye az újabb elképzeléseknek, ötleteknek. A hetvenes években pályázatokon elnyert nagyméretű mozaikok kartonjainak hatása és a kivitelezés folyamata lényeges változást hozott festői gondolkodásomban, új léptéket kerestem. A korábbi zártabb képi világ motívumait, felületmegoldásait a képtérben megnyíló terek szabadon kezelt közegébe helyeztem, így a gesztusok véletlenszerűségét kibontva vagy elfedve, nagyobb szerepet kapott a rajz is. Ez a színekből szabadon kibontakozó világ a nyolcvanas évek közepéig foglalkoztatott. Akkor úgy éreztem, váltanom kell, hiszen az elkészült sok kép között ismétlődéseket találtam, meg időnként feltűnő, számomra árulkodó rutinszerű unalmasságot is. Azóta készült munkáim főszereplői a figurák. Az a jelenség érintett meg, figyelmeztetően, melyet környezetemben meg a világban is tapasztalhattam: a különállás, a zárkózottság, az egyedi sérthetetlenség. Témáim persze nem a magam sorsára utalnak, hiszen elégedettnek mondhatom magam. Olyan családom van, mely érzelmi, és szellemi biztonságot áraszt, újabb, bizakodást árasztó képek készítésére ösztönöz…” (forrás: http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_10/021.htm)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
„A ’világán’ kívül fekvő ismeretlen, a kozmikussá nem tett, mert fel nem szentelt tér, amely csupán orientatio és szerkezet nélküli formátlan kiterjedés, ez a profán tér a vallásos ember számára az abszolút nemlétet testesíti meg.” (Mircea Eliade)
„A ’világán’ kívül fekvő ismeretlen, a kozmikussá nem tett, mert fel nem szentelt tér, amely csupán orientatio és szerkezet nélküli formátlan kiterjedés, ez a profán tér a vallásos ember számára az abszolút nemlétet testesíti meg.” (Mircea Eliade)

Anna Margit: Sétalovaglás

Oktatás

Általános

Cím
Anna Margit: Sétalovaglás (olajfestmény, 1967)
Leírás
Anna Margit festőművész Sétalovaglás (1967) című olajfestménye S. Nagy Katalin /1944–/ jeles művészettörténész és szociológus Anna Margitról népszerűsítő céllal írott korai tanulmánykötetében, kismonográfiájában került publikálásra (S. Nagy Katalin: Anna Margit – in: Mai magyar művészet sorozat, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1971; sorozat szerk.: Dávid Katalin /1923–/, felelős szerk.: Román József /1913–2008/, technikai szerk.: Tiszovszky Zoltán, grafikus: Anna Margit /1913–1991/, reprodukciók: Károly Attila és Szelényi Károly /1943–/). Az oktatási célból bemutatott műalkotást tartalmazó kötet a MaNDA adatbázisában megtalálható, ingyenesen hozzáférhető és tanulmányozható. Anna Margit (BOROTA, 1913 - 1991, BUDAPEST) a Képzőművészeti Főiskolát Vaszary János növendékeként végezte el 1936-ban. 1937-től nyaranta férjével, Ámos Imrével együtt a szentendrei művésztelepen dolgozott. 1946 és 1948 között az Európai iskola rendezésében állította ki a naiv, gyermeki látást és a szürrealista asszociációkat egyesítő műveit. Fintorgó nőalakjai, bizarr figurái álomittas hangulatukkal a lélek mélyrétegeinek rezzenéseit közvetítik. A hetvenes évektől kezdve népművészeti motívumok épültek bele a primitív iránt mindig is vonzódó művészetébe, amelyre harsány színvilág és egy paraszt-rokokónak mondható buja díszítményesség lett a jellemző. A népi bábukat idéző, rikítóan színes és virágokkal, csipkékkel, girlandokkal felcicomázott figurák kihívó esendőségükben az emberi lét groteszkségét, olykor egyenesen az abszurditását sugallják. Gyűjteményes anyagát 1948-ban és 1968-ban mutatta be az Ernst Múzeumban. 1984 óta Szentendrén állandó kiállításon láthatók a művei.

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció
„ A három lovas rejtélyes, álomszerű… Mozgásuk inkább felfelé mutat, mintha arrafelé menetelnének. A vöröslábú, vöröscsőrű gólya felé, amely kiterjesztett szárnnyal menekül. Az égen narancsos-kékes nap-hold dereng.” (S. Nagy Katalin)
„ A három lovas rejtélyes, álomszerű… Mozgásuk inkább felfelé mutat, mintha arrafelé menetelnének. A vöröslábú, vöröscsőrű gólya felé, amely kiterjesztett szárnnyal menekül. Az égen narancsos-kékes nap-hold dereng.” (S. Nagy Katalin)

Hegedüs László: Tájkép - Velence V.

Oktatás

Általános

Cím
Hegedüs László: Tájkép - Velence V. (pasztellfestmény, 1973, sorszám: 354)
Leírás
Hegedüs László festőművész Tájkép - Velence V. (1973) című pasztellfestménye 1990-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. Az alkotó 1920-ban született Budapesten. "Festő, grafikus. 1936-38 között az Aba Novák Vilmos Stúdióba járt, ahol Vaszary tanítványa volt, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett. 1945 után a Fókusz, illetve a Művész Galéria tulajdonosa. 1948-tól külföldön tevékenykedett: Ausztriában, Olaszországban, majd 1972-ig Ausztráliában. Ezután Londonban telepedett le, de többször látogatott Magyarországra. 1987 óta ismét Ausztráliában él. Egyéni tárlatai voltak vidéken (Szentes, Nyírbátor, Hatvan) és külföldön (Melbourne, Sydney, Brisbane, London), valamint csoportosak az Ernst Múzeumban, a Nemzeti Szalonban, Londonban, Melbourneben stb. Munkáit őrzik a Magyar Nemzeti Galériában, a Fővárosi Képtárban, a kaposvári Rippl Rónai Múzeumban, a Szépművészeti Múzeumban, ausztráliai, párizsi, római, amerikai és angliai közgyűjteményekben. 1982-ben ötven festményét és harminc grafikáját a nyírbátori Báthory Múzeumnak ajándékozta." (in: http://www.kieselbach.hu/muvesz/hegedus-laszlo-_hegedus_-laszlo__9087) „Hegedüs László festőművész tájképfestészete senkivel össze nem hasonlítható helyet foglal el a magyar és az egyetemes művészetben. A világpolgár művész egyaránt otthonosan mozog a magyar vidéken, a földgolyó kontinenseinek hatalmas városaiban és legapróbb szigetein egyaránt. Művein az ember alkotta világ szublimálódik a végtelen természet tisztaságába és ősi ártatlanságába, az Univerzum harmóniájába. Képei végtelenül gazdag színárnyalatokat megjelenítő, bátor, lendületes ecsetvonásokkal ’poéta natus’-ként a plein air jegyében megalkotott, ökonomikus remekművek. A művész leginkább szűrt fényben, a kora hajnali derengésben vagy a lebukó nap fényében igyekszik megörökíteni a körülötte lévő világ egy szegmentumát. Expresszív lírai impresszionista ábrázolásmódjába szürrealisztikus elemek ötvöződnek. Az általa ábrázolt témát gyakran sikerül kiszabadítania a nyugati kultúrát rabságban tartó centrális perspektíva hálójából, s a kompozíció a kitágított, a kiterített, olykor a fordított perspektíva törvényszerűségeinek jegyében szerveződik. A távol-keleti kultúrák ideológiája és világábrázolása, meditatív képalkotása nagy hatást gyakorolt Hegedüs László művészetére. Műalkotásai nem a pillanatnyi látványt rögzítik, hanem az éppen aktuálisan vizuálisan megragadhatóból kidesztillált időtlen, örökkévaló, létfilozófiai mélységű érzelmi-gondolati struktúrát fogalmazzák meg a legautentikusabb vizuális önkifejezés, a festészet nyelvén. Hegedüs Zoltán nem pusztán érzelmek és hangulatok festője, hanem a pillanatnyi mulandó látványban a Világmindenség attribútumait, valamint a Részben mindig az Egészet kereső és megjeleníteni igyekvő festőművész, pillanatnyi képi impressziókból az időtlen Ontológiai Szubsztancia aranymosója, a természeti fények pazar játékának tanúja és krónikása, a színek és fények zenésze. Tájképei lélekkondicionáló, gyógyító meditációs források és objektumok, melyek kiszabadítanak a nyugati kultúra patologikus lineáris idejének fogságából, s szakrális idődimenziókba emelnek.” (kobzosBBL)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció

Szögliget – Zsidó temető: III. számú sírkő

Oktatás

Általános

Cím
Szögliget – Zsidó temető: III. számú sírkő (Veres András: Aggtelek környéki zsidó temetők /fotográfiai gyűjtemény/, 1993, képazonosító: CT 4356)
Leírás
Veres András feltétlen imperativus által vezérelve több éven keresztül fényképezte és következetes pontossággal dokumentálta az Aggtelek környéki elhagyott, az emberi gyarlóság és a természet által rohamosan pusztuló zsidó temetőket. A Szögliget – Zsidó temető: III. számú sírkő című/tárgyú fekete-fehér pozitív fotográfia jogtulajdonosa a szerző és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága (Jósvafő). „A vidéki zsidóságot a soá alatt szinte teljesen elpusztították. Intézményei is az enyészeté lettek. Az eltűnt (lerombolt, leégett) zsinagógák képét szerencsés esetben egy-egy képeslap, magánfotó, esetleg publikáció őrzi. Megsemmisültek a hitközségi irattárak, elvesztek a magániratok, fényképek. A zsidó üzleteket, lakásokat átalakították. A legtöbb vidéki településen már semmi nem emlékeztet arra, hogy ott valaha zsidók éltek, jelentős zsidó közösségek, melynek tagjai a város, a falu gazdasági, társadalmi és kulturális életében fontos szerepet játszottak. Ami megmaradt belőlük, az a temető. Már ahol megmaradt. A közösségek elpusztításával ugyanis az sem maradt, aki a temetőket gondozza, a sírokat látogassa. Pedig a halottakról való gondoskodás a zsidó vallás egyik legfontosabb parancsa. Egészen a közelmúltig Magyarországon közel másfélezer olyan zsidó temetőt jegyeztek, mely az elmúlt hatvan évben a hitközségek felszámolása miatt gondozatlanul vált a természet és a rongálók martalékává. A gránitköveket elhordták, a területet gyom, cserjék, fák nőtték be, a kerítéseknek nyomát sem látni… A holokauszt 50. évfordulóján néhány önkormányzat vagy helyi közösség figyelme a zsidó temetők felé fordult, kigazolták, esetleg be is kerítették, egy-két helyen ma is gondozzák. Néhány zsidó és civil alapítvány azt a célt tűzte ki, hogy helyreállítanak zsidó temetőket, ami természetesen pénzkérdés is, de nem kizárólagosan… A vidéki hitközségek irattárai többnyire megsemmisültek a soá alatt… Az adott település zsidó lakosságára nagyon fontos adatbázist jelentenek a temetők adatai, melyek jól kiegészíthetők a halotti anyakönyvek adataival, a gyászjelentésekkel és a parcellakönyvekkel. S ha a temetők adataihoz hozzáadjuk a deportáltak listáit, szinte teljes adatbázishoz juthatunk. Ha fel akarjuk idézni ezt az egykor volt világot, a falusi, kisvárosi zsidók életét, támaszkodhatunk a zsidó és nem zsidó visszaemlékezőkre. A soát túlélők többsége azonban Budapestre vagy nagyvárosokba költözött, felkutatásuk sem egyszerű feladat, nem beszélve arról, hogy lassan elhalnak. A 20. század első felének a falu hagyományait feltáró néprajzi, szociográfiai falukutató irodalomból a vidéki zsidóság kimaradt. A korabeli zsidóság tudományos leírása, zenei, művészeti feldolgozása nem történt meg. Talán csak Szabolcsi Bence és néhány tudós rabbi néprajzi leírásai jelentenek kivételt. A megmaradt – nem kirabolt – zsidó temetők két vonatkozásban szolgálhatják eredeti funkciójuktól eltérően a zsidóságot: 1. Adataik rögzítésével forrásmentést végzünk, s így azok felhasználhatók lesznek a helytörténet kutatásában. 2. Helyszínei lehetnek azoknak a megemlékezéseknek, amelyek nem kizárólagosan csak a holokausztnak, hanem az egykor ott élt zsidó közösségeknek, személyeknek állítanak emléket… Következtethetünk a temetők adataiból a halálokokra, járványokra, gyermekhalandóságra. Rekonstruálhatjuk a chevratagokat (legtöbbször külön helyük van a temetőben), a hitközségi elöljárókat, hisz a tisztségük sokszor fel van tüntetve a sírkövön. Vizsgálhatjuk a kövek formáját, díszítményeit. Ezek alapján a lévita és kohanita származásúakat találhatjuk meg. A halahikus idézetek kultúrtörténeti és vallástörténeti tanulságokat hordozhatnak. Abszolút fontos forrásai a családfakutatásnak… Az adott település kiemelkedő zsidó származású polgárainak a sírjai lehetőséget adnak a helybeli pedagógusoknak, hogy helytörténeti séta keretében tanítványaikkal felkeressék a temetőt. Helyszíne lehet a zsidó temető a holokauszt-megemlékezéseknek.” (in: Balázs Edit: Mi maradt a vidéki zsidóságból? /részlet/, Fórum Társadalomtudományi Szemle, Budapest, 2011/4)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.