41 - 45 találat a 8504 közül.

Céhtárgyak

Oktatás

Általános

Cím
Céhtárgyak
Leírás
A hívóképen ónból készült céhkorsó vésett díszítéssel: korona alatt álló oroszlánok között hordó. A tárgy a nyíregyházi Jósa András Múzeum gyűjteményének része. // A cégér vagy más néven céhjelvény a középkorban elterjedt reklám- és tájékoztató eszköz: üzlet vagy műhely elé jól láthatóan kiakasztott tárgy vagy jelképes ábrázolás, amely jelezte a kereskedelmi vagy ipari tevékenységet. Legtöbbször a mesterségre, foglalkozásra, műhelyre jellemző készítmény vagy használati tárgy(ak), eszköz(ök) kicsinyített mása, kompozíciója (pl. szabóműhelynél nyitott olló, lakatoscéh esetében kulcs). Éttermek és kocsmák előtt a névadó tárgy (zöld hordó, arany szarvas stb.) lehetett kinn, mely lehetővé tette, hogy az írástudatlanok is messziről lássák a keresett üzletet vagy iparost. A színes reklámfeliratok elterjedésével használata ma már inkább csak dekorációs jellegű. // A céhláda a céh értékeinek, kiváltságleveleinek, jegyzőkönyveinek, egyéb fontos iratainak, pecsétnyomójának, pénzének, ezüst edényeinek és más értéktárgyainak őrzésére szolgált. Mivel a céh minden értéke benne összpontosult, magának a céhnek, a céh erkölcsi, anyagi és mesterségbeli összetartozásának a jelképe lett. A céhélet minden jelentős eseménye a nyitott céhláda előtt zajlott le. Díszítései között a főként a céhemblémák, jellegzetes szerszámokból összeállított címerek jelennek meg, ezenkívül gyakori a céhvédőszent ábrázolása, valamint a láda készítésének a dátuma, továbbá feliratok. // A céhzászló a céhtagok testületi összetartozásának jelvénye. A céhek városvédő, katonai kötelezettségével függ össze; a 13–14. századtól alatta gyülekeztek ellenséges támadáskor a fölfegyverzett céhtagok. Később a céhházat díszítette, és már igen korán az ünnepélyes világi fölvonulásoknak és vallásos körmeneteknek is elmaradhatatlan dísze lett. A zászlók egyik oldalára rendszerint a céhvédőszent képét festették és a másik oldalára is legtöbbször egyházi kép került (Szentháromság, Szűz Mária stb.). A mesterség szerszámaiból vagy termékeiből összeállított embléma a sarkokba szorult (esetenként el is maradt). // A társpohár vagy céhes serleg, kupa a céhek középkori világában a céhláda mellett a legnagyobb jelentőséggel bíró tárgy volt. Egyrészt alapanyagával, kimunkáltságával, díszítettségével reprezentálta a céh, és rajta keresztül tagjainak a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyét, másrészt pedig a céhes összejövetelek legfontosabb kellékeként szerepelt. Ezt töltötték meg sörrel, vagy még inkább borral, amiből megfelelő szertartásossággal fogyaszthattak mindenekelőtt a céhek vezetői, a mesterek, de a társpohár fontos szerepet kapott a mesterré válás előtti szint elérésekor, a legénnyé avatási szertartásokon is. Ennek alkalmával a leendő legénynek innia kellett a király, a helyi földesúr és a céhmester egészségére, majd pedig a céh fennmaradásáért is. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Budapest enciklopédia, Magyar katolikus lexikon, http://iparmuzeum.hu/digitalis_cehlada.php?mit=cehtargyak, Pálffy Lajos: Ebből többet is megivott, mielőtt legény lett)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Fekete mázas, dombor díszes cserép gyertyamártó

Oktatás

Általános

Cím
Fekete mázas gyertyamártó
Leírás
”Itt van megint egy olyan tudás, amire nem kíváncsi már senki: a gyertyamártogatás. Amit elsodort a modern világ, a 20. század, pedig évszázadok során művelték faluban, városon. Csak néhány szépen díszített kelléke maradt fenn, ezek közül most egy gyertyamártó edényt járhatunk körbe a túrkevei Finta Múzeum jóvoltából. Persze vannak szép számmal, akik még művelik, és az iskolák kézműves foglalkozásain is előfordul a gyertyamártás, de hol vannak már azok a családanyák, háziasszonyok, akiknek mondjuk a rétessütés (no nem a bolti réteslapok felhasználásával) mellett ideje van erre is. Mert régen ez is az ő dolguk volt, és akkor is hosszúra nyúltak az őszi, téli esték, valamivel világítani kellett. A nyitott ajtajú tűzhely adott ugyan némi fényt, és ott voltak a mécsesek is, vagy az Őrségben a „fokla”, a tartóba tett gyantás fenyőfaszilánk, de a fokla hamar leégett, a mécses meg többet kormolt, mint világított. Így a petróleumlámpa 19. századi elterjedéséig a gyertya mondható ideális világítóeszköznek, amit viaszból, faggyúból, vagy később paraffinból állítottak elő. Méghozzá két alapvető módszerrel, az öntéssel és a mártogatással. Míg az előbbinél a bádogból, vagy cserépből készült formába állított kanócra öntötték rá a felmelegített viaszt, vagy faggyút, addig a mártogatás már jóval több időt vett igénybe. Itt a kanócokat, vagy régiesen a gyertyák „belét”, egyszerre többet is, egy keretre függesztették, és mártogatták a felmelegített viaszt, vagy faggyút tartalmazó edénybe. Utóbbiból birka, vagy tehénfaggyút használtak, amit kiolvasztottak, vásznon átszűrtek és egyharmad forróvíz kétharmad faggyú arányban az általában hasáb alakú gyertyamártóba öntöttek. A bél, avagy kanóc általában lenfonalból készült, és minden mártogatásnál egy kicsivel több faggyú, vagy viasz tapadt rá. A műveletet egészen addig folytatták, míg a gyertya el nem érte a kellő vastagságot. Hogy aztán a legtöbbször cserépből formált tartójába kerüljön és barátságos fénye mellett összegyűljön este a család. Vagy a borpince mélyén a gazdák, hogy élvezzék fáradtságos munkájuk gyümölcsét.” (Pálffy Lajos: Ez asszonymunka volt) http://mandarchiv.hu/cikk/4761/Ez_asszonymunka_volt

Kompetencia

Évfolyam
Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
„A fekete cserép gyertyamártó két oldalán domborodó tulipános életfák a sötétségből a fény felé futnak. Hiszen a gyertyamártó is fényt teremtő edény: sok-sok gyertyát segít e világra, hogy légyen világosság a nagy éjszakában és a szívekben.
„A fekete cserép gyertyamártó két oldalán domborodó tulipános életfák a sötétségből a fény felé futnak. Hiszen a gyertyamártó is fényt teremtő edény: sok-sok gyertyát segít e világra, hogy légyen világosság a nagy éjszakában és a szívekben." (kobzosBBL)

Szabados János: Jóból a rossz

Oktatás

Általános

Cím
Szabados János: Jóból a rossz (vegyes technika, 2007)
Leírás
Szabados János festőművész Jóból a rossz (2007) című vegyes technikával készített munkája az alkotó kaposvári 2007-es kiállításához készült katalógusban látható, amely a Művészetek Kincsesháza – Vaszary Képtár kiadásában jelent meg. A Kaposváron 1937-ben született Munkácsy-díjas kiváló művész a következőképpen summázza életpályáját: „A város, ahol születtem, hét domb karéjában épült, a Kapos mentén. Közülük kettőt hegynek nevezünk ma is: Kecel-hegy és Róma-hegy. Rippl-Rónai révén a Róma-hegy vált ismertebbé, bár nekem, gyermekkori élményeim alapján, a Kecel – mostanra zsúfolásig beépítve is – kedvesebb. A tüskevári malomtól és strandtól jól látszott elnyúló vonulata, jelezve a város egyik akkori határát. Korai rajzaimon, vízfestményeimen ez a vidék jelent meg először. Elsőszülöttként nagy családban nevelkedtem, hatan voltunk testvérek. Apám címfestőmester volt, műhelyében kezdtem rajzolgatni. Ott ismertem meg a festőmesterség eszközeit, anyagait. Elég korán belenőttem az önálló munkába is, üzletportálok kiegészítő figurális díszítőtábláit, plakátokat, mozifilmeket ajánló, enyves festékkel vászonponyvára festett nagyméretű reklámokat, a kötelező ünnepekhez megrendelt sok négyzetméternyi portrét és munkafázisokat megjelenítő tablókat készítettem. Az így szerzett tapasztalatok később is segítettek az éppen adódó feladatokban. Jártam persze művészeti szabadiskolába is, készülvén a főiskolai felvételire. Tanulmányaimat 1957-ben kezdtem a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol mestereim Z. Gács György és Miháltz Pál festőművészek voltak, de találkozhattam ott Borsos Miklóssal és Rákosi Zoltánnal is, akiknek hitelessége és emberi, szakmai tartása sokunk számára jelent mintát. A diplomamunkáig tartó jó évek után, 1962-ben szülővárosomban kezdtem önállóan dolgozni. Ez idő tájt a Dunántúl városaiban letelepedő fiatal alkotókkal alakuló kapcsolataim szakmai biztatást és biztonságot is adtak. Ez a ki nem mondott, de bizonyosságot jelentő szellemi törekvéseinket is összetartó kapcsolat máig érvényesnek mondható. 1963-ban megnősültem, feleségem Weeber Klára szobrász. Két gyermekünk született: János (1967) és Anna (1977). Mindketten mesterségeinkhez hasonló pályát választottak, a Magyar Iparművészeti Egyetemet végezték el. A műterem, ahol több mint harminc éve dolgozunk, ugyancsak benépesült munkáinkkal, eszközeinkkel, szerszámainkkal, anyagokkal és látszólag haszontalan tárgyakkal, azonban még mindig van ott helye az újabb elképzeléseknek, ötleteknek. A hetvenes években pályázatokon elnyert nagyméretű mozaikok kartonjainak hatása és a kivitelezés folyamata lényeges változást hozott festői gondolkodásomban, új léptéket kerestem. A korábbi zártabb képi világ motívumait, felületmegoldásait a képtérben megnyíló terek szabadon kezelt közegébe helyeztem, így a gesztusok véletlenszerűségét kibontva vagy elfedve, nagyobb szerepet kapott a rajz is. Ez a színekből szabadon kibontakozó világ a nyolcvanas évek közepéig foglalkoztatott. Akkor úgy éreztem, váltanom kell, hiszen az elkészült sok kép között ismétlődéseket találtam, meg időnként feltűnő, számomra árulkodó rutinszerű unalmasságot is. Azóta készült munkáim főszereplői a figurák. Az a jelenség érintett meg, figyelmeztetően, melyet környezetemben meg a világban is tapasztalhattam: a különállás, a zárkózottság, az egyedi sérthetetlenség. Témáim persze nem a magam sorsára utalnak, hiszen elégedettnek mondhatom magam. Olyan családom van, mely érzelmi, és szellemi biztonságot áraszt, újabb, bizakodást árasztó képek készítésére ösztönöz…” (forrás: http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_10/021.htm)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
„Csak annyit szögezünk le, hogy a modern, vallástalan ember tragikus létezést vállal magára, s egzisztenciális választása nincs híján a nagyságnak. De ez a vallástalan ember… azokból a helyzetekből fejlődött ki, amelyekben ősei éltek.” (Mircea Eliade)
„Csak annyit szögezünk le, hogy a modern, vallástalan ember tragikus létezést vállal magára, s egzisztenciális választása nincs híján a nagyságnak. De ez a vallástalan ember… azokból a helyzetekből fejlődött ki, amelyekben ősei éltek.” (Mircea Eliade)

Családi "SZIKRA" Biztonsági Gyújtó doboza I.

Oktatás

Általános

Cím
"SZIKRA" családi gyufa
Leírás
„A rendszerváltás elsodorta gyufagyárainkat is, jó ideig mindenféle behozott teremékekkel, mások mellett törökországi gyufákkal tudtunk alágyújtani a reggeli kávénak. Pedig szinte mindenki tudja, hogy a jelenleg használt gyufa magyar találmány, de ez nem jelenti azt, hogy máshol ne lehetne olcsóbban előállítani. Hogy ez nem mindig volt így, arra bizonyíték a már ismert rákóczifalvi múzeum 3D-ben digitalizált „Szikra” gyufásdoboza. Bizony, Irinyi János volt az, aki végül teljesen modernizálta a tűzcsiholás meglehetősen nehézkes és bizonytalan végeredményű folyamatát. Mert gondoljunk csak bele, mekkora esély volt arra, hogy viharos szélben, esőben a kovakő és acél előállította szikrákat taplógombán fogjuk fel, majd pedig ennek izzását némi száraz forgács, széna lángra lobbantásával az előre elkészített éghető anyagokra vigyük át. Hát nem sok, ezt beláthatjuk. Nos, mondhatni egy csapásra megoldódtak ezek a problémák Irinyi gyufájával. Ami egyébként extrém körülmények között is képes volt meggyulladni, míg mai utódaival néha csak a fél doboz „elköszörülése” után lehet elérni a kívánt eredményt. Mert vagy a megnedvesedett fej kenődik el a gyufa oldalán, vagy a pálcika törik ketté, és röpül az éppen akkor meggyulladó fej rossz helyre, leginkább az előkészített főznivalóba. Ezért nézzük meg alaposan ezt a békebeli gyufát, pontosabban a fővárosi Magyar Általános Gyufaipari Rt. budafoki üzemében gyártott Családi „SZIKRA” Biztonsági Gyújtó 2,5x7,5x4 centiméteres dobozát. Nincs rajta semmi sallang, fizetett reklám, meg ehhez hasonló. De abban biztosak lehetünk, hogy ha esetleg egy szál is maradt volna ebben az első világháború előtt vékony falapkából és papírból ragasztott dobozban, az ma is egy pillanat alatt lángra kapna. Mert benne van az anyag, ahogyan a régiek is mondogatták.” (Pálffy Lajos: Benne volt az anyag) http://mandarchiv.hu/cikk/6600/Benne_volt_az_anyag

Kompetencia

Évfolyam
Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2
Matematikai kompetencia
Európába a 19. században érkezett meg, Kínában azonban már a 6. században használtak vékony pálcikákat tűzgyújtásra. A gyufa szó eredete a gyújtó+fa szavak összevonásából keletkezett.
Európába a 19. században érkezett meg, Kínában azonban már a 6. században használtak vékony pálcikákat tűzgyújtásra. A gyufa szó eredete a gyújtó+fa szavak összevonásából keletkezett.

Hegedüs László: Tájkép - Paris V.

Oktatás

Általános

Cím
Hegedüs László: Tájkép - Paris V. (France, aquarell festmény, 1981, sorszám: 332)
Leírás
Hegedüs László festőművész Tájkép - Paris V. (1981) című aquarell festménye 1990-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. Az alkotó 1920-ban született Budapesten. "Festő, grafikus. 1936-38 között az Aba Novák Vilmos Stúdióba járt, ahol Vaszary tanítványa volt, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett. 1945 után a Fókusz, illetve a Művész Galéria tulajdonosa. 1948-tól külföldön tevékenykedett: Ausztriában, Olaszországban, majd 1972-ig Ausztráliában. Ezután Londonban telepedett le, de többször látogatott Magyarországra. 1987 óta ismét Ausztráliában él. Egyéni tárlatai voltak vidéken (Szentes, Nyírbátor, Hatvan) és külföldön (Melbourne, Sydney, Brisbane, London), valamint csoportosak az Ernst Múzeumban, a Nemzeti Szalonban, Londonban, Melbourneben stb. Munkáit őrzik a Magyar Nemzeti Galériában, a Fővárosi Képtárban, a kaposvári Rippl Rónai Múzeumban, a Szépművészeti Múzeumban, ausztráliai, párizsi, római, amerikai és angliai közgyűjteményekben. 1982-ben ötven festményét és harminc grafikáját a nyírbátori Báthory Múzeumnak ajándékozta." (in: http://www.kieselbach.hu/muvesz/hegedus-laszlo-_hegedus_-laszlo__9087) „Hegedüs László festőművész tájképfestészete senkivel össze nem hasonlítható helyet foglal el a magyar és az egyetemes művészetben. A világpolgár művész egyaránt otthonosan mozog a magyar vidéken, a földgolyó kontinenseinek hatalmas városaiban és legapróbb szigetein egyaránt. Művein az ember alkotta világ szublimálódik a végtelen természet tisztaságába és ősi ártatlanságába, az Univerzum harmóniájába. Képei végtelenül gazdag színárnyalatokat megjelenítő, bátor, lendületes ecsetvonásokkal ’poéta natus’-ként a plein air jegyében megalkotott, ökonomikus remekművek. A művész leginkább szűrt fényben, a kora hajnali derengésben vagy a lebukó nap fényében igyekszik megörökíteni a körülötte lévő világ egy szegmentumát. Expresszív lírai impresszionista ábrázolásmódjába szürrealisztikus elemek ötvöződnek. Az általa ábrázolt témát gyakran sikerül kiszabadítania a nyugati kultúrát rabságban tartó centrális perspektíva hálójából, s a kompozíció a kitágított, a kiterített, olykor a fordított perspektíva törvényszerűségeinek jegyében szerveződik. A távol-keleti kultúrák ideológiája és világábrázolása, meditatív képalkotása nagy hatást gyakorolt Hegedüs László művészetére. Műalkotásai nem a pillanatnyi látványt rögzítik, hanem az éppen aktuálisan vizuálisan megragadhatóból kidesztillált időtlen, örökkévaló, létfilozófiai mélységű érzelmi-gondolati struktúrát fogalmazzák meg a legautentikusabb vizuális önkifejezés, a festészet nyelvén. Hegedüs Zoltán nem pusztán érzelmek és hangulatok festője, hanem a pillanatnyi mulandó látványban a Világmindenség attribútumait, valamint a Részben mindig az Egészet kereső és megjeleníteni igyekvő festőművész, pillanatnyi képi impressziókból az időtlen Ontológiai Szubsztancia aranymosója, a természeti fények pazar játékának tanúja és krónikása, a színek és fények zenésze. Tájképei lélekkondicionáló, gyógyító meditációs források és objektumok, melyek kiszabadítanak a nyugati kultúra patologikus lineáris idejének fogságából, s szakrális idődimenziókba emelnek.” (kobzosBBL)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.