46 - 50 találat a 9515 közül.

Somogyi Győző: Mária Terézia (1740-1780)

Oktatás

Általános

Cím
Somogyi Győző: Mária Terézia (1740-1780); (olajfestmény, Magyar királyok arcképcsarnoka - ötvenkét királyportréból álló sorozat eleme, /2000-2004/)
Leírás
„Szent István koronázásának 1000. évfordulóján kezdtem festeni a magyar királyok arcképcsarnokát Kaposvár városa számára. Célom egységes stílusú, lehetőleg történelmileg hiteles képsorozat volt. 918 esztendő minden ismert írott és képes forrását igyekeztem felhasználni, a királyi pecsétektől a fényképekig. Az 1500-as évektől vannak hiteles ábrázolások. Azelőtt a hagyományra és a kor ismeretével támogatott képzeletre kellett hagyatkoznom. Abban, hogy kit tekintek törvényes királynak és hogyan értékelem az egyes uralkodókat, a magyar történelmi közmegegyezésre bíztam magam. A rövid életrajzokat úgy állítottam össze, hogy az arcok mögül a magyar állam és nemzet sorsa is kibontakozzék. A képek nem élethű portrék, hanem stilizált uralkodó-ábrázolások, a műfaj sok ezer éves hagyománya szerint. Tárgyuk nem a rövid életű egy ember, hanem az ezeréves magyar királyság.” Somogyi Győző (in: Somogyi Győző: Magyar királyok arcképcsarnoka – Ajánlás, Kairosz Kiadó, Budapest, 2006) „A megalkotásban arra törekedtem, hogy egy szemlélettel, lehetőleg hasonló megvilágításban és beállításban álljanak előttünk csaknem ezer év uralkodói. Királyábrázolásaink ugyanis magukon viselik ezer év stílusváltozásait. Az első királyokról például csak erősen stilizált pecsét- vagy pénzábrázolások vannak, vagy vonalas rajzok, később egy-egy metszet. Ezekben az időkben nem volt igény a portrészerű ábrázolásra. A királyban nem a mulandó egyéniséget, hanem a királyeszményt tisztelték, ezért a király mozdulata, kéz- és fejtartása merev, ünnepélyes, ikonszerű. S ahogy ezekkel az ábrázolásokkal foglalkoztam, megismertem a hátterét; hogy ez nem véletlen, nem ügyetlenség. Mint ahogy az ikonok 'merevsége' mögött is nagyon tudatos szerkesztés és főleg eszmei háttér van. Vagyis a királyt másként, mint felszentelt személyt és fenséget ábrázolni nem lehet... Forrásaim az előbb említett, egykorú ábrázolásokon kívül a régészek által feltárt eredeti darabok, amiket múzeumokból, könyvekből, múzeumi katalógusokból tudtam összeszedni. Sokat foglalkoztam viselettörténettel, hadviselet-történettel, és ezt az ismeretemet is belevittem, amikor viselettörténeti hitelességre is törekedtem.” Somogyi Győző (in: Kortárs, 2004/6.)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Trizs – Zsidó temető: III. számú sírkő

Oktatás

Általános

Cím
Trizs – Zsidó temető: III. számú sírkő (Veres András: Aggtelek környéki zsidó temetők /fotográfiai gyűjtemény/, 1996, képazonosító: CZ 0609)
Leírás
Veres András feltétlen imperativus által vezérelve több éven keresztül fényképezte és következetes pontossággal dokumentálta az Aggtelek környéki elhagyott, az emberi gyarlóság és a természet által rohamosan pusztuló zsidó temetőket. A Trizs – Zsidó temető: III. számú sírkő című/tárgyú fekete-fehér pozitív fotográfia jogtulajdonosa a szerző és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága (Jósvafő). „A vidéki zsidóságot a soá alatt szinte teljesen elpusztították. Intézményei is az enyészeté lettek. Az eltűnt (lerombolt, leégett) zsinagógák képét szerencsés esetben egy-egy képeslap, magánfotó, esetleg publikáció őrzi. Megsemmisültek a hitközségi irattárak, elvesztek a magániratok, fényképek. A zsidó üzleteket, lakásokat átalakították. A legtöbb vidéki településen már semmi nem emlékeztet arra, hogy ott valaha zsidók éltek, jelentős zsidó közösségek, melynek tagjai a város, a falu gazdasági, társadalmi és kulturális életében fontos szerepet játszottak. Ami megmaradt belőlük, az a temető. Már ahol megmaradt. A közösségek elpusztításával ugyanis az sem maradt, aki a temetőket gondozza, a sírokat látogassa. Pedig a halottakról való gondoskodás a zsidó vallás egyik legfontosabb parancsa. Egészen a közelmúltig Magyarországon közel másfélezer olyan zsidó temetőt jegyeztek, mely az elmúlt hatvan évben a hitközségek felszámolása miatt gondozatlanul vált a természet és a rongálók martalékává. A gránitköveket elhordták, a területet gyom, cserjék, fák nőtték be, a kerítéseknek nyomát sem látni… A holokauszt 50. évfordulóján néhány önkormányzat vagy helyi közösség figyelme a zsidó temetők felé fordult, kigazolták, esetleg be is kerítették, egy-két helyen ma is gondozzák. Néhány zsidó és civil alapítvány azt a célt tűzte ki, hogy helyreállítanak zsidó temetőket, ami természetesen pénzkérdés is, de nem kizárólagosan… A vidéki hitközségek irattárai többnyire megsemmisültek a soá alatt… Az adott település zsidó lakosságára nagyon fontos adatbázist jelentenek a temetők adatai, melyek jól kiegészíthetők a halotti anyakönyvek adataival, a gyászjelentésekkel és a parcellakönyvekkel. S ha a temetők adataihoz hozzáadjuk a deportáltak listáit, szinte teljes adatbázishoz juthatunk. Ha fel akarjuk idézni ezt az egykor volt világot, a falusi, kisvárosi zsidók életét, támaszkodhatunk a zsidó és nem zsidó visszaemlékezőkre. A soát túlélők többsége azonban Budapestre vagy nagyvárosokba költözött, felkutatásuk sem egyszerű feladat, nem beszélve arról, hogy lassan elhalnak. A 20. század első felének a falu hagyományait feltáró néprajzi, szociográfiai falukutató irodalomból a vidéki zsidóság kimaradt. A korabeli zsidóság tudományos leírása, zenei, művészeti feldolgozása nem történt meg. Talán csak Szabolcsi Bence és néhány tudós rabbi néprajzi leírásai jelentenek kivételt. A megmaradt – nem kirabolt – zsidó temetők két vonatkozásban szolgálhatják eredeti funkciójuktól eltérően a zsidóságot: 1. Adataik rögzítésével forrásmentést végzünk, s így azok felhasználhatók lesznek a helytörténet kutatásában. 2. Helyszínei lehetnek azoknak a megemlékezéseknek, amelyek nem kizárólagosan csak a holokausztnak, hanem az egykor ott élt zsidó közösségeknek, személyeknek állítanak emléket… Következtethetünk a temetők adataiból a halálokokra, járványokra, gyermekhalandóságra. Rekonstruálhatjuk a chevratagokat (legtöbbször külön helyük van a temetőben), a hitközségi elöljárókat, hisz a tisztségük sokszor fel van tüntetve a sírkövön. Vizsgálhatjuk a kövek formáját, díszítményeit. Ezek alapján a lévita és kohanita származásúakat találhatjuk meg. A halahikus idézetek kultúrtörténeti és vallástörténeti tanulságokat hordozhatnak. Abszolút fontos forrásai a családfakutatásnak… Az adott település kiemelkedő zsidó származású polgárainak a sírjai lehetőséget adnak a helybeli pedagógusoknak, hogy helytörténeti séta keretében tanítványaikkal felkeressék a temetőt. Helyszíne lehet a zsidó temető a holokauszt-megemlékezéseknek.” (in: Balázs Edit: Mi maradt a vidéki zsidóságból? /részlet/, Fórum Társadalomtudományi Szemle, Budapest, 2011/4)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Anna Margit: Hamlet II.

Oktatás

Általános

Cím
Anna Margit: Hamlet II. (vegyes technika, 1960)
Leírás
Anna Margit festőművész Hamlet II. (1960) című, vegyes technikával készített festményét S. Nagy Katalin /1944–/ jeles művészettörténész és szociológus Anna Margitról népszerűsítő céllal írott korai tanulmánykötetében, kismonográfiájában került publikálásra (S. Nagy Katalin: Anna Margit – in: Mai magyar művészet sorozat, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1971; sorozat szerk.: Dávid Katalin /1923–/, felelős szerk.: Román József /1913–2008/, technikai szerk.: Tiszovszky Zoltán, grafikus: Anna Margit /1913–1991/, reprodukciók: Károly Attila és Szelényi Károly /1943–/). Az oktatási célból bemutatott műalkotást tartalmazó kötet a MaNDA adatbázisában megtalálható, ingyenesen hozzáférhető és tanulmányozható. Anna Margit (BOROTA, 1913 - 1991, BUDAPEST) a Képzőművészeti Főiskolát Vaszary János növendékeként végezte el 1936-ban. 1937-től nyaranta férjével, Ámos Imrével együtt a szentendrei művésztelepen dolgozott. 1946 és 1948 között az Európai iskola rendezésében állította ki a naiv, gyermeki látást és a szürrealista asszociációkat egyesítő műveit. Fintorgó nőalakjai, bizarr figurái álomittas hangulatukkal a lélek mélyrétegeinek rezzenéseit közvetítik. A hetvenes évektől kezdve népművészeti motívumok épültek bele a primitív iránt mindig is vonzódó művészetébe, amelyre harsány színvilág és egy paraszt-rokokónak mondható buja díszítményesség lett a jellemző. A népi bábukat idéző, rikítóan színes és virágokkal, csipkékkel, girlandokkal felcicomázott figurák kihívó esendőségükben az emberi lét groteszkségét, olykor egyenesen az abszurditását sugallják. Gyűjteményes anyagát 1948-ban és 1968-ban mutatta be az Ernst Múzeumban. 1984 óta Szentendrén állandó kiállításon láthatók a művei.

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció
„Hamlet az őrületbe kergetett zsidó próféta vagy rabbi, aki deszakralizált tér-időben bolyong. Rettegve tekint hátra a tisztátalan múltba, s félve, pantomim mozdulatokkal tapogatja a bizonytalan jövő drótkötél-fonalát: szellemi gettólakó.” (kobzosBBL)
„Hamlet az őrületbe kergetett zsidó próféta vagy rabbi, aki deszakralizált tér-időben bolyong. Rettegve tekint hátra a tisztátalan múltba, s félve, pantomim mozdulatokkal tapogatja a bizonytalan jövő drótkötél-fonalát: szellemi gettólakó.” (kobzosBBL)

Fenékpusztai római kori vas hajító dárda hegy

Oktatás

Általános

Cím
Fenékpusztai késő római kori vas nyílvessző/hajító dárda/szigony hegy
Leírás
„Hajítódárda hegyeként azonosították a keszthelyi Balatoni Múzeum szakemberei ezt a Fenékpusztán talált, késő római korból származó vashegyet. A 11 centiméteres lelet ugyanakkor méretéből adódóan lehet egy nagyobb nyílvesszőnek a hegye, de akár egy halászó szigony vége is. Erre a formája enged következtetni. A római katonák az évszázadok folyamán, a birodalom tündöklésének és hanyatlásának idején is ugyanazokat a szúró, támadó fegyvereket használták. (A barbárokkal való háborúzások hatására csak a római kard, a „galdius” hossza nőtt meg, különösen a lovasság által használt fajtáknál.) Mégpedig a kard mellett a „pilum” nevezetű hajítódárdát, amely három részből állt. A két méteres fa nyél szilárd illesztéssel egy 60 centis vasrúdban folytatódott, aminek a vége egy különlegesen keménnyé edzett háromszög alakú hegy volt. Ami képes volt akár 20-30 méteres távolságból elhajítva is áthatolni az ellenség pajzsain, vértjein. Hogy aztán tényleg azért volt csak a hegy többszörösen edzve, hogy a célt tévesztett fegyvert a hegy alatti vasrész elgörbülése miatt ne lehessen visszadobni, arról már megoszlik a szakértők véleménye. Az valószínű viszont, hogy az általunk vizsgált hegy nem tartozhatott egy pilumhoz, sokkal inkább egy halászember munkaeszköze lehetett. Erre utal a két „tüske” is, amelyeknek a szerepe az volt, hogy a szigony végén vergődő hal le ne csússzon az eszközről és így el ne vesszen a halász számára. A hegyet ugyanakkor egy nyílvessző végén is el lehet képzelni. Méretéből, kiképzéséből adódóan talán egy nyílvető, ballista avagy skorpió lövedékén, ezeket a nagy tömegben támadó ellenség ellen, és várostromoknál is bevetett eszközöket a görögöktől vették át a rómaiak. Rendkívül hatásosak voltak, akár 350 méterre is elröpítették a nehéz vesszőket, amik ellen nem volt ellenszer, csak a vastag várfalak.” (Pálffy Lajos: A skorpió vasfullánkja) http://mandarchiv.hu/cikk/4964/A_skorpio_vasfullankja

Kompetencia

Évfolyam
Természettudományos és technikai

Kompetencia 2

Évfolyam 2
Természettudományos és technikai
Fenékpusztán az elmúlt több mint egy évszázadban a régészek tízezernél is több leletet tártak fel. A kerámiák, érmék, növényi maradványok, mezőgazdaságban használatos vastárgyak mellett azonban furcsa módon csak kevés fegyver maradt meg.
Fenékpusztán az elmúlt több mint egy évszázadban a régészek tízezernél is több leletet tártak fel. A kerámiák, érmék, növényi maradványok, mezőgazdaságban használatos vastárgyak mellett azonban furcsa módon csak kevés fegyver maradt meg.

Zalaszentgróti fedeles ón serleg - céhpohár I.

Oktatás

Általános

Cím
Zalaszentgróti műves fedeles ón serleg - céhpohár - kupa a XVIII. századból - I.
Leírás
Ón serleg: kerek talp, tárcsa alakú nodus, hengeres test. A kerek fedő kúposan tagolt, fogója váza alakú. XVIII. századi gyártmány. A zalaszentgróti közös céh (kovács, lakatos, bognár, pintér, asztalos, szűcs, szíjjártó, fazekas, kötélgyártó, nyereggyártó) használta, úgynevezett társ-pohár volt, amelyből a céh gyűlésein ittak. „Nem tudom, hogy pontosan mennyi folyadék fért ebbe a serlegbe, de biztosan több, mint egy liter. Így még az is előfordulhatott, hogy mivel a régi céhes világban az inasból legénnyé előlépő fiatalembernek háromszor, négyszer is ki kellett ürítenie ezt a méretes poharat, tehát egészen jó kedve kerekedhetett avatási ünnepségén. A pohár Zalaszentgrótról érkezett a Balaton Múzeum iparművészeti gyűjteményébe és a MaNDA 3D-s adatbázisában járhatjuk most körbe. A társpohár, vagy céhes serleg, kupa mostanra a múzeumok megbecsült darabja lett, de a céhek középkori világában a céhláda mellett a legnagyobb jelentőséggel bíró tárgy volt. Egyrészt alapanyagával, kimunkáltságával, díszítettségével reprezentálta a céh, és rajta keresztül tagjainak a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyét, másrészt pedig a céhes összejövetelek legfontosabb kellékeként szerepelt. Ezt töltötték meg sörrel, vagy még inkább borral, amiből megfelelő szertartásossággal fogyaszthattak is az arra jogosultak. Akik mindenekelőtt a céhek vezetői, a mesterek voltak, de a társpohár fontos szerepet kapott a mesterré válás előtti szint elérésekor, a legénnyé avatási szertartásokon is. Amikor egyes leírások szerint többször is fenékig ürítvén a poharat, a leendő legénynek innia kellett a király, a helyi földesúr és a céhmester egészségére, majd pedig a céh fennmaradásáért is. (Hogy emellett az avatandó állta a saját és a jelenlevők étel és italfogyasztását is, az csak természetes, de töltenie is kellett és felügyelhetett a kiszolgálásra, az ételek minőségére is.) Zalaszentgrót, vagy régiesen Szent-Grót már a rómaiak idejében is lakott volt, vára 1299-ben, az Árpádok csillagának hanyatlásakor épült a Türje nemzetség jóvoltából. Mátyás alatt a hatalmaskodásra hajlamos, összeférhetetlen Hagymásy család fészkelte ide be magát, és egészen a kihalásukig, az 1650-es évekig birtokolták a települést és az erődítményt. Ami Kanizsa eleste után végvárrá lett és török portyáknak állta útját. A városka 1663-ban lett vásárlás útján gróf Batthyány Ádám tulajdona, és a Batthyányiak megérkeztével megkezdődött a település felvirágzása is. Míg a Hagymásy família a szomszédos nemesekkel, egyházi létesítményekkel való torzsalkodással, kisebb rablóhadjáratok szervezésével, majd a török elleni védekezéssel volt elfoglalva, addig Batthyány Ferenc gróf lecsapoltatta a település mocsarait, utcákat, hidakat építtetett és mindenekelőtt iparosokat telepített az 1776-ban már 143 házból álló városkába. A 3D-ben digitalizált, ónból készült társpohár minden bizonnyal a Batthyányiak idején betelepült iparosok, kovácsok és lakatosok, bognárok és pintérek, asztalosok, szűcsök és szíjártók, fazekasok, kötélverők, és nyergesek közös céhénél volt szolgálatban. Szép formái mellett dísztelensége is szembetűnő, aminek a céh viszonylagos szegénysége mellett más oka is lehet.” (Pálffy Lajos: Ebből többet is megivott, mielőtt legény lett) http://mandarchiv.hu/cikk/2759/Ebbol_tobbet_is_megivott_mielott_legeny_lett

Kompetencia

Évfolyam
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Kompetencia 2

Évfolyam 2
Szociális és állampolgári kompetencia
„A zalaszentgróti fedeles ón serleg - céhpohár szakrális események rituális tárgyaként funkcionált, mint az együvétartozás, a társas szellemi lét szimbóluma: mesterválasztás, céhládavitel, inas felszabadítása, mesterebéd, legényavatás.” (kobzosBBL)
„A zalaszentgróti fedeles ón serleg - céhpohár szakrális események rituális tárgyaként funkcionált, mint az együvétartozás, a társas szellemi lét szimbóluma: mesterválasztás, céhládavitel, inas felszabadítása, mesterebéd, legényavatás.” (kobzosBBL)

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.