26 - 30 találat a 8401 közül.

Bakoss Tibor: Népviseletes asszony

Oktatás

Általános

Cím
Bakoss Tibor: Népviseletes asszony
Leírás
Karosszékben ülő népviseletes asszony. A hívóképen látható akvarellt a kaposvári Rippl Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum őrzi. // Bakoss Tibor festőművész, grafikus (Nagykőrös, 1868. április 12. – Porrog, 1950. március 22.) A Mintarajziskolában 1886–91 között Székely Bertalan és Madarász Viktor tanítványa volt, majd Sümegen lett rajztanár. Közben dunántúli tájakat festett. 1890-ben érkezett vissza Nagykőrösre, ahol a Nagykőrösi Református Gimnáziumban 1894-ig tanította a művészet alapelemeit. 1894-től 1921-ig a Debreceni Református Kollégiumban rajztanárként dolgozott. A Debreceni Műpártoló Egyesület egyik alapító tagja és vezéregyénisége volt. Az 1910-es években számtalan kisgrafikát készített, de kedvenc műfaja az akvarell volt. Különösen kedveltek azon vízfestményei és rajzai, melyek a helyi kertek és a Nagyerdő részleteit, eseményeit, változásait rögzítették. Bakoss egész életében a szegény emberek háza tájának, a baromfiudvarok, a melankolikus őszi délutánok, falusi utcák poétája volt. A szegénység megszépült könnyed, gyorsan iramló ecsetjének s grafitvonalainak megfogalmazásában. Megnemesültek a nyomorúságukban, elhanyagoltságukban is festői utcarészletek, erdőkkel keretezett pincék, szőlők, költőivé magasztosult a tájon elomló, az emberi elesettséget kendőző köd s az őszi színek tobzódó orgiájába belefonódó nincstelenség. Valósággal feltérképezte a baromfiudvarokat, megfigyelve a tyúkok, kakasok, libák tollazatát, sajátos mozdulatait, az állatok egyéniségét. 1911-ben műveiből Debreceni Műpártoló Egyesület gyűjteményes tárlatot rendezett. 1912-ben megkapta a Magyar Állami Nagy Akvarell Díjat, s a nyugati művészeti folyóiratok ettől fogva az élvonalbeli, angol akvarellistákkal egy szinten emlegették. Vízfestményeivel 1913-ban állami I. díjat nyert. 1921-ben műtermi tárlattal búcsúzott Debrecentől. Ugyanezen évben és 1926-ban gyűjteményes kiállítása volt a Nemzeti Szalonban. Akvarelljei négy évtizeden át szerepeltek a Műcsarnok és a vidéki városok seregszemléin. Egy évig Párizsban is járt tanulmányúton. Mindent látott, nem váltott azonban stílust, megőrizte eszményeit és eszközeit. 1922-ben Porrogra költözött és falusi magányában festette képeit élményeiről és emlékeiről, a debreceni Nagyerdőről, a miskolci Avasról, dunántúli tájakról és kőrösi részletekről. A porrogi temetőben nyugszik. (Forrás: Dr. Szabó Ákos András: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Bakoss Tibor: Falusi udvar

Oktatás

Általános

Cím
Bakoss Tibor: Falusi udvar
Leírás
Balra nyitott fészer, előtte a gazdától kihajtott tehenek borjaikkal, a háttérben palánkkal elkerített zsúpfedeles épületek. A hívóképen látható akvarellt a kaposvári Rippl Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum őrzi. // Bakoss Tibor festőművész, grafikus (Nagykőrös, 1868. április 12. – Porrog, 1950. március 22.) A Mintarajziskolában 1886–91 között Székely Bertalan és Madarász Viktor tanítványa volt, majd Sümegen lett rajztanár. Közben dunántúli tájakat festett. 1890-ben érkezett vissza Nagykőrösre, ahol a Nagykőrösi Református Gimnáziumban 1894-ig tanította a művészet alapelemeit. 1894-től 1921-ig a Debreceni Református Kollégiumban rajztanárként dolgozott. A Debreceni Műpártoló Egyesület egyik alapító tagja és vezéregyénisége volt. Az 1910-es években számtalan kisgrafikát készített, de kedvenc műfaja az akvarell volt. Különösen kedveltek azon vízfestményei és rajzai, melyek a helyi kertek és a Nagyerdő részleteit, eseményeit, változásait rögzítették. Bakoss egész életében a szegény emberek háza tájának, a baromfiudvarok, a melankolikus őszi délutánok, falusi utcák poétája volt. A szegénység megszépült könnyed, gyorsan iramló ecsetjének s grafitvonalainak megfogalmazásában. Megnemesültek a nyomorúságukban, elhanyagoltságukban is festői utcarészletek, erdőkkel keretezett pincék, szőlők, költőivé magasztosult a tájon elomló, az emberi elesettséget kendőző köd s az őszi színek tobzódó orgiájába belefonódó nincstelenség. Valósággal feltérképezte a baromfiudvarokat, megfigyelve a tyúkok, kakasok, libák tollazatát, sajátos mozdulatait, az állatok egyéniségét. 1911-ben műveiből Debreceni Műpártoló Egyesület gyűjteményes tárlatot rendezett. 1912-ben megkapta a Magyar Állami Nagy Akvarell Díjat, s a nyugati művészeti folyóiratok ettől fogva az élvonalbeli, angol akvarellistákkal egy szinten emlegették. Vízfestményeivel 1913-ban állami I. díjat nyert. 1921-ben műtermi tárlattal búcsúzott Debrecentől. Ugyanezen évben és 1926-ban gyűjteményes kiállítása volt a Nemzeti Szalonban. Akvarelljei négy évtizeden át szerepeltek a Műcsarnok és a vidéki városok seregszemléin. Egy évig Párizsban is járt tanulmányúton. Mindent látott, nem váltott azonban stílust, megőrizte eszményeit és eszközeit. 1922-ben Porrogra költözött és falusi magányában festette képeit élményeiről és emlékeiről, a debreceni Nagyerdőről, a miskolci Avasról, dunántúli tájakról és kőrösi részletekről. A porrogi temetőben nyugszik. (Forrás: Dr. Szabó Ákos András: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Bakoss Tibor: Sümegi parasztház

Oktatás

Általános

Cím
Bakoss Tibor: Sümegi parasztház
Leírás
Fehérre meszelt zsúpos parasztház nyári verőfényben, udvarán kotlósok csibéikkel. A hívóképen látható akvarellt a kaposvári Rippl Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum őrzi. // Bakoss Tibor festőművész, grafikus (Nagykőrös, 1868. április 12. – Porrog, 1950. március 22.) A Mintarajziskolában 1886–91 között Székely Bertalan és Madarász Viktor tanítványa volt, majd Sümegen lett rajztanár. Közben dunántúli tájakat festett. 1890-ben érkezett vissza Nagykőrösre, ahol a Nagykőrösi Református Gimnáziumban 1894-ig tanította a művészet alapelemeit. 1894-től 1921-ig a Debreceni Református Kollégiumban rajztanárként dolgozott. A Debreceni Műpártoló Egyesület egyik alapító tagja és vezéregyénisége volt. Az 1910-es években számtalan kisgrafikát készített, de kedvenc műfaja az akvarell volt. Különösen kedveltek azon vízfestményei és rajzai, melyek a helyi kertek és a Nagyerdő részleteit, eseményeit, változásait rögzítették. Bakoss egész életében a szegény emberek háza tájának, a baromfiudvarok, a melankolikus őszi délutánok, falusi utcák poétája volt. A szegénység megszépült könnyed, gyorsan iramló ecsetjének s grafitvonalainak megfogalmazásában. Megnemesültek a nyomorúságukban, elhanyagoltságukban is festői utcarészletek, erdőkkel keretezett pincék, szőlők, költőivé magasztosult a tájon elomló, az emberi elesettséget kendőző köd s az őszi színek tobzódó orgiájába belefonódó nincstelenség. Valósággal feltérképezte a baromfiudvarokat, megfigyelve a tyúkok, kakasok, libák tollazatát, sajátos mozdulatait, az állatok egyéniségét. 1911-ben műveiből Debreceni Műpártoló Egyesület gyűjteményes tárlatot rendezett. 1912-ben megkapta a Magyar Állami Nagy Akvarell Díjat, s a nyugati művészeti folyóiratok ettől fogva az élvonalbeli, angol akvarellistákkal egy szinten emlegették. Vízfestményeivel 1913-ban állami I. díjat nyert. 1921-ben műtermi tárlattal búcsúzott Debrecentől. Ugyanezen évben és 1926-ban gyűjteményes kiállítása volt a Nemzeti Szalonban. Akvarelljei négy évtizeden át szerepeltek a Műcsarnok és a vidéki városok seregszemléin. Egy évig Párizsban is járt tanulmányúton. Mindent látott, nem váltott azonban stílust, megőrizte eszményeit és eszközeit. 1922-ben Porrogra költözött és falusi magányában festette képeit élményeiről és emlékeiről, a debreceni Nagyerdőről, a miskolci Avasról, dunántúli tájakról és kőrösi részletekről. A porrogi temetőben nyugszik. (Forrás: Dr. Szabó Ákos András: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Bakoss Tibor: Gesztenye csendélet

Oktatás

Általános

Cím
Bakoss Tibor: Gesztenye csendélet
Leírás
Bakoss Tibor festőművész a hívóképen látható akvarelljét a kaposvári Rippl Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum őrzi. // Bakoss Tibor festőművész, grafikus (Nagykőrös, 1868. április 12. – Porrog, 1950. március 22.) A Mintarajziskolában 1886–91 között Székely Bertalan és Madarász Viktor tanítványa volt, majd Sümegen lett rajztanár. Közben dunántúli tájakat festett. 1890-ben érkezett vissza Nagykőrösre, ahol a Nagykőrösi Református Gimnáziumban 1894-ig tanította a művészet alapelemeit. 1894-től 1921-ig a Debreceni Református Kollégiumban rajztanárként dolgozott. A Debreceni Műpártoló Egyesület egyik alapító tagja és vezéregyénisége volt. Az 1910-es években számtalan kisgrafikát készített, de kedvenc műfaja az akvarell volt. Különösen kedveltek azon vízfestményei és rajzai, melyek a helyi kertek és a Nagyerdő részleteit, eseményeit, változásait rögzítették. Bakoss egész életében a szegény emberek háza tájának, a baromfiudvarok, a melankolikus őszi délutánok, falusi utcák poétája volt. A szegénység megszépült könnyed, gyorsan iramló ecsetjének s grafitvonalainak megfogalmazásában. Megnemesültek a nyomorúságukban, elhanyagoltságukban is festői utcarészletek, erdőkkel keretezett pincék, szőlők, költőivé magasztosult a tájon elomló, az emberi elesettséget kendőző köd s az őszi színek tobzódó orgiájába belefonódó nincstelenség. Valósággal feltérképezte a baromfiudvarokat, megfigyelve a tyúkok, kakasok, libák tollazatát, sajátos mozdulatait, az állatok egyéniségét. 1911-ben műveiből Debreceni Műpártoló Egyesület gyűjteményes tárlatot rendezett. 1912-ben megkapta a Magyar Állami Nagy Akvarell Díjat, s a nyugati művészeti folyóiratok ettől fogva az élvonalbeli, angol akvarellistákkal egy szinten emlegették. Vízfestményeivel 1913-ban állami I. díjat nyert. 1921-ben műtermi tárlattal búcsúzott Debrecentől. Ugyanezen évben és 1926-ban gyűjteményes kiállítása volt a Nemzeti Szalonban. Akvarelljei négy évtizeden át szerepeltek a Műcsarnok és a vidéki városok seregszemléin. Egy évig Párizsban is járt tanulmányúton. Mindent látott, nem váltott azonban stílust, megőrizte eszményeit és eszközeit. 1922-ben Porrogra költözött és falusi magányában festette képeit élményeiről és emlékeiről, a debreceni Nagyerdőről, a miskolci Avasról, dunántúli tájakról és kőrösi részletekről. A porrogi temetőben nyugszik. (Forrás: Dr. Szabó Ákos András: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Motolla

Oktatás

Általános

Cím
Szálszámolós motolla
Leírás
A hívóképen (első felvétel) „szálszámolós” motolla. A megfont fonal lemérésére és motringba (köteg) rendezésére szolgáló eszköz. Az 1820-ból Tiszafüredről származó tárgyról készült archív felvétel a szolnoki Damjanich János Múzeum gyűjteményének része. // A fonás a kender, len és gyapjú rostos, szálas anyagának fonallá sodrása. A fonás eszköze a kézzel pörgetett orsó vagy a lábbal hajtott rokka. A fonásra szánt rostcsomót laza göngyöleggé formálva a guzsalyra vagy a rokka pálcájára felkötik, hogy munka közben a kéz számára legalkalmasabb helyen legyen. A fonás három összefolyó mozzanatból áll: a szálhúzásból (bal kézzel a rostcsomóból), az alapsodrásból (ugyanezen kéz három első ujjával) és a fonal teljes besodrásából (a jobb kéz pörgette orsóval, ill. a rokkával). A kész fonalat az orsó szárára tekerik, ill. a rokkával a fonással egyidejűleg a csévére hajtják. / Az orsó a rost- vagy a gyapjúszálak fonására használt, 20–30 cm hosszú, két végén hegyes botocska. Az orsót jobb kézben tartva ujjakkal hossztengelye körül pörgetik. A pörgetés sodorja össze fonallá a bal kéz ujjaitól még csak alapsodrást kapott szálakat. Az orsó alján kis fakorong (orsókarika) van, amely lendítő súlyként szolgál főleg addig, amíg az orsó szárára bizonyos mennyiségű kész fonalat feltekernek. / A guzsaly gyakran gazdagon faragott, ritkábban festéssel is díszített rúd, amelyre fonásnál a rostcsomót felkötik. A díszes guzsalyt alkalmanként szerelmi ajándékként készítette a legény a lánynak. A talpas guzsaly kb. másfél méteres rúd, alul egy- vagy kétszárnyas talpba rögzítve. A talpra fonás közben ráülnek, hogy a guzsaly biztosan álljon, vagy lábfejjel szorítja le a fonó. A székes guzsaly hosszú, sima rúdja egy kis gyalogszék formájú lábazatból áll ki, így a guzsalyt a fonónak nem kell külön rögzítenie. – Fonásnál a guzsalyrúd felső részére (guzsalyfej/guzsalyfő) kötik a fonásra előkészített szöszt, melyről bal kézzel eresztik és állandóan nyálazva sodorják a szálat, míg a jobb kézzel egyenletesen az orsóra tekerik. / A rokka lábmeghajtásos szerkezet, amely egyidejűleg sodorja a szálakat fonallá és tekeri fel a kész fonalat a csévére. A rokka tulajdonképpen a kézi orsó munkáját végzi, ezért a fonásra kerülő rostcsomót vagy a rokka mellett tartott székes guzsalyra vagy a rokkára szerelt külön rokkapálcára kötik fel. // A fonó a női társas munka legfontosabb alkalma volt. Amikor a mezőgazdasági munka befejeződött, az asszonyok munkaidejük jelentős részét fonással töltötték. Az őszi betakarítás után, november második felében kezdődött a fonás, és gyakran farsangig tartott. A fonó több hónapos életét befolyásolták az ünnepek, jeles napok is. Így például Katalinig énekeltek, táncoltak, adventtől karácsonyig csendesebb időszak volt, majd farsang idején érte el a fonóbeli szórakozás a csúcspontját, amikor különféle dramatikus játékokat (alakoskodás, maskarázás) adtak elő. Voltak tilalmas napok, melyeken tilos volt a fonás. Legismertebb a Luca-nap (dec. 13.): úgy tartották, hogy aki ilyenkor fonna, befonná a tyúkok fenekét, és azok nem tojnának. / A fonónak különböző formái alakultak ki: – korcsoportok szerint: asszonyfonók, asszony- és lányfonók vegyesen, és külön lányfonók; – a munka jellegét tekintve: a) A rokonok és a barátok egymást kisegítve egyikük házánál összegyűlnek, majd sorra járva mindenkit, felfonják az összegyűlt szöszt (ún. kalákás fonó). b) A fonót a felnőtt lányok szervezik; kibérelnek egy házat vagy szobát a faluban, ahová mindenki elviszi a maga munkáját és eszközeit, közösen adják össze a világításhoz szükséges petróleumot és a tüzelőt. / A fonó volt a téli szórakozás és játék fő színtere. A fonóban helye volt a mesemondásnak, balladák, históriás énekek előadásának, dalok éneklésének, találós kérdéseknek, s főként a játékoknak. / A fonónak rendkívül nagy jelentősége volt a fiatalok társas életében, amennyiben az udvarlás társadalmilag elfogadott helyszíne is volt. (Forrás: Magyar Néprajzi lexikon; Magyar néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.