16 - 20 találat a 11389 közül.

Csigacsináló

Oktatás

Általános

Cím
Szerelmi ajándékok
Leírás
A hívóképen csigacsináló tábla áttört díszítéssel. A tárgy a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének darabja. // A csigacsináló (csigacsináló tábla, csigacsináló borda, tésztacsináló) kiváltképp az Alföldön ünnepi étkezések, így a lakodalom húslevesébe főzött csigatészta megsodrására szolgáló kis kézi eszköz. A tésztasodrásra 8–12 cm hosszú, 6–10 cm széles, finoman bordázott felület szolgál. A meggyúrt és vékonyra elnyújtott levestészta szögletesre felvágott apró darabjait pálcikán sodorják e felületen, hogy ezáltal apró bordázott csigává váljanak. Erre a műveletre legegyszerűbben használható a szövőszékhez tartozó elnyűtt borda egy darabja, pálcika gyanánt pedig orsó. A csigacsinálónak azonban korán kialakultak fából faragott változatai is, köztük csipkézett, áttört szélű, hátlapján és peremén ékrovással, tulipán- és állatalakokkal díszített cifra változatai is. A legkorábbi évszámos cifra példány Debrecenből ismert 1782-ből. A díszes példányok feltehetően lányok, fiatalasszonyok számára készültek kedveskedésnek. A csigacsináló ajándékozásának szokása összefügg azzal, hogy a lakodalom előtti napon az Alföldön sokfelé „csigacsinálót” tartottak, amelyen a meghívott lányok, fiatalasszonyok közös munkával készítették el a vendéglátáshoz szükséges nagy mennyiségű csigát, csigacsinálóik pedig közszemlére kerültek. Valószínűleg a fából faragottak utánzataként készültek cserép csigacsinálók is zöld, barna vagy fehér ólommázzal leöntve. // A szerelmi ajándék legény leánynak, illetve leány legénynek adott ajándéka, amely az udvarlás idején a kapcsolat erősítését szolgálja, egyben dokumentuma a falu társadalma előtt a kapcsolat fennállásának. A legények ajándékai korábban elsősorban fontos használati tárgyak: mosósulyok és guzsaly, ezekből datált, szerelmi ajándéknak minősülő példány már a 19. sz. első feléből fennmaradt. Az adatok azt mutatják, hogy a 18–19. sz. folyamán egyre nőtt a szerelmi ajándékok száma és területenként különböző tárgyak társultak az eredetiek mellé, így a vetélő, csigacsináló, fonószék stb. túlnyomórészt díszített, gyakran feliratos, monogramos, nem egyszer datált darabok. Ezeknek a tárgyaknak kialakult rangsora volt, ami meghatározta az ajándékozás sorrendjét, ill. azt, hogy melyik az a tárgy, amelynek az elfogadása már elkötelezést jelent. / A díszítmények korábban valószínűleg nem hordoztak szimbolikus értelmet, ilyen legalábbis a korai, geometrikus jellegű díszítésben nem mutatható hitelesen ki, feltehetőleg ekkor a jelentést az adományozáshoz kapcsolódó cselekvés hordozta, és a tárgy díszített volta utalt a különleges szerelmi ajándék rendeltetésére. A paraszti adatközlők által is szerelmi szimbólumként értékelt díszítőelemek a növényi ornamentika körébe tartoznak, mint a szív, virágtő, páros madár. A feliratok rendszerint ajánlások, nevek, jókívánságok. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Domby Lajos: Női portré

Oktatás

Általános

Cím
Domby Lajos: Női portré (olajfestmény, 1968)
Leírás
Domby Lajos festőművész Női portré (1968) című olajfestménye 2011-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található, jogtulajdonosa az intézmény. Domby Lajos festőművész 1943-ban született Kecskeméten. 1962 és 1967 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult grafikát és festészetet, ahol Fényi Géza volt a mestere. A diploma megszerzését követően egy ideig a fővárosban marad, majd 1971-ben Hódmezővásárra költözik, itt telepedik le. 1975-ben súlyos baleset éri, amely számára az alkotói életpálya végét jelenti. A tragikus eseményről és meghitt kapcsolatukról későbbi felesége, hűséges társa, Dombyné Szántó Melánia (1945-2016) festő- és grafikusművész, költő 2013-ban a következőképp nyilatkozott: „1975-ben az akkor még csak leendő férjem komoly agysérüléssel járó autóbalesetet szenvedett, édesanyja kérésére orvosi javaslatra cselekvőképességet kizáró gondokság alá helyezték. Hiába próbáltuk Pesten élő édesapjával felszabadíttatni, édesanyja akaratát a bíróságok jobban méltatták. Annyit értünk el, hogy a kizáró fokút korlátozó fokúra változtatták. Ekkor tudtunk összeházasodni, 1980-ban. Hiába próbáltunk ki különböző rehabilitációs módszereket, az én nagy tehetséggel magáldott férjem már nem érzett és érez belső késztetést a festéshez.” (in: http://montazsmagazin.hu/dombyne-szanto-melania-verseket-ir-grafikakat-keszit-fest/) Egyéni tárlattal elsőként 1972-ben a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban mutatkozott be. A legrangosabb csoportos kiállításon 1978-ban a budapesti MŰCSARNOKBAN vett részt. "Tájképeit és figurális kompozícióit stilizált formarend és sajátosan élénk színösszetétel jellemezte. Az alföldi festészet dekoratív-lírai irányú továbbfejlesztője. Főként a tájképei jelentősek." (Horváth János) „Domby Lajos festőművész már-már fanatikus elszántsággal igyekszik visszatérni az ősi archetipikus formákhoz, s az elemi színek világához. Képeinek letisztult szín- és formavilága munkáit a szakrális művészet felé közelíti. Nem akar – mivel feltétlen imperatívuszok által cselekszik – nem is tud senkire hasonlítani. Saját benső hangját követve megszállottan alkotja ökologikus műveit, mint egyetlen monumentális freskó vázlatait. Példaképei a leghíresebb ikon- és freskófestők, töretlen vágya, hogy egyszer majd nyomdokaikba léphessen. Képei vertikális sugárzású ősi harmóniát, csendet, békét sugároznak, a formák és a színek összhangzata finom és könnyed zeneiséggé szublimálódik. Nehéz a művészetét, az alkotásait bármelyik stílusirányzathoz láncolni. A Domby Lajos-féle mindenkori érzelmi és értelmi gondolati struktúra megtalálja az egyetlen és egyedi öntőformáját. Valamennyi festménye autonóm entitás, mégis azonnal felfedezhetők rajta: félreismerhetetlenül ’Domby’. Képeit ugyan a megszokottnál mélyebbre hangolja, s talán Van Gogh-hoz hasonlóképp ezzel is a formák szerves egységét őrzi. Nem didaktikus, nem rejtőzködő, nem expresszív, szürrealistának túl realista, realizmusát pedig kétségbe vonja már-már naivnak mondható egyszerűsége. Domby Lajos a festészet ősi forrásaihoz tért vissza. Képei ártatlanul tiszták és mentesek az izmusoktól és a túlhajszolt trópusoktól. Amikor a képeket szemléljük, visszatérünk az ősi tiszta forrásokhoz és ’in illo tempore’ a gyermeki ártatlansághoz.” (kobzosBBL)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Domby Lajos: Fehér akt

Oktatás

Általános

Cím
Domby Lajos: Fehér akt (olajfestmény, 1968-1974)
Leírás
Domby Lajos festőművész Fehér akt (1968-1974) című olajfestménye 2011-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található, jogtulajdonosa az intézmény. Domby Lajos festőművész 1943-ban született Kecskeméten. 1962 és 1967 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult grafikát és festészetet, ahol Fényi Géza volt a mestere. A diploma megszerzését követően egy ideig a fővárosban marad, majd 1971-ben Hódmezővásárra költözik, itt telepedik le. 1975-ben súlyos baleset éri, amely számára az alkotói életpálya végét jelenti. A tragikus eseményről és meghitt kapcsolatukról későbbi felesége, hűséges társa, Dombyné Szántó Melánia (1945-2016) festő- és grafikusművész, költő 2013-ban a következőképp nyilatkozott: „1975-ben az akkor még csak leendő férjem komoly agysérüléssel járó autóbalesetet szenvedett, édesanyja kérésére orvosi javaslatra cselekvőképességet kizáró gondokság alá helyezték. Hiába próbáltuk Pesten élő édesapjával felszabadíttatni, édesanyja akaratát a bíróságok jobban méltatták. Annyit értünk el, hogy a kizáró fokút korlátozó fokúra változtatták. Ekkor tudtunk összeházasodni, 1980-ban. Hiába próbáltunk ki különböző rehabilitációs módszereket, az én nagy tehetséggel magáldott férjem már nem érzett és érez belső késztetést a festéshez.” (in: http://montazsmagazin.hu/dombyne-szanto-melania-verseket-ir-grafikakat-keszit-fest/) Egyéni tárlattal elsőként 1972-ben a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban mutatkozott be. A legrangosabb csoportos kiállításon 1978-ban a budapesti MŰCSARNOKBAN vett részt. "Tájképeit és figurális kompozícióit stilizált formarend és sajátosan élénk színösszetétel jellemezte. Az alföldi festészet dekoratív-lírai irányú továbbfejlesztője. Főként a tájképei jelentősek." (Horváth János) „Domby Lajos festőművész már-már fanatikus elszántsággal igyekszik visszatérni az ősi archetipikus formákhoz, s az elemi színek világához. Képeinek letisztult szín- és formavilága munkáit a szakrális művészet felé közelíti. Nem akar – mivel feltétlen imperatívuszok által cselekszik – nem is tud senkire hasonlítani. Saját benső hangját követve megszállottan alkotja ökologikus műveit, mint egyetlen monumentális freskó vázlatait. Példaképei a leghíresebb ikon- és freskófestők, töretlen vágya, hogy egyszer majd nyomdokaikba léphessen. Képei vertikális sugárzású ősi harmóniát, csendet, békét sugároznak, a formák és a színek összhangzata finom és könnyed zeneiséggé szublimálódik. Nehéz a művészetét, az alkotásait bármelyik stílusirányzathoz láncolni. A Domby Lajos-féle mindenkori érzelmi és értelmi gondolati struktúra megtalálja az egyetlen és egyedi öntőformáját. Valamennyi festménye autonóm entitás, mégis azonnal felfedezhetők rajta: félreismerhetetlenül ’Domby’. Képeit ugyan a megszokottnál mélyebbre hangolja, s talán Van Gogh-hoz hasonlóképp ezzel is a formák szerves egységét őrzi. Nem didaktikus, nem rejtőzködő, nem expresszív, szürrealistának túl realista, realizmusát pedig kétségbe vonja már-már naivnak mondható egyszerűsége. Domby Lajos a festészet ősi forrásaihoz tért vissza. Képei ártatlanul tiszták és mentesek az izmusoktól és a túlhajszolt trópusoktól. Amikor a képeket szemléljük, visszatérünk az ősi tiszta forrásokhoz és ’in illo tempore’ a gyermeki ártatlansághoz.” (kobzosBBL)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Csigacsináló

Oktatás

Általános

Cím
Szerelmi ajándékok
Leírás
A hívóképen csigacsináló tábla, két oldalán egy-egy áttört szívdíszítéssel. A tárgy a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének darabja. // A csigacsináló (csigacsináló tábla, csigacsináló borda, tésztacsináló) kiváltképp az Alföldön ünnepi étkezések, így a lakodalom húslevesébe főzött csigatészta megsodrására szolgáló kis kézi eszköz. A tésztasodrásra 8–12 cm hosszú, 6–10 cm széles, finoman bordázott felület szolgál. A meggyúrt és vékonyra elnyújtott levestészta szögletesre felvágott apró darabjait pálcikán sodorják e felületen, hogy ezáltal apró bordázott csigává váljanak. Erre a műveletre legegyszerűbben használható a szövőszékhez tartozó elnyűtt borda egy darabja, pálcika gyanánt pedig orsó. A csigacsinálónak azonban korán kialakultak fából faragott változatai is, köztük csipkézett, áttört szélű, hátlapján és peremén ékrovással, tulipán- és állatalakokkal díszített cifra változatai is. A legkorábbi évszámos cifra példány Debrecenből ismert 1782-ből. A díszes példányok feltehetően lányok, fiatalasszonyok számára készültek kedveskedésnek. A csigacsináló ajándékozásának szokása összefügg azzal, hogy a lakodalom előtti napon az Alföldön sokfelé „csigacsinálót” tartottak, amelyen a meghívott lányok, fiatalasszonyok közös munkával készítették el a vendéglátáshoz szükséges nagy mennyiségű csigát, csigacsinálóik pedig közszemlére kerültek. Valószínűleg a fából faragottak utánzataként készültek cserép csigacsinálók is zöld, barna vagy fehér ólommázzal leöntve. // A szerelmi ajándék legény leánynak, illetve leány legénynek adott ajándéka, amely az udvarlás idején a kapcsolat erősítését szolgálja, egyben dokumentuma a falu társadalma előtt a kapcsolat fennállásának. A legények ajándékai korábban elsősorban fontos használati tárgyak: mosósulyok és guzsaly, ezekből datált, szerelmi ajándéknak minősülő példány már a 19. sz. első feléből fennmaradt. Az adatok azt mutatják, hogy a 18–19. sz. folyamán egyre nőtt a szerelmi ajándékok száma és területenként különböző tárgyak társultak az eredetiek mellé, így a vetélő, csigacsináló, fonószék stb. túlnyomórészt díszített, gyakran feliratos, monogramos, nem egyszer datált darabok. Ezeknek a tárgyaknak kialakult rangsora volt, ami meghatározta az ajándékozás sorrendjét, ill. azt, hogy melyik az a tárgy, amelynek az elfogadása már elkötelezést jelent. / A díszítmények korábban valószínűleg nem hordoztak szimbolikus értelmet, ilyen legalábbis a korai, geometrikus jellegű díszítésben nem mutatható hitelesen ki, feltehetőleg ekkor a jelentést az adományozáshoz kapcsolódó cselekvés hordozta, és a tárgy díszített volta utalt a különleges szerelmi ajándék rendeltetésére. A paraszti adatközlők által is szerelmi szimbólumként értékelt díszítőelemek a növényi ornamentika körébe tartoznak, mint a szív, virágtő, páros madár. A feliratok rendszerint ajánlások, nevek, jókívánságok. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Kertész Sándor: Rohanó

Oktatás

Általános

Cím
Kertész Sándor: Rohanó (vegyes technika, 1995-1998)
Leírás
Kertész Sándor festő- és grafikusművész Rohanó (1995-1998) című, vegyes technikával készített festményét a 2017-es esztendő tavaszán az alkotó tiszteletére rendezett, a kiváló életművet gazdag képanyaggal prezentáló retrospektív kiállításon tekinthették meg a látogatók a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ Vaszary Képtárában. A műalkotás a Somogyi Alkotók 1998 című, a Somogy megyei képző- és iparművészeket bemutató igényes kiadványban/katalógusban megjelent. A kötet a MaNDA adatbázisban szabadon megtekinthetű, tanulmányozható. „Kertész Sándor festőművész (Kaposvár, 1940. október 29.) 1980-tól a Művészeti Alap, 1988-tól a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja. A szegedi Tanárképző Főiskola elvégzése után Mezőcsokonyára kerül. A 60-as évek végén kiindulópontként a dekoratív felületekre épülő szürreális nonfiguráció szolgált számára Martyn Ferenc közvetítésében. 1975-től szűkebb lakóhelye, a falu szellemi világa fogalmazódik meg képein. A mindennapi paraszti életet körülvevő tárgyakról, a falusi udvar tartozékait jelentő ócska használati eszközökről készült rajzaiban nem az értékmegőrzés gesztusával, hanem a hagyományos világkép fokozatos kiürülésével, a szétesés állapotával szembesít. 80-as évek elejétől keltezhető festményeinek is e szociológiai kiindulópontú, karikatúraszerű viszony a meghatározója. Szürreális jelenetei üresen hagyott felületek, szétszóródó tárgyak között játszódnak. Groteszk kiemelések, torzítások, miniatürizált méretek jellemzik e kompozíciókat. A groteszk iránti érzék legtömörebben kis méretű tusrajzokban jut érvényre. Kertész munkásságában a 80-as évek második felében az aktív szituációkat egy befelé fordultabb viszony váltja fel: a személyes vonatkozású lelkiélet foglalkoztatja a szerelem és különösen a nemiség életben betöltött szerepe kapcsán.” (in: Géger Melinda: Képzőművészeti élet Somogyban 1945-1990., Kaposvár, 1998, 100. p.) „Kertész Sándorra áttételesen hatott ugyan a Szabados János, Honthy Márta, Bors István és Weeber Klára műveiben programszerűen megfogalmazott folklorisztikus igény, alapvető inspirációként azonban korábbi szűkebb lakóhelye, Mezőcsokonya szolgált számára. A környezet apró hordalékvilága után a 80-as évekre egy sajátos, karikatúraszerű viszony lesz képeinek fő atmoszferikus meghatározója, amikor már nem az értékmegőrzés, hanem a hagyományos világkép fokozatos kiürülésének állapotával szembesít.” (Dr. Géger Melinda, Pannon Tükör, 1997/3) “Jelenetei – különösen az utóbbi években – egyre szélesebb pusztákon, egyre üresebben hagyott felületek között játszódnak, szétszóródó tárgyak között. E töredékes elemek és a köztük- körülöttük virtuskodó kis ’angyalkák’ különös ellentéte az irrealitás érzését fokozza a nézőben. A tárgyakat, akárcsak az emberi alakokat, gyakran elhasznált vaspántok, kapcsok, szétfeslő varrások tartják össze. Lazán tákolt és ugyanakkor széthulló szerkezetekből, pót-/végtagokból áll világunk, életünk és néha magunk is. – vallja a festő. Szárnyaink nyomorúságos toldalékok, kisszerű elrugaszkodásaink kilátástalanok, önmagunkra utaltságunk végzetes. Az ember ágaskodó kimozdulásai hiába biztatóak, összecsatolt tartozékai miatt csupán esendő, nehézkes figura. Az érvényesülés szárnyai csak varrottak, a kiröppenés, elszakadás nehéz.” (Dr. Géger Melinda, Új Művészet, 1990/1.) “Alkotásaiban az emberi alakok és az állatfigurák levetvén hétköznapi arcukat, lélektanilag provokatív és finoman ironikus viselkedésformákat öltenek. A mondanivalót éles és finoman ívelő nonfiguratív ecsetvonás teremti meg izzó fesztelenséggel, határozottan és lényegre törően. A megelevenített állatfigurák a polgári erkölcs tudatosan felmagasztalt kontrasztjait vöröslő fényben juttatják kifejezésre. Kertész Sándor disztributív tértechnikát alkalmaz, amely többnyire egy figurát feltételez, s ez egyben a kép támpillére is. Majd a háttérben mintegy támaszként, alig tapinthatóan felsejlik a mű lényege. A mondanivaló, kinyilatkoztatásként jelenik meg karakteres, pontos nonfiguratív vonásokkal, izzó tömörséggel, s a kép ezen igazi magja féken tartja az akadályokat és a konfliktusokat, amelyekbe az élő teremtmények ütköznek. A művész a figuratív és a nonfiguratív ábrázolás között egyensúlyoz, miközben bizonyos érdeklődést mutat az informális költészettan iránt; a szardonikus, északi ihletésű figurák ábrázolásában mértéktartó, szürrealista biomorfizmusra törekszik. Gazdag kulturális örökséget hordozó művei olyan üzeneteket közvetítenek, amelyeket az élet labirintusában véget nem érő játék vezérfonala köt össze.” (Dr. Francesca Romana Rossi, Olaszország, Udine, kiállításmegnyitó /szövegrészlet/, 1989) “Elnyomjuk, vagy hagyjuk felszínre törni: az élet zenitje körül, mint egy hirtelen támadt fuvallat hozta, ki tudja honnan idelebbenő illatfoszlány, egyre gyakrabban sejlenek fel azok az édes-bús fájdalmas érzések, amelyek megfogalmazásával már oly sokan megkínlódtak. Proust több, mint ezer oldalon kísérelte meg, hogy az Eltűnt idő nyomába eredjen, s Gulácsyt is fogva tartotta az Elhangzott dal régi fényről, szerelemről. Egy lebbenő függöny…egy elsuhanó madár…egy ablakosztás jelzése…egy nyári nap melege…kinek-kinek saját emléke. Igen, ez a ’több vonulatú gondolatiság’ a Kertész alkotások lényege. Csak az övé, egyedi, egyéni és utánozhatatlan.” (Horváth János Milán, METESZ Székház, Kaposvár, kiállításmegnyitó /szövegrészlet/, 2011)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció
„Nem nézhetem Isten szemével a nőt, csak saját férfi szememmel láthatom. A férfi pedig a nőt önkéntelenül annak a lénynek tartotta és tartja, aki érthetetlenül és irracionálisan van itt.” (Hamvas Béla)
„Nem nézhetem Isten szemével a nőt, csak saját férfi szememmel láthatom. A férfi pedig a nőt önkéntelenül annak a lénynek tartotta és tartja, aki érthetetlenül és irracionálisan van itt.” (Hamvas Béla)

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.