16 - 20 találat a 11531 közül.

Veress Géza: Hortobágyon

Oktatás

Általános

Cím
Veress Géza: Hortobágyon (olajfestmény, 1930 körül)
Leírás
Veress Géza festő- és grafikusművész Hortobágyon (1930 körül) című olajfestménye 1977-től a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum Néprajzi Gyűjteményében található. Veress Géza iparos nagycsalád első gyermekeként született 1899. július 9-én Hajdúböszörményben. Iskoláit szülővárosában kezdte, nyaranta Maghy Zoltánnal festegetett a Városerdőn. Rövid ideig a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, Csók István és Glatz Oszkár tanítványa volt. Tanulmányait az I. világháború szakítja meg: 1917-ben a fronton szolgált, harcolt Udinében, és sebesülten került Velencébe. Meghatározó élményei közé tartozik az ugyancsak katonai rajzolóként, fronttudósítóként működő Mednyánszkyval való találkozása, és Piave mellett szövődött ismeretsége Vaszary Jánossal. Ekkor döbbent rá Veress, hogy a grafitnak mily döntő szerepe van a művészi ábrázolásban. Orosz hadifogságba került, ahonnan 1921-ben szabadult. 1924-29 között nagy utazásokat tett Törökországban és Afrikában, sőt eljutott Singapore-ba is. Közben állandóan vázlatozott tussal, akvarellel, diófapáccal. Kelet hétköznapjairól humoros, éles megfigyelésről tanúskodó akvarell sorozatot készített. Hazatérve Debrecenben telepedett le, kapcsolatát azonban megőrizte szülőhazájával, Hajdúböszörménnyel. A 30-as években freskókat készített a görögkatolikus templomban, előzőleg, 1929-ben pedig átfestette Káplár Miklós homlokzati festményét (Madonna gyermekkel). A harmincas-negyvenes években számtalan görögkatolikus templomban készített freskókat (mennyezeti freskó, 1931, Nyitrass, görögkatolikus templom) és ikonosztázion képeket (olajképek, 1940, Létavértes, görögkatolikus templom). A II. világháborúban ugyancsak katonai szolgálatot teljesített, ismét megsebesült, végül amerikai fogságba esett. A háborút a családja épségben átvészelte, de mindenük odaveszett, hazatérése után a semmiből kellett új életet kezdeniük. A hozzátartozók szeretete és a művészi önkifejezés belső kényszere harmóniát és hatalmas erőt adott számára. Nyarait a Tisza- és Bodrog-parton, Mádon, Tarcalon, Tokajban, Veresmarton töltötte, számtalan ékes tájképe őrzi természeti élményeit. Legszebbek párás tiszai napfelkeltéi és zempléni hegyrészletei. 1950-1961 között a debreceni Képzőművészeti Iskolában tanított, majd a megyei Képzőművészeti Munkacsoport vezetőjeként tevékenykedett. 1950-től több országos kiállításon vett részt. 1936-ban Varsóban tüntették ki, 1948-ban Petőfi-díjjal jutalmazták, 1952-ben ’Galambot hímző lány’ című olajfestményéért Munkácsy-díjat kapott. Tagja volt a Műpártoló Egyesületnek. 1970. szeptember 18-án Debrecenben bekövetkezett halála után 60 alkotása a Hajdúsági Múzeumba került. Sokrétű életműve a képzőművészet majd minden területére kiterjed. A sokszorosító grafikák közül a linót művelte. Főleg alföldi, ritkábban hegyaljai, hegyvidéki tájakat és figurális alkotásokat, naturalista portrékat, munkajeleneteket festett. Erős líraisággal átszőtt táj- és életképei a természet és a hagyományos paraszti kultúra, a népi mesterségek és a korabeli ipari munkások iránti őszinte szeretetéről vallanak. „Rendkívül karizmatikus jelenség volt, nagy mókamester és varázslatos mesélő. Háborús élmények a szórakoztató svejki fajtából a felnőtteknek, nekünk, gyerekeknek meg igazi, órákig tartó mesék, amelyeket abban a pillanatban talált ki és soha nem voltak unalmasak. Áradt belőle az emberség, a jóindulat, a türelem, a segítőkészség, aki ismerte szerette. Amikor festett, rajzolt hirtelen valahogy minden elcsendesedett körülötte, az elmélyültség teremtette végtelen nyugalom vette körül.” (Veress Géza unokája)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció

Veress Géza: Jósvafői táj

Oktatás

Általános

Cím
Veress Géza: Jósvafői táj (olajfestmény, 1960 körül)
Leírás
Veress Géza festő- és grafikusművész Jósvafői táj (1960 körül) című olajfestménye 1977-től a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum Néprajzi Gyűjteményében található. Veress Géza iparos nagycsalád első gyermekeként született 1899. július 9-én Hajdúböszörményben. Iskoláit szülővárosában kezdte, nyaranta Maghy Zoltánnal festegetett a Városerdőn. Rövid ideig a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, Csók István és Glatz Oszkár tanítványa volt. Tanulmányait az I. világháború szakítja meg: 1917-ben a fronton szolgált, harcolt Udinében, és sebesülten került Velencébe. Meghatározó élményei közé tartozik az ugyancsak katonai rajzolóként, fronttudósítóként működő Mednyánszkyval való találkozása, és Piave mellett szövődött ismeretsége Vaszary Jánossal. Ekkor döbbent rá Veress, hogy a grafitnak mily döntő szerepe van a művészi ábrázolásban. Orosz hadifogságba került, ahonnan 1921-ben szabadult. 1924-29 között nagy utazásokat tett Törökországban és Afrikában, sőt eljutott Singapore-ba is. Közben állandóan vázlatozott tussal, akvarellel, diófapáccal. Kelet hétköznapjairól humoros, éles megfigyelésről tanúskodó akvarell sorozatot készített. Hazatérve Debrecenben telepedett le, kapcsolatát azonban megőrizte szülőhazájával, Hajdúböszörménnyel. A 30-as években freskókat készített a görögkatolikus templomban, előzőleg, 1929-ben pedig átfestette Káplár Miklós homlokzati festményét (Madonna gyermekkel). A harmincas-negyvenes években számtalan görögkatolikus templomban készített freskókat (mennyezeti freskó, 1931, Nyitrass, görögkatolikus templom) és ikonosztázion képeket (olajképek, 1940, Létavértes, görögkatolikus templom). A II. világháborúban ugyancsak katonai szolgálatot teljesített, ismét megsebesült, végül amerikai fogságba esett. A háborút a családja épségben átvészelte, de mindenük odaveszett, hazatérése után a semmiből kellett új életet kezdeniük. A hozzátartozók szeretete és a művészi önkifejezés belső kényszere harmóniát és hatalmas erőt adott számára. Nyarait a Tisza- és Bodrog-parton, Mádon, Tarcalon, Tokajban, Veresmarton töltötte, számtalan ékes tájképe őrzi természeti élményeit. Legszebbek párás tiszai napfelkeltéi és zempléni hegyrészletei. 1950-1961 között a debreceni Képzőművészeti Iskolában tanított, majd a megyei Képzőművészeti Munkacsoport vezetőjeként tevékenykedett. 1950-től több országos kiállításon vett részt. 1936-ban Varsóban tüntették ki, 1948-ban Petőfi-díjjal jutalmazták, 1952-ben ’Galambot hímző lány’ című olajfestményéért Munkácsy-díjat kapott. Tagja volt a Műpártoló Egyesületnek. 1970. szeptember 18-án Debrecenben bekövetkezett halála után 60 alkotása a Hajdúsági Múzeumba került. Sokrétű életműve a képzőművészet majd minden területére kiterjed. A sokszorosító grafikák közül a linót művelte. Főleg alföldi, ritkábban hegyaljai, hegyvidéki tájakat és figurális alkotásokat, naturalista portrékat, munkajeleneteket festett. Erős líraisággal átszőtt táj- és életképei a természet és a hagyományos paraszti kultúra, a népi mesterségek és a korabeli ipari munkások iránti őszinte szeretetéről vallanak. „Rendkívül karizmatikus jelenség volt, nagy mókamester és varázslatos mesélő. Háborús élmények a szórakoztató svejki fajtából a felnőtteknek, nekünk, gyerekeknek meg igazi, órákig tartó mesék, amelyeket abban a pillanatban talált ki és soha nem voltak unalmasak. Áradt belőle az emberség, a jóindulat, a türelem, a segítőkészség, aki ismerte szerette. Amikor festett, rajzolt hirtelen valahogy minden elcsendesedett körülötte, az elmélyültség teremtette végtelen nyugalom vette körül.” (Veress Géza unokája)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció

Goszthony Mária: Hévizi tél

Oktatás

Általános

Cím
Goszthony Mária: Hévízi tél (Magyarország, Hévíz, tájkép, aquarell festmény, 1965)
Leírás
Goszthony Mária festőművész Hévizi tél (tájkép, 1965) című aquarell festménye 1989-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. A rendhagyóan gazdag, sokrétű alkotásokat teremtő és évszázadnyi hosszú, kivételes életutat megélt jeles festő-, grafikus- és kerámiaművész „1893. augusztus 22-én született Bárdibükkön. A család az év nagyobbik részét Budapesten töltötte. Apja, a Vas megyei Goszthony család sarja, aki Somogyban több mint 1000 holdas birtokot műveltetett, a fővárosban jó nevű ügyvédi irodát vezetett. Iskoláit magánúton végezte, vizsgáit Budapesten tette le. A festőnek induló Goszthony Mária művészeti tanulmányait 1912-ben, Münchenben kezdte, ahol a Weisberger Képzőművészeti Akadémiát látogatta. Majd 1917–18-ig Budapesten a Haris közben megalakult, Kernstok Károly, Rippl-Rónai, Vedres Márk által vezetett Képzőművészeti Szabadiskolában folytatott stúdiumot. Kernstok legkedvesebb tanítványa és lelkes segítőtársa volt az iskola életének megszervezésében. Itt ismerkedett meg az új magyar művészeti élet képviselőivel. Szellemi érdeklődésére hatással volt a Vasárnapi Kör nevű progresszív idealista társaság, melynek gyakori látogatója volt. 1918-tól közvetítő szerepet töltött be a KMP Központi Bizottsága és a Katonai Tanács tagjai között, majd a letartóztatott és illegalitásban levő baloldali vezetők összekötője volt. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején, Kernstok vezetésével Nyergesújfalun művésztelep létesült, melynek létrehozásában szintén nélkülözhetetlen partnere volt mesterének. Az 1917–19 között készült szén- és tusrajzai, olajképei szervesen illeszkednek a korszak képzőművészeti szemléletéhez. Munkáit formai lényeglátás, energikus, biztos vonal- és színkezelés jellemzik. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerült. Bécsbe, majd Vedres János segítségével Firenzébe, onnan az osztrák határ közelében, az Alpok lábánál fekvő Villachba ment, ahol közel egy évet töltött. Expresszív, lírai hangvételű táj-akvarellek és tusrajzok őrzik az itt töltött idő emlékét. 1920-ban sikerült újból Olaszországba jutnia. Hosszabb időt töltött Firenzében, Assisiben. Perugiában és Rómában. Firenzében rézkarcot és freskófestészetet tanult. Tanulmányozta Cimabue, Pintorucchio, Giotto és Simone Martini festészetét. Assisiben kötött ismeretséget az ott élő dán katolikus íróval, Johannes Joergensennel, kinek hatására a szent ferenci ideákat követve a vallásos hitben talált támaszra. 1923-ban térhetett ismét haza Bárdibükkbe, ahol kápolnát építtetett és azt saját freskóival díszítette. Az assisi Szent Damján templom keresztjének hű másolata lett a kápolna alapja. A bárdibükki Porciunkola kápolnát XI. Pius pápa bullája 1925-ben búcsújáróhellyé nyilvánította. Olaszországba visszatérve, 1928–31 között Rómában elvégezte a Képzőművészeti Akadémiát. A 30-as évek elejétől az év egyik felét Rómában töltötte, ahol 10 évig műtermet tartott fönn a Villa Borghese melletti Villa Ruffo művésztelepen. Kis szárnyasoltárokat festett és templomi freskókat készített az olasz primitívek modorában, Rómában, Assisiben, Vareseben és a csehszlovákiai Kocsorcban, valamint idehaza Veszprémben. Assisiben kiállítása is volt. A 30-as évek közepétől barátnőjével, Josipovich Idával Vietri Sul Maren, Firenzében és Derutában kerámia műhelyeket látogattak, Salernoban kerámia kurzust végeztek. Könyvtárakban búvárkodtak, motívumokat gyűjtögettek. Kezdetben az itáliai majolikákat másolták, és azokat árulták Budapesten. A 40-es évek végén Bárdibükkön a kiskastélyban műhelyt rendeztek be, ahol a később hozzájuk csatlakozó unokatestvérrel, Goszthony Sárival együtt hármasban dolgoztak. A klasszikus habán stílust a magyar fazekas művészet hagyományos motívumaival és modern elemekkel ötvözve, de alapjában az itáliai reneszánsz hagyományokra támaszkodva kialakítottak egy sajátos kerámia stílust, mely a bárdibükki műhely jellemzőjévé vált. A műhely szellemi irányítója Goszthony Mária volt. Az ő neve alatt kerültek forgalomba a kerámiák főként az Iparművészeti Vállalaton és a Képcsarnokon keresztül. A bárdibükki műhely napsugaras derűje messzire világított. Az ország határain innen és túl számtalan bensőséges hangulatú kerámiával ajándékozta meg a hagyományosabb ízlésű kézműves tárgyak kedvelőit. E ’benső húrokat megpendítő’ hétköznapi tárgyak mára műtárgyakká nemesedve őrzik a három művésznő emlékét. Goszthony Mária kerámiáival megbecsült nevet szerzett, de elsősorban festőnek vallotta magát. Az 1960-as évek végéig festett. Posztimpresszionista szellemű olajképei és akvarelljei egész addigi életét végigkísérték. Külföldi útjain és idehaza, főként Somogyban készült plein aire táj-akvarelljeivel érte el legnagyobb művészi sikereit. A képek nagy része a Londoni Királyi Akvarell Társaság útján Angliába került. A kortárs képzőművészeti eseményekbe nem kapcsolódott bele. Magányos művészként, de számtalan barát szeretetét élvezve dolgozott haláláig. Budapesten és Kaposvárott voltak kiállításai. 1982-ben megkapta a Somogy Megyei Tanács Művészeti díját. 1989. március 28-án halt meg Mezőcsokonyán. Hamvait bárdibükki kápolnája őrzi.” (H. Bognár Zsuzsa művészettörténész – in: https://bkh2011.blog.hu/2011/07/12/goszthony_maria és http://bardudvarnok.hupont.hu/45/goszthony-maria)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció

Veress Géza válogatott tájképei

Oktatás

Általános

Cím
Veress Géza: Hortobágyon
Leírás
Veress Géza (1899–1970) festő- és grafikusművész tájképeit a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum őrzi. // Veress Géza iparos nagycsalád első gyermekeként született 1899. július 9-én Hajdúböszörményben. Iskoláit szülővárosában kezdte, nyaranta Maghy Zoltánnal festegetett a Városerdőn. Rövid ideig a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, Csók István és Glatz Oszkár tanítványa volt. Tanulmányait az I. világháború szakítja meg: 1917-ben a fronton szolgált, harcolt Udinében, és sebesülten került Velencébe. Meghatározó élményei közé tartozik az ugyancsak katonai rajzolóként, fronttudósítóként működő Mednyánszkyval való találkozása, és Piave mellett szövődött ismeretsége Vaszary Jánossal. Ekkor döbbent rá, hogy a grafitnak mily döntő szerepe van a művészi ábrázolásban. Orosz hadifogságba került, ahonnan 1921-ben szabadult. 1924–29 között nagy utazásokat tett Törökországban és Afrikában, sőt eljutott Singapore-ba is. Közben állandóan vázlatozott tussal, akvarellel, diófapáccal. Kelet hétköznapjairól humoros, éles megfigyelésről tanúskodó akvarellsorozatot készített. Hazatérve Debrecenben telepedett le, kapcsolatát azonban megőrizte szülőhazájával, Hajdúböszörménnyel. A 30-as években freskókat készített a görögkatolikus templomban, előzőleg, 1929-ben pedig átfestette Káplár Miklós homlokzati festményét (Madonna gyermekkel). A 30–40-es években számtalan görögkatolikus templomban készített freskókat (mennyezeti freskó, 1931, Nyitrass, görögkatolikus templom) és ikonosztázion képeket (olajképek, 1940, Létavértes, görögkatolikus templom). A II. világháborúban ugyancsak katonai szolgálatot teljesített, ismét megsebesült, végül amerikai fogságba esett. A háborút a családja épségben átvészelte, de mindenük odaveszett, hazatérése után a semmiből kellett új életet kezdeniük. A hozzátartozók szeretete és a művészi önkifejezés belső kényszere harmóniát és hatalmas erőt adott számára. Nyarait a Tisza- és Bodrog-parton, Mádon, Tarcalon, Tokajban, Veresmarton töltötte, számtalan ékes tájképe őrzi természeti élményeit. Legszebbek párás tiszai napfelkeltéi és zempléni hegyrészletei. 1950–1961 között a debreceni Képzőművészeti Iskolában tanított, majd a megyei Képzőművészeti Munkacsoport vezetőjeként tevékenykedett. 1950-től több országos kiállításon vett részt. 1936-ban Varsóban tüntették ki, 1948-ban Petőfi-díjjal jutalmazták, 1952-ben Galambot hímző lány című olajfestményéért Munkácsy-díjat kapott. Tagja volt a Műpártoló Egyesületnek. 1970. szeptember 18-án Debrecenben bekövetkezett halála után 60 alkotása a Hajdúsági Múzeumba került. Sokrétű életműve a képzőművészet majd minden területére kiterjed. A sokszorosító grafikák közül a linót művelte. Főleg alföldi, ritkábban hegyaljai, hegyvidéki tájakat és figurális alkotásokat, naturalista portrékat, munkajeleneteket festett. Erős líraisággal átszőtt táj- és életképei a természet és a hagyományos paraszti kultúra iránti őszinte szeretetéről vallanak. (Forrás: Visuart Galéria)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció
Veress Géza: Hortobágyon (olajfestmény, 1930 körül)
Veress Géza: Hortobágyon (olajfestmény, 1930 körül)

Martyn Ferenc: Emlék – Mediterrán tengerpart

Oktatás

Általános

Cím
Martyn Ferenc: Emlék – Mediterrán tengerpart (olajfestmény, 1950)
Leírás
Martyn Ferenc festő- és grafikusművész Emlék – Mediterrán tengerpart (1950) című absztrakt (nonfiguratív - konstruktivista - szürrealista) olajfestményét a 2016-os esztendőben az alkotó tiszteletére rendezett, a monumentális életművet gazdag képanyaggal prezentáló emlékkiállításon tekinthették meg a látogatók a kaposvári Vaszary Képtárban. Martyn Ferenc (Kaposvár, 1899. június 10. – Pécs, 1986. április 10.): festő, grafikus, kerámikus, Munkácsy-díjas (1962), érdemes (1970) és kiváló művész (1978), Kossuth-díjas (1973). Rokona, Rippl-Rónai József házában eltöltött ifjú- és gyermekkora során ismerkedett meg először a francia szürrealizmussal, majd a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Vaszary János és Réti István mellett folytatott tanulmányokat. 1926-40 között Párizsban élt, kapcsolatba került a legújabb festészeti irányzatokkal, Chirico metafizikus szürrealizmusával, s 1933-ban csatlakozott az Abstraction-Création művészcsoporthoz. Részt vett kiállításaikon, szinte valamennyi európai országban megfordult. Magyarországon a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) csoport tagjává választotta, s 1929-ben az ő meghívásukra mutatkozott be a Tamás Galériában. 1939-re kialakult festői világa, amelynek alapja a síkban megoldott tér és mozgás, s a valóság elemeinek elvont, szublimált megjelenítése. Mindehhez a színek tisztasága, rendje és egymással kölcsönhatásban érvényesülő harmóniája járult. 1940-ben hazatért, s 1945-ben véglegesen Pécsett telepedett le. 1945 után egyik megalapítója volt a Galéria a Négy Világtájhoz nevű kiállítóhelyiség köré csoportosuló Elvont Művészek Csoportjának. Az 1940-es években európai iskolázottságú festményei mellett a modern magyar szobrászat első kísérleteit hozta létre, s átütő erejű grafikai sorozatát, A fasizmus szörnyetegeit. A háborút követően a nonfiguratív irányzatok egyik legfontosabb hazai képviselője és kiteljesítője volt. Művészetét a látvány és az emlék geometrikus, absztrakt formákban való megragadása jellemzi az élmény, a látottak erejének visszaadásával. Dinamizmus és a tiszta színek harsány harmóniája uralja képeit. Több irodalmi műhöz készített illusztrációt, illetve az írói gondolatot kísérő rajzot. Ezeken nem csupán egy-egy epizódot jelenít meg, hanem hiteles érzékletességgel láttatja a szereplőket is. Életművében az absztrakció és a valóságlátás nem szakad el egymástól. Természeti, tárgyi, emberi hivatkozások vannak jelen a képek rejtett világában. Egyrészről a szabadságvágy különböző szimbólumai, másrészről a magyar folklór és az antik mitológia elemei figyelhetők meg a rajzokon és festményeken. A pontos megfigyelésen alapuló ábrázolástól a konstruktív koncepciókon át a geometrikus és spontán absztrakciókig, a látvány, emlék, belső lényeg megragadásának minden rétegében otthonos - mind a festészet mind a rajzművészetet tekintve. Színvilága, formanyelve sokban merít a zenéből és napi kultúra rekvizitumaiból. A zene hangjait vonalakban és színekben élte át, számára a zene ritmust és harmóniát jelentett. Számos irodalmi remekmű kiváló illusztrátora. Plasztikával, kerámiával is foglalkozott. Martyn Ferenc polihisztor művész: korának teljességét igyekszik felfogni és kifejezni, a magyar avantgárd és absztrakt művészet emblematikus alakja.

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció
„Homoksárga térben a kép síkját betöltő, összekapcsolódó formák szálkás ecsetrajza. Közöttük a távoli horizont felé haladó apró emberi alak. Sárga, piros színek.” (Hárs Éva)
„Homoksárga térben a kép síkját betöltő, összekapcsolódó formák szálkás ecsetrajza. Közöttük a távoli horizont felé haladó apró emberi alak. Sárga, piros színek.” (Hárs Éva)

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.