11 - 15 találat a 8504 közül.

Sárgaréz kétkaros gyertyatartó

Oktatás

Általános

Cím
Sárgaréz kétkaros gyertyatartó (Esterházy-kastély, Szigliget, XIX. század)
Leírás
"Amikor megláttam, egyből arra gondoltam, hogy ezt akár jóbarátom nagyapja is tarthatta kezében, aki a gróf úr belső inasa, avagy komornyikja volt a 20. század elején. A kétkaros gyertyatartó Szigligetről, az Esterházy kastélyból érkezett a Balaton Múzeum iparművészeti gyűjteményébe és a MaNDA 3D-s adatbázisában járhatjuk most körül. A család grófi feléből származó Esterházy Pál (1861-1932) az 1910-es években vette meg az 1780-as alapokon, 1815-ben klasszicistának épített szigligeti kastélyt és a hozzá tartozó földeket Putenai Gézától. Akinek családja a Tóthi-Lengyel famíliával együtt előtte közel 400 esztendeig birtokolta a várat és a hozzá tartozó földeket. (A Tóthi-Lengyelekre a ma szezonálisan vendéglőként működő kúria emlékeztet a várhegy oldalában, melynek impozáns és egyre romló kapuzatába beleépítették a család korábban a vár bejáratát ékítő kőbe vésett címerét.) Putenai Géza sok más magyar birtokoshoz hasonlóan lovakra és nőkre költötte a vagyont, így kerültek szigligeti javai Esterházy Pál kezébe. Aki átépítette a kastélyt és felvirágoztatta a birtokot, 1920-tól pedig Talabér Gábor főkertésszel együtt kialakították azt a kastély alatt elterülő 9 hektáros, mára már védett parkot, melyben talán az összes Magyarországon élő fenyőfajtából találunk példányt. A gróf úr halála után özvegye, Deym Izabella folytatta férje munkáját egészen az oroszok megérkezéséig. Ezután néhány évig mezőgazdasági szakiskolának adott otthont a kastély, majd pedig az Ady Endre barátjaként ismert, a kommunista kultúrpolitikára befolyással bíró Bölöni György révén 1952-től az arra érdemesített művészek alkotóházaként üzemelhet a mai napig. A grófi idők berendezésének nyomai még hellyel-közzel fellelhetők az épületben, de a háborús fosztogatás, a mindenféle enyves kezek működése folytán a mozdítható tárgyak nagyobbik része elveszett. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum 3D-s adatbázisában található gyertyatartó 1953-ban, az alkotóház indulásakor került a Balaton Múzeum gyűjteményébe. A 19. századi, 16 centiméter magas, kétkaros, balluszteres szárú sárgaréz gyertyatartó egyszerű iparosmunka, geometrikus és növényi motívumok díszítik. Méretéből és formájából adódóan áthelyezhető asztali világítóeszközként használhatták, tehát nem elképzelhetetlen az a jelenet sem, hogy a gróf úr belső komornyikja, kezében ezzel a kétágú gyertyatartóval ment urát ébreszteni egy őszi kora hajnalon, hogy a vendégekkel kacsára menjenek a szigligeti öbölben." (Pálffy Lajos: Gróf úr, ideje felkelni!) http://mandarchiv.hu/cikk/2798/Grof_ur_ideje_felkelni

Kompetencia

Évfolyam
Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
"A gyertyatartók és az égő gyertyák egy emberléptékű világrend humán tér- és idődimenzióiban való otthonlét szimbólumai." (kobzosBBL)

Fekete mázas, dombor díszes cserép gyertyamártó

Oktatás

Általános

Cím
Fekete mázas gyertyamártó
Leírás
”Itt van megint egy olyan tudás, amire nem kíváncsi már senki: a gyertyamártogatás. Amit elsodort a modern világ, a 20. század, pedig évszázadok során művelték faluban, városon. Csak néhány szépen díszített kelléke maradt fenn, ezek közül most egy gyertyamártó edényt járhatunk körbe a túrkevei Finta Múzeum jóvoltából. Persze vannak szép számmal, akik még művelik, és az iskolák kézműves foglalkozásain is előfordul a gyertyamártás, de hol vannak már azok a családanyák, háziasszonyok, akiknek mondjuk a rétessütés (no nem a bolti réteslapok felhasználásával) mellett ideje van erre is. Mert régen ez is az ő dolguk volt, és akkor is hosszúra nyúltak az őszi, téli esték, valamivel világítani kellett. A nyitott ajtajú tűzhely adott ugyan némi fényt, és ott voltak a mécsesek is, vagy az Őrségben a „fokla”, a tartóba tett gyantás fenyőfaszilánk, de a fokla hamar leégett, a mécses meg többet kormolt, mint világított. Így a petróleumlámpa 19. századi elterjedéséig a gyertya mondható ideális világítóeszköznek, amit viaszból, faggyúból, vagy később paraffinból állítottak elő. Méghozzá két alapvető módszerrel, az öntéssel és a mártogatással. Míg az előbbinél a bádogból, vagy cserépből készült formába állított kanócra öntötték rá a felmelegített viaszt, vagy faggyút, addig a mártogatás már jóval több időt vett igénybe. Itt a kanócokat, vagy régiesen a gyertyák „belét”, egyszerre többet is, egy keretre függesztették, és mártogatták a felmelegített viaszt, vagy faggyút tartalmazó edénybe. Utóbbiból birka, vagy tehénfaggyút használtak, amit kiolvasztottak, vásznon átszűrtek és egyharmad forróvíz kétharmad faggyú arányban az általában hasáb alakú gyertyamártóba öntöttek. A bél, avagy kanóc általában lenfonalból készült, és minden mártogatásnál egy kicsivel több faggyú, vagy viasz tapadt rá. A műveletet egészen addig folytatták, míg a gyertya el nem érte a kellő vastagságot. Hogy aztán a legtöbbször cserépből formált tartójába kerüljön és barátságos fénye mellett összegyűljön este a család. Vagy a borpince mélyén a gazdák, hogy élvezzék fáradtságos munkájuk gyümölcsét.” (Pálffy Lajos: Ez asszonymunka volt) http://mandarchiv.hu/cikk/4761/Ez_asszonymunka_volt

Kompetencia

Évfolyam
Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
„A fekete cserép gyertyamártó két oldalán domborodó tulipános életfák a sötétségből a fény felé futnak. Hiszen a gyertyamártó is fényt teremtő edény: sok-sok gyertyát segít e világra, hogy légyen világosság a nagy éjszakában és a szívekben.
„A fekete cserép gyertyamártó két oldalán domborodó tulipános életfák a sötétségből a fény felé futnak. Hiszen a gyertyamártó is fényt teremtő edény: sok-sok gyertyát segít e világra, hogy légyen világosság a nagy éjszakában és a szívekben." (kobzosBBL)

Tornakápolna – Zsidó temető: I. számú sírkő

Oktatás

Általános

Cím
Tornakápolna – Zsidó temető: I. számú sírkő (Veres András: Aggtelek környéki zsidó temetők /fotográfiai gyűjtemény/, 1981, képazonosító: nincs)
Leírás
Veres András feltétlen imperativus által vezérelve több éven keresztül fényképezte és következetes pontossággal dokumentálta az Aggtelek környéki elhagyott, az emberi gyarlóság és a természet által rohamosan pusztuló zsidó temetőket. A Tornakápolna – Zsidó temető: I. számú sírkő című/tárgyú fekete-fehér pozitív fotográfia jogtulajdonosa a szerző és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága (Jósvafő). „A vidéki zsidóságot a soá alatt szinte teljesen elpusztították. Intézményei is az enyészeté lettek. Az eltűnt (lerombolt, leégett) zsinagógák képét szerencsés esetben egy-egy képeslap, magánfotó, esetleg publikáció őrzi. Megsemmisültek a hitközségi irattárak, elvesztek a magániratok, fényképek. A zsidó üzleteket, lakásokat átalakították. A legtöbb vidéki településen már semmi nem emlékeztet arra, hogy ott valaha zsidók éltek, jelentős zsidó közösségek, melynek tagjai a város, a falu gazdasági, társadalmi és kulturális életében fontos szerepet játszottak. Ami megmaradt belőlük, az a temető. Már ahol megmaradt. A közösségek elpusztításával ugyanis az sem maradt, aki a temetőket gondozza, a sírokat látogassa. Pedig a halottakról való gondoskodás a zsidó vallás egyik legfontosabb parancsa. Egészen a közelmúltig Magyarországon közel másfélezer olyan zsidó temetőt jegyeztek, mely az elmúlt hatvan évben a hitközségek felszámolása miatt gondozatlanul vált a természet és a rongálók martalékává. A gránitköveket elhordták, a területet gyom, cserjék, fák nőtték be, a kerítéseknek nyomát sem látni… A holokauszt 50. évfordulóján néhány önkormányzat vagy helyi közösség figyelme a zsidó temetők felé fordult, kigazolták, esetleg be is kerítették, egy-két helyen ma is gondozzák. Néhány zsidó és civil alapítvány azt a célt tűzte ki, hogy helyreállítanak zsidó temetőket, ami természetesen pénzkérdés is, de nem kizárólagosan… A vidéki hitközségek irattárai többnyire megsemmisültek a soá alatt… Az adott település zsidó lakosságára nagyon fontos adatbázist jelentenek a temetők adatai, melyek jól kiegészíthetők a halotti anyakönyvek adataival, a gyászjelentésekkel és a parcellakönyvekkel. S ha a temetők adataihoz hozzáadjuk a deportáltak listáit, szinte teljes adatbázishoz juthatunk. Ha fel akarjuk idézni ezt az egykor volt világot, a falusi, kisvárosi zsidók életét, támaszkodhatunk a zsidó és nem zsidó visszaemlékezőkre. A soát túlélők többsége azonban Budapestre vagy nagyvárosokba költözött, felkutatásuk sem egyszerű feladat, nem beszélve arról, hogy lassan elhalnak. A 20. század első felének a falu hagyományait feltáró néprajzi, szociográfiai falukutató irodalomból a vidéki zsidóság kimaradt. A korabeli zsidóság tudományos leírása, zenei, művészeti feldolgozása nem történt meg. Talán csak Szabolcsi Bence és néhány tudós rabbi néprajzi leírásai jelentenek kivételt. A megmaradt – nem kirabolt – zsidó temetők két vonatkozásban szolgálhatják eredeti funkciójuktól eltérően a zsidóságot: 1. Adataik rögzítésével forrásmentést végzünk, s így azok felhasználhatók lesznek a helytörténet kutatásában. 2. Helyszínei lehetnek azoknak a megemlékezéseknek, amelyek nem kizárólagosan csak a holokausztnak, hanem az egykor ott élt zsidó közösségeknek, személyeknek állítanak emléket… Következtethetünk a temetők adataiból a halálokokra, járványokra, gyermekhalandóságra. Rekonstruálhatjuk a chevratagokat (legtöbbször külön helyük van a temetőben), a hitközségi elöljárókat, hisz a tisztségük sokszor fel van tüntetve a sírkövön. Vizsgálhatjuk a kövek formáját, díszítményeit. Ezek alapján a lévita és kohanita származásúakat találhatjuk meg. A halahikus idézetek kultúrtörténeti és vallástörténeti tanulságokat hordozhatnak. Abszolút fontos forrásai a családfakutatásnak… Az adott település kiemelkedő zsidó származású polgárainak a sírjai lehetőséget adnak a helybeli pedagógusoknak, hogy helytörténeti séta keretében tanítványaikkal felkeressék a temetőt. Helyszíne lehet a zsidó temető a holokauszt-megemlékezéseknek.” (in: Balázs Edit: Mi maradt a vidéki zsidóságból? /részlet/, Fórum Társadalomtudományi Szemle, Budapest, 2011/4)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Szabados János: Jóból a rossz

Oktatás

Általános

Cím
Szabados János: Jóból a rossz (vegyes technika, 2007)
Leírás
Szabados János festőművész Jóból a rossz (2007) című vegyes technikával készített munkája az alkotó kaposvári 2007-es kiállításához készült katalógusban látható, amely a Művészetek Kincsesháza – Vaszary Képtár kiadásában jelent meg. A Kaposváron 1937-ben született Munkácsy-díjas kiváló művész a következőképpen summázza életpályáját: „A város, ahol születtem, hét domb karéjában épült, a Kapos mentén. Közülük kettőt hegynek nevezünk ma is: Kecel-hegy és Róma-hegy. Rippl-Rónai révén a Róma-hegy vált ismertebbé, bár nekem, gyermekkori élményeim alapján, a Kecel – mostanra zsúfolásig beépítve is – kedvesebb. A tüskevári malomtól és strandtól jól látszott elnyúló vonulata, jelezve a város egyik akkori határát. Korai rajzaimon, vízfestményeimen ez a vidék jelent meg először. Elsőszülöttként nagy családban nevelkedtem, hatan voltunk testvérek. Apám címfestőmester volt, műhelyében kezdtem rajzolgatni. Ott ismertem meg a festőmesterség eszközeit, anyagait. Elég korán belenőttem az önálló munkába is, üzletportálok kiegészítő figurális díszítőtábláit, plakátokat, mozifilmeket ajánló, enyves festékkel vászonponyvára festett nagyméretű reklámokat, a kötelező ünnepekhez megrendelt sok négyzetméternyi portrét és munkafázisokat megjelenítő tablókat készítettem. Az így szerzett tapasztalatok később is segítettek az éppen adódó feladatokban. Jártam persze művészeti szabadiskolába is, készülvén a főiskolai felvételire. Tanulmányaimat 1957-ben kezdtem a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol mestereim Z. Gács György és Miháltz Pál festőművészek voltak, de találkozhattam ott Borsos Miklóssal és Rákosi Zoltánnal is, akiknek hitelessége és emberi, szakmai tartása sokunk számára jelent mintát. A diplomamunkáig tartó jó évek után, 1962-ben szülővárosomban kezdtem önállóan dolgozni. Ez idő tájt a Dunántúl városaiban letelepedő fiatal alkotókkal alakuló kapcsolataim szakmai biztatást és biztonságot is adtak. Ez a ki nem mondott, de bizonyosságot jelentő szellemi törekvéseinket is összetartó kapcsolat máig érvényesnek mondható. 1963-ban megnősültem, feleségem Weeber Klára szobrász. Két gyermekünk született: János (1967) és Anna (1977). Mindketten mesterségeinkhez hasonló pályát választottak, a Magyar Iparművészeti Egyetemet végezték el. A műterem, ahol több mint harminc éve dolgozunk, ugyancsak benépesült munkáinkkal, eszközeinkkel, szerszámainkkal, anyagokkal és látszólag haszontalan tárgyakkal, azonban még mindig van ott helye az újabb elképzeléseknek, ötleteknek. A hetvenes években pályázatokon elnyert nagyméretű mozaikok kartonjainak hatása és a kivitelezés folyamata lényeges változást hozott festői gondolkodásomban, új léptéket kerestem. A korábbi zártabb képi világ motívumait, felületmegoldásait a képtérben megnyíló terek szabadon kezelt közegébe helyeztem, így a gesztusok véletlenszerűségét kibontva vagy elfedve, nagyobb szerepet kapott a rajz is. Ez a színekből szabadon kibontakozó világ a nyolcvanas évek közepéig foglalkoztatott. Akkor úgy éreztem, váltanom kell, hiszen az elkészült sok kép között ismétlődéseket találtam, meg időnként feltűnő, számomra árulkodó rutinszerű unalmasságot is. Azóta készült munkáim főszereplői a figurák. Az a jelenség érintett meg, figyelmeztetően, melyet környezetemben meg a világban is tapasztalhattam: a különállás, a zárkózottság, az egyedi sérthetetlenség. Témáim persze nem a magam sorsára utalnak, hiszen elégedettnek mondhatom magam. Olyan családom van, mely érzelmi, és szellemi biztonságot áraszt, újabb, bizakodást árasztó képek készítésére ösztönöz…” (forrás: http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_10/021.htm)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
„Csak annyit szögezünk le, hogy a modern, vallástalan ember tragikus létezést vállal magára, s egzisztenciális választása nincs híján a nagyságnak. De ez a vallástalan ember… azokból a helyzetekből fejlődött ki, amelyekben ősei éltek.” (Mircea Eliade)
„Csak annyit szögezünk le, hogy a modern, vallástalan ember tragikus létezést vállal magára, s egzisztenciális választása nincs híján a nagyságnak. De ez a vallástalan ember… azokból a helyzetekből fejlődött ki, amelyekben ősei éltek.” (Mircea Eliade)

Családi "SZIKRA" Biztonsági Gyújtó doboza I.

Oktatás

Általános

Cím
"SZIKRA" családi gyufa
Leírás
„A rendszerváltás elsodorta gyufagyárainkat is, jó ideig mindenféle behozott teremékekkel, mások mellett törökországi gyufákkal tudtunk alágyújtani a reggeli kávénak. Pedig szinte mindenki tudja, hogy a jelenleg használt gyufa magyar találmány, de ez nem jelenti azt, hogy máshol ne lehetne olcsóbban előállítani. Hogy ez nem mindig volt így, arra bizonyíték a már ismert rákóczifalvi múzeum 3D-ben digitalizált „Szikra” gyufásdoboza. Bizony, Irinyi János volt az, aki végül teljesen modernizálta a tűzcsiholás meglehetősen nehézkes és bizonytalan végeredményű folyamatát. Mert gondoljunk csak bele, mekkora esély volt arra, hogy viharos szélben, esőben a kovakő és acél előállította szikrákat taplógombán fogjuk fel, majd pedig ennek izzását némi száraz forgács, széna lángra lobbantásával az előre elkészített éghető anyagokra vigyük át. Hát nem sok, ezt beláthatjuk. Nos, mondhatni egy csapásra megoldódtak ezek a problémák Irinyi gyufájával. Ami egyébként extrém körülmények között is képes volt meggyulladni, míg mai utódaival néha csak a fél doboz „elköszörülése” után lehet elérni a kívánt eredményt. Mert vagy a megnedvesedett fej kenődik el a gyufa oldalán, vagy a pálcika törik ketté, és röpül az éppen akkor meggyulladó fej rossz helyre, leginkább az előkészített főznivalóba. Ezért nézzük meg alaposan ezt a békebeli gyufát, pontosabban a fővárosi Magyar Általános Gyufaipari Rt. budafoki üzemében gyártott Családi „SZIKRA” Biztonsági Gyújtó 2,5x7,5x4 centiméteres dobozát. Nincs rajta semmi sallang, fizetett reklám, meg ehhez hasonló. De abban biztosak lehetünk, hogy ha esetleg egy szál is maradt volna ebben az első világháború előtt vékony falapkából és papírból ragasztott dobozban, az ma is egy pillanat alatt lángra kapna. Mert benne van az anyag, ahogyan a régiek is mondogatták.” (Pálffy Lajos: Benne volt az anyag) http://mandarchiv.hu/cikk/6600/Benne_volt_az_anyag

Kompetencia

Évfolyam
Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2
Matematikai kompetencia
Európába a 19. században érkezett meg, Kínában azonban már a 6. században használtak vékony pálcikákat tűzgyújtásra. A gyufa szó eredete a gyújtó+fa szavak összevonásából keletkezett.
Európába a 19. században érkezett meg, Kínában azonban már a 6. században használtak vékony pálcikákat tűzgyújtásra. A gyufa szó eredete a gyújtó+fa szavak összevonásából keletkezett.

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.