Általános

Cím

"SZIKRA" családi gyufa

Leírás

„A rendszerváltás elsodorta gyufagyárainkat is, jó ideig mindenféle behozott teremékekkel, mások mellett törökországi gyufákkal tudtunk alágyújtani a reggeli kávénak. Pedig szinte mindenki tudja, hogy a jelenleg használt gyufa magyar találmány, de ez nem jelenti azt, hogy máshol ne lehetne olcsóbban előállítani. Hogy ez nem mindig volt így, arra bizonyíték a már ismert rákóczifalvi múzeum 3D-ben digitalizált „Szikra” gyufásdoboza. Bizony, Irinyi János volt az, aki végül teljesen modernizálta a tűzcsiholás meglehetősen nehézkes és bizonytalan végeredményű folyamatát. Mert gondoljunk csak bele, mekkora esély volt arra, hogy viharos szélben, esőben a kovakő és acél előállította szikrákat taplógombán fogjuk fel, majd pedig ennek izzását némi száraz forgács, széna lángra lobbantásával az előre elkészített éghető anyagokra vigyük át. Hát nem sok, ezt beláthatjuk. Nos, mondhatni egy csapásra megoldódtak ezek a problémák Irinyi gyufájával. Ami egyébként extrém körülmények között is képes volt meggyulladni, míg mai utódaival néha csak a fél doboz „elköszörülése” után lehet elérni a kívánt eredményt. Mert vagy a megnedvesedett fej kenődik el a gyufa oldalán, vagy a pálcika törik ketté, és röpül az éppen akkor meggyulladó fej rossz helyre, leginkább az előkészített főznivalóba. Ezért nézzük meg alaposan ezt a békebeli gyufát, pontosabban a fővárosi Magyar Általános Gyufaipari Rt. budafoki üzemében gyártott Családi „SZIKRA” Biztonsági Gyújtó 2,5x7,5x4 centiméteres dobozát. Nincs rajta semmi sallang, fizetett reklám, meg ehhez hasonló. De abban biztosak lehetünk, hogy ha esetleg egy szál is maradt volna ebben az első világháború előtt vékony falapkából és papírból ragasztott dobozban, az ma is egy pillanat alatt lángra kapna. Mert benne van az anyag, ahogyan a régiek is mondogatták.” (Pálffy Lajos: Benne volt az anyag) http://mandarchiv.hu/cikk/6600/Benne_volt_az_anyag

Kompetencia

Évfolyam

Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Matematikai kompetencia

Általános

Cím

Ősnövénytan – lenyomatos kőzetek [homokkő] XLV. (Paleobotanikai gyűjtemény); Lenyomat: Cinnamomum sp. – fahéjfafélék (5 db lomblevél), Taxodiaceae sp. – mocsárciprusfélék (2 db), Ulmus sp. – szilfélék (type I.)

Leírás

A Tatabányai-medencében három helyen (Vértesszőlős-Baromállás, Tarján, Tatabánya-Turul filmszínház) bukkant felszínre olyan kőzet, mely felső oligocén (egri) korú növénylenyomatokat tartalmaz. Az azonosított növények összetétele nagyon hasonló a három helyen, kis mértékű eltérés fedezhető csak fel. A lenyomat együttesek szubtrópusi klímára utalnak, ilyen a mai DK-Ázsiában van. Tatabánya-Turul filmszínház mellől durvaszemcsés homokkőből rossz megtartású levéllenyomatok kerültek elő. A tűlevelű fajok hiányoznak, babérfélék és lombhullató fajok lenyomatai figyelhetőek meg. Köszönhetően Skoflek István gyűjtőmunkájának, a 21. században mi is megcsodálhatjuk, megismerhetjük ezt a kb. 25 millió éves növényvilágot. Lenyomat: Cinnamomum sp. – fahéjfafélék (5 db lomblevél), Taxodiaceae sp. – mocsárciprusfélék (2 db), Ulmus sp. – szilfélék (type I.). A lelet a tatai Kuny Domokos Múzeum Paleobotanikai gyűjteményének egy darabja.

Kompetencia

Műveltségi terület

Természettudományos és technikai kompetencia

Általános

Cím

Pásztorbotok

Leírás

Juhászkampó kosfejes markolattal. A felfelé néző kosfej fölött furulyázó pásztorfigura. A markolat külső oldalán faragott bárány, illetve karcolt díszítés (makkos-tölgyleveles motívum, „I.V.” monogram, a készítés éve: „1932”). A hívóképen (első két felvétel) látható tárgy a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének része. // A pásztorbot a pásztor egyik fontos munkaeszköze, terelőeszköze. Binkó, bunkósbot, furkósbot, görcsös bot elnevezése is ismert. Hosszúságát a pásztor saját testmagasságához méri (álla alatt kb. 20 cm-rel ér), vastagságát tetszés szerint választja meg. A pásztorbot minden esetben szívós, keményfából készül (árva tölgy, galagonya, szilfa, somfa, kőrisfa stb.) kétféle módon: kivágott, megszárított vastag fatörzsből hasítják, faragják (húzott bot) vagy az alkalmasnak vélt, bot vastagságú fiatal fát vágják ki s ezt különböző érlelő eljárásoknak, edzésnek vetik alá (istállóban, hídlás alatt vagy trágyacsomóban érlelik, tűz fölött pörkölik, füstölik, zsírral, olajjal, mésszel kezelik stb., ez a botpárgolás). A botot rendszerint maga a pásztor szemeli ki, maga vágja le és készíti el, de vásárokban is árulták, s egymás között is csere tárgyát képezte. Funkciójának megfelelően volt egyszerű, díszítetlen, ún. hétköznapi vagy díszített, ünneplő, parádés pásztorbot. Előbbi elsősorban terelőeszköz, szükségből fegyver volt. Tereléskor a pásztor intett vele a bojtárnak, a kutyájának, ütötte vele vagy utána dobta a jószágnak (ezt a pásztori rendtartások általában tiltották). A magyar hagyományban a pásztorbot a pihenőhely oszlopául is szolgált: az ürgelyukba dugott pásztorbotra a pásztor rávetette subáját vagy szűrét, s ennek árnyékába húzódott. – A pásztorbotok pásztornemenként is változtak: a gulyás nagyobb bunkósbotot, fütyköst, a csikós vékonyabbat hordott. A kondás vagy csürhés botja a gulyáséhoz hasonló hosszúságú, de kissé görbe, s lefelé vastagodott, dobva használta terelésre. A juhász pásztorbotja többnyire vállmagasságig érő kampósbot. Terelésre is szolgált, igazi szerepe azonban a juh kifogása: a bot kampóját a juhász a juh hátsó lábába akasztotta, s maga felé vonva fogta meg az állatot. A kampó v. gamó a Dunántúlon horgas fa, az Alföldön hosszú botra erősített vas- vagy rézhorog. A Dunántúlon a juhász a botot maga készítette, faragással és karcolással díszítette. A legömbölyített kampófej végére jellemzően kosfejet, kígyófejet, emberfejet, makkot stb. faragott. Az alföldi pásztor a díszes vas- vagy rézkampót készen vette a kovácstól, s rászerelte a botjára vagy csont-, ill. szaruberakással tette azt szebbé. A kanászbalta (kondásbalta) fejét a kovácsok vasból készítették, nyelét maga a pásztor, ill. használója faragta. A dunántúli kanászbalta felső széle ívszerűen hajlott csonka piramis alakú fokkal. A nyél lyuka kerek, hengeres nyele gyakran karcolással, spanyolozással díszített. A felvidéki kanászbalta lapja egyenlőtlen szárú háromszöghöz hasonló, felső sarka élesen kiáll, erősen hátraugró foka lapított hasáb alakú. Nyele lapos, gyakran rézverettel díszített. Az Alföldön változatos volt a kanászbalta formája, nyelét berakással is díszítették. A kanászbalta az egykori pásztoréletnek nélkülözhetetlen eszköze volt. Ha az állat lába a fa gyökerei közé szorult, ezzel szabadították ki. Vele vágták ki a botnak való ágat, aprították a tűzrevalót, védekeztek vele a megvadult kan, a vaddisznó, a farkas ellen stb. Ez volt foglalkozásuk címere is, mint a juhászoknak a kampó. A kanászbalta a kanászok mulatozásainál, a kanásztáncnál – nem ritkán a verekedésnél – is szerepet kapott. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Magyar katolikus lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Liebig-kártyák

Leírás

A hívóképen (első két kép) „A híres kolosszusok (szobrok)” című sorozat egyik kártyája: A nagy Szfinx (55 m hosszú, 20 m magas). Képes oldalán az egyiptomi Szfinx-szobor a gízai piramisokkal, előtérben II. Ramszesz fáraó fogata: „II. (Nagy) Ramszesz elindul a Szfinxhez, hogy hódoljon neki”; falul a Liebig-húskivonat doboza. A hátoldalon német nyelvű termékismertető: „Manapság (már) minden háziasszony tud erős és ízletes ételeket készíteni, akár egyszerű hozzávalókból is. A vad- és szárnyas-, hús- és halételeket, mártásokat, leveseket és főzelékeket sokkal ízletesebbé tehetjük és feljavíthatjuk egy kis Liebig-féle húskivonat hozzáadásával, amivel egyúttal időt, fáradságot és pénzt is spórolhatunk.” Alatta ismeretterjesztő szöveg olvasható a Szfinxről: „Szfinxnek nevezzük az oroszlántestű, emberfejű fekvő kőszobrot: mellső lábai előre nyújtva, hátsó lábai teste alá húzva. Asszíriában és különösen Egyiptomban találunk Ilyen alkotásokat, ahol általában uralkodók ábrázolásaként szolgálnak, mint ahogy azt a homlokon lévő Ureusz kígyó bizonyítja. (Ureusz kígyó: a fáraó koronáján/fejékén található, támadó kobrát formázó védelmező kígyódísz s egyben felségjelvény). A gízai piramisoknál fekvő, sziklából faragott óriási szfinx a legrégebbi, Kheopsz előtti egyiptomi időkből származik. Egy feltárásakor talált kőtábla szerint Nagy Ramszesz hódolatát mutatta be elődje eme ábrázolásának.” / A 19-20. század fordulójáról származó Liebig-reklámkártya a budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményének darabja.

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Szerelmi ajándékok

Leírás

A hívóképen (első két felvétel) szív alakú fogóban végződő, tulipán formájú mángorló. Felső lapja (színezett) domború faragással díszített. Alsó részén rózsás (rozettás), fölül tölgyleveles-makkos életfa, középen vésett felirat: „Készítette Kálmán István 1913”. A tárgy a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének része. // A mángorló (mángorlófa, mángorló lapicka) kb. 60–70 cm hosszú, 10–15 cm széles (a felső vége felé néha szélesedő), téglalap alakú fából faragott eszköz, alsó végén rövid nyéllel. Alsó lapjuk rendesen bordázott, felső lapjuk gyakran véséssel, ékrovással, karcolással, spanyolozással díszített. A vászonneműk mosás utáni kisimítására, fényesítésére, mángorlására a paraszt- és pásztorcsaládokon kívül a városi polgárság is használta. A simítandó vásznat nyújtófára tekerték, majd a mángorló bordázott felével görgették. A gombos ingek múlt századi divatba jöttével tértek át a sima aljú mángorlók használatára, melyek nem törik a gombot. Készítésével mesteremberek, bognárok, molnárok és falusi faragók, pásztorok egyformán foglalkoztak. Faragtak megrendelésre, eladásra vagy ajándékul. A legény szeretőjének, a férj feleségének készíttetett mángorlót. A legrégibb magyarországi mángorló a 18. sz. első feléből maradt fenn: 1730, Sopron m. (Néprajzi Múzeum) / A régebbi darabok díszítésére az ékrovásos vagy kevésbé mély vésés, továbbá a mértanias elemek uralkodása a jellemző. A 19. sz. elején ezek az ékrovásos, vésett mértanias díszek még tovább éltek ugyan, azonban mind a mesteremberek, a falusi faragók, mind a pásztorok által készített és díszített mángorlón a virágornamentika, a mindennapi életből, a pásztor- és betyáréletből vett jelenetek kerültek előtérbe karcolt és spanyolozott díszítőtechnikával. Gyakran évszámot, feliratot találunk díszítményeik között, illetve a készítő vagy a használó nevét. // A szerelmi ajándék legény leánynak, ill. leány legénynek adott ajándéka, amely az udvarlás idején a kapcsolat erősítését szolgálja, egyben dokumentuma a falu társadalma előtt a kapcsolat fennállásának. A legények ajándékai korábban elsősorban fontos használati tárgyak: mosósulyok és guzsaly, ezekből datált, szerelmi ajándéknak minősülő példány már a 19. sz. első feléből fennmaradt. Az adatok azt mutatják, hogy a 18–19. sz. folyamán egyre nőtt a szerelmi ajándékok száma és területenként különböző tárgyak társultak az eredetiek mellé, így a vetélő, csigacsináló, fonószék stb. túlnyomórészt díszített, gyakran feliratos, monogramos, nem egyszer datált darabok. Ezeknek a tárgyaknak kialakult rangsora volt, ami meghatározta az ajándékozás sorrendjét, ill. azt, hogy melyik az a tárgy, amelynek az elfogadása már elkötelezést jelent. / A díszítmények korábban valószínűleg nem hordoztak szimbolikus értelmet, ilyen legalábbis a korai, geometrikus jellegű díszítésben nem mutatható hitelesen ki, feltehetőleg ekkor a jelentést az adományozáshoz kapcsolódó cselekvés hordozta, és a tárgy díszített volta utalt a különleges szerelmi ajándék rendeltetésére. A paraszti adatközlők által is szerelmi szimbólumként értékelt díszítőelemek a növényi ornamentika körébe tartoznak, mint a szív, virágtő, páros madár. A feliratok rendszerint ajánlások, nevek, jókívánságok. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia