11 - 15 találat a 9764 közül.

Madarász Gyula: Bivalyok

Oktatás

Általános

Cím
Madarász Gyula. Bivalyok (eredeti mű: gouache festmény /2009/ – prezentált mű: reprodukció /in: Madarász Gyula – képzőművészeti katalógus [album], Debrecen, 2010/)
Leírás
Madarász Gyula festő- és grafikusművész, művésztanár Bivalyok (2009) című gouache festménye a 75 esztendős alkotó tiszteletére Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata támogatásával a 2010-ben megjelentetett művészeti album kvalitású katalógusban tekinthető meg. A képzőművészet kedvelő közönség 2010. november 8. és december 7. között a debreceni Kölcsey Központ Bényi Árpád Kiállítótermében tekinthette meg a Házas – Társ –Művészet című kiállítást, amely a debreceni Madarász házaspár közös jubileumi tárlataként valósult meg. Madarász Kathy Margit (1935-2015) textilművészre a mai kor divatja nincs sodró hatással, számára a régi korok viseletei a meghatározóak, melyekkel igyekszik ápolni a népművészetet, a hagyományokat. A Ferenczy Noémi-díjas ruhatervező iparművész célja, hogy a tradíciókat őrző, ám önálló stílust teremtő öltözékek a mai ember számára is viselhetőek és különlegesek legyenek. A művésznő férje, Madarász Gyula (1935-2012) festőművész akvarell és tempera tájképei és csendéletei a megélt élmények után kerültek vászonra. A sötét tónusok mellett az élénk, meleg színek teljes mértékben visszaadják a hangulatot és a művész természet iránti tiszteletét. A jeles festőművész e kiállításon bemutatott munkáinak jelentős része képezi a rendhagyóan igényes katalóguskötet képanyagát, melyben a régióban élő, ahhoz érzelmileg erősen kötődő költők és írók, művészettörténészek, néprajzkutatók, muzeológusok, esztéták, főképp őszinte barátok fogalmazzák meg magvas gondolataikat a rendhagyóan kimagasló öntörvényű festőművészi életpályáról, a zseniális alkotásokról. (Bibliográfiai információk: kötet-/katalóguscím: Madarász Gyula – kiadó: Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata megbízásából a Főnix Rendezvényszervező Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft., felelős szerkesztő: Makray Balázs, nyomdai előkészítés: Alkotópont Kft., fotográfia: Horváth Katalin, Debrecen, 2010, ISBN: 978-963-87479-8-3). Az oktatási célból bemutatott műalkotást tartalmazó reprezentatív album a MaNDA adatbázisában fellelhető, ingyenesen hozzáférhető és tanulmányozható. Madarász Gyula 1935. március 14. Zsákai születésű festőművész, Madarász Gyula iskoláit Bakonszegen, gimnáziumi tanulmányait Berettyóújfaluban végezte. 1956-ban Egerben, a pedagógiai főiskolán rajz-biológia szakon, majd 1980-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészettudományi karán szerzett diplomát. 1956-tól tanított általános iskolában és gimnáziumban, képzőművészkört vezetett Hajdúnánáson. Első kiállítását is itt rendezte 1961-ben. 1960-ban bekapcsolódott a tokaji művésztelep munkájába, ’61-től Hajdú-Bihar megyei rajz-szakfelügyelő volt. 1964-ben felvették a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapjába, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe. 1970-1976-ig a Képzőművészek Kelet-magyarországi Területi Szervezete Hajdú-Bihar megyei elnöke volt, 1981-től pedig a Magyar Képzőművészek Szövetségének tagja. 1975-től a Debreceni Tanítóképző Intézetbe került, 1978-1989-ig a Debreceni Tanítóképző Főiskola művészeti tanszékének vezetője, főiskolai tanár lett. 1990-től haláláig szabadfoglalkozású művészként alkotott. Madarász Gyula 1975–1989 között a Debreceni Tanítóképző Főiskola művészeti tanszékén tanszékvezető főiskolai tanár volt, 1961-től rendszeresen kiállít hazai és külföldi galériákban. Tagja és alapító tagja a hajdúböszörményi Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepnek, alapító tagja a Hortobágyi Alkotótábornak, és dolgozott a Tokaji, Vajai, Abádszalóki, valamint a Hajdúszoboszlói Cívis Művésztelepeken, de visszatérő tagja lengyelországi, erdélyi, bulgáriai, vajdasági, franciaországi művésztelepeknek is. Több mint ötven kiállítást rendeztek a műveiből, amelynek legfontosabb állomásai: a Műcsarnok, a Magyar Nemzeti Galéria, Ernszt Múzeum, a Vigadó Galéria, rangos hazai tárlatok, biennálék. A határainkon túl Linzben, Salzburgban, Leodingban, Helsinkiben, és a franciaországi Morestelben és Caluireben mutatkozott be önállóan. Madarász Gyula 2012. február 8-án hunyt el, 77 éves volt. „Madarász Gyula művészete azért eleven és azért hat bennünk, emberekben, mert őrzi a fák tanításait, a füvek példáját. Fáin gyakran nincs lomb, csak a megmaradás fekete törvénye. Mert fái olykor feketék, mint ahogy a fekete madár, a varjú is gyakran ott van a képeken. Ugyanis Madarász amikor festi, akkor őrzi és félti is azt a világot, amely az övé, a mienk, embereké. Düledező kerítések, sárguló házak mutatják, mennyire érzi, hogy a világból lassan kimúlnak a meleg otthont nyújtó vályogházak, a deszkakerítések, az árnyékot adó fák, derékaljat nyújtó füvek. És úgy vigyázza őket, hogy a táj, a föld, a flóra féltésében, szeretetében a legmélyebb érzelem és gondolat sugárzik felénk: a hűség. Mert ez a fogalom Madarász művészetének legtisztább és legigazabb summája. Nem esztétikai summázat, hanem etikai, morális, amelynek gyökere a szívben van, és abban a kiismerhetetlen és megmagyarázhatatlan emberi tulajdonságban, amit léleknek is neveznek.” (Bényei József költő, újságíró)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció

Holló László: Önarckép I.

Oktatás

Általános

Cím
Holló László: Önarckép I. (eredeti mű: olajfestmény /1973/ – prezentált mű: reprodukció /in: Hűség a városhoz – 125 éve született Holló László; Holló László műveinek gyűjteménye digitalizált verzióban [CD album], Debrecen, 2012/)
Leírás
Holló László festő- és grafikusművész Önarckép I. (1973) című olajfestménye az alkotó tiszteletére, emlékére megjelent reprezentatív digitális képzőművészeti albumban található. (CD-cím: Hűség a városhoz - 125 éve született Holló László; Holló László műveinek gyűjteménye digitalizált verzióban [CD album], Főnix Rendezvényszervező Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, Debrecen, 1012) Az oktatási célból bemutatott műalkotást tartalmazó digitális képzőművészeti album teljes anyaga a MaNDA adatbázisában fellelhető, ingyenesen hozzáférhető és tanulmányozható. Holló László festő- és grafikusművész 1887-ben született Kiskunfélegyházán. 1904-1909 között a budapesti Mintarajziskolában részesült művészeti képzésben Szinyei Merse Pál, Székely Bertalan, Révész Imre és Edvi Illés Aladár mesterek vezetése alatt. Ezt követően 1909-11-ben Münchenben, Hollósy Simonnál tanult. 1911-1913-ban párizsi, itáliai és spanyolországi tanulmányúton képezte magát tovább. 1914-től Debrecenben élt és alkotott, 1928 után Tiszadadán és Tokajban töltötte nyarait. Számos díjjal tüntették ki: Szinyei-díj (1941), Munkácsy-díj (1956, 1960), Munkácsy-plakett (1960), Kossuth-díj (1961), Érdemes Művész (1964), Debrecen város művészeti díja (1968), Kiváló Művész (1971), Aranydiploma (Hatvan, 1974). 1974- ben Kiskunfélegyháza, 1975-ben Debrecen díszpolgárává választották. 1912-ben az Union Internationale des Beaux-Arts et des Lettres, 1924-1927 között a Művészház és az Ady Társaság tagja. 1942-től a Képzőművészek Új Társasága, 1946-1949 között a Művészek Szabadszervezete tagjaként is tevékenykedett. 1924-től bontakozott ki expresszionista stílusa. Életművének legfontosabb darabjai történelmi képei, alföldi vásznai és nagyszámú önarcképe. Az 50-es évektől egyre több csendéletet és világosabb tónusú tájképet festett. 1910-től vesz részt hazai és külföldi kiállításon. 1956-ban a Fényes Adolf Teremben a Hollósy és tanítványai kiállításon, az Ernst Múzeumban (1954), a Magyar Nemzeti Galériában (1972) és 1954-től a Műcsarnokban szerepelt, valamint többször nyílt önálló tárlata Kiskunfélegyházán, Debrecenben. 1948-ban részt vett a Magyar képzőművészeti kiállításon Londonban, 1968-ban az Öt magyar alföldi festő című kiállításon Párizsban. 1974-ben életműve legszebb darabjait (körülbelül ötszáz mű) Debrecen városának ajándékozta. Ebből nyílt meg 1978-ban, majd 1986-ban - újrarendezve - önálló debreceni emlékmúzeuma az 1976-ban bekövetkezett halálát követően. Műveit őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, a Kiskun Múzeum (Kiskunfélegyháza), a Sárospataki Képtár és a debreceni Déri Múzeum. Monográfiák: Végvári L.: Holló László, Debrecen, 1990; Bényei J.: Holló László életműve, Debrecen, 1993.

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Perspektivikus panorámaképek barokk kori metszeteken

Oktatás

Általános

Cím
A bécsi Peterskirche (Szent Péter-templom)
Leírás
A Piarista Múzeumban őrzött metszeten (ld. hívókép) a bécsi Petersplatz látképe a Szent Péter-templommal (Peterskirche).

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Idős Szappanos István: Koraőszi liget

Oktatás

Általános

Cím
Idős Szappanos István: Koraőszi liget (aquarell festmény, 1994)
Leírás
Idős Szappanos István festő- és grafikusművész Koraőszi liget (1994) című aquarell festményét az 1999-ben elhunyt jeles alkotó tiszteletére rendezett, a természetelvű organikus világképet sugárzó életművet gazdag képanyaggal prezentáló emlékkiállításon tekinthették meg a látogatók a 2010-es esztendőben (október 27 – november 12.) a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben. A Bozsó János kecskeméti festőművész és műgyűjtő munkáiból és magángyűjteményéből kialakított múzeum és kiállítóhely a művész egykori otthonában, a barokk stílusú 18. századi paraszt-polgári Klapka-házban funkcionál. A kiállítás Kecskemét Város – Bozsó Gyűjtemény Alapítvány kuratóriuma kezdeményezésére és támogatásával valósult meg. A tárlatot Turai G. Kamil főiskolai tanár, esztéta, költő nyitotta meg és ajánlotta a művészetek iránt érdeklődők figyelmébe. Idős Szappanos István festő és grafikus 1923. július 4-én született Kecskeméten. Középiskolai és jogakadémiai tanulmányait szülővárosa nagyhírű Református Kollégiumának iskoláiban végezte. A szülői ház után gimnáziumi rajztanára, Csikós Tóth András adta a művészetek iránti indíttatást és az akvarellfestés szeretetét. Majd Molnár Zoltán festőművész magániskolájában fejlesztette tovább képességeit, s kapott további biztatást az akvarellfestés művelésére. Később pedig szigorú és következetes gyakorlatokkal pótolta a rendszeres képzést, folyamatosan gazdagítva látásmódját, tágítva vizuális alkotói horizontját, grafikai és festészeti ismereteit. Az 1950-es évek közepétől közel három évtizeden keresztül alázatos szorgalommal dolgozott alkalmazott grafikusként a kecskeméti Zöldségtermesztő Kutató Intézetben. 1988-tól évenként részt vett a Hajósi Képzőművészeti Alkotótábor munkájában, valamint a megyei alkotótelepek szorgos látogatója volt (Tiszakécske, Veránka, Békés, Kecel.) Tájkép, néha csendélet műfajban, akvarell- és olajfestéssel, valamint egyedi grafikával foglalkozott. Elsősorban akvarellek kerültek ki a kezei közül. Tiszta akvarelleket festett. Nem ragasztott papírokat a kép felületre, nem mázolt alá a színeknek, "alla prima" technikával dolgozott. Közel állt hozzá az alföldi táj, lelkesedett a különböző napszakok pazar fényjátéka iránt. Fia, Szappanos István szerint édesapja ízig-vérig plein-air festő volt: „Csodálta a természetet, művei jelentős része a természet templomában születtek. Mániákusan figyelte a felhők szépségét, mindig változó karakterét.” Szülővárosában hunyt el 1999. november 22-én. „Idősb Szappanos István sorát nyitja és zárja hasonnevű, hasonkvalitású, hasonhagyományú magyar festőgenerációnak. Nemes neve törvénye mögött megbújik (mert megbújtatja) Természet-Istenanya, Natura-Tündér (szeretetét, sőt szerelmét). Tapasztaltam, hogyan dajkálta bele magát hajnalban az üde-friss, ébredő szépség ősbölcsességű bölcsőjébe. Ahogy ébredt rá, úgy álmodta meg ő képeiben. Azért oly idilli-idealisztikus tárgyábra-ábrázolata, motívumkatalógusa, mert minden kétséget kizáróan az Égből ered. Jelen lehettem, ahogy tanítványai széles körében a delejes derűjű pusztában belemártotta szernpillaecsetjét az égbolt azúr kékjébe, s gyermeki pillantásával már vázolta is fel áhítatosan a fenti fényes semmiben megnyíló mennyei tájat. Abból az alig meglebbentett időtlen felleg-ég-igézetből hiteles a tanya és föld, fa és árnyék megidézése. Az eternitás sermmi-selyméből hámlik és bolyhodzik le szomjasan puha levegő-lombok absztraháló lélek-pamacsa. Csak a fenti hív sejtelme miatt oly telített a homályos növényzet-távlat, zöldellő anima-dornborzat, A horizont kiemelten dobja-vetíti elménkbe a közvetlen előtér remek rekvizitumait, a pusztuló puszta töredék történelmét: fűszálat, lapulevelet, földrögöt, suhanó réthorhost. Mily gazdag ez a visszavont valóságvarázslat éppenhogy a semmiből teremtés lukacsos párahálójában. E mindennél élőbb egyszerűség nagyszerűségét mentette már-már könnyezve a Mester felelőtlen kortársak felemás feledésétől. Gyönyörű részletek bontakoznak ki tüzes színszikrák türkizeiben, tiszta ametisztjeiben, hús hussanó karneoljaiban, melyek mellett naponta százszor rohan el a figyelmetlen utazó. Olyasmit ment e festészet látomásos látásmódjával, mely Napnál világosabb és világnál világlóbb, mégis tündöklete tűrhetetlenül tűnik. Felvillan mágikusan jegenye törzse, barázda buja bősége, háztetők cserépparazsa. S mindenütt gyönyörű-termékeny mélyzöld, aranyszemcsés pázsit. A plein air, a levegő-távlat űr-üzenete érzik a csendéletek szerkezetében szintén. Arra tanít mind, hogy az elmúltban, halottban is az örök élet múlhatatlan öröme zendül. A vízfestés technikája a hirtelen extázis felismerésében izzítja változhatatlanná a semmibe hullót. Nem lehet maszatolni, toldozni-foldozni, javítgatni utólag. A pillanat ihletét kívánja. Eme isteni pillanat bűvöletében gyöngyözött le a sors orsójáról hetvenhét mesebelien szépséges esztendőt, igazi istenidőt a magyar akvarell nagy maestrója, idősebb Szappanos István. Ezeregy tanítványa kövesse ék-kövecses útján!” (Turai Kamil esztéta) „Az európai művészetek ébredésének hajnalán még gyakran mesterségként illették a képzőművészeteket. Ma is mestermunkaként beszélünk a régi alkotásokról. Mégis más jelentéssel bír már a mesterség és a művészet. Abban a világszemléletben, amely áthatotta idős Szappanos István életét és alkotásait, kézen fogva járt a két fogalom. A 19. századi tudósok precizitásával készült fel arra a pillanatra, amikor festőfelszerelésével – gondosan összeválogatott színeivel, ecsetjeivel, az előkészített papírjaival kiülhetett a szabad természetbe, mint egy szentélybe. Csendes volt, meggondolt és elmélyült, ennek ellenére mágnesként vonzotta maga köré a fiatal művészeket. Hallgatták a régi jó polgári világ, a művészvilág anekdotáit, de elsősorban az akvarellezés tudománya kötötte le a művészekből egy csapásra nézővé váló közönséget. Évtizedek érlelték azt a tudást, amit átörökíthetett a körülötte lévőknek; egy olyan tudást, amely nemcsak a mesterség ismeretét, művelését jelenti, hanem a tiszteletet a téma, az alkotás és a néző iránt. Nem tért el a maga által kiszabott úttól, miközben a történelem, a környezet nagy kitérőket tett. Idős Szappanos István következetesen folytatta, amit elkezdett: alföldi fák, a Bükk lankái sorjáztak egymásután az akvarell-lapokon, hogy életművé állhassanak össze a természet jelenségei.” (Loránd Klára művészettörténész-muzeológus)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.