Álló felületen stilizált görög oszlopon repülőgép, távolban toronyépület, lent könyvet olvasó ülő akt. Anyag és technika: fametszet. Várkonyi Károly kisgrafikája a keszthelyi Balatoni Múzeum Kisgrafikai Gyűjtemény részét képezi. // Az ex libris, magyarul könyvjegy (de írták már könyvcímernek is), a könyv tulajdonosát megjelölő, gyakran művészi kivitelű kisméretű grafika, melyet rendszerint a könyv táblájának belső oldalára ragasztanak. Elődjeinek tekinthetők a könyvek tulajdonosát bármilyen formában megjelölő eljárások (pl. kéziratos kódexekbe festett címerek), de mai értelemben vett ex librisről csak a könyvnyomtatás feltalálása utáni időkben beszélhetünk. A technikai kivitelt tekintve az ex libris többnyire grafikai sokszorosító eljárásokkal létrehozott eredeti műalkotás, lehet fa- vagy linómetszet, rézkarc, rézmetszet, kőrajz, és készülhet vegyes eljárással is. Napjainkban terjed a számítógépes grafika. A könyvjegy eredeti funkciójában a könyvhöz kötődött, a könyvet díszítette, a könyvművészettel és a bibliofíliával együtt virágzott és újult meg. Az ex libris kifejezés jelentése is erre utal: könyvei közül való, könyveiből. Időnként a felirat tájékoztatást nyújt a tulajdonos foglalkozásáról is. A könyvjegyek első metszői közt kiemelkedik Albrecht Dürer (1471–1528) német fa- és rézmetsző neve. A könyvnyomtatás feltalálásával, a nyomtatott könyv, a könyvgyűjtés széles körű elterjedésével a 15–16. századtól a műfaj egyre demokratizálódott. A 16. századból való két első, Nürnbergben metszett ex librisünk, Werbőczy István országbíró, ill. Hans Teilnkes pozsonyi polgár számára. A 17. századi neves magyar exlibris-megrendelők közt említhetjük Zrínyi Miklós költő, hadvezér, Nádasdy Ferenc országbíró nevét. A kiteljesedést hazánkban a 18. század hozta, amikor bibliofil főurak és főpapok (Batthyányak, Grassalkovichok, Széchenyi család) mellett polgári foglalkozású könyvgyűjtők, orvosok, könyvtárosok, tanárok rendeltek maguknak ex librist. A 19. században a polgárosodás folyamata az egyént előtérbe helyezve magával hozta a címeres mellett a szimbolikus, témás, a megrendelő személyét jellemző ex librisek széles körű elterjedését, megjelent a magyar nyelvű szöveg használata a latin mellett vagy helyett. A millennium körüli események, a századforduló a magyar képzőművészet, ezen belül a grafika megújulását, virágzását hozta. A hivatalos irány, az akadémikus, historizáló stílus mellett a modern művészeti törekvéseket hirdető művészcsoportok, művészkörök alakultak. Ezzel egyidejűleg indult útjára a modern ex libris. A 19–20. század fordulóján jelentkező szecesszió a Gesamtkunstwerk jegyében a könyvművészet, a magyarországi könyvkiadás, s ezzel összefüggésben az iparművészet, az alkalmazott grafika, s ezáltal az ex libris funkciója megújult, részben felszabadulva a könyvhöz kötöttségtől, önálló gyűjtés tárgyává, artisztikus jeggyé, „quasi ex librisszé,” „cédulagrafikává” lett. Az exlibris-műfaj e virágzását kiállítások, pályázatok, kiadványok megjelenése kísérte. Megalakultak a gyűjtők első szervezetei, nemzetközi és hazai szinten is. 1903-ban megrendezésre került az első magyar exlibris-kiállítás. Bár a fejlődés lendületét megtörte az első világháború, a két világháború közti időszak, a húszas évek Magyarországon a grafika fellendülését hozta. Elek Artúr e korszakot grafikai művészetünk hőskorának nevezte. Az 1920-as években főleg a rézkarc terjedt el. Az 1920-as évek elejének magyar művészetében az avantgárd törekvések mellett felerősödtek az újklasszicista tendenciák, számos életkép, portré született, a biblikus témák mellett a magyar vidék bemutatása volt jellemző. A grafikai ágak fejlesztését szolgálta a Magyar Grafika című folyóirat megjelenése. A második világháború után átmeneti megtorpanás következett be. Számos művész emigrált, több egyesületet felülvizsgáltak, ill. felszámoltak. Az 1948-tól kialakult egypártrendszerben a művészeti pluralizmus megszüntetésére törekedtek: azonban a teljesen a rendszer szolgálatába állított festészethez és szobrászathoz képest a grafikát a hatalom nem tartotta annyira veszélyesnek, kevésbé ellenőrizte. A kisgrafikára mindvégig jellemző maradt, hogy megkésve, és csak nagyon kis részben tett eleget a szocialista realizmus formanyelvi és tartalmi kívánalmainak. 1959-ben megalakult a Kisgrafika Barátok Köre grafikusokból és exlibris-gyűjtőkből. Napjainkban, a posztmodern korában az egyes művészeti ágak között egyre nagyobb az összefonódás, jellemző az interdiszciplinaritás, kialakultak az intermediális műfajok. A számítógép megjelenése a művészetben, s így a grafikában is új irányokat mutatott, életre keltve az ún. számítógépes grafikát. Kevesek előtt ismert, mennyire széles társadalmi réteg hódolt, hódol az exlibris-gyűjtésnek. Neves íróink, költőink, történelmi személyek közül is számosan rendeltek maguknak ex librist – még többük számára pedig az utókor által emléket állító ex libris készült. Ezek ikonográfiájában a neves személyek attribútumai, a foglalkozásjelölő, hivatásukra utaló motívumok mellett gyakori a portréábrázolás, vagy egy-egy művük, tevékenységük felidézése. Az ex libris műfaja nem egynemű, nemegyszer érintkezik a különböző alkalmakra, ünnepekre, évfordulókra készített alkalmi grafikákkal (a gyűjteményekben is gyakran együtt kezelik őket), némely kisgrafika egyszerre tölti be mindkét funkciót. A nagy számarányú foglalkozás-hobbira utaló ex librisek közül legjellemzőbbek a jogász, az orvos, mérnök, nyomdász stb. szakmákra utalások, ill. népszerűek a gyűjtőhobbikra (bélyeg-, exlibris-, érme-, fegyvergyűjtésre) vonatkozó ábrázolások. (Vasné Tóth Kornélia: Ex libris és képkultúra – Modern magyar ex librisek)
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
A hívóképen (első két felvétel) gyufatartó faragott díszítéssel. Egyik lapján tölgyfaág alatt álló szarvas és „1909” felirat, a másikon egy szárból kinövő tulipános-rózsás virágkompozíció. A Somogyvárról származó tárgy a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének darabja. A gyufatartó, gyújtótartó 6–8 cm hosszú, lapos hasáb alakú, fából faragott, egy vagy két felcsapódó fedéllel ellátott kis dobozka, amelyben a súrlódásra is könnyen gyulladó kénes gyufát tartották. Pásztoraink akkor kezdték maguk számára készíteni, amikor a gyufa használata körükben is elterjedt. Ezt megelőzőleg városi mesteremberek, fésűsök, fúró-faragók is készítettek elefántcsontból vagy marhacsontból azonos szerkezetű gyufatartókat. Valószínűleg ezeknek a városi eredetű gyufatartóknak a mintájára készültek azok is, amelyeket pásztorok faragtak. A dunántúli pásztorok az egy darab fából faragott, hasáb alakú és mindkét végén nyitott dobozka egyik vagy mindkét végébe felnyitható (felpattintható) keskeny fedelet illesztettek és szeggel rögzítettek. A dunántúli gyufatartót karcolt díszítéssel, spanyolozással és domború faragással díszítették. A díszítmények között megtaláljuk a mértanias szegélydíszt éppúgy, mint a virágokat, az ember- és állatalakokat, a történeti és vallási tárgyú ábrázolásokat. Észak-Magyarországon a pásztorok hasáb alakú, a kihúzható fedelű tolltartóhoz hasonló kis dobozkát faragtak, s abban tartották a gyufát. (Magyar néprajzi lexikon)
A hívóképen (első két felvétel) sárgára politírozott, faragott gyufatartó, lapjain cserépből hajtó, leveles, bimbós fejű virággal díszítve. A Somogyvárról származó tárgy a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének darabja. A gyufatartó, gyújtótartó 6–8 cm hosszú, lapos hasáb alakú, fából faragott, egy vagy két felcsapódó fedéllel ellátott kis dobozka, amelyben a súrlódásra is könnyen gyulladó kénes gyufát tartották. Pásztoraink akkor kezdték maguk számára készíteni, amikor a gyufa használata körükben is elterjedt. Ezt megelőzőleg városi mesteremberek, fésűsök, fúró-faragók is készítettek elefántcsontból vagy marhacsontból azonos szerkezetű gyufatartókat. Valószínűnek tartjuk, hogy ezeknek a városi eredetű gyufatartóknak mintájára készültek azok is, amelyeket pásztorok faragtak. A dunántúli pásztorok az egy darab fából faragott, hasáb alakú és mindkét végén nyitott dobozka egyik vagy mindkét végébe felnyitható (felpattintható) keskeny fedelet illesztettek és szeggel rögzítettek. A dunántúli gyufatartót karcolt díszítéssel, spanyolozással és domború faragással díszítették. A díszítmények között megtaláljuk a mértanias szegélydíszt éppúgy, mint a virágokat, az ember- és állatalakokat, a történeti és vallási tárgyú ábrázolásokat. Észak-Magyarországon a pásztorok hasáb alakú, a kihúzható fedelű tolltartóhoz hasonló kis dobozkát faragtak, s abban tartották a gyufát. (Magyar néprajzi lexikon)
A hívóképen (első két felvétel) faragással díszített fa gyufatartó, sárgára politírozva. Egyik lapján cserépből hajtó tulipán és rózsa, a másikon csillagos minta, szívekkel és szív alakból kinövő leveles virágindával körülvéve. A Lábodról származó tárgy a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének darabja. A gyufatartó, gyújtótartó 6–8 cm hosszú, lapos hasáb alakú, fából faragott, egy vagy két felcsapódó fedéllel ellátott kis dobozka, amelyben a súrlódásra is könnyen gyulladó kénes gyufát tartották. Pásztoraink akkor kezdték maguk számára készíteni, amikor a gyufa használata körükben is elterjedt. Ezt megelőzőleg városi mesteremberek, fésűsök, fúró-faragók is készítettek elefántcsontból vagy marhacsontból azonos szerkezetű gyufatartókat. Valószínű, hogy ezeknek a városi eredetű gyufatartóknak a mintájára készültek azok is, amelyeket pásztorok faragtak. A dunántúli pásztorok az egy darab fából faragott, hasáb alakú és mindkét végén nyitott dobozka egyik vagy mindkét végébe felnyitható (felpattintható) keskeny fedelet illesztettek és szeggel rögzítettek. A dunántúli gyufatartót karcolt díszítéssel, spanyolozással és domború faragással díszítették. A díszítmények között megtaláljuk a mértanias szegélydíszt éppúgy, mint a virágokat, az ember- és állatalakokat, a történeti és vallási tárgyú ábrázolásokat. Észak-Magyarországon a pásztorok hasáb alakú, a kihúzható fedelű tolltartóhoz hasonló kis dobozkát faragtak, s abban tartották a gyufát. (Magyar néprajzi lexikon)
A hívóképen metszéssel díszített fa gyújtótartó (első két felvétel); egyik lapján mértanias díszítés (négyzetrácsos
kitöltés közepére faragott csillagmotívum), a másikon virágminta. A Pödöripusztáról származó tárgy a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének darabja. A gyufatartó, gyújtótartó 6–8 cm hosszú, lapos hasáb alakú, fából faragott, egy vagy két felcsapódó fedéllel ellátott kis dobozka, amelyben a súrlódásra is könnyen gyulladó kénes gyufát tartották. Pásztoraink akkor kezdték maguk számára készíteni, amikor a gyufa használata körükben is elterjedt. Ezt megelőzőleg városi mesteremberek, fésűsök, fúró-faragók is készítettek elefántcsontból vagy marhacsontból azonos szerkezetű gyufatartókat. Valószínű, hogy ezeknek a városi eredetű gyufatartóknak a mintájára készültek azok is, amelyeket pásztorok faragtak. A dunántúli pásztorok az egy darab fából faragott, hasáb alakú és mindkét végén nyitott dobozka egyik vagy mindkét végébe felnyitható (felpattintható) keskeny fedelet illesztettek és szeggel rögzítettek. A dunántúli gyufatartót karcolt díszítéssel, spanyolozással és domború faragással díszítették. A díszítmények között megtaláljuk a mértanias szegélydíszt éppúgy, mint a virágokat, az ember- és állatalakokat, a történeti és vallási tárgyú ábrázolásokat. Észak-Magyarországon a pásztorok hasáb alakú, a kihúzható fedelű tolltartóhoz hasonló kis dobozkát faragtak, s abban tartották a gyufát. (Magyar néprajzi lexikon)
