A hívóképen a hajdúszoboszlói gyógyfürdő gyógymedencéje. Az 1977-ben készült archív felvétel a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének része. // A magyarországi fürdőkultúra több mint 2000 éves múltra tekint vissza. Az egykori fürdőépületek romjai, a freskók és a mozaikok is bizonyítják, hogy már a rómaiak is felfedezték, sőt használták is ezeket a gyógyforrásokat. Gyógyvíznek azokat az ásványvizeket nevezzük, amelyek kémiai összetételük alapján orvosilag igazoltan gyógyhatásúnak minősülnek (fürdő-, ivókúrára alkalmasak). (A gyógyhatás a vízben oldott nagy mennyiségű ásványi anyagnak köszönhető, amit a mélyről feltörő víz azokból a kőzetekből old ki, amivel a mélyben találkozik.) Magyarország világszerte ismert gyógyvizeiről, amelyeknek turisztikai szerepe is jelentős. Európa egyetlen barlangfürdője az Északkelet-Magyarországon található tapolcai, a Balaton közeli Hévíz pedig Európa legismertebb meleg (33 °C) gyógyvizű tava. Budapest évtizedek óta a világ „fürdőfővárosa”, egyes fürdőit már a török időkben használták. A fővárosban két tucat fürdő és 13 gyógyfürdő van. (Forrás: https://people.inf.elte.hu/stasabi/gyogyviz/
A hívóképen fürdőzők a szoboszlói gyógyvízben. Az 1920-as években készült archív felvétel a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének része. // A magyarországi fürdőkultúra több mint 2000 éves múltra tekint vissza. Az egykori fürdőépületek romjai, a freskók és a mozaikok is bizonyítják, hogy már a rómaiak is felfedezték, sőt használták is ezeket a gyógyforrásokat. Gyógyvíznek azokat az ásványvizeket nevezzük, amelyek kémiai összetételük alapján orvosilag igazoltan gyógyhatásúnak minősülnek (fürdő-, ivókúrára alkalmasak). (A gyógyhatás a vízben oldott nagy mennyiségű ásványi anyagnak köszönhető, amit a mélyről feltörő víz azokból a kőzetekből old ki, amivel a mélyben találkozik.) Magyarország világszerte ismert gyógyvizeiről, amelyeknek turisztikai szerepe is jelentős. Európa egyetlen barlangfürdője az Északkelet-Magyarországon található tapolcai, a Balaton közeli Hévíz pedig Európa legismertebb meleg (33 °C) gyógyvizű tava. Budapest évtizedek óta a világ „fürdőfővárosa”, egyes fürdőit már a török időkben használták. A fővárosban két tucat fürdő és 13 gyógyfürdő van. (Forrás: https://people.inf.elte.hu/stasabi/gyogyviz/
A hívóképen a hajdúszoboszlói gyógyfürdő termálmedencéje. Az 1988-ban készült archív felvétel a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének része. // A magyarországi fürdőkultúra több mint 2000 éves múltra tekint vissza. Az egykori fürdőépületek romjai, a freskók és a mozaikok is bizonyítják, hogy már a rómaiak is felfedezték, sőt használták is ezeket a gyógyforrásokat. Gyógyvíznek azokat az ásványvizeket nevezzük, amelyek kémiai összetételük alapján orvosilag igazoltan gyógyhatásúnak minősülnek (fürdő-, ivókúrára alkalmasak). (A gyógyhatás a vízben oldott nagy mennyiségű ásványi anyagnak köszönhető, amit a mélyről feltörő víz azokból a kőzetekből old ki, amivel a mélyben találkozik.) Magyarország világszerte ismert gyógyvizeiről, amelyeknek turisztikai szerepe is jelentős. Európa egyetlen barlangfürdője az Északkelet-Magyarországon található tapolcai, a Balaton közeli Hévíz pedig Európa legismertebb meleg (33 °C) gyógyvizű tava. Budapest évtizedek óta a világ „fürdőfővárosa”, egyes fürdőit már a török időkben használták. A fővárosban két tucat fürdő és 13 gyógyfürdő van. (Forrás: https://people.inf.elte.hu/stasabi/gyogyviz/
A hívóképen a hajdúszoboszlói gyógyfürdő pezsgőmedencéje. Az 1988-ban készült archív felvétel a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének része. // A magyarországi fürdőkultúra több mint 2000 éves múltra tekint vissza. Az egykori fürdőépületek romjai, a freskók és a mozaikok is bizonyítják, hogy már a rómaiak is felfedezték, sőt használták is ezeket a gyógyforrásokat. Gyógyvíznek azokat az ásványvizeket nevezzük, amelyek kémiai összetételük alapján orvosilag igazoltan gyógyhatásúnak minősülnek (fürdő-, ivókúrára alkalmasak). (A gyógyhatás a vízben oldott nagy mennyiségű ásványi anyagnak köszönhető, amit a mélyről feltörő víz azokból a kőzetekből old ki, amivel a mélyben találkozik.) Magyarország világszerte ismert gyógyvizeiről, amelyeknek turisztikai szerepe is jelentős. Európa egyetlen barlangfürdője az Északkelet-Magyarországon található tapolcai, a Balaton közeli Hévíz pedig Európa legismertebb meleg (33 °C) gyógyvizű tava. Budapest évtizedek óta a világ „fürdőfővárosa”, egyes fürdőit már a török időkben használták. A fővárosban két tucat fürdő és 13 gyógyfürdő van. (Forrás: https://people.inf.elte.hu/stasabi/gyogyviz/