A hívóképen fiatal férfi portréja. A vizitkártya Albert Siegerist fényképirdájában, Pesten készült. A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményének darabja. // A fényképezés feltalálása a technikai haladás mellett az emberi kapcsolatokban is változást hozott. A társasági életbe robbanásszerűen tört be a vizitkártya. Ez a 6,5×10,5 cm méretű fénykép A. A. Disdéri fényképész találmánya /1854/. Olcsón előállítható, kartonlapra ragasztott portré volt ez, amit a tulajdonosa látogatások alkalmával adott át névkártya helyett. Készültek vizitkártyák esernyőt tartva, havas tájban, kalapemelés közben, akárcsak díszes öltözetben vagy egyenruhában, de emellett számtalan ötletes változatban. A fényképeken megörökített alakok bizonyára a legszebb ruhájukban álltak, vagy épp ültek a kamera elé, hiszen sokat nyomott a latba, hogyan nézett ki rajta a leendő tulajdonos, tükrözte-e a társadalmi helyzetét vagy befolyását. Ez a többszörözhető fénykép már üveglemezre készült, annak átvilágítása tette lehetővé a duplikálást. A fotográfiában a vizitkártya fénykora 1852 és 1919 közé tehető, igen gyorsan elterjedt az egész világon, és aki sok vizitkártyára tett szert, annak kiterjedt kapcsolatai lehettek. Bár már létezett névjegykártya is, a vizitkártya sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett. Az erre specializálódott fényképészmesterek kis palotákat építettek műtermeiknek, és igyekeztek fényűző bútorokkal, berendezésekkel vonzóvá tenni magukat a gazdag polgároknak. A vizitkártyák hátoldalának (verzójának) reklámhordozó lehetőségét már igen korán felfedezték a fényképészek. A kártyák hátoldalán művészi grafika kíséretében nemcsak műtermük címét, de díjaikat is feltüntették a fotográfusok.
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
A hívóképen törzstiszt portréja. A vizitkártya Szerdahelyi Mór fényképész budapesti műtermében készült. A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményének darabja. // A fényképezés feltalálása a technikai haladás mellett az emberi kapcsolatokban is változást hozott. A társasági életbe robbanásszerűen tört be a vizitkártya. Ez a 6,5×10,5 cm méretű fénykép A. A. Disdéri fényképész találmánya /1854/. Olcsón előállítható, kartonlapra ragasztott portré volt ez, amit a tulajdonosa látogatások alkalmával adott át névkártya helyett. Készültek vizitkártyák esernyőt tartva, havas tájban, kalapemelés közben, akárcsak díszes öltözetben vagy egyenruhában, de emellett számtalan ötletes változatban. A fényképeken megörökített alakok bizonyára a legszebb ruhájukban álltak, vagy épp ültek a kamera elé, hiszen sokat nyomott a latba, hogyan nézett ki rajta a leendő tulajdonos, tükrözte-e a társadalmi helyzetét vagy befolyását. Ez a többszörözhető fénykép már üveglemezre készült, annak átvilágítása tette lehetővé a duplikálást. A fotográfiában a vizitkártya fénykora 1852 és 1919 közé tehető, igen gyorsan elterjedt az egész világon, és aki sok vizitkártyára tett szert, annak kiterjedt kapcsolatai lehettek. Bár már létezett névjegykártya is, a vizitkártya sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett. Az erre specializálódott fényképészmesterek kis palotákat építettek műtermeiknek, és igyekeztek fényűző bútorokkal, berendezésekkel vonzóvá tenni magukat a gazdag polgároknak. A vizitkártyák hátoldalának (verzójának) reklámhordozó lehetőségét már igen korán felfedezték a fényképészek. A kártyák hátoldalán művészi grafika kíséretében nemcsak műtermük címét, de díjaikat is feltüntették a fotográfusok.
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
A hívóképen félalakos női portré. A vizitkártya Klapok Alajos fényképész műtermében, Aradon készült. A szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény gyűjteményének darabja. // A fényképezés feltalálása a technikai haladás mellett az emberi kapcsolatokban is változást hozott. A társasági életbe robbanásszerűen tört be a vizitkártya. Ez a 6,5×10,5 cm méretű fénykép A. A. Disdéri fényképész találmánya /1854/. Olcsón előállítható, kartonlapra ragasztott portré volt ez, amit a tulajdonosa látogatások alkalmával adott át névkártya helyett. Készültek vizitkártyák esernyőt tartva, havas tájban, kalapemelés közben, akárcsak díszes öltözetben vagy egyenruhában, de emellett számtalan ötletes változatban. A fényképeken megörökített alakok bizonyára a legszebb ruhájukban álltak, vagy épp ültek a kamera elé, hiszen sokat nyomott a latba, hogyan nézett ki rajta a leendő tulajdonos, tükrözte-e a társadalmi helyzetét vagy befolyását. Ez a többszörözhető fénykép már üveglemezre készült, annak átvilágítása tette lehetővé a duplikálást. A fotográfiában a vizitkártya fénykora 1852 és 1919 közé tehető, igen gyorsan elterjedt az egész világon, és aki sok vizitkártyára tett szert, annak kiterjedt kapcsolatai lehettek. Bár már létezett névjegykártya is, a vizitkártya sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett. Az erre specializálódott fényképészmesterek kis palotákat építettek műtermeiknek, és igyekeztek fényűző bútorokkal, berendezésekkel vonzóvá tenni magukat a gazdag polgároknak. A vizitkártyák hátoldalának (verzójának) reklámhordozó lehetőségét már igen korán felfedezték a fényképészek. A kártyák hátoldalán művészi grafika kíséretében nemcsak műtermük címét, de díjaikat is feltüntették a fotográfusok.
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
A hívóképen (ld. első két felvétel) Nemesen (Erdély) készült bokály 1795-ből, mely szász mester munkája. A fekete alapon ecsettel festett zöld mázas bokály díszítménye egy háromágú tulipán. A tárgy a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének része. // A magyar népi cserépedényeket (szilke, kanta, bokály, butella stb.) fazekasok készítették a 19. század végén és 20. század elején. „Lábbal hajtható korongon formálták, majd fazekaskemencében égették ki. (…) Csak egyszer égették ki a mázatlan edényeket. Ha mázas edényt akartak készíteni, akkor kétszer égettek. Az első égetés, a zsengélés után leöntötték az edényt mázzal, s a második égetés a mázzára égetés. Az ólommáz átlátszó, fényes, üvegszerű, lehet színtelen vagy színes, zöld, sárga. Mázolás előtt került sor az edény festésére, a díszítésre – írására, virágozására.” (Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények). A bokály karcsú, egyfülű, körte alakú, cserép borosedény. Hasa alacsony, nyaka elszűkül, majd újra kiszélesedik. Függőleges füle oldalt indul ki, lejjebb, mint a száj széle. Feneke keskeny, néha kis talpa van. Szája kerek, kiöntője nincs. Ritkán mázatlan. Néhol kancsó, korsó a neve. A habán fazekasok, illetve azok kései leszármazottai ónmázas bokályokat készítettek. Ólommázas bokályokat főleg Erdély magyar fazekasközpontjaiból ismerünk. A bokály szó az itáliai származású ’kancsó’ értelmű bocal szóból származik. Magának a formának az elterjedése általánosabb, mint az elnevezésé. (Magyar néprajzi lexikon)
