Általános

Cím

Felsőbányai szilke

Leírás

Vörös engob alapon sárga leegyszerűsödött díszítmény: szabályos egymást metsző vízszintes és függőleges vonalakon kis három pontból kialakított virágok ülnek. A hívóképen látható szilke a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének része. // „Az agyagművesség a legősibb mesterségek közé tartozik. Az ember a föld minden táján ősidők óta agyagból edényeket formált, és tűzben kiégette. Az agyag plasztikus, alakítható, kiégetés után kemény, törékeny lesz, de cserepe még töredékeiben is időtálló. A régészek cseréptöredékekből ki tudják olvasni a régmúlt idők történetét, hogy hol, mikor készült az edény, s milyen célt szolgált.” A magyar népi cserépedényeket (szilke, kanta, bokály, butella stb.) fazekasok készítették a 19. század végén és 20. század elején. „Lábbal hajtható korongon formálták, majd fazekaskemencében égették ki. (…) Csak egyszer égették ki a mázatlan edényeket. Ha mázas edényt akartak készíteni, akkor kétszer égettek. Az első égetés, a zsengélés után leöntötték az edényt mázzal, s a második égetés a mázzára égetés. Az ólommáz átlátszó, fényes, üvegszerű, lehet színtelen vagy színes, zöld, sárga. Mázolás előtt került sor az edény festésére, a díszítésre – írására, virágozására.” (Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények) A főként a Tiszántúlon elterjedt szilke a keskeny fenekű fazékhoz hasonló füles cserépedény. Kívül-belül mázas, így a tálasmester készítette. Egyéb elnevezései: a rátó, röstölő, sirány. Egyik formai változata a szája fölött átívelő füllel ellátott rötyke. Leginkább ételhordásra használták: a mezőn dolgozóknak madzaghálóba, kasornyába kötött szilkében vitték az ételt az asszonyok. Mivel az úton mindenki látta őket, fontos volt, hogy az edény díszes legyen. Téli időszakban lekvárt (főként szilvalekvárt) tároltak benne. A Dunántúlon egy másik formája ismert: füles „ikeredényben” (páros pohár) vitték az ebédet a mezei munkásoknak. A mezőre való szilkétől díszesebb, sőt ünnepélyes jellegű a komaszilke vagy komacsésze, amelyben a komaasszonyok, nőrokonok a gyermekágyas anyának vitték az ételt. Ennek két oldalán egy-egy kicsi vízszintes fül található; gyakran több darabot egymásra helyezve, füleiknél kantárral összefűzve használták, így a mai ételhordók elődjének tekinthetők. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Schranz-Kunovits Edit: Sarlotta Ivanovna – A nevelőnő III. (Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert – jelmezterv), vegyes technika; Románia – Erdély, Kolozsvár/Cluj-Napoca, Kolozsvári Állami Magyar Színház, 1973

Leírás

Schranz-Kunovits Edit (1922-1984) díszlet- és jelmeztervező művész Sarlotta Ivanovna – A nevelőnő III. című, vegyes technikával készített munkája azon jelmeztervgyűjtemény egy darabja, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház Dokumentációs Tára őrzött meg az utókor számára. A terv minden bizonnyal Anton Pavlovics Csehov Cseresznyéskert című zseniális drámájának színielőadásához készült, ami a Kolozsvári Állami Magyar Színházban került bemutatásra Szabó József rendezésében 1973. május 11-én. Jepihodov szerepét Köllő Béla színművész alakította. A színdarab teljes szereposztása a következő volt: Ranyevszkaja – Bisztrai Mária, Ánya – Széles Anna/Toszó Ilona, Várja – Krasznai Paula, Gajev – Horváth Béla, Lopahin – Vadász Zoltán, Trofimov – Héjja Sándor/Nagy Dezső, Piscsik – Bíró Levente, Sarlotta Ivanovna – Vitályos Ildikó, Jepihodov – Köllő Béla, Dunyása – Borbáth Júlia/Szalay Ilona, Firsz – Andrási Márton/Barkó György, Jása – Mihály Pál, Vándorlegény – Tamás Simon, Állomásfőnök – Kozma Lajos, Postamester – Toducz Gyula. A Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium Danube-AI programjának keretében a Magyar Nemzeti Levéltár műhelyében digitalizált anyagot az érdeklődők a MaNDA adatbázisban ingyenesen megtekinthetik, tanulmányozhatják, valamint annak metaadatait megismerhetik. "Schranz-Kunovits Edit (1922. október 30 – 1984. június 1.) a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik legjelentősebb díszlet- és jelmeztervezője Krajován született 1922. október 30-án. 1955-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben. Már az egyetemen elkezdett jelmezeket tervezni, és élete végéig ez maradt a legkedvesebb foglalkozása. 1966-1968-ig, majd 1974-től haláláig (1984. június 1-ig) a kolozsvári magyar színház díszlet- és jelmeztervezője volt. A színház dokumentációs tárában megtalálhatóak jelmezterveinek legszebb példányai. Rajzai egyenként is megkapóan gyönyörű műalkotások. Sajátos alkotói stílusa felismerhető minden ruhatervén, amelyek elkészítésekor a színmű jellegéhez igazodva, azt kihangsúlyozva, többnyire vegyes technikákat alkalmazott. Nemcsak a színre kerülő színmű kora és hangulata ‒ és nyilván a rendezői koncepció ‒ határozta meg az általa kiváló stílusérzékkel megtervezett kosztümöket, de a szereplő egyénisége, jelleme is. Ezen felül az egy-egy előadáshoz készített rajzai technikailag és látványban is egységesek: sokszor azonos kerettel, feljegyzésekkel, színvilággal teremtette meg az ugyanazon előadáshoz tartozó tervek egységességét. A száznál több előadáshoz készült tervei közül kiemelkednek a történelmi korokat idézők. A rendezők (is) bíztak a kiváló stílusérzékében. Ő készített jelmezterveket a Sütő-trilógia darabjaihoz, Molière, Schiller, Shakespeare, Lope de Vega, Pirandello, Csehov műveihez, de A peleskei nótáriushoz, az Özvegy és leányához, a Mi, Bethlen Gáborhoz, A nagyenyedi két fűzfához vagy A kőszívű ember fiaihoz is ‒ a sajtóvisszhang szerint kiválóan. Nyugdíjba vonulása után is folytatta a munkát. Hattyúdala a Harag György által rendezett Csongor és Tünde volt, melynek díszletei és jelmezei is őt dicsérik. 'Személye igényt és mércét jelentett. Jelenlétében szégyen volt a középszerűség apostolaként ágálni. Egyetemes kultúrája riasztotta a provincializmusba süllyedőket, s a színház eredendő hivatásáról megfeledkező kufárok csak lesütött szemmel állhattak meg előtte. Igaz ember és igazi művész volt.' ‒ írta róla Kötő József és Saszet Géza búcsúztatójában (Utunk, 1984. június 15)." (Salat Zakariás Erzsébet: SCHRANZ-KUNOVITS EDIT, DokTárlat 1., 2021. május 26. Online; https://www.huntheater.ro/esemenyek/110/schranz-kunovits-edit/) "Ha azt vizsgáljuk, mi lehet a Cseresznyéskert sikerének és népszerűségének titka, első körben érdemes áttekintenünk, mekkora sikere volt a múltban és van a jelenben is: mennyi adaptációja készült, hány országban és hányszor játszották már világszerte. Láthatjuk, hogy elképesztő népszerű darabról van szó; játszották Amerikától kezdve Európán és Afrikán át Japánig, csak Moszkvában a bemutatót követő közel 50 év során több mint 300 alkalommal játszották. A dramatikus jellegű változatok mellett vígjáték változata is készült, például 2005-ben Tom Donaghy feldolgozásában a New York-i Atlantic Theater-ben. Számos televíziós feldolgozása közül az egyiket a BBC készítette 1981-ben, de 2011-ben is készült új adaptáció, 2018-ban Londonban pedig egy új rádiós változat került adásba. Az 1999-es filmes változata a Thessaloniki Film Festival legjobb film, legjobb rendezés és a legjobb kosztümterv díját is elnyerte. Az 1977-es New York-i színházi változat, amelyben Dunyása szerepét Meryl Streep játszotta, szintén a legjobb kosztüm díját nyerte el a Tony Awards-on. A darab ősbemutatója 1904. január 17-én volt a Moszkvai Művészeti Színházban, Konstantin Sztaniszlavszkij rendezésében. Csehov a darabot egy olyan vígjátéknak szánta, ami némi bohózati elemet is tartalmaz, de Sztaniszlavszkij a művet drámaként kezelte, ez nézeteltéréshez vezetett kettejük között, amely odáig fajult, hogy Sztaniszlavszkij felvetette a lehetőségét annak, hogy Csehov nem érti a saját művét, amit írt, ami (lássuk be) igencsak valószínűtlen. Sokkal valószínűbb, hogy Sztaniszlavszkij volt az, aki nem értette Csehovot. A nézeteltérés gyökere minden bizonnyal a mű kettős természetéből fakad, ez az ellentmondásos jelleg az, ami a későbbi feldolgozási kísérletek során is kihívást jelentett, illetve jelent a mai napig is a művészek számára. A történet Ranyevszkaja földbirtokosnő birtokán játszódik, amelyen a cseresznyéskert is található. A birtok sorsa családi adósság miatt bizonytalanná válik. Ha meg akarjuk válaszolni azt a kérdést, hogy valójában Csehov mit akart kifejezni ezzel a művel, akkor érdemes megvizsgálnunk a történet eredetének feltételezett valós eseményeit. Egyes források szerint az 1880-as, 1890-es években orosz újságok gyakran adtak hírt nemesi birtokok árveréséről, a Cseresznyéskert alapszituációjához hasonlót gyerekkorában maga Csehov is átélt, amikor kereskedő-apja eladósodott. A család barátja megígérte, hogy nem engedi a házukat elárverezni és kifizeti az adósságot, majd olcsón megvette a házat, és a fiatal Csehov továbbra is nála lakott még egy ideig. Arra, hogy a színművet a valóság ezen történései ihlették, bizonyíték ugyan nincsen, de valószínű, hisz Csehov színművei megírásakor gyakran valós eseményeket használt fel. Csehov és Sztaniszlavszkij vitája minden bizonnyal abból adódott, hogy amikor Csehov a Cseresznyéskert megírásába belefogott, akkor a házuk elvesztésének családi drámáján már rég túltette magát, és visszatekintve egyfajta öniróniával szemlélte saját magát és családja egykori reakcióit. Csehov műveiben gyakran foglalkozik az idő múlásának kérdéskörével. E műben ez főként az emlékek nosztalgikus felidézésében jelenik meg: L. Andrejevna: „Gyermekkorom, tisztaságom! Itt aludtam a gyerekszobában, kinéztem a kertre, a boldogság minden reggel együtt ébredt velem, és hajszálra ugyanilyen volt ez a kert, semmit se változott. (Nevet a boldogságtól) Minden, minden fehér! Drága, drága kertem.” A múlt tárgyi emlékeihez (helyekhez, ingatlanokhoz, tárgyakhoz) történő ragaszkodás összefüggésben lehet a változás miatti szorongással. Ez az, amikor a múlt emléktárgyairól az idő múlása jut eszünkbe, ami előrevetíti, hogy a jelennel is egyszer ez történik majd. Ez kapcsolódhat abbéli reményünkhöz, hogy a múltból hátramaradt dolgokhoz történő nosztalgikus ragaszkodással tehetünk valamit az idő múlása (és a dolgok megváltozása, elmúlása) ellen. De ez csak illúzió; a változás elkerülhetetlen. És bár ez így igaz, ebben a kérdésben a jövő lehetőségei gyakran vígaszt jelentenek: Ánya: "Új kertet ültetünk, szebbet, mint a régi volt, majd meglátod és megérted, és csendes, mindent átjáró öröm száll a szívedre, mint az esti napsugár, és újra mosolyogni fogsz." Mindazonáltal a darab népszerűségének titka nem valószínű, hogy a történet időhöz való viszonyával van összefüggésben. Ami sokkal valószínűbb, hogy a történet népszerűségéhez a férfi-női kapcsolatok ábrázolásának csehovi megközelítése mellett a gazdagok „nyomorúságának” realisztikus bemutatása is hozzájárul, ami szemben áll azokkal az általános emberi illúziókkal, mi szerint a gazdagság gondtalan életet eredményez. A közmondást, amely szerint „a pénz nem boldogít”, ma már kutatások is részben alátámasztani látszanak. Az anyagi helyzet javulása a kevésbé jómódúak esetén egy magasabb életszínvonal eléréséig ugyan képes az elégedettség érzés növelésére, viszont egy bizonyos szint felett történő gazdagodás nem jár együtt az elégedettség érzésének arányos növekedésével." (Erdélyi Károly) /in: https://mandadb.hu/cikk/1307808/Csehov_cseresznyeskertjeben/

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Schranz-Kunovits Edit: Firsz – Az öreg inas III. (Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert – jelmezterv); vegyes technika, Románia – Kolozsvár/Cluj-Napoca, 1970-es évek

Leírás

Schranz-Kunovits Edit (1922-1984) díszlet- és jelmeztervező művész Firsz – Az öreg inas III. című, vegyes technikával készített munkája azon jelmeztervgyűjtemény egy darabja, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház Dokumentációs Tára őrzött meg az utókor számára. A terv minden bizonnyal Anton Pavlovics Csehov Cseresznyéskert című zseniális drámájának színielőadásához készült, ami a Kolozsvári Állami Magyar Színházban került bemutatásra Szabó József rendezésében 1973. május 11-én. Jepihodov szerepét Köllő Béla színművész alakította. A színdarab teljes szereposztása a következő volt: Ranyevszkaja – Bisztrai Mária, Ánya – Széles Anna/Toszó Ilona, Várja – Krasznai Paula, Gajev – Horváth Béla, Lopahin – Vadász Zoltán, Trofimov – Héjja Sándor/Nagy Dezső, Piscsik – Bíró Levente, Sarlotta Ivanovna – Vitályos Ildikó, Jepihodov – Köllő Béla, Dunyása – Borbáth Júlia/Szalay Ilona, Firsz – Andrási Márton/Barkó György, Jása – Mihály Pál, Vándorlegény – Tamás Simon, Állomásfőnök – Kozma Lajos, Postamester – Toducz Gyula. A Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium Danube-AI programjának keretében a Magyar Nemzeti Levéltár műhelyében digitalizált anyagot az érdeklődők a MaNDA adatbázisban ingyenesen megtekinthetik, tanulmányozhatják, valamint annak metaadatait megismerhetik. "Schranz-Kunovits Edit (1922. október 30 – 1984. június 1.) a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik legjelentősebb díszlet- és jelmeztervezője Krajován született 1922. október 30-án. 1955-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben. Már az egyetemen elkezdett jelmezeket tervezni, és élete végéig ez maradt a legkedvesebb foglalkozása. 1966-1968-ig, majd 1974-től haláláig (1984. június 1-ig) a kolozsvári magyar színház díszlet- és jelmeztervezője volt. A színház dokumentációs tárában megtalálhatóak jelmezterveinek legszebb példányai. Rajzai egyenként is megkapóan gyönyörű műalkotások. Sajátos alkotói stílusa felismerhető minden ruhatervén, amelyek elkészítésekor a színmű jellegéhez igazodva, azt kihangsúlyozva, többnyire vegyes technikákat alkalmazott. Nemcsak a színre kerülő színmű kora és hangulata ‒ és nyilván a rendezői koncepció ‒ határozta meg az általa kiváló stílusérzékkel megtervezett kosztümöket, de a szereplő egyénisége, jelleme is. Ezen felül az egy-egy előadáshoz készített rajzai technikailag és látványban is egységesek: sokszor azonos kerettel, feljegyzésekkel, színvilággal teremtette meg az ugyanazon előadáshoz tartozó tervek egységességét. A száznál több előadáshoz készült tervei közül kiemelkednek a történelmi korokat idézők. A rendezők (is) bíztak a kiváló stílusérzékében. Ő készített jelmezterveket a Sütő-trilógia darabjaihoz, Molière, Schiller, Shakespeare, Lope de Vega, Pirandello, Csehov műveihez, de A peleskei nótáriushoz, az Özvegy és leányához, a Mi, Bethlen Gáborhoz, A nagyenyedi két fűzfához vagy A kőszívű ember fiaihoz is ‒ a sajtóvisszhang szerint kiválóan. Nyugdíjba vonulása után is folytatta a munkát. Hattyúdala a Harag György által rendezett Csongor és Tünde volt, melynek díszletei és jelmezei is őt dicsérik. 'Személye igényt és mércét jelentett. Jelenlétében szégyen volt a középszerűség apostolaként ágálni. Egyetemes kultúrája riasztotta a provincializmusba süllyedőket, s a színház eredendő hivatásáról megfeledkező kufárok csak lesütött szemmel állhattak meg előtte. Igaz ember és igazi művész volt.' ‒ írta róla Kötő József és Saszet Géza búcsúztatójában (Utunk, 1984. június 15)." (Salat Zakariás Erzsébet: SCHRANZ-KUNOVITS EDIT, DokTárlat 1., 2021. május 26. Online; https://www.huntheater.ro/esemenyek/110/schranz-kunovits-edit/) "Ha azt vizsgáljuk, mi lehet a Cseresznyéskert sikerének és népszerűségének titka, első körben érdemes áttekintenünk, mekkora sikere volt a múltban és van a jelenben is: mennyi adaptációja készült, hány országban és hányszor játszották már világszerte. Láthatjuk, hogy elképesztő népszerű darabról van szó; játszották Amerikától kezdve Európán és Afrikán át Japánig, csak Moszkvában a bemutatót követő közel 50 év során több mint 300 alkalommal játszották. A dramatikus jellegű változatok mellett vígjáték változata is készült, például 2005-ben Tom Donaghy feldolgozásában a New York-i Atlantic Theater-ben. Számos televíziós feldolgozása közül az egyiket a BBC készítette 1981-ben, de 2011-ben is készült új adaptáció, 2018-ban Londonban pedig egy új rádiós változat került adásba. Az 1999-es filmes változata a Thessaloniki Film Festival legjobb film, legjobb rendezés és a legjobb kosztümterv díját is elnyerte. Az 1977-es New York-i színházi változat, amelyben Dunyása szerepét Meryl Streep játszotta, szintén a legjobb kosztüm díját nyerte el a Tony Awards-on. A darab ősbemutatója 1904. január 17-én volt a Moszkvai Művészeti Színházban, Konstantin Sztaniszlavszkij rendezésében. Csehov a darabot egy olyan vígjátéknak szánta, ami némi bohózati elemet is tartalmaz, de Sztaniszlavszkij a művet drámaként kezelte, ez nézeteltéréshez vezetett kettejük között, amely odáig fajult, hogy Sztaniszlavszkij felvetette a lehetőségét annak, hogy Csehov nem érti a saját művét, amit írt, ami (lássuk be) igencsak valószínűtlen. Sokkal valószínűbb, hogy Sztaniszlavszkij volt az, aki nem értette Csehovot. A nézeteltérés gyökere minden bizonnyal a mű kettős természetéből fakad, ez az ellentmondásos jelleg az, ami a későbbi feldolgozási kísérletek során is kihívást jelentett, illetve jelent a mai napig is a művészek számára. A történet Ranyevszkaja földbirtokosnő birtokán játszódik, amelyen a cseresznyéskert is található. A birtok sorsa családi adósság miatt bizonytalanná válik. Ha meg akarjuk válaszolni azt a kérdést, hogy valójában Csehov mit akart kifejezni ezzel a művel, akkor érdemes megvizsgálnunk a történet eredetének feltételezett valós eseményeit. Egyes források szerint az 1880-as, 1890-es években orosz újságok gyakran adtak hírt nemesi birtokok árveréséről, a Cseresznyéskert alapszituációjához hasonlót gyerekkorában maga Csehov is átélt, amikor kereskedő-apja eladósodott. A család barátja megígérte, hogy nem engedi a házukat elárverezni és kifizeti az adósságot, majd olcsón megvette a házat, és a fiatal Csehov továbbra is nála lakott még egy ideig. Arra, hogy a színművet a valóság ezen történései ihlették, bizonyíték ugyan nincsen, de valószínű, hisz Csehov színművei megírásakor gyakran valós eseményeket használt fel. Csehov és Sztaniszlavszkij vitája minden bizonnyal abból adódott, hogy amikor Csehov a Cseresznyéskert megírásába belefogott, akkor a házuk elvesztésének családi drámáján már rég túltette magát, és visszatekintve egyfajta öniróniával szemlélte saját magát és családja egykori reakcióit. Csehov műveiben gyakran foglalkozik az idő múlásának kérdéskörével. E műben ez főként az emlékek nosztalgikus felidézésében jelenik meg: L. Andrejevna: „Gyermekkorom, tisztaságom! Itt aludtam a gyerekszobában, kinéztem a kertre, a boldogság minden reggel együtt ébredt velem, és hajszálra ugyanilyen volt ez a kert, semmit se változott. (Nevet a boldogságtól) Minden, minden fehér! Drága, drága kertem.” A múlt tárgyi emlékeihez (helyekhez, ingatlanokhoz, tárgyakhoz) történő ragaszkodás összefüggésben lehet a változás miatti szorongással. Ez az, amikor a múlt emléktárgyairól az idő múlása jut eszünkbe, ami előrevetíti, hogy a jelennel is egyszer ez történik majd. Ez kapcsolódhat abbéli reményünkhöz, hogy a múltból hátramaradt dolgokhoz történő nosztalgikus ragaszkodással tehetünk valamit az idő múlása (és a dolgok megváltozása, elmúlása) ellen. De ez csak illúzió; a változás elkerülhetetlen. És bár ez így igaz, ebben a kérdésben a jövő lehetőségei gyakran vígaszt jelentenek: Ánya: "Új kertet ültetünk, szebbet, mint a régi volt, majd meglátod és megérted, és csendes, mindent átjáró öröm száll a szívedre, mint az esti napsugár, és újra mosolyogni fogsz." Mindazonáltal a darab népszerűségének titka nem valószínű, hogy a történet időhöz való viszonyával van összefüggésben. Ami sokkal valószínűbb, hogy a történet népszerűségéhez a férfi-női kapcsolatok ábrázolásának csehovi megközelítése mellett a gazdagok „nyomorúságának” realisztikus bemutatása is hozzájárul, ami szemben áll azokkal az általános emberi illúziókkal, mi szerint a gazdagság gondtalan életet eredményez. A közmondást, amely szerint „a pénz nem boldogít”, ma már kutatások is részben alátámasztani látszanak. Az anyagi helyzet javulása a kevésbé jómódúak esetén egy magasabb életszínvonal eléréséig ugyan képes az elégedettség érzés növelésére, viszont egy bizonyos szint felett történő gazdagodás nem jár együtt az elégedettség érzésének arányos növekedésével." (Erdélyi Károly) /in: https://mandadb.hu/cikk/1307808/Csehov_cseresznyeskertjeben/

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Schranz-Kunovits Edit: Jermolaj Alekszejevics Lopahin – A kereskedő III. (Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert – jelmezterv), vegyes technika; Románia – Erdély, Kolozsvár/Cluj-Napoca, Kolozsvári Állami Magyar Színház, 1973

Leírás

Schranz-Kunovits Edit (1922-1984) díszlet- és jelmeztervező művész Jermolaj Alekszejevics Lopahin – A kereskedő III. című, vegyes technikával készített munkája azon jelmeztervgyűjtemény egy darabja, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház Dokumentációs Tára őrzött meg az utókor számára. A terv minden bizonnyal Anton Pavlovics Csehov Cseresznyéskert című zseniális drámájának színielőadásához készült, ami a Kolozsvári Állami Magyar Színházban került bemutatásra Szabó József rendezésében 1973. május 11-én. Jepihodov szerepét Köllő Béla színművész alakította. A színdarab teljes szereposztása a következő volt: Ranyevszkaja – Bisztrai Mária, Ánya – Széles Anna/Toszó Ilona, Várja – Krasznai Paula, Gajev – Horváth Béla, Lopahin – Vadász Zoltán, Trofimov – Héjja Sándor/Nagy Dezső, Piscsik – Bíró Levente, Sarlotta Ivanovna – Vitályos Ildikó, Jepihodov – Köllő Béla, Dunyása – Borbáth Júlia/Szalay Ilona, Firsz – Andrási Márton/Barkó György, Jása – Mihály Pál, Vándorlegény – Tamás Simon, Állomásfőnök – Kozma Lajos, Postamester – Toducz Gyula. A Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium Danube-AI programjának keretében a Magyar Nemzeti Levéltár műhelyében digitalizált anyagot az érdeklődők a MaNDA adatbázisban ingyenesen megtekinthetik, tanulmányozhatják, valamint annak metaadatait megismerhetik. "Schranz-Kunovits Edit (1922. október 30 – 1984. június 1.) a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik legjelentősebb díszlet- és jelmeztervezője Krajován született 1922. október 30-án. 1955-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben. Már az egyetemen elkezdett jelmezeket tervezni, és élete végéig ez maradt a legkedvesebb foglalkozása. 1966-1968-ig, majd 1974-től haláláig (1984. június 1-ig) a kolozsvári magyar színház díszlet- és jelmeztervezője volt. A színház dokumentációs tárában megtalálhatóak jelmezterveinek legszebb példányai. Rajzai egyenként is megkapóan gyönyörű műalkotások. Sajátos alkotói stílusa felismerhető minden ruhatervén, amelyek elkészítésekor a színmű jellegéhez igazodva, azt kihangsúlyozva, többnyire vegyes technikákat alkalmazott. Nemcsak a színre kerülő színmű kora és hangulata ‒ és nyilván a rendezői koncepció ‒ határozta meg az általa kiváló stílusérzékkel megtervezett kosztümöket, de a szereplő egyénisége, jelleme is. Ezen felül az egy-egy előadáshoz készített rajzai technikailag és látványban is egységesek: sokszor azonos kerettel, feljegyzésekkel, színvilággal teremtette meg az ugyanazon előadáshoz tartozó tervek egységességét. A száznál több előadáshoz készült tervei közül kiemelkednek a történelmi korokat idézők. A rendezők (is) bíztak a kiváló stílusérzékében. Ő készített jelmezterveket a Sütő-trilógia darabjaihoz, Molière, Schiller, Shakespeare, Lope de Vega, Pirandello, Csehov műveihez, de A peleskei nótáriushoz, az Özvegy és leányához, a Mi, Bethlen Gáborhoz, A nagyenyedi két fűzfához vagy A kőszívű ember fiaihoz is ‒ a sajtóvisszhang szerint kiválóan. Nyugdíjba vonulása után is folytatta a munkát. Hattyúdala a Harag György által rendezett Csongor és Tünde volt, melynek díszletei és jelmezei is őt dicsérik. 'Személye igényt és mércét jelentett. Jelenlétében szégyen volt a középszerűség apostolaként ágálni. Egyetemes kultúrája riasztotta a provincializmusba süllyedőket, s a színház eredendő hivatásáról megfeledkező kufárok csak lesütött szemmel állhattak meg előtte. Igaz ember és igazi művész volt.' ‒ írta róla Kötő József és Saszet Géza búcsúztatójában (Utunk, 1984. június 15)." (Salat Zakariás Erzsébet: SCHRANZ-KUNOVITS EDIT, DokTárlat 1., 2021. május 26. Online; https://www.huntheater.ro/esemenyek/110/schranz-kunovits-edit/) "Ha azt vizsgáljuk, mi lehet a Cseresznyéskert sikerének és népszerűségének titka, első körben érdemes áttekintenünk, mekkora sikere volt a múltban és van a jelenben is: mennyi adaptációja készült, hány országban és hányszor játszották már világszerte. Láthatjuk, hogy elképesztő népszerű darabról van szó; játszották Amerikától kezdve Európán és Afrikán át Japánig, csak Moszkvában a bemutatót követő közel 50 év során több mint 300 alkalommal játszották. A dramatikus jellegű változatok mellett vígjáték változata is készült, például 2005-ben Tom Donaghy feldolgozásában a New York-i Atlantic Theater-ben. Számos televíziós feldolgozása közül az egyiket a BBC készítette 1981-ben, de 2011-ben is készült új adaptáció, 2018-ban Londonban pedig egy új rádiós változat került adásba. Az 1999-es filmes változata a Thessaloniki Film Festival legjobb film, legjobb rendezés és a legjobb kosztümterv díját is elnyerte. Az 1977-es New York-i színházi változat, amelyben Dunyása szerepét Meryl Streep játszotta, szintén a legjobb kosztüm díját nyerte el a Tony Awards-on. A darab ősbemutatója 1904. január 17-én volt a Moszkvai Művészeti Színházban, Konstantin Sztaniszlavszkij rendezésében. Csehov a darabot egy olyan vígjátéknak szánta, ami némi bohózati elemet is tartalmaz, de Sztaniszlavszkij a művet drámaként kezelte, ez nézeteltéréshez vezetett kettejük között, amely odáig fajult, hogy Sztaniszlavszkij felvetette a lehetőségét annak, hogy Csehov nem érti a saját művét, amit írt, ami (lássuk be) igencsak valószínűtlen. Sokkal valószínűbb, hogy Sztaniszlavszkij volt az, aki nem értette Csehovot. A nézeteltérés gyökere minden bizonnyal a mű kettős természetéből fakad, ez az ellentmondásos jelleg az, ami a későbbi feldolgozási kísérletek során is kihívást jelentett, illetve jelent a mai napig is a művészek számára. A történet Ranyevszkaja földbirtokosnő birtokán játszódik, amelyen a cseresznyéskert is található. A birtok sorsa családi adósság miatt bizonytalanná válik. Ha meg akarjuk válaszolni azt a kérdést, hogy valójában Csehov mit akart kifejezni ezzel a művel, akkor érdemes megvizsgálnunk a történet eredetének feltételezett valós eseményeit. Egyes források szerint az 1880-as, 1890-es években orosz újságok gyakran adtak hírt nemesi birtokok árveréséről, a Cseresznyéskert alapszituációjához hasonlót gyerekkorában maga Csehov is átélt, amikor kereskedő-apja eladósodott. A család barátja megígérte, hogy nem engedi a házukat elárverezni és kifizeti az adósságot, majd olcsón megvette a házat, és a fiatal Csehov továbbra is nála lakott még egy ideig. Arra, hogy a színművet a valóság ezen történései ihlették, bizonyíték ugyan nincsen, de valószínű, hisz Csehov színművei megírásakor gyakran valós eseményeket használt fel. Csehov és Sztaniszlavszkij vitája minden bizonnyal abból adódott, hogy amikor Csehov a Cseresznyéskert megírásába belefogott, akkor a házuk elvesztésének családi drámáján már rég túltette magát, és visszatekintve egyfajta öniróniával szemlélte saját magát és családja egykori reakcióit. Csehov műveiben gyakran foglalkozik az idő múlásának kérdéskörével. E műben ez főként az emlékek nosztalgikus felidézésében jelenik meg: L. Andrejevna: „Gyermekkorom, tisztaságom! Itt aludtam a gyerekszobában, kinéztem a kertre, a boldogság minden reggel együtt ébredt velem, és hajszálra ugyanilyen volt ez a kert, semmit se változott. (Nevet a boldogságtól) Minden, minden fehér! Drága, drága kertem.” A múlt tárgyi emlékeihez (helyekhez, ingatlanokhoz, tárgyakhoz) történő ragaszkodás összefüggésben lehet a változás miatti szorongással. Ez az, amikor a múlt emléktárgyairól az idő múlása jut eszünkbe, ami előrevetíti, hogy a jelennel is egyszer ez történik majd. Ez kapcsolódhat abbéli reményünkhöz, hogy a múltból hátramaradt dolgokhoz történő nosztalgikus ragaszkodással tehetünk valamit az idő múlása (és a dolgok megváltozása, elmúlása) ellen. De ez csak illúzió; a változás elkerülhetetlen. És bár ez így igaz, ebben a kérdésben a jövő lehetőségei gyakran vígaszt jelentenek: Ánya: "Új kertet ültetünk, szebbet, mint a régi volt, majd meglátod és megérted, és csendes, mindent átjáró öröm száll a szívedre, mint az esti napsugár, és újra mosolyogni fogsz." Mindazonáltal a darab népszerűségének titka nem valószínű, hogy a történet időhöz való viszonyával van összefüggésben. Ami sokkal valószínűbb, hogy a történet népszerűségéhez a férfi-női kapcsolatok ábrázolásának csehovi megközelítése mellett a gazdagok „nyomorúságának” realisztikus bemutatása is hozzájárul, ami szemben áll azokkal az általános emberi illúziókkal, mi szerint a gazdagság gondtalan életet eredményez. A közmondást, amely szerint „a pénz nem boldogít”, ma már kutatások is részben alátámasztani látszanak. Az anyagi helyzet javulása a kevésbé jómódúak esetén egy magasabb életszínvonal eléréséig ugyan képes az elégedettség érzés növelésére, viszont egy bizonyos szint felett történő gazdagodás nem jár együtt az elégedettség érzésének arányos növekedésével." (Erdélyi Károly) /in: https://mandadb.hu/cikk/1307808/Csehov_cseresznyeskertjeben/

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Schranz-Kunovits Edit: Az állomásfőnök (Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert – jelmezterv), vegyes technika; Románia – Erdély, Kolozsvár/Cluj-Napoca, Kolozsvári Állami Magyar Színház, 1973

Leírás

Schranz-Kunovits Edit (1922-1984) díszlet- és jelmeztervező művész A postamester című, vegyes technikával készített munkája azon jelmeztervgyűjtemény egy darabja, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház Dokumentációs Tára őrzött meg az utókor számára. A terv minden bizonnyal Anton Pavlovics Csehov Cseresznyéskert című zseniális drámájának színielőadásához készült, ami a Kolozsvári Állami Magyar Színházban került bemutatásra Szabó József rendezésében 1973. május 11-én. Jepihodov szerepét Köllő Béla színművész alakította. A színdarab teljes szereposztása a következő volt: Ranyevszkaja – Bisztrai Mária, Ánya – Széles Anna/Toszó Ilona, Várja – Krasznai Paula, Gajev – Horváth Béla, Lopahin – Vadász Zoltán, Trofimov – Héjja Sándor/Nagy Dezső, Piscsik – Bíró Levente, Sarlotta Ivanovna – Vitályos Ildikó, Jepihodov – Köllő Béla, Dunyása – Borbáth Júlia/Szalay Ilona, Firsz – Andrási Márton/Barkó György, Jása – Mihály Pál, Vándorlegény – Tamás Simon, Állomásfőnök – Kozma Lajos, Postamester – Toducz Gyula. A Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium Danube-AI programjának keretében a Magyar Nemzeti Levéltár műhelyében digitalizált anyagot az érdeklődők a MaNDA adatbázisban ingyenesen megtekinthetik, tanulmányozhatják, valamint annak metaadatait megismerhetik. "Schranz-Kunovits Edit (1922. október 30 – 1984. június 1.) a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik legjelentősebb díszlet- és jelmeztervezője Krajován született 1922. október 30-án. 1955-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben. Már az egyetemen elkezdett jelmezeket tervezni, és élete végéig ez maradt a legkedvesebb foglalkozása. 1966-1968-ig, majd 1974-től haláláig (1984. június 1-ig) a kolozsvári magyar színház díszlet- és jelmeztervezője volt. A színház dokumentációs tárában megtalálhatóak jelmezterveinek legszebb példányai. Rajzai egyenként is megkapóan gyönyörű műalkotások. Sajátos alkotói stílusa felismerhető minden ruhatervén, amelyek elkészítésekor a színmű jellegéhez igazodva, azt kihangsúlyozva, többnyire vegyes technikákat alkalmazott. Nemcsak a színre kerülő színmű kora és hangulata ‒ és nyilván a rendezői koncepció ‒ határozta meg az általa kiváló stílusérzékkel megtervezett kosztümöket, de a szereplő egyénisége, jelleme is. Ezen felül az egy-egy előadáshoz készített rajzai technikailag és látványban is egységesek: sokszor azonos kerettel, feljegyzésekkel, színvilággal teremtette meg az ugyanazon előadáshoz tartozó tervek egységességét. A száznál több előadáshoz készült tervei közül kiemelkednek a történelmi korokat idézők. A rendezők (is) bíztak a kiváló stílusérzékében. Ő készített jelmezterveket a Sütő-trilógia darabjaihoz, Molière, Schiller, Shakespeare, Lope de Vega, Pirandello, Csehov műveihez, de A peleskei nótáriushoz, az Özvegy és leányához, a Mi, Bethlen Gáborhoz, A nagyenyedi két fűzfához vagy A kőszívű ember fiaihoz is ‒ a sajtóvisszhang szerint kiválóan. Nyugdíjba vonulása után is folytatta a munkát. Hattyúdala a Harag György által rendezett Csongor és Tünde volt, melynek díszletei és jelmezei is őt dicsérik. 'Személye igényt és mércét jelentett. Jelenlétében szégyen volt a középszerűség apostolaként ágálni. Egyetemes kultúrája riasztotta a provincializmusba süllyedőket, s a színház eredendő hivatásáról megfeledkező kufárok csak lesütött szemmel állhattak meg előtte. Igaz ember és igazi művész volt.' ‒ írta róla Kötő József és Saszet Géza búcsúztatójában (Utunk, 1984. június 15)." (Salat Zakariás Erzsébet: SCHRANZ-KUNOVITS EDIT, DokTárlat 1., 2021. május 26. Online; https://www.huntheater.ro/esemenyek/110/schranz-kunovits-edit/) "Ha azt vizsgáljuk, mi lehet a Cseresznyéskert sikerének és népszerűségének titka, első körben érdemes áttekintenünk, mekkora sikere volt a múltban és van a jelenben is: mennyi adaptációja készült, hány országban és hányszor játszották már világszerte. Láthatjuk, hogy elképesztő népszerű darabról van szó; játszották Amerikától kezdve Európán és Afrikán át Japánig, csak Moszkvában a bemutatót követő közel 50 év során több mint 300 alkalommal játszották. A dramatikus jellegű változatok mellett vígjáték változata is készült, például 2005-ben Tom Donaghy feldolgozásában a New York-i Atlantic Theater-ben. Számos televíziós feldolgozása közül az egyiket a BBC készítette 1981-ben, de 2011-ben is készült új adaptáció, 2018-ban Londonban pedig egy új rádiós változat került adásba. Az 1999-es filmes változata a Thessaloniki Film Festival legjobb film, legjobb rendezés és a legjobb kosztümterv díját is elnyerte. Az 1977-es New York-i színházi változat, amelyben Dunyása szerepét Meryl Streep játszotta, szintén a legjobb kosztüm díját nyerte el a Tony Awards-on. A darab ősbemutatója 1904. január 17-én volt a Moszkvai Művészeti Színházban, Konstantin Sztaniszlavszkij rendezésében. Csehov a darabot egy olyan vígjátéknak szánta, ami némi bohózati elemet is tartalmaz, de Sztaniszlavszkij a művet drámaként kezelte, ez nézeteltéréshez vezetett kettejük között, amely odáig fajult, hogy Sztaniszlavszkij felvetette a lehetőségét annak, hogy Csehov nem érti a saját művét, amit írt, ami (lássuk be) igencsak valószínűtlen. Sokkal valószínűbb, hogy Sztaniszlavszkij volt az, aki nem értette Csehovot. A nézeteltérés gyökere minden bizonnyal a mű kettős természetéből fakad, ez az ellentmondásos jelleg az, ami a későbbi feldolgozási kísérletek során is kihívást jelentett, illetve jelent a mai napig is a művészek számára. A történet Ranyevszkaja földbirtokosnő birtokán játszódik, amelyen a cseresznyéskert is található. A birtok sorsa családi adósság miatt bizonytalanná válik. Ha meg akarjuk válaszolni azt a kérdést, hogy valójában Csehov mit akart kifejezni ezzel a művel, akkor érdemes megvizsgálnunk a történet eredetének feltételezett valós eseményeit. Egyes források szerint az 1880-as, 1890-es években orosz újságok gyakran adtak hírt nemesi birtokok árveréséről, a Cseresznyéskert alapszituációjához hasonlót gyerekkorában maga Csehov is átélt, amikor kereskedő-apja eladósodott. A család barátja megígérte, hogy nem engedi a házukat elárverezni és kifizeti az adósságot, majd olcsón megvette a házat, és a fiatal Csehov továbbra is nála lakott még egy ideig. Arra, hogy a színművet a valóság ezen történései ihlették, bizonyíték ugyan nincsen, de valószínű, hisz Csehov színművei megírásakor gyakran valós eseményeket használt fel. Csehov és Sztaniszlavszkij vitája minden bizonnyal abból adódott, hogy amikor Csehov a Cseresznyéskert megírásába belefogott, akkor a házuk elvesztésének családi drámáján már rég túltette magát, és visszatekintve egyfajta öniróniával szemlélte saját magát és családja egykori reakcióit. Csehov műveiben gyakran foglalkozik az idő múlásának kérdéskörével. E műben ez főként az emlékek nosztalgikus felidézésében jelenik meg: L. Andrejevna: „Gyermekkorom, tisztaságom! Itt aludtam a gyerekszobában, kinéztem a kertre, a boldogság minden reggel együtt ébredt velem, és hajszálra ugyanilyen volt ez a kert, semmit se változott. (Nevet a boldogságtól) Minden, minden fehér! Drága, drága kertem.” A múlt tárgyi emlékeihez (helyekhez, ingatlanokhoz, tárgyakhoz) történő ragaszkodás összefüggésben lehet a változás miatti szorongással. Ez az, amikor a múlt emléktárgyairól az idő múlása jut eszünkbe, ami előrevetíti, hogy a jelennel is egyszer ez történik majd. Ez kapcsolódhat abbéli reményünkhöz, hogy a múltból hátramaradt dolgokhoz történő nosztalgikus ragaszkodással tehetünk valamit az idő múlása (és a dolgok megváltozása, elmúlása) ellen. De ez csak illúzió; a változás elkerülhetetlen. És bár ez így igaz, ebben a kérdésben a jövő lehetőségei gyakran vígaszt jelentenek: Ánya: "Új kertet ültetünk, szebbet, mint a régi volt, majd meglátod és megérted, és csendes, mindent átjáró öröm száll a szívedre, mint az esti napsugár, és újra mosolyogni fogsz." Mindazonáltal a darab népszerűségének titka nem valószínű, hogy a történet időhöz való viszonyával van összefüggésben. Ami sokkal valószínűbb, hogy a történet népszerűségéhez a férfi-női kapcsolatok ábrázolásának csehovi megközelítése mellett a gazdagok „nyomorúságának” realisztikus bemutatása is hozzájárul, ami szemben áll azokkal az általános emberi illúziókkal, mi szerint a gazdagság gondtalan életet eredményez. A közmondást, amely szerint „a pénz nem boldogít”, ma már kutatások is részben alátámasztani látszanak. Az anyagi helyzet javulása a kevésbé jómódúak esetén egy magasabb életszínvonal eléréséig ugyan képes az elégedettség érzés növelésére, viszont egy bizonyos szint felett történő gazdagodás nem jár együtt az elégedettség érzésének arányos növekedésével." (Erdélyi Károly) /in: https://mandadb.hu/cikk/1307808/Csehov_cseresznyeskertjeben/

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció