A Kis Szent Teréznek és a világháborúban elesett hősöknek szentelt templom a magyar történelem egyik viharos időszakában, az elveszített világháborút és a trianoni országcsonkítást követő nagy gazdasági világválság közepette készült el.
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
„Andocs Árpád-kori település, amely már a tatárjárás előtt is fennállt. 1208-1290 között a Győr nemzetség Óvári-Kéméndi ágának voltak itt birtokai. Az 1332–1337-es pápai tizedjegyzék szerint akkor már plébánia működött a faluban.”
A Vojtina Bábszínház által színpadra állított "Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj" c. előadás fénykép válogatása a képeken láthatók az előadás bábjai illetve a bábszínészek.A mese egy epikai műfaj, melynek eredete a mítoszok, mondák és legendákon keresztül az írásbeliség előtti időkre nyúlik vissza. A különböző vallások is hatással voltak a mese kialakulására, amely gyakran a népi hiedelmekkel is keveredik. Éppen ezért a régi mesék még nem gyermekek számára szóltak, hanem inkább felnőtteknek. A mai értelemben vett mese már kifejezetten gyermekeknek szól (gyermekmese) és a végkifejlet legtöbbször pozitív, a jó és rossz szerepe élesen elkülönül.
A fonás a fonal készítésének művelete, amelynek során rövid és vékony szálakból (szaknyelven: elemi szálakból) – ezek párhuzamossá rendezésével és összesodrásával – összefüggő, hosszú, nagyjából hengeres szalagot képeznek további feldolgozás céljára. Tágabb értelemben fonáson mindazon technológiai műveletek összességét értjük, amelyek végső eredménye a rövid elemi szálakból képzett, meghatározott állandó vastagságú és szilárdságú, egyenletes, csomómentes tetszőleges hosszúságú fonal.