A hívóképen (első két felvétel) keményfából készült csigacsináló. A bordák hosszanti oldalán szimmetrikus hullámvonalas faragás, a nyél szintén faragott. A tábla hátlapjára két név van karcolva, oldalán 1890-es és 1892-es évszám. Sodrója későbbi készítésű. A tárgy a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének darabja. // A csigacsináló (csigacsináló tábla, csigacsináló borda, tésztacsináló) kiváltképp az Alföldön ünnepi étkezések, így a lakodalom húslevesébe főzött csigatészta megsodrására szolgáló kis kézi eszköz. A tésztasodrásra 8–12 cm hosszú, 6–10 cm széles, finoman bordázott felület szolgál. A meggyúrt és vékonyra elnyújtott levestészta szögletesre felvágott apró darabjait pálcikán sodorják e felületen, hogy ezáltal apró bordázott csigává váljanak. Erre a műveletre legegyszerűbben használható a szövőszékhez tartozó elnyűtt borda egy darabja, pálcika gyanánt pedig orsó. A csigacsinálónak azonban korán kialakultak fából faragott változatai is, köztük csipkézett, áttört szélű, hátlapján és peremén ékrovással, tulipán- és állatalakokkal díszített cifra változatai is. A legkorábbi évszámos cifra példány Debrecenből ismert 1782-ből. A díszes példányok feltehetően lányok, fiatalasszonyok számára készültek kedveskedésnek. A csigacsináló ajándékozásának szokása összefügg azzal, hogy a lakodalom előtti napon az Alföldön sokfelé „csigacsinálót” tartottak, amelyen a meghívott lányok, fiatalasszonyok közös munkával készítették el a vendéglátáshoz szükséges nagy mennyiségű csigát, csigacsinálóik pedig közszemlére kerültek. Valószínűleg a fából faragottak utánzataként készültek cserép csigacsinálók is zöld, barna vagy fehér ólommázzal leöntve. // A szerelmi ajándék legény leánynak, illetve leány legénynek adott ajándéka, amely az udvarlás idején a kapcsolat erősítését szolgálja, egyben dokumentuma a falu társadalma előtt a kapcsolat fennállásának. A legények ajándékai korábban elsősorban fontos használati tárgyak: mosósulyok és guzsaly, ezekből datált, szerelmi ajándéknak minősülő példány már a 19. sz. első feléből fennmaradt. Az adatok azt mutatják, hogy a 18–19. sz. folyamán egyre nőtt a szerelmi ajándékok száma és területenként különböző tárgyak társultak az eredetiek mellé, így a vetélő, csigacsináló, fonószék stb. túlnyomórészt díszített, gyakran feliratos, monogramos, nem egyszer datált darabok. Ezeknek a tárgyaknak kialakult rangsora volt, ami meghatározta az ajándékozás sorrendjét, ill. azt, hogy melyik az a tárgy, amelynek az elfogadása már elkötelezést jelent. / A díszítmények korábban valószínűleg nem hordoztak szimbolikus értelmet, ilyen legalábbis a korai, geometrikus jellegű díszítésben nem mutatható hitelesen ki, feltehetőleg ekkor a jelentést az adományozáshoz kapcsolódó cselekvés hordozta, és a tárgy díszített volta utalt a különleges szerelmi ajándék rendeltetésére. A paraszti adatközlők által is szerelmi szimbólumként értékelt díszítőelemek a növényi ornamentika körébe tartoznak, mint a szív, virágtő, páros madár. A feliratok rendszerint ajánlások, nevek, jókívánságok. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
A hívóképen csigacsináló tábla. Két végét egy-egy galambpár (páros galamb) díszíti, tetején és alján leveles motívumok láthatók. A tárgy a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének darabja. // A csigacsináló (csigacsináló tábla, csigacsináló borda, tésztacsináló) kiváltképp az Alföldön ünnepi étkezések, így a lakodalom húslevesébe főzött csigatészta megsodrására szolgáló kis kézi eszköz. A tésztasodrásra 8–12 cm hosszú, 6–10 cm széles, finoman bordázott felület szolgál. A meggyúrt és vékonyra elnyújtott levestészta szögletesre felvágott apró darabjait pálcikán sodorják e felületen, hogy ezáltal apró bordázott csigává váljanak. Erre a műveletre legegyszerűbben használható a szövőszékhez tartozó elnyűtt borda egy darabja, pálcika gyanánt pedig orsó. A csigacsinálónak azonban korán kialakultak fából faragott változatai is, köztük csipkézett, áttört szélű, hátlapján és peremén ékrovással, tulipán- és állatalakokkal díszített cifra változatai is. A legkorábbi évszámos cifra példány Debrecenből ismert 1782-ből. A díszes példányok feltehetően lányok, fiatalasszonyok számára készültek kedveskedésnek. A csigacsináló ajándékozásának szokása összefügg azzal, hogy a lakodalom előtti napon az Alföldön sokfelé „csigacsinálót” tartottak, amelyen a meghívott lányok, fiatalasszonyok közös munkával készítették el a vendéglátáshoz szükséges nagy mennyiségű csigát, csigacsinálóik pedig közszemlére kerültek. Valószínűleg a fából faragottak utánzataként készültek cserép csigacsinálók is zöld, barna vagy fehér ólommázzal leöntve. // A szerelmi ajándék legény leánynak, illetve leány legénynek adott ajándéka, amely az udvarlás idején a kapcsolat erősítését szolgálja, egyben dokumentuma a falu társadalma előtt a kapcsolat fennállásának. A legények ajándékai korábban elsősorban fontos használati tárgyak: mosósulyok és guzsaly, ezekből datált, szerelmi ajándéknak minősülő példány már a 19. sz. első feléből fennmaradt. Az adatok azt mutatják, hogy a 18–19. sz. folyamán egyre nőtt a szerelmi ajándékok száma és területenként különböző tárgyak társultak az eredetiek mellé, így a vetélő, csigacsináló, fonószék stb. túlnyomórészt díszített, gyakran feliratos, monogramos, nem egyszer datált darabok. Ezeknek a tárgyaknak kialakult rangsora volt, ami meghatározta az ajándékozás sorrendjét, ill. azt, hogy melyik az a tárgy, amelynek az elfogadása már elkötelezést jelent. / A díszítmények korábban valószínűleg nem hordoztak szimbolikus értelmet, ilyen legalábbis a korai, geometrikus jellegű díszítésben nem mutatható hitelesen ki, feltehetőleg ekkor a jelentést az adományozáshoz kapcsolódó cselekvés hordozta, és a tárgy díszített volta utalt a különleges szerelmi ajándék rendeltetésére. A paraszti adatközlők által is szerelmi szimbólumként értékelt díszítőelemek a növényi ornamentika körébe tartoznak, mint a szív, virágtő, páros madár. A feliratok rendszerint ajánlások, nevek, jókívánságok. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
A hívóképen csigacsináló tábla áttört díszítéssel. A tárgy a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének darabja. // A csigacsináló (csigacsináló tábla, csigacsináló borda, tésztacsináló) kiváltképp az Alföldön ünnepi étkezések, így a lakodalom húslevesébe főzött csigatészta megsodrására szolgáló kis kézi eszköz. A tésztasodrásra 8–12 cm hosszú, 6–10 cm széles, finoman bordázott felület szolgál. A meggyúrt és vékonyra elnyújtott levestészta szögletesre felvágott apró darabjait pálcikán sodorják e felületen, hogy ezáltal apró bordázott csigává váljanak. Erre a műveletre legegyszerűbben használható a szövőszékhez tartozó elnyűtt borda egy darabja, pálcika gyanánt pedig orsó. A csigacsinálónak azonban korán kialakultak fából faragott változatai is, köztük csipkézett, áttört szélű, hátlapján és peremén ékrovással, tulipán- és állatalakokkal díszített cifra változatai is. A legkorábbi évszámos cifra példány Debrecenből ismert 1782-ből. A díszes példányok feltehetően lányok, fiatalasszonyok számára készültek kedveskedésnek. A csigacsináló ajándékozásának szokása összefügg azzal, hogy a lakodalom előtti napon az Alföldön sokfelé „csigacsinálót” tartottak, amelyen a meghívott lányok, fiatalasszonyok közös munkával készítették el a vendéglátáshoz szükséges nagy mennyiségű csigát, csigacsinálóik pedig közszemlére kerültek. Valószínűleg a fából faragottak utánzataként készültek cserép csigacsinálók is zöld, barna vagy fehér ólommázzal leöntve. // A szerelmi ajándék legény leánynak, illetve leány legénynek adott ajándéka, amely az udvarlás idején a kapcsolat erősítését szolgálja, egyben dokumentuma a falu társadalma előtt a kapcsolat fennállásának. A legények ajándékai korábban elsősorban fontos használati tárgyak: mosósulyok és guzsaly, ezekből datált, szerelmi ajándéknak minősülő példány már a 19. sz. első feléből fennmaradt. Az adatok azt mutatják, hogy a 18–19. sz. folyamán egyre nőtt a szerelmi ajándékok száma és területenként különböző tárgyak társultak az eredetiek mellé, így a vetélő, csigacsináló, fonószék stb. túlnyomórészt díszített, gyakran feliratos, monogramos, nem egyszer datált darabok. Ezeknek a tárgyaknak kialakult rangsora volt, ami meghatározta az ajándékozás sorrendjét, ill. azt, hogy melyik az a tárgy, amelynek az elfogadása már elkötelezést jelent. / A díszítmények korábban valószínűleg nem hordoztak szimbolikus értelmet, ilyen legalábbis a korai, geometrikus jellegű díszítésben nem mutatható hitelesen ki, feltehetőleg ekkor a jelentést az adományozáshoz kapcsolódó cselekvés hordozta, és a tárgy díszített volta utalt a különleges szerelmi ajándék rendeltetésére. A paraszti adatközlők által is szerelmi szimbólumként értékelt díszítőelemek a növényi ornamentika körébe tartoznak, mint a szív, virágtő, páros madár. A feliratok rendszerint ajánlások, nevek, jókívánságok. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Domby Lajos festőművész Női portré (1968) című olajfestménye 2011-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található, jogtulajdonosa az intézmény. Domby Lajos festőművész 1943-ban született Kecskeméten. 1962 és 1967 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult grafikát és festészetet, ahol Fényi Géza volt a mestere. A diploma megszerzését követően egy ideig a fővárosban marad, majd 1971-ben Hódmezővásárra költözik, itt telepedik le. 1975-ben súlyos baleset éri, amely számára az alkotói életpálya végét jelenti. A tragikus eseményről és meghitt kapcsolatukról későbbi felesége, hűséges társa, Dombyné Szántó Melánia (1945-2016) festő- és grafikusművész, költő 2013-ban a következőképp nyilatkozott: „1975-ben az akkor még csak leendő férjem komoly agysérüléssel járó autóbalesetet szenvedett, édesanyja kérésére orvosi javaslatra cselekvőképességet kizáró gondokság alá helyezték. Hiába próbáltuk Pesten élő édesapjával felszabadíttatni, édesanyja akaratát a bíróságok jobban méltatták. Annyit értünk el, hogy a kizáró fokút korlátozó fokúra változtatták. Ekkor tudtunk összeházasodni, 1980-ban. Hiába próbáltunk ki különböző rehabilitációs módszereket, az én nagy tehetséggel magáldott férjem már nem érzett és érez belső késztetést a festéshez.” (in: http://montazsmagazin.hu/dombyne-szanto-melania-verseket-ir-grafikakat-keszit-fest/) Egyéni tárlattal elsőként 1972-ben a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban mutatkozott be. A legrangosabb csoportos kiállításon 1978-ban a budapesti MŰCSARNOKBAN vett részt. "Tájképeit és figurális kompozícióit stilizált formarend és sajátosan élénk színösszetétel jellemezte. Az alföldi festészet dekoratív-lírai irányú továbbfejlesztője. Főként a tájképei jelentősek." (Horváth János) „Domby Lajos festőművész már-már fanatikus elszántsággal igyekszik visszatérni az ősi archetipikus formákhoz, s az elemi színek világához. Képeinek letisztult szín- és formavilága munkáit a szakrális művészet felé közelíti. Nem akar – mivel feltétlen imperatívuszok által cselekszik – nem is tud senkire hasonlítani. Saját benső hangját követve megszállottan alkotja ökologikus műveit, mint egyetlen monumentális freskó vázlatait. Példaképei a leghíresebb ikon- és freskófestők, töretlen vágya, hogy egyszer majd nyomdokaikba léphessen. Képei vertikális sugárzású ősi harmóniát, csendet, békét sugároznak, a formák és a színek összhangzata finom és könnyed zeneiséggé szublimálódik. Nehéz a művészetét, az alkotásait bármelyik stílusirányzathoz láncolni. A Domby Lajos-féle mindenkori érzelmi és értelmi gondolati struktúra megtalálja az egyetlen és egyedi öntőformáját. Valamennyi festménye autonóm entitás, mégis azonnal felfedezhetők rajta: félreismerhetetlenül ’Domby’. Képeit ugyan a megszokottnál mélyebbre hangolja, s talán Van Gogh-hoz hasonlóképp ezzel is a formák szerves egységét őrzi. Nem didaktikus, nem rejtőzködő, nem expresszív, szürrealistának túl realista, realizmusát pedig kétségbe vonja már-már naivnak mondható egyszerűsége. Domby Lajos a festészet ősi forrásaihoz tért vissza. Képei ártatlanul tiszták és mentesek az izmusoktól és a túlhajszolt trópusoktól. Amikor a képeket szemléljük, visszatérünk az ősi tiszta forrásokhoz és ’in illo tempore’ a gyermeki ártatlansághoz.” (kobzosBBL)
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
A hívóképen csigacsináló tábla, két oldalán egy-egy áttört szívdíszítéssel. A tárgy a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének darabja. // A csigacsináló (csigacsináló tábla, csigacsináló borda, tésztacsináló) kiváltképp az Alföldön ünnepi étkezések, így a lakodalom húslevesébe főzött csigatészta megsodrására szolgáló kis kézi eszköz. A tésztasodrásra 8–12 cm hosszú, 6–10 cm széles, finoman bordázott felület szolgál. A meggyúrt és vékonyra elnyújtott levestészta szögletesre felvágott apró darabjait pálcikán sodorják e felületen, hogy ezáltal apró bordázott csigává váljanak. Erre a műveletre legegyszerűbben használható a szövőszékhez tartozó elnyűtt borda egy darabja, pálcika gyanánt pedig orsó. A csigacsinálónak azonban korán kialakultak fából faragott változatai is, köztük csipkézett, áttört szélű, hátlapján és peremén ékrovással, tulipán- és állatalakokkal díszített cifra változatai is. A legkorábbi évszámos cifra példány Debrecenből ismert 1782-ből. A díszes példányok feltehetően lányok, fiatalasszonyok számára készültek kedveskedésnek. A csigacsináló ajándékozásának szokása összefügg azzal, hogy a lakodalom előtti napon az Alföldön sokfelé „csigacsinálót” tartottak, amelyen a meghívott lányok, fiatalasszonyok közös munkával készítették el a vendéglátáshoz szükséges nagy mennyiségű csigát, csigacsinálóik pedig közszemlére kerültek. Valószínűleg a fából faragottak utánzataként készültek cserép csigacsinálók is zöld, barna vagy fehér ólommázzal leöntve. // A szerelmi ajándék legény leánynak, illetve leány legénynek adott ajándéka, amely az udvarlás idején a kapcsolat erősítését szolgálja, egyben dokumentuma a falu társadalma előtt a kapcsolat fennállásának. A legények ajándékai korábban elsősorban fontos használati tárgyak: mosósulyok és guzsaly, ezekből datált, szerelmi ajándéknak minősülő példány már a 19. sz. első feléből fennmaradt. Az adatok azt mutatják, hogy a 18–19. sz. folyamán egyre nőtt a szerelmi ajándékok száma és területenként különböző tárgyak társultak az eredetiek mellé, így a vetélő, csigacsináló, fonószék stb. túlnyomórészt díszített, gyakran feliratos, monogramos, nem egyszer datált darabok. Ezeknek a tárgyaknak kialakult rangsora volt, ami meghatározta az ajándékozás sorrendjét, ill. azt, hogy melyik az a tárgy, amelynek az elfogadása már elkötelezést jelent. / A díszítmények korábban valószínűleg nem hordoztak szimbolikus értelmet, ilyen legalábbis a korai, geometrikus jellegű díszítésben nem mutatható hitelesen ki, feltehetőleg ekkor a jelentést az adományozáshoz kapcsolódó cselekvés hordozta, és a tárgy díszített volta utalt a különleges szerelmi ajándék rendeltetésére. A paraszti adatközlők által is szerelmi szimbólumként értékelt díszítőelemek a növényi ornamentika körébe tartoznak, mint a szív, virágtő, páros madár. A feliratok rendszerint ajánlások, nevek, jókívánságok. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
