Takács Ferdinánd: Barlang-kép II. (Barlangfestmények sorozat, olajfestmény, 2001)
Leírás
Takács Ferdinánd festőművész Barlang-kép II. (2001) című olajfestményének jogtulajdonosa az alkotó. "Takács Ferdinánd Rezi községben született 1953-ban, gyerekkori eszmélése, majd későbbi élete is e tájhoz kötötte. 1981-óta él Cserszegtomajon. Itt községünkben alkotja realista, szürrealista, olykor absztrakt képeit. Takács Ferdinánd folyamatosan megújuló, változó festészeti világának egyik legizgalmasabb fejezetét a barlangász szenvedélyéhez kapcsolódó barlangfestményei képezik. Alkotó fantáziája és szürrealista látásmódja a csodálatos cseppkövekben és sziklatömbökben ember- és állatalakokat vél felfedezni. Agya folyamatosan dolgozik, tájképein, szimbolikus vagy realitáson túli alkotásain folyamatosan a megszokottól eltérőt keresi. Festői pályája mellett kiemelkedő a művészetszervező tevékenysége is. Takács Ferdinánd az örökké új utakat, megfogalmazásokat kereső, önmaga gondolataival viaskodó művész. Olyan alkotó, aki nagyon messze került Rezi, Cserszegtomaj ’szülöttem földjétől’, de aki mindig megmarad ennek a tájnak soha el nem eresztő gyönyörű rabságában. 1972 óta számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Képei magán- és közgyűjteményekben találhatók meg: Keszthelytől Budapestig, Zalaegerszegtől Hódmezővásárhelyig, Ausztriától Ausztráliáig, Hollandiától az USA-ig, Kárpátaljától Franciaországig számos helyen.” (Dr. Cséby Géza költő, műfordító, irodalomtörténész) "Takács örök kísérletező művész. Mindig új utat kezd, s nem nyugszik, amíg a maga elé tűzött feladatot megfelelő szinten meg nem oldja. Amikor egyes kérdéskörök adekvát vizuális felvázolásának módját kikísérletezte, tovább lép, új problémákra koncentrál.” (Dr. Kostyál László művészettörténész) "Stílusa a mai, rendkívül bonyolult világhoz hasonlatos: realizmus, szürrealizmus és szimbolizmus eszméi és megfogalmazásai szűrődnek át a művész tapasztalatain és kritikáján; ezekből vágyai és reményei beolvasztásával – egy ’tüntetően vidéki’ ember attitűdjével – építi fel azt a képi világot." (Dr. Korpás László barlangkutató, akadémikus)
Takács Ferdinánd: Barlang-kép I. (Barlangfestmények sorozat, olajfestmény, 2005-2015)
Leírás
Takács Ferdinánd festőművész Barlang-kép I. (2005-2015) című olajfestményének jogtulajdonosa az alkotó. "Takács Ferdinánd Rezi községben született 1953-ban, gyerekkori eszmélése, majd későbbi élete is e tájhoz kötötte. 1981-óta él Cserszegtomajon. Itt községünkben alkotja realista, szürrealista, olykor absztrakt képeit. Takács Ferdinánd folyamatosan megújuló, változó festészeti világának egyik legizgalmasabb fejezetét a barlangász szenvedélyéhez kapcsolódó barlangfestményei képezik. Alkotó fantáziája és szürrealista látásmódja a csodálatos cseppkövekben és sziklatömbökben ember- és állatalakokat vél felfedezni. Agya folyamatosan dolgozik, tájképein, szimbolikus vagy realitáson túli alkotásain folyamatosan a megszokottól eltérőt keresi. Festői pályája mellett kiemelkedő a művészetszervező tevékenysége is. Takács Ferdinánd az örökké új utakat, megfogalmazásokat kereső, önmaga gondolataival viaskodó művész. Olyan alkotó, aki nagyon messze került Rezi, Cserszegtomaj ’szülöttem földjétől’, de aki mindig megmarad ennek a tájnak soha el nem eresztő gyönyörű rabságában. 1972 óta számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Képei magán- és közgyűjteményekben találhatók meg: Keszthelytől Budapestig, Zalaegerszegtől Hódmezővásárhelyig, Ausztriától Ausztráliáig, Hollandiától az USA-ig, Kárpátaljától Franciaországig számos helyen.” (Dr. Cséby Géza költő, műfordító, irodalomtörténész) "Takács örök kísérletező művész. Mindig új utat kezd, s nem nyugszik, amíg a maga elé tűzött feladatot megfelelő szinten meg nem oldja. Amikor egyes kérdéskörök adekvát vizuális felvázolásának módját kikísérletezte, tovább lép, új problémákra koncentrál.” (Dr. Kostyál László művészettörténész) "Stílusa a mai, rendkívül bonyolult világhoz hasonlatos: realizmus, szürrealizmus és szimbolizmus eszméi és megfogalmazásai szűrődnek át a művész tapasztalatain és kritikáján; ezekből vágyai és reményei beolvasztásával – egy ’tüntetően vidéki’ ember attitűdjével – építi fel azt a képi világot." (Dr. Korpás László barlangkutató, akadémikus)
A hívóképen (első két felvétel) faragott csigacsináló áttört díszítéssel. Hátlapján „V J 1913” felirat. A tárgy a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének darabja. // A csigacsináló (csigacsináló tábla, csigacsináló borda, tésztacsináló) kiváltképp az Alföldön ünnepi étkezések, így a lakodalom húslevesébe főzött csigatészta megsodrására szolgáló kis kézi eszköz. A tésztasodrásra 8–12 cm hosszú, 6–10 cm széles, finoman bordázott felület szolgál. A meggyúrt és vékonyra elnyújtott levestészta szögletesre felvágott apró darabjait pálcikán sodorják e felületen, hogy ezáltal apró bordázott csigává váljanak. Erre a műveletre legegyszerűbben használható a szövőszékhez tartozó elnyűtt borda egy darabja, pálcika gyanánt pedig orsó. A csigacsinálónak azonban korán kialakultak fából faragott változatai is, köztük csipkézett, áttört szélű, hátlapján és peremén ékrovással, tulipán- és állatalakokkal díszített cifra változatai is. A legkorábbi évszámos cifra példány Debrecenből ismert 1782-ből. A díszes példányok feltehetően lányok, fiatalasszonyok számára készültek kedveskedésnek. A csigacsináló ajándékozásának szokása összefügg azzal, hogy a lakodalom előtti napon az Alföldön sokfelé „csigacsinálót” tartottak, amelyen a meghívott lányok, fiatalasszonyok közös munkával készítették el a vendéglátáshoz szükséges nagy mennyiségű csigát, csigacsinálóik pedig közszemlére kerültek. Valószínűleg a fából faragottak utánzataként készültek cserép csigacsinálók is zöld, barna vagy fehér ólommázzal leöntve. // A szerelmi ajándék legény leánynak, illetve leány legénynek adott ajándéka, amely az udvarlás idején a kapcsolat erősítését szolgálja, egyben dokumentuma a falu társadalma előtt a kapcsolat fennállásának. A legények ajándékai korábban elsősorban fontos használati tárgyak: mosósulyok és guzsaly, ezekből datált, szerelmi ajándéknak minősülő példány már a 19. sz. első feléből fennmaradt. Az adatok azt mutatják, hogy a 18–19. sz. folyamán egyre nőtt a szerelmi ajándékok száma és területenként különböző tárgyak társultak az eredetiek mellé, így a vetélő, csigacsináló, fonószék stb. túlnyomórészt díszített, gyakran feliratos, monogramos, nem egyszer datált darabok. Ezeknek a tárgyaknak kialakult rangsora volt, ami meghatározta az ajándékozás sorrendjét, ill. azt, hogy melyik az a tárgy, amelynek az elfogadása már elkötelezést jelent. / A díszítmények korábban valószínűleg nem hordoztak szimbolikus értelmet, ilyen legalábbis a korai, geometrikus jellegű díszítésben nem mutatható hitelesen ki, feltehetőleg ekkor a jelentést az adományozáshoz kapcsolódó cselekvés hordozta, és a tárgy díszített volta utalt a különleges szerelmi ajándék rendeltetésére. A paraszti adatközlők által is szerelmi szimbólumként értékelt díszítőelemek a növényi ornamentika körébe tartoznak, mint a szív, virágtő, páros madár. A feliratok rendszerint ajánlások, nevek, jókívánságok. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
A hívóképen faragott csigacsináló páros madarat mintázó áttört díszítéssel. A tárgy a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének darabja. // A csigacsináló (csigacsináló tábla, csigacsináló borda, tésztacsináló) kiváltképp az Alföldön ünnepi étkezések, így a lakodalom húslevesébe főzött csigatészta megsodrására szolgáló kis kézi eszköz. A tésztasodrásra 8–12 cm hosszú, 6–10 cm széles, finoman bordázott felület szolgál. A meggyúrt és vékonyra elnyújtott levestészta szögletesre felvágott apró darabjait pálcikán sodorják e felületen, hogy ezáltal apró bordázott csigává váljanak. Erre a műveletre legegyszerűbben használható a szövőszékhez tartozó elnyűtt borda egy darabja, pálcika gyanánt pedig orsó. A csigacsinálónak azonban korán kialakultak fából faragott változatai is, köztük csipkézett, áttört szélű, hátlapján és peremén ékrovással, tulipán- és állatalakokkal díszített cifra változatai is. A legkorábbi évszámos cifra példány Debrecenből ismert 1782-ből. A díszes példányok feltehetően lányok, fiatalasszonyok számára készültek kedveskedésnek. A csigacsináló ajándékozásának szokása összefügg azzal, hogy a lakodalom előtti napon az Alföldön sokfelé „csigacsinálót” tartottak, amelyen a meghívott lányok, fiatalasszonyok közös munkával készítették el a vendéglátáshoz szükséges nagy mennyiségű csigát, csigacsinálóik pedig közszemlére kerültek. Valószínűleg a fából faragottak utánzataként készültek cserép csigacsinálók is zöld, barna vagy fehér ólommázzal leöntve. // A szerelmi ajándék legény leánynak, illetve leány legénynek adott ajándéka, amely az udvarlás idején a kapcsolat erősítését szolgálja, egyben dokumentuma a falu társadalma előtt a kapcsolat fennállásának. A legények ajándékai korábban elsősorban fontos használati tárgyak: mosósulyok és guzsaly, ezekből datált, szerelmi ajándéknak minősülő példány már a 19. sz. első feléből fennmaradt. Az adatok azt mutatják, hogy a 18–19. sz. folyamán egyre nőtt a szerelmi ajándékok száma és területenként különböző tárgyak társultak az eredetiek mellé, így a vetélő, csigacsináló, fonószék stb. túlnyomórészt díszített, gyakran feliratos, monogramos, nem egyszer datált darabok. Ezeknek a tárgyaknak kialakult rangsora volt, ami meghatározta az ajándékozás sorrendjét, ill. azt, hogy melyik az a tárgy, amelynek az elfogadása már elkötelezést jelent. / A díszítmények korábban valószínűleg nem hordoztak szimbolikus értelmet, ilyen legalábbis a korai, geometrikus jellegű díszítésben nem mutatható hitelesen ki, feltehetőleg ekkor a jelentést az adományozáshoz kapcsolódó cselekvés hordozta, és a tárgy díszített volta utalt a különleges szerelmi ajándék rendeltetésére. A paraszti adatközlők által is szerelmi szimbólumként értékelt díszítőelemek a növényi ornamentika körébe tartoznak, mint a szív, virágtő, páros madár. A feliratok rendszerint ajánlások, nevek, jókívánságok. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Keményfából faragott, feje téglalap alakú, nyele legömbölyített. A hívóképen látható sulyok a keszthelyi Balatoni Múzeum néprajzi gyűjteményének része. // A mosósulyok (sulyok, mosólapicka) téglalap alakú vagy felfelé szélesedő, nyeles lapátszerű, rendszerint keményfából faragott eszköz, amellyel a kilúgozott vásznat folyóvízben, tóban a mosószékre fektetve sulykolják, csapkodják. A használatra készült mosósulykok legtöbbje egyszerű, díszítés nélküli, de készültek díszítettek is. Ezek közül elsősorban a kalotaszegi mosósulykok említésre méltók. Vésett, mértanias díszítményeikkel, rozettáikkal, tulipánjaikkal, stilizált leveleikkel tűnnek ki. A felföldi és a dunántúli mosósulykokon a vésett virágdísz az uralkodó. A dél-dunántúli mosósulykok egyikének-másikának vésett díszítményeit festékkel vagy több színű spanyolviasszal is színezték. Készítésükkel a molnárok, a bognárok, a falusi faragók, a pásztorok foglalkoztak. A díszített mosósulykok leginkább ajándékba készültek a szerető, a jegyes vagy a fiatal feleség részére, s ezekre gyakran a megajándékozott nevét, az ajándékozás évét is rávésték. A mosósulyok egykor általánosan használt egyszerű ütőszerszám volt, hengeres, nyeles, bunkós végű formában (lentörő sulyok). Ebből alakult ki a ruhamosásra alkalmasabb táblás forma. Első hazai említése Szalárdi János Siralmas magyar Krónikájában (1662) olvasható: „Asszonynépek a folyóvizen ruhájokat mosván, sulykolván…” A legrégebbről fennmaradt datált példány 1806-ból való, a Székelyföldről. / A szennyes kitisztálása a patakon fáradságos munka volt. A mosópadot/mosószéket úgy helyezték a patakba, hogy a pad síkja a patak vizével hegyes szöget zárjon be. A mosó nő a pad magasabbik végénél állt, mellette egy dézsában a kitisztálni való ruhanemű volt, egy másikba a tiszta ruha került. A kitisztálás a szennyes beáztatásával kezdődött, majd a patak vizében beáztatott ruhát a mosópadra tették, és miközben bal kézzel lassan forgatták, jobb kézzel a sulykolófa segítségével a lúgos vizet kiverték a ruhából, kitisztálták. A műveletet többször megismételték, míg a vizet teljesen kisulykolták a ruhaneműből. // A szerelmi ajándék legény leánynak, illetve leány legénynek adott ajándéka, amely az udvarlás idején a kapcsolat erősítését szolgálja, egyben dokumentuma a falu társadalma előtt a kapcsolat fennállásának. A legények ajándékai korábban elsősorban fontos használati tárgyak: mosósulyok és guzsaly, ezekből datált, szerelmi ajándéknak minősülő példány már a 19. sz. első feléből fennmaradt. Az adatok azt mutatják, hogy a 18–19. sz. folyamán egyre nőtt a szerelmi ajándékok száma és területenként különböző tárgyak társultak az eredetiek mellé, így a vetélő, csigacsináló, fonószék stb. túlnyomórészt díszített, gyakran feliratos, monogramos, nem egyszer datált darabok. Ezeknek a tárgyaknak kialakult rangsora volt, ami meghatározta az ajándékozás sorrendjét, ill. azt, hogy melyik az a tárgy, amelynek az elfogadása már elkötelezést jelent. / A díszítmények korábban valószínűleg nem hordoztak szimbolikus értelmet, ilyen legalábbis a korai, geometrikus jellegű díszítésben nem mutatható hitelesen ki, feltehetőleg ekkor a jelentést az adományozáshoz kapcsolódó cselekvés hordozta, és a tárgy díszített volta utalt a különleges szerelmi ajándék rendeltetésére. A paraszti adatközlők által is szerelmi szimbólumként értékelt díszítőelemek a növényi ornamentika körébe tartoznak, mint a szív, virágtő, páros madár. A feliratok rendszerint ajánlások, nevek, jókívánságok. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
