Általános

Cím

Ládák

Leírás

A hívóképen vésett, geometrikus mintákkal, stilizált emberábrázolással díszített ácsolt láda. A tárgy a szolnoki Damjanich János Múzeum gyűjteményének darabja. // A láda a legrégebbi tárolóbútor, melynek korábban elterjedt típusa a hasított deszkákból készült, vésett, geometrikus mintákkal díszített ácsolt láda (szökröny, szuszék). Vízszintes deszkáit négy sarokpillér fogja össze; fedele gyakran háztető alakú vagy domború, és a hátsó ládafalból kinyúló facsapon forog. Ebben vitte a menyasszony a kelengyéjét a férje házához, és a későbbiekben is az ő tulajdona maradt. Ruhaneműt tartottak benne a tisztaszobában. Amikor a XIX. század folyamán átvette szerepét az asztalosmester által készített kisebb méretű, évszámmal ellátott festett láda (menyasszonyi láda, tulipános láda), az ácsolt láda a kamrába került, ahol gabona és liszt tárolására használták. / A virágozással (olykor véséssel, faragással is) díszített tulipános láda ládafiókot imitáló rátétet („álfiók”), illetve aljára egy, esetleg két fiókot is kaphatott. Jellegzetessége még a többnyire baloldalt elhelyezett kis fedeles rekesz, a ládafia.

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Ládák

Leírás

A hívóképen vésett, geometrikus mintákkal, stilizált emberábrázolással díszített ácsolt láda 1860-ból. A tárgy a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének darabja. // A láda a legrégebbi tárolóbútor, melynek korábban elterjedt típusa a hasított deszkákból készült, vésett, geometrikus mintákkal díszített ácsolt láda (szökröny, szuszék). Vízszintes deszkáit négy sarokpillér fogja össze; fedele gyakran háztető alakú vagy domború, és a hátsó ládafalból kinyúló facsapon forog. Ebben vitte a menyasszony a kelengyéjét a férje házához, és a későbbiekben is az ő tulajdona maradt. Ruhaneműt tartottak benne a tisztaszobában. Amikor a XIX. század folyamán átvette szerepét az asztalosmester által készített kisebb méretű, évszámmal ellátott festett láda (menyasszonyi láda, tulipános láda), az ácsolt láda a kamrába került, ahol gabona és liszt tárolására használták. / A virágozással (olykor véséssel, faragással is) díszített tulipános láda ládafiókot imitáló rátétet („álfiók”), illetve aljára egy, esetleg két fiókot is kaphatott. Jellegzetessége még a többnyire baloldalt elhelyezett kis fedeles rekesz, a ládafia.

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Ládák

Leírás

Keményfából készült, fehér, fekete, zöld színnel kitöltött, vésett geometrikus mintával díszített ácsolt láda. / A láda a legrégebbi tárolóbútor, melynek korábban elterjedt típusa a hasított deszkákból készült, vésett, geometrikus mintákkal díszített ácsolt láda (szökröny, szuszék). Vízszintes deszkáit négy sarokpillér fogja össze; fedele gyakran háztető alakú vagy domború, és a hátsó ládafalból kinyúló facsapon forog. Ebben vitte a menyasszony a kelengyéjét a férje házához, és a későbbiekben is az ő tulajdona maradt. Ruhaneműt tartottak benne a tisztaszobában. Amikor a XIX. század folyamán átvette szerepét az asztalosmester által készített kisebb méretű, évszámmal ellátott festett láda (menyasszonyi láda, tulipános láda), az ácsolt láda a kamrába került, ahol gabona és liszt tárolására használták. / A virágozással (olykor véséssel, faragással is) díszített tulipános láda ládafiókot imitáló rátétet („álfiók”), illetve aljára egy, esetleg két fiókot is kaphatott. Jellegzetessége még a többnyire baloldalt elhelyezett kis fedeles rekesz, a ládafia.

Kompetencia

Műveltségi terület

Természettudományos és technikai kompetencia

Általános

Cím

Kertész Sándor: Régiségbolt (monotípia, 1969)

Leírás

Kertész Sándor festő- és grafikusművész Régiségbolt (1969) című monotípiája 1996-tól a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. „Kertész Sándor festőművész (Kaposvár, 1940. október 29.) 1980-tól a Művészeti Alap, 1988-tól a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja. A szegedi Tanárképző Főiskola elvégzése után Mezőcsokonyára kerül. A 60-as évek végén kiindulópontként a dekoratív felületekre épülő szürreális nonfiguráció szolgált számára Martyn Ferenc közvetítésében. 1975-től szűkebb lakóhelye, a falu szellemi világa fogalmazódik meg képein. A mindennapi paraszti életet körülvevő tárgyakról, a falusi udvar tartozékait jelentő ócska használati eszközökről készült rajzaiban nem az értékmegőrzés gesztusával, hanem a hagyományos világkép fokozatos kiürülésével, a szétesés állapotával szembesít. 80-as évek elejétől keltezhető festményeinek is e szociológiai kiindulópontú, karikatúraszerű viszony a meghatározója. Szürreális jelenetei üresen hagyott felületek, szétszóródó tárgyak között játszódnak. Groteszk kiemelések, torzítások, miniatürizált méretek jellemzik e kompozíciókat. A groteszk iránti érzék legtömörebben kis méretű tusrajzokban jut érvényre. Kertész munkásságában a 80-as évek második felében az aktív szituációkat egy befelé fordultabb viszony váltja fel: a személyes vonatkozású lelkiélet foglalkoztatja a szerelem és különösen a nemiség életben betöltött szerepe kapcsán.” (in: Géger Melinda: Képzőművészeti élet Somogyban 1945-1990., Kaposvár, 1998, 100. p.) „Kertész Sándorra áttételesen hatott ugyan a Szabados János, Honthy Márta, Bors István és Weeber Klára műveiben programszerűen megfogalmazott folklorisztikus igény, alapvető inspirációként azonban korábbi szűkebb lakóhelye, Mezőcsokonya szolgált számára. A környezet apró hordalékvilága után a 80-as évekre egy sajátos, karikatúraszerű viszony lesz képeinek fő atmoszferikus meghatározója, amikor már nem az értékmegőrzés, hanem a hagyományos világkép fokozatos kiürülésének állapotával szembesít.” (Dr. Géger Melinda, Pannon Tükör, 1997/3) “Jelenetei – különösen az utóbbi években – egyre szélesebb pusztákon, egyre üresebben hagyott felületek között játszódnak, szétszóródó tárgyak között. E töredékes elemek és a köztük- körülöttük virtuskodó kis ’angyalkák’ különös ellentéte az irrealitás érzését fokozza a nézőben. A tárgyakat, akárcsak az emberi alakokat, gyakran elhasznált vaspántok, kapcsok, szétfeslő varrások tartják össze. Lazán tákolt és ugyanakkor széthulló szerkezetekből, pót-/végtagokból áll világunk, életünk és néha magunk is. – vallja a festő. Szárnyaink nyomorúságos toldalékok, kisszerű elrugaszkodásaink kilátástalanok, önmagunkra utaltságunk végzetes. Az ember ágaskodó kimozdulásai hiába biztatóak, összecsatolt tartozékai miatt csupán esendő, nehézkes figura. Az érvényesülés szárnyai csak varrottak, a kiröppenés, elszakadás nehéz.” (Dr. Géger Melinda, Új Művészet, 1990/1.) “Alkotásaiban az emberi alakok és az állatfigurák levetvén hétköznapi arcukat, lélektanilag provokatív és finoman ironikus viselkedésformákat öltenek. A mondanivalót éles és finoman ívelő nonfiguratív ecsetvonás teremti meg izzó fesztelenséggel, határozottan és lényegre törően. A megelevenített állatfigurák a polgári erkölcs tudatosan felmagasztalt kontrasztjait vöröslő fényben juttatják kifejezésre. Kertész Sándor disztributív tértechnikát alkalmaz, amely többnyire egy figurát feltételez, s ez egyben a kép támpillére is. Majd a háttérben mintegy támaszként, alig tapinthatóan felsejlik a mű lényege. A mondanivaló, kinyilatkoztatásként jelenik meg karakteres, pontos nonfiguratív vonásokkal, izzó tömörséggel, s a kép ezen igazi magja féken tartja az akadályokat és a konfliktusokat, amelyekbe az élő teremtmények ütköznek. A művész a figuratív és a nonfiguratív ábrázolás között egyensúlyoz, miközben bizonyos érdeklődést mutat az informális költészettan iránt; a szardonikus, északi ihletésű figurák ábrázolásában mértéktartó, szürrealista biomorfizmusra törekszik. Gazdag kulturális örökséget hordozó művei olyan üzeneteket közvetítenek, amelyeket az élet labirintusában véget nem érő játék vezérfonala köt össze.” (Dr. Francesca Romana Rossi, Olaszország, Udine, kiállításmegnyitó /szövegrészlet/, 1989) “Elnyomjuk, vagy hagyjuk felszínre törni: az élet zenitje körül, mint egy hirtelen támadt fuvallat hozta, ki tudja honnan idelebbenő illatfoszlány, egyre gyakrabban sejlenek fel azok az édes-bús fájdalmas érzések, amelyek megfogalmazásával már oly sokan megkínlódtak. Proust több, mint ezer oldalon kísérelte meg, hogy az Eltűnt idő nyomába eredjen, s Gulácsyt is fogva tartotta az Elhangzott dal régi fényről, szerelemről. Egy lebbenő függöny…egy elsuhanó madár…egy ablakosztás jelzése…egy nyári nap melege…kinek-kinek saját emléke. Igen, ez a ’több vonulatú gondolatiság’ a Kertész alkotások lényege. Csak az övé, egyedi, egyéni és utánozhatatlan.” (Horváth János Milán, METESZ Székház, Kaposvár, kiállításmegnyitó /szövegrészlet/, 2011)

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Martyn Ferenc: Juhász, kutyák, vihar (eredeti mű: olajfestmény /1954/ – perzentált mű: színes képeslap /1980-as évek/)

Leírás

Martyn Ferenc festő- és grafikusművész Juhász, kutyák, vihar (1954) című absztrakt (nonfiguratív - konstruktivista - szürrealista) olajfestményét az 1980-as években e műről készült egyik színes képeslapon prezentáljuk, melyet 1983-tól a pécsi Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Csorba Győző Könyvtára Helyismereti Osztályának Fotótárában őriznek. Martyn Ferenc (Kaposvár, 1899. június 10. – Pécs, 1986. április 10.): festő, grafikus, kerámikus, Munkácsy-díjas (1962), érdemes (1970) és kiváló művész (1978), Kossuth-díjas (1973). Rokona, Rippl-Rónai József házában eltöltött ifjú- és gyermekkora során ismerkedett meg először a francia szürrealizmussal, majd a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Vaszary János és Réti István mellett folytatott tanulmányokat. 1926-40 között Párizsban élt, kapcsolatba került a legújabb festészeti irányzatokkal, Chirico metafizikus szürrealizmusával, s 1933-ban csatlakozott az Abstraction-Création művészcsoporthoz. Részt vett kiállításaikon, szinte valamennyi európai országban megfordult. Magyarországon a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) csoport tagjává választotta, s 1929-ben az ő meghívásukra mutatkozott be a Tamás Galériában. 1939-re kialakult festői világa, amelynek alapja a síkban megoldott tér és mozgás, s a valóság elemeinek elvont, szublimált megjelenítése. Mindehhez a színek tisztasága, rendje és egymással kölcsönhatásban érvényesülő harmóniája járult. 1940-ben hazatért, s 1945-ben véglegesen Pécsett telepedett le. 1945 után egyik megalapítója volt a Galéria a Négy Világtájhoz nevű kiállítóhelyiség köré csoportosuló Elvont Művészek Csoportjának. Az 1940-es években európai iskolázottságú festményei mellett a modern magyar szobrászat első kísérleteit hozta létre, s átütő erejű grafikai sorozatát, A fasizmus szörnyetegeit. A háborút követően a nonfiguratív irányzatok egyik legfontosabb hazai képviselője és kiteljesítője volt. Művészetét a látvány és az emlék geometrikus, absztrakt formákban való megragadása jellemzi az élmény, a látottak erejének visszaadásával. Dinamizmus és a tiszta színek harsány harmóniája uralja képeit. Több irodalmi műhöz készített illusztrációt, illetve az írói gondolatot kísérő rajzot. Ezeken nem csupán egy-egy epizódot jelenít meg, hanem hiteles érzékletességgel láttatja a szereplőket is. Életművében az absztrakció és a valóságlátás nem szakad el egymástól. Természeti, tárgyi, emberi hivatkozások vannak jelen a képek rejtett világában. Egyrészről a szabadságvágy különböző szimbólumai, másrészről a magyar folklór és az antik mitológia elemei figyelhetők meg a rajzokon és festményeken. A pontos megfigyelésen alapuló ábrázolástól a konstruktív koncepciókon át a geometrikus és spontán absztrakciókig, a látvány, emlék, belső lényeg megragadásának minden rétegében otthonos - mind a festészet mind a rajzművészetet tekintve. Színvilága, formanyelve sokban merít a zenéből és napi kultúra rekvizitumaiból. A zene hangjait vonalakban és színekben élte át, számára a zene ritmust és harmóniát jelentett. Számos irodalmi remekmű kiváló illusztrátora. Plasztikával, kerámiával is foglalkozott. Martyn Ferenc polihisztor művész: korának teljességét igyekszik felfogni és kifejezni, a magyar avantgárd és absztrakt művészet emblematikus alakja.

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció