2866 - 2870 találat a 13530 közül.

Gonda Zoltán: Megfeszítve

Oktatás

Általános

Cím
Gonda Zoltán: Megfeszítve (olajfestmény, 2000-2005)
Leírás
Gonda Zoltán festő- és grafikusművész Megfeszítve (2000-2005) című olajfestményét a 2013-as esztendőben az alkotó 70. születésnapja tiszteletére rendezett, a grandiózus életművet gazdag képanyaggal prezentáló jubileumi kiállításon tekinthették meg a látogatók a debreceni Kölcsey Központ Bényi Árpád Termében. Gonda Zoltán képzőművész 1943-ban született Nyíregyházán. A négy gyermekes szegény családban szerzett ötvenes évekbeli élmények gondolkodásának alappilléreivé váltak. 1966-ban Debrecenben, majd 1973-ban Budapesten szerzett bölcsészdiplomát. A debreceni Képzőművészeti Körben végezte művészeti tanulmányait, ahol Félegyházi László, Menyhárt József és Bíró Lajos voltak a mesterei. Évekig Balassagyarmaton működött, számos európai, afrikai, ázsiai országban járt tanulmányúton. 1965-től rendszeresen szerepel csoportos és egyéni kiállításokon. Két évtizeden át csak grafikával foglalkozott, s hosszú csend után 1995-től kezdett el újra rendszeresen festeni: azóta több országos és külföldi kiállításon mutatkozott be festményeivel. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének, a Szolnoki Tisza Művésztelep alapító tagja. Szabadúszó alkotó, számos tipográfiai-művészeti munkát jegyez. „Hiszem, hogy aki új világot szeretne teremteni saját eszközeivel, hasznára lehet az emberiségnek – vallja Gonda Zoltán. S ebben a rövidke mondatban benne foglaltatik az alkotó ember vágya, de célkitűzése is. Ebben a hitben körvonalazza sajátos festői, grafikai arcélét, teremt újszerű látványvilágot, óhajt egy aprócska téglával hozzájárulni a nagy egészhez, az emberiség boldogulásához. Mert mit is csinál valójában Gonda Zoltán a művész és az ember? A két fogalmat akár ketté is választhatnám, az életmű érdekében ezt néha kénytelenek vagyunk megtenni. Esetünkben azonban – érzésem szerint – a művész úgy alkot, ahogyan világnézete, erkölcsi normái diktálják. Egyszóval önmagát adja mindabban, amit vizuálisan megfogalmaz. Művészként feldolgozza, absztrahálja, a gondolati szférába menekíti, majd sajátos eszközeivel összegzi és vizualizálja a látottakat. Mert Gonda Zoltán nem ábrázol, hanem érzelmei és tudatalattija erőteljes hömpölygésének engedelmeskedve, egyfajta állandó, nemes transzban alkot. 21. századi modern sámánként, az őselemek, föld, víz, levegő, s nem utolsósorban a tűz ihletésében, dinamikus ecsetvonásokkal ’pergeti meg’ sámándobként használatos festővásznát, új világot teremtve és újrateremtve. A pillanatnyi látvány csak ürügy számára: elindítja azt az érzelmektől fűtött gondolatsort, amely valóságfoszlányokba burkolt szín-foltokban vagy autonóm szín-játékokban ölt testet. Spontánul áradó, széles ívben hömpölygő szín-folyama valósággal feleselni látszik a gondosan megmunkált felületekkel. De nem ez az egyetlen, látszólagos ellentmondás Gonda alkotói módszerében. A művész gyakorta részleteire bontja a világot a szó átvitt, de legszorosabb értelmében is, elkészíti ennek a spontán, analizáló tevékenységnek a művészi térképét, hogy aztán az önállóan is értelmezhető mozaikkockákat egyetlen, nagyvonalú gesztussal átfogó kompozícióvá alakítsa. Erőteljesen emberközpontú festészet ez, még akkor is, ha az ember, vagy alkotásain keresztül keze nyoma konkrétan nem mindig fedezhető fel a munkákon. Alkotójuk emberszeretete, kifejezett kommunikációs vágya viszont minden esetben átsüt a festményeken, grafikákon.” (Németh Júlia művészeti író)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció
„Van Isten? Nincs Isten? – Abban, ami független a tértől, időtől és minden káprázattól: a Van és Nincs ugyanaz. Van öröklétem? Nincs öröklétem? – Túl a téren, időn és minden káprázaton: a lét és a nem-lét ugyanaz.” (Weöres Sándor)
„Van Isten? Nincs Isten? – Abban, ami független a tértől, időtől és minden káprázattól: a Van és Nincs ugyanaz. Van öröklétem? Nincs öröklétem? – Túl a téren, időn és minden káprázaton: a lét és a nem-lét ugyanaz.” (Weöres Sándor)

Szabados János: Mutatványosok

Oktatás

Általános

Cím
Szabados János: Mutatványosok (akrilfestmény, 1981)
Leírás
Szabados János festőművész Mutatványosok (1981) című akrilfestménye a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. A Kaposváron 1937-ben született Munkácsy-díjas kiváló művész a következőképpen summázza életpályáját: „A város, ahol születtem, hét domb karéjában épült, a Kapos mentén. Közülük kettőt hegynek nevezünk ma is: Kecel-hegy és Róma-hegy. Rippl-Rónai révén a Róma-hegy vált ismertebbé, bár nekem, gyermekkori élményeim alapján, a Kecel – mostanra zsúfolásig beépítve is – kedvesebb. A tüskevári malomtól és strandtól jól látszott elnyúló vonulata, jelezve a város egyik akkori határát. Korai rajzaimon, vízfestményeimen ez a vidék jelent meg először. Elsőszülöttként nagy családban nevelkedtem, hatan voltunk testvérek. Apám címfestőmester volt, műhelyében kezdtem rajzolgatni. Ott ismertem meg a festőmesterség eszközeit, anyagait. Elég korán belenőttem az önálló munkába is, üzletportálok kiegészítő figurális díszítőtábláit, plakátokat, mozifilmeket ajánló, enyves festékkel vászonponyvára festett nagyméretű reklámokat, a kötelező ünnepekhez megrendelt sok négyzetméternyi portrét és munkafázisokat megjelenítő tablókat készítettem. Az így szerzett tapasztalatok később is segítettek az éppen adódó feladatokban. Jártam persze művészeti szabadiskolába is, készülvén a főiskolai felvételire. Tanulmányaimat 1957-ben kezdtem a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol mestereim Z. Gács György és Miháltz Pál festőművészek voltak, de találkozhattam ott Borsos Miklóssal és Rákóci Zoltánnal is, akiknek hitelessége és emberi, szakmai tartása sokunk számára jelent mintát. A diplomamunkáig tartó jó évek után, 1962-ben szülővárosomban kezdtem önállóan dolgozni. Ez idő tájt a Dunántúl városaiban letelepedő fiatal alkotókkal alakuló kapcsolataim szakmai biztatást és biztonságot is adtak. Ez a ki nem mondott, de bizonyosságot jelentő szellemi törekvéseinket is összetartó kapcsolat máig érvényesnek mondható. 1963-ban megnősültem, feleségem Weeber Klára szobrász. Két gyermekünk született: János (1967) és Anna (1977). Mindketten mesterségeinkhez hasonló pályát választottak, a Magyar Iparművészeti Egyetemet végezték el. A műterem, ahol több mint harminc éve dolgozunk, ugyancsak benépesült munkáinkkal, eszközeinkkel, szerszámainkkal, anyagokkal és látszólag haszontalan tárgyakkal, azonban még mindig van ott helye az újabb elképzeléseknek, ötleteknek. A hetvenes években pályázatokon elnyert nagyméretű mozaikok kartonjainak hatása és a kivitelezés folyamata lényeges változást hozott festői gondolkodásomban, új léptéket kerestem. A korábbi zártabb képi világ motívumait, felületmegoldásait a képtérben megnyíló terek szabadon kezelt közegébe helyeztem, így a gesztusok véletlenszerűségét kibontva vagy elfedve, nagyobb szerepet kapott a rajz is. Ez a színekből szabadon kibontakozó világ a nyolcvanas évek közepéig foglalkoztatott. Akkor úgy éreztem, váltanom kell, hiszen az elkészült sok kép között ismétlődéseket találtam, meg időnként feltűnő, számomra árulkodó rutinszerű unalmasságot is. Azóta készült munkáim főszereplői a figurák. Az a jelenség érintett meg, figyelmeztetően, melyet környezetemben meg a világban is tapasztalhattam: a különállás, a zárkózottság, az egyedi sérthetetlenség. Témáim persze nem a magam sorsára utalnak, hiszen elégedettnek mondhatom magam. Olyan családom van, mely érzelmi, és szellemi biztonságot áraszt, újabb, bizakodást árasztó képek készítésére ösztönöz…” (forrás: http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_10/021.htm)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
„A modern ember ’magánmitológiái’… már nem emelkednek a mítoszok ontológiai rangjára. Ennek éppen az az oka, hogy ezeket nem az egész ember éli meg, s ezért ezek nem alakítanak át példaszerű helyzetté valamilyen magánhelyzetet.” (Mircea Eliade)
„A modern ember ’magánmitológiái’… már nem emelkednek a mítoszok ontológiai rangjára. Ennek éppen az az oka, hogy ezeket nem az egész ember éli meg, s ezért ezek nem alakítanak át példaszerű helyzetté valamilyen magánhelyzetet.” (Mircea Eliade)

Bazalt

Oktatás

Általános

Cím
Kőzetek
Leírás
A hívóképen bazalt (fosszília). A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményének darabja.

Kompetencia

Műveltségi terület
Természettudományos és technikai kompetencia

Mészkő

Oktatás

Általános

Cím
Kőzetek
Leírás
A hívóképen mészkő (fosszília). A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményének darabja.

Kompetencia

Műveltségi terület
Természettudományos és technikai kompetencia

Mészkő

Oktatás

Általános

Cím
Kőzetek
Leírás
A hívóképen mészkő (fosszília). A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményének darabja.

Kompetencia

Műveltségi terület
Természettudományos és technikai kompetencia

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.