„Jelenkori karnevál, szoros kötődéssel a középkori világképhez, emberképhez, az élet teljességének megélési igényével, vagyis egyszerre jelenítve meg a fenségest és a nevetségest,… a halálosan komolyat és a halálosan komolytalant.” (S. Nagy Katalin)

„A tépett, hulló szárnyak érzékeltetésén túl a bemocskolt glória felmutatásával döbbent ránk a festő. A tompa, beteges, lázpettyes arcban a riadt, karikás szem; háború, özvegység, hasztalan küzdelmek látásától rémülten tágranyíló.” (S. Nagy Katalin)

„Burjánzó ornamentika ragyogó színei közt hét kis kalligrafikus figura. A mesélőkedvű festő pompás kedvében alkotta ezt a tökéletes forma- és színritmikájú képet; pingáló asszonyok kezére ismerünk, szőttesek alkotóinak tapasztalatait örökítette meg.”(SNK)

„Nem tűnik csodának, hogy a szekér az ablak fölé kerül, a felénk áradó öröm, őszinteség és meggyőződés tanúsítja a megfogalmazási mód szükségszerűségét. Kételkedés nélkül éljük át költészetének szimbolikáját.” (S. Nagy Katalin)

„A festő kezébe vette egy ismeretlen mester alkotását és magára ismert benne. A transzponálás során már telítette saját emlékeivel, érzelmeivel, gondolataival. De míves igényű kezében az ecset már az eredetitől… eltérőt hozott létre.” (S. Nagy Katalin)