Általános

Cím

Gonda Zoltán: Fekete angyal (akrilfestmény, 2008)

Leírás

Gonda Zoltán festő- és grafikusművész Fekete angyal (2008) című akrilfestményét a 2013-as esztendőben az alkotó 70. születésnapja tiszteletére rendezett, a grandiózus életművet gazdag képanyaggal prezentáló jubileumi kiállításon tekinthették meg a látogatók a debreceni Kölcsey Központ Bényi Árpád Termében. Gonda Zoltán képzőművész 1943-ban született Nyíregyházán. A négy gyermekes szegény családban szerzett ötvenes évekbeli élmények gondolkodásának alappilléreivé váltak. 1966-ban Debrecenben, majd 1973-ban Budapesten szerzett bölcsészdiplomát. A debreceni Képzőművészeti Körben végezte művészeti tanulmányait, ahol Félegyházi László, Menyhárt József és Bíró Lajos voltak a mesterei. Évekig Balassagyarmaton működött, számos európai, afrikai, ázsiai országban járt tanulmányúton. 1965-től rendszeresen szerepel csoportos és egyéni kiállításokon. Két évtizeden át csak grafikával foglalkozott, s hosszú csend után 1995-től kezdett el újra rendszeresen festeni: azóta több országos és külföldi kiállításon mutatkozott be festményeivel. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének, a Szolnoki Tisza Művésztelep alapító tagja. Szabadúszó alkotó, számos tipográfiai-művészeti munkát jegyez. „Hiszem, hogy aki új világot szeretne teremteni saját eszközeivel, hasznára lehet az emberiségnek – vallja Gonda Zoltán. S ebben a rövidke mondatban benne foglaltatik az alkotó ember vágya, de célkitűzése is. Ebben a hitben körvonalazza sajátos festői, grafikai arcélét, teremt újszerű látványvilágot, óhajt egy aprócska téglával hozzájárulni a nagy egészhez, az emberiség boldogulásához. Mert mit is csinál valójában Gonda Zoltán a művész és az ember? A két fogalmat akár ketté is választhatnám, az életmű érdekében ezt néha kénytelenek vagyunk megtenni. Esetünkben azonban – érzésem szerint – a művész úgy alkot, ahogyan világnézete, erkölcsi normái diktálják. Egyszóval önmagát adja mindabban, amit vizuálisan megfogalmaz. Művészként feldolgozza, absztrahálja, a gondolati szférába menekíti, majd sajátos eszközeivel összegzi és vizualizálja a látottakat. Mert Gonda Zoltán nem ábrázol, hanem érzelmei és tudatalattija erőteljes hömpölygésének engedelmeskedve, egyfajta állandó, nemes transzban alkot. 21. századi modern sámánként, az őselemek, föld, víz, levegő, s nem utolsósorban a tűz ihletésében, dinamikus ecsetvonásokkal ’pergeti meg’ sámándobként használatos festővásznát, új világot teremtve és újrateremtve. A pillanatnyi látvány csak ürügy számára: elindítja azt az érzelmektől fűtött gondolatsort, amely valóságfoszlányokba burkolt szín-foltokban vagy autonóm szín-játékokban ölt testet. Spontánul áradó, széles ívben hömpölygő szín-folyama valósággal feleselni látszik a gondosan megmunkált felületekkel. De nem ez az egyetlen, látszólagos ellentmondás Gonda alkotói módszerében. A művész gyakorta részleteire bontja a világot a szó átvitt, de legszorosabb értelmében is, elkészíti ennek a spontán, analizáló tevékenységnek a művészi térképét, hogy aztán az önállóan is értelmezhető mozaikkockákat egyetlen, nagyvonalú gesztussal átfogó kompozícióvá alakítsa. Erőteljesen emberközpontú festészet ez, még akkor is, ha az ember, vagy alkotásain keresztül keze nyoma konkrétan nem mindig fedezhető fel a munkákon. Alkotójuk emberszeretete, kifejezett kommunikációs vágya viszont minden esetben átsüt a festményeken, grafikákon.” (Németh Júlia művészeti író)

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Ámos Imre: Próféta (tus /grafika/, 1940 körül)

Leírás

Ámos Imre festő- és grafikusművész Próféta (1940 körül) című tusrajzát a 2007-es esztendőben az alkotó születésének századik évfordulójának tiszteletére rendezett, az Antal–Lusztig Gyűjtemény gazdag képanyagával prezentáló centenáriumi emlékkiállításon tekinthették meg a látogatók a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban (2007. december 7 – 2008. február 17.). A második világháború poklában fiatalon mártírhalált szenvedett zsidó nemzetiségű művész munkáiból a Modem több mint százötvenet állított ki, köztük olyan műveket is, főleg grafikákat, melyek eddig még nem szerepeltek kiállításokon. A debreceni tárlat az Antal–Lusztig Gyűjtemény anyagát bemutató sorozat újabb állomása volt. A kiállításhoz készült 48 oldalas, angol-magyar nyelvű színes katalógusban a reprodukciók mellett olvasható Gulyás Gábor művészettörténész és filozófus esszéje, valamint megtalálható a kiállításon szereplő műalkotások jegyzéke. (Ámos Imre kiállítása – Sors és szellem, szerk.: Gulyás Gábor, Magányos Kiadó, Debrecen, 2008) Ámos Imre (Nagykálló, 1907. dec. 7. – Ohrruf, Németo., 1944 v. 1945): festő. Felesége Anna Margit festőművész. 1927-től 1929-ig a bp.-i műegy.-en, 1929–35-ben a Képzőművészeti Főisk.-n tanult, ahol Rudnay Gyula tanítványa volt. 1931-ben állított ki először a Szinyei Társ. Tavaszi Szalonjában, itt 1933-ban dicsérő elismerést, 1934-ben Álmodó asszonyok c. képével első díjat nyert. 1935-ben feleségével együtt kollektív kiállítása volt az Ernst Múz.-ban. Ebben az évben a Lipótvárosi Kaszinó Ruszt-díját kapta és a Munkácsy Céh tagja lett. 1936-ban a Képzőművészek Új Társasága (KUT) választotta tagjává. Ez időtől kezdve nyaranta Szentendrén dolgozott. 1937-ben tanulmányúton volt Párizsban, ahol kapcsolatba került Chagall-lal. 1938-ban a Nemzeti Szalon tagja lett. 1940-től 1944-ig kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos a Délvidéken, majd a K-i harctéren, 1944 nyarán Németo.-ban, feltehetően szászo.-i táborban pusztult el. Emlékkiállítása volt 1958-ban az MNG-ben, majd Szegeden, Pécsett és Győrben. Kezdetben a posztimpresszionizmus képviselője. Rippl-Rónai József és Berény Róbert hatott rá, a 30-as évek közepétől Chagall hatására az álomszerű, asszociatív jelenítés jellemzi (Öreg templomszolga a mennyországra gondol; Álom a medvetáncoltatóról stb.). A II. világháború alatt megrázó látomásokban számolt be tragikus élményeiről (Sötét idők sorozat; Menekülő, Háború stb.). – Irod. M. Abonyi Arany: Mártír művészek emlékezete (Szabad Műv., 1947); B. Haulisch Lenke: Á. I. (MNG emlékkiáll. katalógusa, Bp., 1958); Á. I. naplója (Magvető Almanach I. Bp., 1964); Haulisch Lenke: Á. I. (Bp., 1966.)

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Várkonyi Károly kisgrafikái

Leírás

Álló mezőben Debrecen 19 km feliratú útjelzőnél subát viselő pásztor négylevelű lóheréből készült csokrot nyújt egy népviseletes vándornak. Anyag és technika: linómetszet. Várkonyi Károly kisgrafikája a keszthelyi Balatoni Múzeum Kisgrafikai Gyűjtemény részét képezi. // Az ex libris, magyarul könyvjegy (de írták már könyvcímernek is), a könyv tulajdonosát megjelölő, gyakran művészi kivitelű kisméretű grafika, melyet rendszerint a könyv táblájának belső oldalára ragasztanak. Elődjeinek tekinthetők a könyvek tulajdonosát bármilyen formában megjelölő eljárások (pl. kéziratos kódexekbe festett címerek), de mai értelemben vett ex librisről csak a könyvnyomtatás feltalálása utáni időkben beszélhetünk. A technikai kivitelt tekintve az ex libris többnyire grafikai sokszorosító eljárásokkal létrehozott eredeti műalkotás, lehet fa- vagy linómetszet, rézkarc, rézmetszet, kőrajz, és készülhet vegyes eljárással is. Napjainkban terjed a számítógépes grafika. A könyvjegy eredeti funkciójában a könyvhöz kötődött, a könyvet díszítette, a könyvművészettel és a bibliofíliával együtt virágzott és újult meg. Az ex libris kifejezés jelentése is erre utal: könyvei közül való, könyveiből. Időnként a felirat tájékoztatást nyújt a tulajdonos foglalkozásáról is. A könyvjegyek első metszői közt kiemelkedik Albrecht Dürer (1471–1528) német fa- és rézmetsző neve. A könyvnyomtatás feltalálásával, a nyomtatott könyv, a könyvgyűjtés széles körű elterjedésével a 15–16. századtól a műfaj egyre demokratizálódott. A 16. századból való két első, Nürnbergben metszett ex librisünk, Werbőczy István országbíró, ill. Hans Teilnkes pozsonyi polgár számára. A 17. századi neves magyar exlibris-megrendelők közt említhetjük Zrínyi Miklós költő, hadvezér, Nádasdy Ferenc országbíró nevét. A kiteljesedést hazánkban a 18. század hozta, amikor bibliofil főurak és főpapok (Batthyányak, Grassalkovichok, Széchenyi család) mellett polgári foglalkozású könyvgyűjtők, orvosok, könyvtárosok, tanárok rendeltek maguknak ex librist. A 19. században a polgárosodás folyamata az egyént előtérbe helyezve magával hozta a címeres mellett a szimbolikus, témás, a megrendelő személyét jellemző ex librisek széles körű elterjedését, megjelent a magyar nyelvű szöveg használata a latin mellett vagy helyett. A millennium körüli események, a századforduló a magyar képzőművészet, ezen belül a grafika megújulását, virágzását hozta. A hivatalos irány, az akadémikus, historizáló stílus mellett a modern művészeti törekvéseket hirdető művészcsoportok, művészkörök alakultak. Ezzel egyidejűleg indult útjára a modern ex libris. A 19–20. század fordulóján jelentkező szecesszió a Gesamtkunstwerk jegyében a könyvművészet, a magyarországi könyvkiadás, s ezzel összefüggésben az iparművészet, az alkalmazott grafika, s ezáltal az ex libris funkciója megújult, részben felszabadulva a könyvhöz kötöttségtől, önálló gyűjtés tárgyává, artisztikus jeggyé, „quasi ex librisszé,” „cédulagrafikává” lett. Az exlibris-műfaj e virágzását kiállítások, pályázatok, kiadványok megjelenése kísérte. Megalakultak a gyűjtők első szervezetei, nemzetközi és hazai szinten is. 1903-ban megrendezésre került az első magyar exlibris-kiállítás. Bár a fejlődés lendületét megtörte az első világháború, a két világháború közti időszak, a húszas évek Magyarországon a grafika fellendülését hozta. Elek Artúr e korszakot grafikai művészetünk hőskorának nevezte. Az 1920-as években főleg a rézkarc terjedt el. Az 1920-as évek elejének magyar művészetében az avantgárd törekvések mellett felerősödtek az újklasszicista tendenciák, számos életkép, portré született, a biblikus témák mellett a magyar vidék bemutatása volt jellemző. A grafikai ágak fejlesztését szolgálta a Magyar Grafika című folyóirat megjelenése. A második világháború után átmeneti megtorpanás következett be. Számos művész emigrált, több egyesületet felülvizsgáltak, ill. felszámoltak. Az 1948-tól kialakult egypártrendszerben a művészeti pluralizmus megszüntetésére törekedtek: azonban a teljesen a rendszer szolgálatába állított festészethez és szobrászathoz képest a grafikát a hatalom nem tartotta annyira veszélyesnek, kevésbé ellenőrizte. A kisgrafikára mindvégig jellemző maradt, hogy megkésve, és csak nagyon kis részben tett eleget a szocialista realizmus formanyelvi és tartalmi kívánalmainak. 1959-ben megalakult a Kisgrafika Barátok Köre grafikusokból és exlibris-gyűjtőkből. Napjainkban, a posztmodern korában az egyes művészeti ágak között egyre nagyobb az összefonódás, jellemző az interdiszciplinaritás, kialakultak az intermediális műfajok. A számítógép megjelenése a művészetben, s így a grafikában is új irányokat mutatott, életre keltve az ún. számítógépes grafikát. Kevesek előtt ismert, mennyire széles társadalmi réteg hódolt, hódol az exlibris-gyűjtésnek. Neves íróink, költőink, történelmi személyek közül is számosan rendeltek maguknak ex librist – még többük számára pedig az utókor által emléket állító ex libris készült. Ezek ikonográfiájában a neves személyek attribútumai, a foglalkozásjelölő, hivatásukra utaló motívumok mellett gyakori a portréábrázolás, vagy egy-egy művük, tevékenységük felidézése. Az ex libris műfaja nem egynemű, nemegyszer érintkezik a különböző alkalmakra, ünnepekre, évfordulókra készített alkalmi grafikákkal (a gyűjteményekben is gyakran együtt kezelik őket), némely kisgrafika egyszerre tölti be mindkét funkciót. A nagy számarányú foglalkozás-hobbira utaló ex librisek közül legjellemzőbbek a jogász, az orvos, mérnök, nyomdász stb. szakmákra utalások, ill. népszerűek a gyűjtőhobbikra (bélyeg-, exlibris-, érme-, fegyvergyűjtésre) vonatkozó ábrázolások. (Vasné Tóth Kornélia: Ex libris és képkultúra – Modern magyar ex librisek)

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Bogártelki (kalotaszegi) népviselet

Leírás

Kalotaszegi ünnepi viselet (Bogártelke). Az archív felvétel a Déri Múzeum gyűjteményének része.

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

B.U.É.K. Várkonyi Károly

Leírás

Hármas halom felett békegalambon lovagoló népviseletes férfi ceruzán zászlót tart, melyen évszám: 1940. Anyag és technika: fametszet. Várkonyi Károly kisgrafikája a keszthelyi Balatoni Múzeum Kisgrafikai Gyűjtemény részét képezi. // Az ex libris, magyarul könyvjegy (de írták már könyvcímernek is), a könyv tulajdonosát megjelölő, gyakran művészi kivitelű kisméretű grafika, melyet rendszerint a könyv táblájának belső oldalára ragasztanak. Elődjeinek tekinthetők a könyvek tulajdonosát bármilyen formában megjelölő eljárások (pl. kéziratos kódexekbe festett címerek), de mai értelemben vett ex librisről csak a könyvnyomtatás feltalálása utáni időkben beszélhetünk. A technikai kivitelt tekintve az ex libris többnyire grafikai sokszorosító eljárásokkal létrehozott eredeti műalkotás, lehet fa- vagy linómetszet, rézkarc, rézmetszet, kőrajz, és készülhet vegyes eljárással is. Napjainkban terjed a számítógépes grafika. A könyvjegy eredeti funkciójában a könyvhöz kötődött, a könyvet díszítette, a könyvművészettel és a bibliofíliával együtt virágzott és újult meg. Az ex libris kifejezés jelentése is erre utal: könyvei közül való, könyveiből. Időnként a felirat tájékoztatást nyújt a tulajdonos foglalkozásáról is. A könyvjegyek első metszői közt kiemelkedik Albrecht Dürer (1471–1528) német fa- és rézmetsző neve. A könyvnyomtatás feltalálásával, a nyomtatott könyv, a könyvgyűjtés széles körű elterjedésével a 15–16. századtól a műfaj egyre demokratizálódott. A 16. századból való két első, Nürnbergben metszett ex librisünk, Werbőczy István országbíró, ill. Hans Teilnkes pozsonyi polgár számára. A 17. századi neves magyar exlibris-megrendelők közt említhetjük Zrínyi Miklós költő, hadvezér, Nádasdy Ferenc országbíró nevét. A kiteljesedést hazánkban a 18. század hozta, amikor bibliofil főurak és főpapok (Batthyányak, Grassalkovichok, Széchenyi család) mellett polgári foglalkozású könyvgyűjtők, orvosok, könyvtárosok, tanárok rendeltek maguknak ex librist. A 19. században a polgárosodás folyamata az egyént előtérbe helyezve magával hozta a címeres mellett a szimbolikus, témás, a megrendelő személyét jellemző ex librisek széles körű elterjedését, megjelent a magyar nyelvű szöveg használata a latin mellett vagy helyett. A millennium körüli események, a századforduló a magyar képzőművészet, ezen belül a grafika megújulását, virágzását hozta. A hivatalos irány, az akadémikus, historizáló stílus mellett a modern művészeti törekvéseket hirdető művészcsoportok, művészkörök alakultak. Ezzel egyidejűleg indult útjára a modern ex libris. A 19–20. század fordulóján jelentkező szecesszió a Gesamtkunstwerk jegyében a könyvművészet, a magyarországi könyvkiadás, s ezzel összefüggésben az iparművészet, az alkalmazott grafika, s ezáltal az ex libris funkciója megújult, részben felszabadulva a könyvhöz kötöttségtől, önálló gyűjtés tárgyává, artisztikus jeggyé, „quasi ex librisszé,” „cédulagrafikává” lett. Az exlibris-műfaj e virágzását kiállítások, pályázatok, kiadványok megjelenése kísérte. Megalakultak a gyűjtők első szervezetei, nemzetközi és hazai szinten is. 1903-ban megrendezésre került az első magyar exlibris-kiállítás. Bár a fejlődés lendületét megtörte az első világháború, a két világháború közti időszak, a húszas évek Magyarországon a grafika fellendülését hozta. Elek Artúr e korszakot grafikai művészetünk hőskorának nevezte. Az 1920-as években főleg a rézkarc terjedt el. Az 1920-as évek elejének magyar művészetében az avantgárd törekvések mellett felerősödtek az újklasszicista tendenciák, számos életkép, portré született, a biblikus témák mellett a magyar vidék bemutatása volt jellemző. A grafikai ágak fejlesztését szolgálta a Magyar Grafika című folyóirat megjelenése. A második világháború után átmeneti megtorpanás következett be. Számos művész emigrált, több egyesületet felülvizsgáltak, ill. felszámoltak. Az 1948-tól kialakult egypártrendszerben a művészeti pluralizmus megszüntetésére törekedtek: azonban a teljesen a rendszer szolgálatába állított festészethez és szobrászathoz képest a grafikát a hatalom nem tartotta annyira veszélyesnek, kevésbé ellenőrizte. A kisgrafikára mindvégig jellemző maradt, hogy megkésve, és csak nagyon kis részben tett eleget a szocialista realizmus formanyelvi és tartalmi kívánalmainak. 1959-ben megalakult a Kisgrafika Barátok Köre grafikusokból és exlibris-gyűjtőkből. Napjainkban, a posztmodern korában az egyes művészeti ágak között egyre nagyobb az összefonódás, jellemző az interdiszciplinaritás, kialakultak az intermediális műfajok. A számítógép megjelenése a művészetben, s így a grafikában is új irányokat mutatott, életre keltve az ún. számítógépes grafikát. Kevesek előtt ismert, mennyire széles társadalmi réteg hódolt, hódol az exlibris-gyűjtésnek. Neves íróink, költőink, történelmi személyek közül is számosan rendeltek maguknak ex librist – még többük számára pedig az utókor által emléket állító ex libris készült. Ezek ikonográfiájában a neves személyek attribútumai, a foglalkozásjelölő, hivatásukra utaló motívumok mellett gyakori a portréábrázolás, vagy egy-egy művük, tevékenységük felidézése. Az ex libris műfaja nem egynemű, nemegyszer érintkezik a különböző alkalmakra, ünnepekre, évfordulókra készített alkalmi grafikákkal (a gyűjteményekben is gyakran együtt kezelik őket), némely kisgrafika egyszerre tölti be mindkét funkciót. A nagy számarányú foglalkozás-hobbira utaló ex librisek közül legjellemzőbbek a jogász, az orvos, mérnök, nyomdász stb. szakmákra utalások, ill. népszerűek a gyűjtőhobbikra (bélyeg-, exlibris-, érme-, fegyvergyűjtésre) vonatkozó ábrázolások. (Vasné Tóth Kornélia: Ex libris és képkultúra – Modern magyar ex librisek)

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség