Ady-fej bronzból

Oktatás

Általános

Manda ID
48009
Cím
Ady-fej bronzból
Leírás
Ady Endre 1877-ben Érmindszenten született, melyet ma Adyfalvának neveznek. Öntudatos, kálvinista kisnemesi családból származik. Az érettségi után a debreceni jogakadémiára iratkozott be, de nem fejezte be a jogi tanulmányait. 1899 áprilisában a függetlenségi párti Debrecen című lap munkatársa lett. Itt jelentette meg első verseskötetét 1899 -ben, majd nem sokkal később Nagyváradra szerződött. Új verseskötete 1903 szeptemberében jelent meg, amely majdnem olyan visszhangtalan marad, mint a korábbi kötete. 1903 augusztusában megismerkedett a Váradra hazalátogató Brüll Adéllal, akit utóbb - nevét megfordítva - Lédának nevezett verseiben. Találkozásuk fordulópontot jelentett Ady életében. Majd Budapestre költözött és a Nyugat folyóirat első munkatársa lett. Nemsokára a magánélete Lédával válságba jutott. 1914-ben megismerte Csinszkát, akivel 1915-ben összeházasodott, de hamarosan, hosszú betegség után 1919. január 27-én meghalt. A nemzet halottjaként temették el._x005F_x000D_ _x005F_x000D_ _x005F_x000D_ bronze_x005F_x000D_ létrehozó/szerzőBokros Birman Dezső tárgyműtárgy tárgyplasztika tárgybronz időbeli vonatkozásXX. sz.
Földrajzi vonatkozás
Debrecen

Kompetencia

Kompetencia
Anyanyelvi kommunikáció
Évfolyam
5-8. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Magyar nyelv és irodalom

Adatok exportálása: