Bourbon Vanille - holland vaníliás pléhdoboz I.

Oktatás

Általános

Manda ID
395302
Cím
Holland vaníliás pléhdoboz
Leírás
„Hogy a vanília valamikor a sáfrány után a legdrágább fűszernek számított, nem sokan tudják. Az aztékok használták fel először a kosborfélékhez tartozó futónövény termését kakaójuk ízesítésére. II. Montezuma király állítólag ötven ilyen „koktélt” is megivott naponta, aztán megérkeztek a spanyolok, és örökre elment a kedve a kakaózástól. A vanília tehát a spanyolok révén került az öreg kontinensre, mi pedig most a rákóczifalvi múzeum jóvoltából tanulmányozhatunk egy régi vaníliás dobozt 3D-ben. Szóval nem véletlenül itta a vaníliás kakaót az aztékok utolsó uralkodója, hiszen a növény éppen a birodalmában, Mexikó déli részén, aztán Hondurasban és Costa Ricában volt őshonos. A spanyolok révén már 1510-ben megjelenik Európában, de csak ők teríthették, és szigorúan vették ezt a monopóliumot. Amit nem is volt olyan nehéz betartatni, mert hiába is próbálták volna ellopni a 15-20 centiméteres, háromszög alakú hüvelyben rejlő magvakat, azok elültetésük után megfelelő körülmények között ugyan eljutottak a virágzásig, de termést már nem hoztak. Még pedig azért nem, mert a beporzásukra csak egy bizonyos kolibri faj, és a Melipora-méhek voltak képesek. Később aztán rájöttek a próbálkozók a kézi beporzás lehetőségére, de ezzel is vigyázni kellett, hiszen a vagy 50 fajta vanília csak egy napig virágzik évente, és a beporzásnak is egy bizonyos napszakban kell megtörténnie. Nem volt egyszerű hát megtörni a spanyol monopóliumot, ami állítólag egészen 1810-ig, Mexikó függetlenedéséig tartott. Így kezdhetik el termelni az élelmes hollandusok a vaníliát 1819-ben, Jáván, majd beszállnak a franciák is a bizniszbe. Ők 1822-ben indulnak a termesztéssel Réunion, majd Madagaszkár szigetén. Réunión 1638-tól van francia kézen, 1974-től pedig a gallok tengeren túli megyéjének számít. A szigetet a régi, forradalom előtti időkben Ile Bourbonnak, Bourbonok földjének nevezték. Ezért is terjedt el a „Bourbon Vanille” elnevezés, és azt sem árt tudnunk, hogy a sziget talaja és klímája nagyon jó minőségű vaníliát eredményezett, tehát a mennyiségi mellett a minőségi követelmények is adottak voltak. A most vizsgált, 50 hüvelyt, vagy rudat tartalmazó terméket a német Dreiben cég állította elő, a doboz tetején ott is van három lábat is megjelenítő bikafejes emblémájuk. A pléhdobozon ármegjelölést természetesen nem találunk, de „bourbon vaníliát” most is árulnak a boltok, a világhálón két szál majd ezer forintba kerül a fűszerből.” Pálffy Lajos: Nagy érték a kis pléhdobozban http://mandarchiv.hu/cikk/6537/Nagy_ertek_a_kis_plehdobozban
Földrajzi vonatkozás
Rákóczifalva

Kompetencia

Kompetencia
Matematikai kompetencia
Évfolyam
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Matematika

Kompetencia 2

Kompetencia 2
Szociális és állampolgári kompetencia
Évfolyam 2
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat 2
Műveltségi terület 2
Ember és társadalom

Adatok exportálása: