Népvándorlás kori fenékpusztai korongfibula

Oktatás

Általános

Manda ID
83225
Cím
Népvándorlás kori (Keszthely-kultúra, VII. század) fenékpusztai aranyozott ezüst korongfibula
Leírás
„Azon persze el lehet vitatkozni, hogy egyáltalán tekinthető-e a magyar kultúrkincs részének egy Fenékpusztán talált, 7. századi fibula. Az biztos, hogy legalább annyi közünk volt a rómaiak által Valcumnak nevezett városhoz, hogy vélhetően a honfoglaló magyarok tették végképp a földdel egyenlővé. Valcum 400x400 méteres, 44 kerek tornyos erődjét még a rómaiak húzták fel, a város két forgalmas római út – az adriai Aquleiából Óbudára, és a Pécsről Szombathelyre tartó – kereszteződésében épült fel, és élt makacsul tovább a népvándorlás viharai közepette is. A rómaiaktól a hunok foglalták el, majd jöttek a keleti gótok, akiknek egyik királya, Thiudimer beleülve a készbe, itt ütötte fel sátorfáját. Később az avarok keresztény telepeseket hoztak ide, hogy fenntartsák a város kézműiparát és kereskedelmét. Mondhatni tehát, hogy a 4. századi római alapítástól egészen a magyarok bejöveteléig romanizált, antik kultúrájú lakosság élt a város falai között. A lassan 150 éves régészeti feltárások során az erőd déli fala mellett bukkantak az évszázadokon keresztül használt temetőre, ami jelenleg magántulajdonban lévő szántók alatt húzódik meg maradék kincseivel és csontjaival. Mert találtak kincset itt a régészek bőven, hiszen Pannónia gazdag tartomány volt, a keresztutakon fekvő városok pedig mindig is tehetős polgárok lakhelyei voltak. Így kerülhetett elő a temetőben folytatott feltárások során az a sok arany és ezüst ékszer, a római köpenyeket, tunikákat összekapcsoló fibuláktól kezdve a gyűrűkön, karpereceken és fülbevalókon át a nyakláncokig. A Balatoni Múzeum munkatársai által 3D-ben digitalizált, 3,9 centiméter átmérőjű, 9 mm vastag, korong alakú ezüst fibula azért is érdekes számunkra, mert képmezőjében egy aranyozott pálmaágas virágvasárnapi jelenetet láthatunk. Mivel a régészek a 7. századra datálják, vélhetően az avarok által betelepített keresztény segédnépesség egyik tagjával együtt lett eltemetve és pihent ott 1960-ig. Talán egy jámbor asszony tunikáját fogta valaha vállánál össze.” (Pálffy Lajos: Jámbor asszony fibulája) http://mandarchiv.hu/cikk/3547/Jambor_asszony_fibulaja
Földrajzi vonatkozás
Keszthely

Kompetencia

Kompetencia
Matematikai kompetencia
Évfolyam
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Matematika

Kompetencia 2

Kompetencia 2
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Évfolyam 2
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat 2
Műveltségi terület 2
Mûvészetek

Adatok exportálása: