Alsópáhoki vaskori agyag pintadera töredéke

Oktatás

Általános

Manda ID
264611
Cím
Alsópáhoki kora vaskori égetett agyag pintadera töredéke (Hévízdomb I. , telep, temető)
Leírás
„Nem csigáznám tovább a kedves olvasót, pintaderának a kis pecsételő eszközöket nevezik a régészek, amikkel távoli eleink festéket vihettek fel saját testükre, vagy éppen a textíliáikra. Alkalomadtán ezeket a pecsételőket fel lehetett használni az anyagedények díszítésénél is, mégpedig úgy, hogy valamilyen ritmusban egyszerűen belenyomkodták őket a még nedves agyagba. ebből a Magyarországon ritkának számító leletből most a keszthelyi Balaton Múzeum jóvoltából járhatunk virtuálisan körül egyet. Azt is kell tudni, hogy több ilyen pecsételőt nem is találtak a környéken, csak ez az egyet Alsópáhoknál, ott ahol a 76-os főút Hévizet elkerülő szakaszát építették. Az ásatások 2009-ben zajlottak, és egy középső vaskori szkíta település mellett több római hódításhoz köthető lelet is előkerült a területen. A Krisztus előtt 6. századi falu lakói földet műveltek, amit a feltárt vermek és kemencék is alátámasztanak. Jelentős volt emellett a kézművesség is, amire a megtalált két kőből készült ékszer öntőforma is utal. A most vizsgált pintadera mellett a szintén ebből a korszakból származó kígyófibula a legjelentősebb lelet, amilyet legközelebb Szlovéniában találtak a régészek. A település római időkből származó sírjai is meglehetős gazdagságról tanúskodnak, amit alátámaszt a kelta arisztokráciára jellemző félbevágott disznófej sírmellékletek is. Az eredetileg négyszögletes, 4,8 centiméter magas, 1,7 centiméter széles és jelenleg 3,7 centi hosszú, homokkal kevert égetett agyagból formázott eszköz díszítése az ókori görögök által is használt meander sormintára, ornamentikára emlékeztet. Hogy aztán egykori készítője látott valahol ilyent, vagy magától jutott el eddig ősi, szögletes, ismétlődő, önmagába visszatérő, csigaszerű geometrikus díszítőmotívumig, azt persze nem lehet tudni. Minden esetre ő megformázta, a közösség pedig használta, ezért is törhetett el talán egy rossz mozdulat miatt, valamikor a Krisztus születése előtti századokban.” (Pálffy Lajos: Mi is az a pintadera?) http://mandarchiv.hu/cikk/4701/Mi_is_az_a_pintadera
Földrajzi vonatkozás
Keszthely

Kompetencia

Kompetencia
Szociális és állampolgári kompetencia
Évfolyam
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Ember és társadalom

Kompetencia 2

Kompetencia 2
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Évfolyam 2
5-8. évfolyam
Módszertani javaslat 2
Műveltségi terület 2
Mûvészetek

Adatok exportálása: