Népvándorlás kori vas lándzsa és nyél maradvány

Oktatás

Általános

Manda ID
81695
Cím
Vörsi népvándorlás kori lapos pengéjű vas lándzsa és nyél maradvány (Kr. u. VI. század)
Leírás
„Az ember által készített eszközök közül a marokkő után időrendben a lándzsát szokták emlegetni. Az első egy hegyes rúd volt, aztán a végé tűzben „edzették”, majd csontot, a későbbiekben pedig pattintott, aztán csiszolt követ erősítettek rá. A fegyver fejlődésének csúcspontját a fém heggyel érte el. A vadászatra, védekezésre és támadásra is kiválóan alkalmas eszközt egészen a 19. század utolsó harmadáig rendszerben tartották a hadseregek, Magyarországon az 1848-49-es szabadságharc idején öltek vele orosz lovasok utoljára, állítólag Petőfi Sándor életét is egy kozák pika oltotta ki. Most a Balaton Múzeum gyűjteményében lévő 3D-ben digitalizált 6. századi vas lándzsahegy okán mutatjuk be a fegyvert. Amelynek már történelem hajnalán kialakult a két alapvető fajtája, a hosszabb nyelű, masszívabb, nehezebb lándzsa, és a könnyebb dárda, amit az ellenfélre, vagy éppen a vadászzsákmányra hajítottak 15-30 méteres távolságból. (Ide tartozik, hogy már az ősember is ismerte az egyszerű fizikai törvényszerűségen alapuló dárdahajítót, amit a Tűz háborúja című emlékezetes filmben és egyes primitív népeknél még mindig használnak.) A hajítódárdák közül talán a rómaiak által használt pilum a legismertebb és a leghatékonyabb. Az a 60 centis vékony vasrúdban és háromszögletű kis hegyben végződő szerszám képes volt a korabeli pajzsok, páncélok átütésére is. Ugyancsak hatékony fegyver volt a régi magyarok kelevéze, ennek a jóval rövidebb nyelű támadófegyver könnyedén áthatolt az akkoriban használatos vértezeteken. Későbbi változata a kopja, a végvári vitézek fontos fegyvere volt a szablya mellett. A hajítódárdáknak – logikusan – egyetlen nagy hátránya volt: ha egyszer az ellenfélre (remélt vadászzsákmányra) dobták, fegyvertelenek maradtak. Ezért is tartottak belőlük többet a harcosok maguknál, vagy hordtak kardot, amivel aztán a dobálózás után nekiestek az ellenfélnek. A lándzsa viszont a támadás mellett a védekezés fegyvere is volt. Általában 3 méteres hossza az ellenfél távoltartását is szolgálta. A kötelékben harcoló gyalogság, például a makedon phalanx hátsó soraiban álló pezetairoszok lándzsája (sarissa) elérhette a 7 métert is. A hosszú lándzsák, a pikák „virágkora” a 15.-17. század nagy európai háborúiban volt. Általában a négyszögekben mozgatott gyalogság muskétákkal, később puskákkal felszerelt részét voltak hivatottak megvédeni a lovasság támadásával szemben. Az utolsó lándzsák, pontosabban pikák pedig éppen egyes lovas alakulatoknál, az ulánusoknál és a kozákoknál voltak használatban. És akkor még beszélhetnénk a lovagok által a csatákban és a tornákon használt kopjákról, és a gyalogosok által használt alabárdokról is, de nézzük inkább ezt a Vörsön talált 6. századi lándzsahegyet. Amit legnagyobb valószínűséggel a Pannóniát a század közepétől a gepidáktól és longobárdoktól elhódító avarok készíthettek. Az avarok fő ereje, a lemez-, vagy lamellás páncélba öltözött lovasság is használt lándzsákat, de a kevésbé fontos szerepet játszó gyalogosok fő fegyvere is ez volt. A 29,7 centis, vasból öntött lándzsahegy „köpüje” pedig nem más, mint a nyelet befogadó, egyre keskenyedő cső. Amely a végén két helyen is lyukas volt, ide kerültek a nyél rögzítésére szolgáló szegek. (Pálffy Lajos: Vérben ázó köpü) http://mandarchiv.hu/cikk/3250/Verben_azo_kopu
Földrajzi vonatkozás
Keszthely

Kompetencia

Kompetencia
Szociális és állampolgári kompetencia
Évfolyam
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Ember és társadalom

Kompetencia 2

Kompetencia 2
Természettudományos és technikai
Évfolyam 2
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat 2
Műveltségi terület 2
Ember és természet
„E vörsi lapos végű vaslándzsa darázsfészkes felülete több problémára utalhat: A korabeli öntő- és kovácsmester nem dolgozott jó minőségű anyagból, vagy a harci eszköz acélossá edzése nem volt tökéletes. És számolnunk kell az idő vasfogával!” (kobzosBBL)
„E vörsi lapos végű vaslándzsa darázsfészkes felülete több problémára utalhat: A korabeli öntő- és kovácsmester nem dolgozott jó minőségű anyagból, vagy a harci eszköz acélossá edzése nem volt tökéletes. És számolnunk kell az idő vasfogával!” (kobzosBBL)
Csiky Gergely: AZ AVAR KORI SZÚRÓ- ÉS VÁGÓFEGYVEREK (pdf)
Összes letöltése

Külső hivatkozás

Adatok exportálása: