Fenékpusztai római kori vas hajító dárda hegy

Oktatás

Általános

Manda ID
331665
Cím
Fenékpusztai késő római kori vas nyílvessző/hajító dárda/szigony hegy
Leírás
„Hajítódárda hegyeként azonosították a keszthelyi Balatoni Múzeum szakemberei ezt a Fenékpusztán talált, késő római korból származó vashegyet. A 11 centiméteres lelet ugyanakkor méretéből adódóan lehet egy nagyobb nyílvesszőnek a hegye, de akár egy halászó szigony vége is. Erre a formája enged következtetni. A római katonák az évszázadok folyamán, a birodalom tündöklésének és hanyatlásának idején is ugyanazokat a szúró, támadó fegyvereket használták. (A barbárokkal való háborúzások hatására csak a római kard, a „galdius” hossza nőtt meg, különösen a lovasság által használt fajtáknál.) Mégpedig a kard mellett a „pilum” nevezetű hajítódárdát, amely három részből állt. A két méteres fa nyél szilárd illesztéssel egy 60 centis vasrúdban folytatódott, aminek a vége egy különlegesen keménnyé edzett háromszög alakú hegy volt. Ami képes volt akár 20-30 méteres távolságból elhajítva is áthatolni az ellenség pajzsain, vértjein. Hogy aztán tényleg azért volt csak a hegy többszörösen edzve, hogy a célt tévesztett fegyvert a hegy alatti vasrész elgörbülése miatt ne lehessen visszadobni, arról már megoszlik a szakértők véleménye. Az valószínű viszont, hogy az általunk vizsgált hegy nem tartozhatott egy pilumhoz, sokkal inkább egy halászember munkaeszköze lehetett. Erre utal a két „tüske” is, amelyeknek a szerepe az volt, hogy a szigony végén vergődő hal le ne csússzon az eszközről és így el ne vesszen a halász számára. A hegyet ugyanakkor egy nyílvessző végén is el lehet képzelni. Méretéből, kiképzéséből adódóan talán egy nyílvető, ballista avagy skorpió lövedékén, ezeket a nagy tömegben támadó ellenség ellen, és várostromoknál is bevetett eszközöket a görögöktől vették át a rómaiak. Rendkívül hatásosak voltak, akár 350 méterre is elröpítették a nehéz vesszőket, amik ellen nem volt ellenszer, csak a vastag várfalak.” (Pálffy Lajos: A skorpió vasfullánkja) http://mandarchiv.hu/cikk/4964/A_skorpio_vasfullankja
Földrajzi vonatkozás
Keszthely

Kompetencia

Kompetencia
Természettudományos és technikai
Évfolyam
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Ember és természet

Kompetencia 2

Kompetencia 2
Természettudományos és technikai
Évfolyam 2
5-8. évfolyam
Módszertani javaslat 2
Műveltségi terület 2
Életvitel és gyakorlat

Adatok exportálása: