Mezőtúri sárga ólommázas cserépmécses II.

Oktatás

Általános

Manda ID
331315
Cím
Mezőtúri sárga ólommázas cserépmécses (1890-1910) II.
Leírás
„Az emberiség hosszúra nyúlt történelme folyamán sokféle világítóeszközt használt, míg eljutott a villanyvilágításig. Ami mostanra a fejlődés csúcsának tűnik, hiszen a legmodernebb napelemes megoldásokhoz is kell egy kis hálózati rásegítés, ha tartósan nincsen átalakítható fény. No de inkább nézzük most a mécsest, mint fényforrást, ami sokkal nagyobb pályaívet futott be, mint a villanyvilágítás. És ha már mécses, akkor vegyük most elő a túrkevei Finta Múzeum egyik 3D-ben digitalizált, a funkció és a forma egységét mutató ilyen világítóeszközét. Amely – valljuk be – azért nem éri el mondjuk a rómaiak által gyárott olajmácsesek színvonalát, viszont eleve úgy van kialakítva, hogy megmarkolva könnyen mutathassa az utat mondjuk éjszaka a szobából a konyhába a vizes kannához, vagy éppen valami más éjszaka is keresett edényhez. Aztán mivel jóval (pontosan 15 centiméterrel) az asztal síkja felett volt a lángja, nagyobb darabot is hasított ki a homályból. Ugyanakkor mégishogy úgy mondjam, egyszerűbb világítóeszköz volt jobban sikerült római társánál. Hiszen annál a kanócon égő olaj a mécses belsejében volt, egy beontő nyíláson került bele, míg egy másik lyukon pedig a kanóc lógott ki belőle. A túrkevei változatnál viszont az olaj, vagy inkább az olvasztott zsír közvetlenül érintkezett a levegővel, a meglehetősen szagosan égő és nagy füstöt produláló kanóc pedig azon a kis csőrön lógott ki az edény oldalán. No de ne legyünk már ennyire kicsinyesek, a mi mécsesünk is világított, és azt sem árt tudni, hogy ezek a furmányos rómaiak mondjuk éppen 2000 évvel előztek meg bennünket a padlófűtés bevezetésével is.” (Pálffy Lajos: Kicsit egyszerű is, büdös is, de a miénk) http://mandarchiv.hu/cikk/7008/Kicsit_egyszeru-is_budos_is_de_a_mienk
Földrajzi vonatkozás
Túrkeve

Kompetencia

Kompetencia
Anyanyelvi kommunikáció
Évfolyam
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Magyar nyelv és irodalom

Kompetencia 2

Kompetencia 2
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Évfolyam 2
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat 2
Műveltségi terület 2
Mûvészetek

Adatok exportálása: