Kolduslant (tekerőlant)

Oktatás

Általános

Manda ID
14916
Cím
Kolduslant (tekerőlant)
Leírás
A képen látható hangszer a kecskeméti Leskowsky Hangszergyűjtemény részét képezi. A tekerőlant (tekerő, nyenyere, nyekerő, szentlélekmuzsika, kolduslant, forgólant) a vonós hangszerek működési elve alapján megszólaló zeneszerszám, melynek dallamhúrját és kísérőhúrjait a játékos a kereket (gyantázott fakorong) a hajtókarral forgatva egyidejűleg hozza rezgésbe, miközben bal kezével a billentyűket benyomva, az érintőket („kottákat”) a dallamhúrhoz nyomva – annak hosszát, és ezzel hangmagasságát változtatva – játssza a dallamot. Jellegzetes hangzását az állandóan megszólaló kísérőhúrok, burdonhúrok adják, és fontos szerepet kap a tekerőlant sajátos ritmushangja, a reccsentő hangok is. Teste csellóhoz, vagy lanthoz hasonló, hossza általában 75 cm, legnagyobb szélessége 35 cm, legnagyobb magassága 21 cm körül van. Három húrjának neve: „prím” , „recsegő” és „bőgő”. Fő részei: test (dob), kulcsszekrény és kottaház. A kerék forgatása jobb kézzel a hangszer szélesebb végén elhelyezett karral történik. A kereket ugyanúgy gyantázni kell, mint a hegedű vonóját. A hangszer másik végén a „fej”-ben általában négy húr hangolására alkalmas kulcs található. A húrok fölé épített szögletes fadoboz, a „kottaház” oldalán kétsoros kromatikus billentyűzet van, ennek segítségével lehet a dallamhúr rezgő hosszúságát a fogólapos hangszereknél ismert módon megváltoztatni, dallamot létrehozni. A magyar tekerőkészítők őshonos magyar gyümölcsfákból (leginkább cseresznye, dió és körte) és fenyőből építették a hangszereiket.[8] A tekerő húrjai bélből készültek. A tekerő kereke általában vadkörtéből készülhet, mert – ahogy az öreg muzsikusok és tekerőkészítők mondták – „az jól tartja a gyantát”. A magyar tekerőlant formavilága ugyan hasonlít a középkor németalföldi tekerőire, de alapvető szerkezeti elemeiben mindenképp egyedi. A recsegő szerkezet eltérő a nyugati típusoktól. A magyar népzenei gyakorlatban erősebb, pontosabb ritmusra volt szükség, így ennek megfelelően fejlesztették ki a magyar tekerőkre jellemző szerkezetet. Míg a tekerőlant a középkorban főurak, úrhölgyek, arisztokraták kedvelt hangszere volt, templomokban zengett, úgy a 19. században már leginkább parasztzenészek, később kolduszenészek hangszerévé vált. Napjainkban újra reneszánszát éli. Magyarországon az első írásos emlék a 16. századból maradt ránk, a kuruckorban ábrázolják először. Népi hangszerként főként az Alföld középső és déli részén használták, parasztmulatságok, lakodalmak hangszereként. Dallamát gyakran erősítették föl klarinéttal is. Finom szerkezete miatt a tekerő nem tartozott az olcsó hangszerek közé. A századforduló körül darabjáért 12–15 forintot vagy két mázsa búzát fizettek. Bevett szokás volt leánynéven becézni a hangszert, és gyakran „no tekerje meg a Bözsikét” felszólítással kezdték a mulatságot.
Földrajzi vonatkozás
Kecskemét

Kompetencia

Kompetencia
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Évfolyam
5-8. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Mûvészetek
(5 kép)
Összes letöltése

Adatok exportálása: