Ólommal cifrázott karikás ostornyél

Oktatás

Általános

Manda ID
566089
Cím
Ólommal cifrázott karikás ostornyél
Leírás
Karikás ostor nyele. Felső része ólommal cifrázva. Teknőszerűen kivájt párhuzamos díszekkel, közöttük apró, hurkaszerű minták. A nyél kettős lezáró díszben végződik. Az 1932-ből Marcaliról származó pásztorfaragvány a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének részét képezi. A karikás, karikás ostor rövid nyelű, kenderkötélből és szíjból font, hosszú sudarú állatterelő eszköz. Csikósok, gulyások, csordások, kondások és csürhések, régebben a juhászok használták. Ismertebb elnevezései még: csikósostor, nehézostor, pásztorostor, kanászostor. Két részből, a tulajdonképpeni ostorból – amely szíjból készül – és a rövid, rendesen alkar hosszúságú, gyakran díszített nyélből áll. Nevét az ostor több tagból álló nyaki részét összekapcsoló réz- vagy vaskarikákról kapta. A pásztorok maguk is készítették az általában 35–40 cm hosszú, henger vagy hasáb alakú, az egyik végén vastagabbra faragott nyelet. Az ünnepi díszként használt karikások nyelét faragással, rézverettel, ólomöntéssel (ólmozás) és berakással díszítették. A nyelet a Dunántúlon leginkább somfából, a Tiszántúlon meggy-, cseresznye- vagy akácfából készítették. Fonáshoz az állatok hasa alján található vékonyabb bőrt, a hasit használták, amit vékony szalagokká vágtak. A karikást fonták 6, 8, 12, ritkán 16, 18, sőt 24 és 32 ágból is. Az egyre vékonyodó fonás végére vastagabb szíjat, majd a lószőrből, újabban rafiából készített csapót kötik. A nyél és a sudár felső részére vékony bőrrel háromszög alakúra kivágott, kilyukasztgatott és kicakkozott színes bőrdarabokat, ún. sallangokat, pillangókat kötnek. Az Alföldön, különösen a Nagykunságban, a Hortobágyon a múlt század vége felé az újabb típusú ostor, a csikósostor terjedt el, amelyet még karikásnak neveznek, amelyről azonban a karikák már elmaradtak, s a fejrész felerősítésének módja eltér a valódi karikásokétól. A szép ostor a pásztornak nemcsak terelőeszköze, hanem dísze, címere is. A hajdúsági csikós akármerre megy, mindig a nyakán hordja. Ha a ménest lóháton őrzi, feje felett forgatva elöl egyet ránt rajta, s az ostor csattan. Azt tartják, hogy a karikástól jobban fél az állat, mint a bottól. A jószágot nem annyira ütik vele, mint inkább pattogtatva, hangos kiáltozással késztetik kellő irányba. A karikás a lovas pásztornépek jellemző terelőeszköze, a magyarságnál valószínűleg a keleti, a honfoglalás előtti török kultúrelemek közé tartozik. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Földrajzi vonatkozás
Kaposvár

Kompetencia

Kompetencia
Szociális és állampolgári kompetencia
Évfolyam
5-8. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Ember és társadalom
(15 kép)
Összes letöltése

Külső hivatkozás

Adatok exportálása: