Piros-szürke sallangos karikás ostor

Oktatás

Általános

Manda ID
236418
Cím
Piros-szürke sallangos karikás ostor
Leírás
Keményfa nyelű, piros és szürke bőrsallangokkal, szegecsekkel díszített karikás ostor. A Mezőkeresztesről származó tárgy a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének része. A karikás, karikás ostor rövid nyelű, kenderkötélből és szíjból font, hosszú sudarú állatterelő eszköz. Csikósok, gulyások, csordások, kondások és csürhések, régebben a juhászok használták. Ismertebb elnevezései még: csikósostor, nehézostor, pásztorostor, kanászostor. Két részből, a tulajdonképpeni ostorból – amely szíjból készül – és a rövid, rendesen alkar hosszúságú, gyakran díszített nyélből áll. Nevét az ostor több tagból álló nyaki részét összekapcsoló réz- vagy vaskarikákról kapta. A pásztorok maguk is készítették az általában 35–40 cm hosszú, henger vagy hasáb alakú, az egyik végén vastagabbra faragott nyelet. Az ünnepi díszként használt karikások nyelét faragással, rézverettel, ólomöntéssel (ólmozás) és berakással díszítették. A nyelet a Dunántúlon leginkább somfából, a Tiszántúlon meggy-, cseresznye- vagy akácfából készítették. Fonáshoz az állatok hasa alján található vékonyabb bőrt, a hasit használták, amit vékony szalagokká vágtak. A karikást fonták 6, 8, 12, ritkán 16, 18, sőt 24 és 32 ágból is. Az egyre vékonyodó fonás végére vastagabb szíjat, majd a lószőrből, újabban rafiából készített csapót kötik. A nyél és a sudár felső részére vékony bőrrel háromszög alakúra kivágott, kilyukasztgatott és kicakkozott színes bőrdarabokat, ún. sallangokat, pillangókat kötnek. Az Alföldön, különösen a Nagykunságban, a Hortobágyon a múlt század vége felé az újabb típusú ostor, a csikósostor terjedt el, amelyet még karikásnak neveznek, amelyről azonban a karikák már elmaradtak, s a fejrész felerősítésének módja eltér a valódi karikásokétól. A szép ostor a pásztornak nemcsak terelőeszköze, hanem dísze, címere is. A hajdúsági csikós akármerre megy, mindig a nyakán hordja. Ha a ménest lóháton őrzi, feje felett forgatva elöl egyet ránt rajta, s az ostor csattan. Azt tartják, hogy a karikástól jobban fél az állat, mint a bottól. A jószágot nem annyira ütik vele, mint inkább pattogtatva, hangos kiáltozással késztetik kellő irányba. A karikás a lovas pásztornépek jellemző terelőeszköze, a magyarságnál valószínűleg a keleti, a honfoglalás előtti török kultúrelemek közé tartozik. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Földrajzi vonatkozás
Miskolc

Kompetencia

Kompetencia
Szociális és állampolgári kompetencia
Évfolyam
5-8. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Ember és társadalom
(17 kép)
Összes letöltése

Külső hivatkozás

Adatok exportálása: