Guzsalytű

Oktatás

Általános

Manda ID
363835
Cím
Guzsalytű
Leírás
Guzsalyszúró, guzsalytű. Áttört mintájú, ólomból öntött, alul kehely alakú díszítéssel, felül körrel. A kehely szélei és a kör fogazottak. A Cserépfaluból származó tárgy a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének része. A szöszkötő szalag végére kerülő és a szöszbe szúrható guzsalytű (guzsalytő, guzsalyszúró) a matyóságnál és a Délbükkalján terjedt el. Erről a díszes lekötő eszközről is a legények gondoskodtak. Vagy cigány kovácsokkal készítették el rézből, vasból, vagy maguk formálgatták ki ólomból. Különböző hajlított (stilizált virág, szív) formában fújtatták, verték ki és ágbogaikra apró fityegőket, csüngőket, baltákat akasztgattak. Mind a pántlikák, mind a guzsalytűk ajándékozása a lányok számára a legények részéről komoly lépést jelentett, ugyanúgy, mint a csörgős orsók adása. // A fonás a kender, len és gyapjú rostos, szálas anyagának fonallá sodrása. A fonás eszköze a kézzel pörgetett orsó vagy a lábbal hajtott rokka. A fonásra szánt rostcsomót laza göngyöleggé formálva a guzsalyra vagy a rokka pálcájára felkötik, hogy munka közben a kéz számára legalkalmasabb helyen legyen. A fonás három összefolyó mozzanatból áll: a szálhúzásból (bal kézzel a rostcsomóból), az alapsodrásból (ugyanezen kéz három első ujjával) és a fonal teljes besodrásából (a jobb kéz pörgette orsóval, ill. a rokkával). A kész fonalat az orsó szárára tekerik, ill. a rokkával a fonással egyidejűleg a csévére hajtják. / Az orsó a rost- vagy a gyapjúszálak fonására használt, 20–30 cm hosszú, két végén hegyes botocska. Az orsót jobb kézben tartva ujjakkal hossztengelye körül pörgetik. A pörgetés sodorja össze fonallá a bal kéz ujjaitól még csak alapsodrást kapott szálakat. Az orsó alján kis fakorong (orsókarika) van, amely lendítő súlyként szolgál főleg addig, amíg az orsó szárára bizonyos mennyiségű kész fonalat feltekernek. / A guzsaly gyakran gazdagon faragott, ritkábban festéssel is díszített rúd, amelyre fonásnál a rostcsomót felkötik. A díszes guzsalyt alkalmanként szerelmi ajándékként készítette a legény a lánynak. A talpas guzsaly kb. másfél méteres rúd, alul egy- vagy kétszárnyas talpba rögzítve. A talpra fonás közben ráülnek, hogy a guzsaly biztosan álljon, vagy lábfejjel szorítja le a fonó. A székes guzsaly hosszú, sima rúdja egy kis gyalogszék formájú lábazatból áll ki, így a guzsalyt a fonónak nem kell külön rögzítenie. – Fonásnál a guzsalyrúd felső részére (guzsalyfej/guzsalyfő) kötik a fonásra előkészített szöszt, melyről bal kézzel eresztik és állandóan nyálazva sodorják a szálat, míg a jobb kézzel egyenletesen az orsóra tekerik. / A rokka lábmeghajtásos szerkezet, amely egyidejűleg sodorja a szálakat fonallá és tekeri fel a kész fonalat a csévére. A rokka tulajdonképpen a kézi orsó munkáját végzi, ezért a fonásra kerülő rostcsomót vagy a rokka mellett tartott székes guzsalyra vagy a rokkára szerelt külön rokkapálcára kötik fel. // A fonó a női társas munka legfontosabb alkalma volt. Amikor a mezőgazdasági munka befejeződött, az asszonyok munkaidejük jelentős részét fonással töltötték. Az őszi betakarítás után, november második felében kezdődött a fonás, és gyakran farsangig tartott. A fonó több hónapos életét befolyásolták az ünnepek, jeles napok is. Így például Katalinig énekeltek, táncoltak, adventtől karácsonyig csendesebb időszak volt, majd farsang idején érte el a fonóbeli szórakozás a csúcspontját, amikor különféle dramatikus játékokat (alakoskodás, maskarázás) adtak elő. Voltak tilalmas napok, melyeken tilos volt a fonás. Legismertebb a Luca-nap (dec. 13.): úgy tartották, hogy aki ilyenkor fonna, befonná a tyúkok fenekét, és azok nem tojnának. / A fonónak különböző formái alakultak ki: – korcsoportok szerint: asszonyfonók, asszony- és lányfonók vegyesen, és külön lányfonók; – a munka jellegét tekintve: a) A rokonok és a barátok egymást kisegítve egyikük házánál összegyűlnek, majd sorra járva mindenkit, felfonják az összegyűlt szöszt (ún. kalákás fonó). b) A fonót a felnőtt lányok szervezik; kibérelnek egy házat vagy szobát a faluban, ahová mindenki elviszi a maga munkáját és eszközeit, közösen adják össze a világításhoz szükséges petróleumot és a tüzelőt. / A fonó volt a téli szórakozás és játék fő színtere. A fonóban helye volt a mesemondásnak, balladák, históriás énekek előadásának, dalok éneklésének, találós kérdéseknek, s főként a játékoknak. / A fonónak rendkívül nagy jelentősége volt a fiatalok társas életében, amennyiben az udvarlás társadalmilag elfogadott helyszíne is volt. (Forrás: Magyar Néprajzi lexikon; Magyar néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság)
Földrajzi vonatkozás
Miskolc

Kompetencia

Kompetencia
Szociális és állampolgári kompetencia
Évfolyam
5-8. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Ember és társadalom
(22 kép)
Lajos Árpád: Este a fonóban (szemelvények) (pdf)
A jó fonólány (gömöri népmese) (pdf)
A három fonóasszony (Grimm-mese) (pdf)
Összes letöltése

Külső hivatkozás

Adatok exportálása: