Guzsalykötő szalag

Oktatás

Általános

Manda ID
364400
Cím
Guzsalykötő szalag
Leírás
Színes bőrsallangok riglivel kiverve, tarka berliner bojttal. A Mezőkövesdről származó tárgy a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének darabja. A lányok, fiatalasszonyok a legtöbb esetben/általában eredetileg is díszes kidolgozású (faragott, esztergált) guzsalyokat kaptak – szüleik, szeretőik, fiatal férjeik a lehető legszebbet igyekeztek megszerezni számukra – de ezeket aztán még maguk (is) külön felékesítették. Volt bennük sok ötlet és ízlés – és természetesen a fiatalos tetszeni vágyás sarkallta őket, hogy minél szebb guzsalyfejük legyen. A guzsalyfejek díszei, a szöszkötők tájanként különböző ízlést és típusokat mutattak. A palócságnál a széles bársonyszatying vagy guzsalyposztó volt kedvelt, a mezőkövesdi matyó guzsalyokon széles bőrsallangok kötötték le a szöszt, a tardiaknál, szentistvániaknál, Dél-bükkaljaiaknál széles selyempántlikák voltak használatosak, s Kelet-Borsodban a keskenyebb pántlikák, szatyingok, a fiatal és idős életkor szerint élénkebb, üdébb, vagy fakóbb, sötétebb színekben. Az idős asszonyok már megelégedtek az egyszerű madzaggal is. A legfeltűnőbb díszítésűek a matyósági guzsalyszalagok voltak. / A legfeltűnőbb díszítésűek a matyósági guzsalyszalagok voltak. Mezőkövesden a szösz lekötésére körös, hullámvonalas lyuksorokkal díszített, színes, széles (vékony)bőr sallangot használtak, melyeket a legények vették meg szeretőiknek, vagy a fiatal férjek feleségeiknek. Ezeket (a sallangokat) azután a lányok, menyecskék tulipánosan, matyórózsásan kihímezték. A sallangok felső végét úgy varrták össze, hogy kis tok módjára rá tudják húzni a guzsalyfő csúcsára. E „tok” tetejére varrták rá a „bob”-ot, amely színes berlinerből készült kisebb vagy nagyobb gombformára. A bobra gyakran színes berliner bojtokat tűztek még. // A fonás a kender, len és gyapjú rostos, szálas anyagának fonallá sodrása. A fonás eszköze a kézzel pörgetett orsó vagy a lábbal hajtott rokka. A fonásra szánt rostcsomót laza göngyöleggé formálva a guzsalyra vagy a rokka pálcájára felkötik, hogy munka közben a kéz számára legalkalmasabb helyen legyen. A fonás három összefolyó mozzanatból áll: a szálhúzásból (bal kézzel a rostcsomóból), az alapsodrásból (ugyanezen kéz három első ujjával) és a fonal teljes besodrásából (a jobb kéz pörgette orsóval, ill. a rokkával). A kész fonalat az orsó szárára tekerik, ill. a rokkával a fonással egyidejűleg a csévére hajtják. / Az orsó a rost- vagy a gyapjúszálak fonására használt, 20–30 cm hosszú, két végén hegyes botocska. Az orsót jobb kézben tartva ujjakkal hossztengelye körül pörgetik. A pörgetés sodorja össze fonallá a bal kéz ujjaitól még csak alapsodrást kapott szálakat. Az orsó alján kis fakorong (orsókarika) van, amely lendítő súlyként szolgál főleg addig, amíg az orsó szárára bizonyos mennyiségű kész fonalat feltekernek. / A guzsaly gyakran gazdagon faragott, ritkábban festéssel is díszített rúd, amelyre fonásnál a rostcsomót felkötik. A díszes guzsalyt alkalmanként szerelmi ajándékként készítette a legény a lánynak. A talpas guzsaly kb. másfél méteres rúd, alul egy- vagy kétszárnyas talpba rögzítve. A talpra fonás közben ráülnek, hogy a guzsaly biztosan álljon, vagy lábfejjel szorítja le a fonó. A székes guzsaly hosszú, sima rúdja egy kis gyalogszék formájú lábazatból áll ki, így a guzsalyt a fonónak nem kell külön rögzítenie. – Fonásnál a guzsalyrúd felső részére (guzsalyfej/guzsalyfő) kötik a fonásra előkészített szöszt, melyről bal kézzel eresztik és állandóan nyálazva sodorják a szálat, míg a jobb kézzel egyenletesen az orsóra tekerik. / A rokka lábmeghajtásos szerkezet, amely egyidejűleg sodorja a szálakat fonallá és tekeri fel a kész fonalat a csévére. A rokka tulajdonképpen a kézi orsó munkáját végzi, ezért a fonásra kerülő rostcsomót vagy a rokka mellett tartott székes guzsalyra vagy a rokkára szerelt külön rokkapálcára kötik fel. // A fonó a női társas munka legfontosabb alkalma volt. Amikor a mezőgazdasági munka befejeződött, az asszonyok munkaidejük jelentős részét fonással töltötték. Az őszi betakarítás után, november második felében kezdődött a fonás, és gyakran farsangig tartott. A fonó több hónapos életét befolyásolták az ünnepek, jeles napok is. Így például Katalinig énekeltek, táncoltak, adventtől karácsonyig csendesebb időszak volt, majd farsang idején érte el a fonóbeli szórakozás a csúcspontját, amikor különféle dramatikus játékokat (alakoskodás, maskarázás) adtak elő. Voltak tilalmas napok, melyeken tilos volt a fonás. Legismertebb a Luca-nap (dec. 13.): úgy tartották, hogy aki ilyenkor fonna, befonná a tyúkok fenekét, és azok nem tojnának. / A fonónak különböző formái alakultak ki: – korcsoportok szerint: asszonyfonók, asszony- és lányfonók vegyesen, és külön lányfonók; – a munka jellegét tekintve: a) A rokonok és a barátok egymást kisegítve egyikük házánál összegyűlnek, majd sorra járva mindenkit, felfonják az összegyűlt szöszt (ún. kalákás fonó). b) A fonót a felnőtt lányok szervezik; kibérelnek egy házat vagy szobát a faluban, ahová mindenki elviszi a maga munkáját és eszközeit, közösen adják össze a világításhoz szükséges petróleumot és a tüzelőt. / A fonó volt a téli szórakozás és játék fő színtere. A fonóban helye volt a mesemondásnak, balladák, históriás énekek előadásának, dalok éneklésének, találós kérdéseknek, s főként a játékoknak. / A fonónak rendkívül nagy jelentősége volt a fiatalok társas életében, amennyiben az udvarlás társadalmilag elfogadott helyszíne is volt. (Forrás: Magyar Néprajzi lexikon; Magyar néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság)
Földrajzi vonatkozás
Miskolc

Kompetencia

Kompetencia
Szociális és állampolgári kompetencia
Évfolyam
5-8. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Ember és társadalom
(24 kép)
Lajos Árpád: Este a fonóban (szemelvények) (pdf)
A jó fonólány (gömöri népmese) (pdf)
A három fonóasszony (Grimm-mese) (pdf)
Összes letöltése

Külső hivatkozás

Adatok exportálása: