Varga Hajdu István: Lakodalmasok

Oktatás

Általános

Manda ID
252454
Cím
Varga Hajdu István: Lakodalmasok (tus /grafika/, 1980. január 1.)
Leírás
Varga Hajdu István festő- és grafikusművész Lakodalmasok (1980. január 1.) című tusrajza 2000-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. „A népi televényből jött, mint annyi sokan a magyar írók és művészek közül, mint két nagy szellemi példaképe, Egry József és Nagy István. Dunántúlról származik, Somogyból, és magával hozta egy varázsosan szép táj ritmusának az élményét, és őrzi ezt az emléket még akkor is, amikor már elszakadt a természetábrázolástól és útját a nonfiguráció felé keresi, mint ahogy megőrizte a két nagy példakép életművének a tanulságait még akkor is, amikor már művészete formanyelve messze eltért az övéktől.” (Németh Lajos) „Ilyen légritka térben kétszeres merészségnek számít, ha valaki fehér papírt terít asztalára, tollat vesz kezébe, a tollat fekete tusba mártja, és a fehér lapon egy vonalat húz. Nyomot hagy, a természetben sehol föl nem lelhető, legabsztraktabb jelet. Varga Hajdu István visszaadja a rajz, a vonal hitelét. Lapjai merészek, forradalmiak: fehér lapon húzott fekete vonalak szálaiból szerveződő igazi grafikák. Itt nem magamutogató, nem önfitogtató, de gyönyörködtet a rajz. Varga Hajdunak eredeti grafikai koncepciója, önálló stílusa, egyéni világképe van. Rajzai pentaton dallamok, zenéjük van, muzsikálnak, énekelnek. Kevés eszközzel dolgozik, a fekete és a fehér ellentétével, és a vonal végtelen hajlékonyságával, végtelen variációs lehetőségével, érzékenységével. Ha Kassák mester láthatná ezeket a lapokat, alighanem nagyon örülne. Pedig Varga Hajdu nem képarchitektúrákat hoz létre, nem absztrakt, nem nonfiguratív rajzot készít; lapjai figurális grafikák. A vonalak rácsozatán minduntalan átüt egy tölgyfalevél, egy petróleumlámpa, egy emberi alak formája. De nem az épület, a házak, a tájak, a tárgyak, az alakok formája a fontos. Varga Hajdu kezében a toll: röntgenlámpa. Átvilágít, lecsupaszít, fölbont és összefoglal. A képeit nézem, és egy hosszúhajú, fésülködő lányt látok, aki kibontja haját, a sötét szálak szinte fölszikráznak, elektromos fényt kapnak, aztán haját elrendezi, befonja, majd a fonatot fején koronaként föltornyozza. Sűrűsödés és ritkulás, egyensúly és mozgás, nyugalom és átmenet – ez rajzainak igazi jelentése. Az epikus tartalmú címek ne tévesszenek meg: Varga Hajdu nem lerajzol jeleneteket, hanem lelkiállapotokat vetít elénk. Leggyakrabban talán a magányt, az egyedüllétet, a városi ember otthontalanságát érzem lapjain. Alak és környezet viszonya, jelképpé növesztett fái, keresztjei, emberalakjai ezt az érzést sugalmazzák. S ahogy minden rend energiák feszüléséből teremtődik, a vonalak puha, sugaras vagy hullámszerű – de mindig törvényszerű – áramlása mögött itt is egy szenvedélyes ember szívdobogását érzem. Aki tudja a soha meg nem tanulhatót: kevés szóval a teljes életet fölidézni. Varga Hajdu István a fehér lapon a fekete vonalakkal az élet gazdagságát, teljes színességét teszi elénk.” (Tüskés Tibor) „Íme, a művészi pályán sokszor magára hagyott, méltó megrendelésekhez, kedvezőbb munkakörülményekhez sohase jutott alkotó ’mellékágon’ is képes volt elsőrendűt, senkiéhez sem hasonlíthatót létrehozni. A széttört világ szándékoltan torzított, vagy hevenyészve fényképezett leletei, e tehetetlenségre valló idézetek közt az ő leleményes kalligráfiája a dolgok összetartozását, a természet, az ember és az általa teremtett tárgyi környezet egymásrautaltságát hirdeti. Felelősen félti az ösztönösen érzékelt kozmogóniai rendet, a legparányibb mozzanatokban is a szintézist keresi, de nem menekül a dekoratív idillek, vélt harmóniák önnemző romantikájába. Vegetatív látomásaiban szervesen feszülő-bontó íveiben, a kifejezés választott pólusa felé tóduló ábráiban mai önmagunk lelki drámáit tükrözi. S ha létezik olyan művészi komplexum, mint a síkra vetített húrok zenéje, ezekről a hihetetlen finomsággal megmunkált felületekről valóban muzsika árad. Mégpedig nem a képzőművészet denaturált ’elektronikus zenéje’. Ha engedjük magunkra hatni ezeket a ritmusokat, érezzük, látjuk: nem a spirográf játékos szimmetriákba rétegződő geometrikus legyezői hullámzanak egymáson, hanem mindig a közvetlen emberi gesztus, a korlátok, falak szorításában is újraszülető küzdő, eleven kedély szólal meg bennük. Valami olyasféle atavisztikus élmény varázslatába kerülhetünk, mint amikor Bartók vonósnégyeseit hallgatva a szólamok szövedéke mögött ráismerünk a népdalok hangzásvilágára.” (Fodor András)
Földrajzi vonatkozás
Kaposvár

Kompetencia

Kompetencia
Anyanyelvi kommunikáció
Évfolyam
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Magyar nyelv és irodalom

Kompetencia 2

Kompetencia 2
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Évfolyam 2
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat 2
Műveltségi terület 2
Mûvészetek
Média letöltése

Adatok exportálása: