Sass Brunner Erzsébet: Egy templomhoz vezető kapu

Oktatás

Általános

Manda ID
606344
Cím
Sass Brunner Erzsébet: Egy templomhoz vezető kapu (vegyes technika /olaj, tempera/, India, Jhalawar, 1932)
Leírás
Sass Brunner Erzsébet festőművész Egy templomhoz vezető kapu (1932) című, vegyes technikával készített festménye 1993-tól a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház múzeumi gyűjteményében található. „Nehezen lehetne két annyira távoli kultúra között olyan fokú szellemi kötődést találni, mint a magyar és az indiai, mégis létező és nagyon is élő az a szellemi kapocs, amely számos magyar művész, történész, régész indiai jelenlétében és munkásságában érhető tetten; gondoljunk csak Kőrösi Csoma Sándorra, Stein Aurélra, Fábri Károlyra, Amrita Sher-Gilre vagy éppen Sass Brunner Erzsébetre és lányára, Brunner Erzsébetre. A nagykanizsai születésű Sass Brunner Erzsébet és lánya, Brunner Erzsébet életútja és művészete szinte teljesen beleolvadt India kultúrájába, annak az országnak a miénktől pedig oly távoli szellemiségébe, ahol a két festőnő rátalált a számukra korábban bárhol máshol olyannyira nélkülözött fizikai és szellemi megnyugvásra. Mahatma Gandhi például azt mondta róluk, hogy bár nem tudja eldönteni, hogy festészetük mennyire számít technikásnak, de képeikről azonnal leolvasható az India népe iránti mély és őszinte szeretetük, ami élő módon sugárzik alkotásaikból. Bár jórészt Indiában éltek és alkottak, végrendeletükben mégis hazautaztatták kétezernél is több műalkotásukat, amelyeket a nagykanizsai Képzőművészetek Házára és a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumra hagytak… Farkas Erzsébet 1889-ben született Nagykanizsán. A fiatal lány képzőművészet iránti vonzódását rendőrkapitány édesapja maximálisan támogatta. ’Gyermekkoromra úgy emlékezem, hogy mindig is szerettem a magányt. Olyankor álmok, mesék, versek tartottak hatásuk alatt, és képzeletbeli eseményeken tűnődtem. Szerettem a rendkívüli természeti jelenségeket: a vihart, a jégesőt, a havazást’ – írta a művésznő emlékezéseiben. Sass Brunner Ferenc festőiskolájába mint tanuló jelentkezett, de alig két évvel később már a mester hitveseként fejezte be tanulmányait. Ezután együtt szervezték az intézmény programját, s a fiatal művészfeleség ettől fogva kezdte használni a Sassné Farkas Böske (vagy röviden SFB) szignót. Férjétől és egyúttal mentorától azonban hamar eltávolodott; a depressziós, a világháború tragédiáitól megcsömörlött férfi Sümegre vonult vissza, s későbbi – igen ritka – levelezésük nélkülözi a személyes, gyengéd, de még az egymás iránt akár csak érdeklődő hangnemet is. Sass Brunner Erzsébet a magányban kezdett felőrlődni; a fájdalom generálta álmairól és látomásairól a következőket jegyezte fel: ’A szél, az eső, a Nap, a fák, a patakok, a madarak nem kérdezik, ki vagy, mi a neved s foglalkozásod: ők ős barátjai a remetéknek, a zarándokoknak. Hozzájuk vágyom, az ő egyszerű, de törvényszerű életüket akarom élni, nem a paradicsomból kiűzött, hiú ábrándok után futó, elkorcsosult, beteg társadalom rosszul felépített légváraiban sínylődő emberekét.’ A lelki megnyugvást kereső, egyedülálló nő tehát útnak indult akkor alig 19 éves, a Királyi Képzőművészeti Akadémián szobrászatot tanuló lányával, aki élete végéig támasza és egyben legjobb barátja is volt. Szicíliáig jutottak, ahonnan a narancs és tájképei árulásából élő Brunner Erzsébet magyar nyelvű levélben fordult Rabindranath Tagorehoz. Soraiban megfogalmazta erős vonzódását India iránt, s gyermeki őszinteséggel vetette papírra, hogy mint indiai lélekkel élő bolygó magyar festőnők otthont és megnyugvást remélnek találni Tagore egyetemén, Sántinikétánban. Egyiptomon keresztül végül 1930-ban érkeztek meg álmaik végcéljához. A Sántinikétánban életre hívott egyetemi színvonalú iskola valóságos kultúr-Kánaán volt, amelyben számos külföldi szaktekintély és diák fordult meg. Brunnerék itt saját szövésű, maguk varrta ruháikban mint két szerzetesnő rendezkedtek be, és folytatták új típusú festészetük kibontakoztatását. Végre megízlelhették a tökéletes spirituális tisztaságot: ’Körülvéve a tiszta indiai atmoszférával, ez az a hely, ahol a szemeim kinyíltak az emberi szeretet és szánalom szépségére, ahol megtaláltam életem lelki vezetőjét.’ A miszticizmushoz erősen vonzódó és a külvilágra rendkívül érzékeny Sass Brunner Erzsébet elsősorban tájképeket, utcai jeleneteket és csendéleteket festett, az emberábrázolást kerülte. Azokon a tájképein, ahol mégis felbukkannak emberalakok, jelenlétük csupán figyelmeztetés arra, hogy az ember nem a természet ura, pusztán alkotórésze. Tájképein a végtelenség és az időtlen csend feszül: ’A nagyszerű látványok, a sivatag szikársága, a váltakozó esőzések, a lótusz tavak köde, a Gangesz misztikus vize, az impozáns Himalája, az emberek nincs élete, spirituális és fizikai szépségük és a koncentrikus képek atmoszférája leírhatatlan nyomot hagyott bennem’ – írta ottani érzéseiről. 1932 és 1935 között keresztül-kasul bejárták a hatalmas országot. ’Beutaztuk Indiát egyik végétől a másikig, Bengáltól Gujeratig, a Himalájától Rameswaramig, kutatva az anyagot, a lelket és az inspirációt. Nagy örömömre sok festeni való dolgot találtam. Egy új világ tárult ki a szemem előtt, mikor Benaresbe értünk, és láttam brahman nőket a Gangesz szent vizében fürdeni. Különböző festménysorozatok készültek utunkon Benarban, a színes Rajputaszban, Punjubban, Kashmírban, Hyderabadban, Madrasban és más helyeken. Soha nem fogom elfelejteni a hindu nők sarkain csilingelő csengettyűket, ahogy sétáltak vissza a forrástól, sem azokat a millió fekete gyémánt szemeket, amik Indiában bámultak rám’ – írja. Dél-Indiában, ahová Mahatma Gandhi meghívására érkeztek, elkészíthették a politikus portréját is. 1935 és 1937 között Japánban éltek, itt jelent meg Mystic India című könyvük, amelyhez barátjuk és lelki vezetőjük, Tagore, valamint Gandhi írt előszót. A két év alatt megismertették Petőfi Sándor költeményeit a távol-keleti országgal, sőt a magyar konzul közbenjárásával több költeményét is kiadták. Következő úti céljuk az Egyesült Államok volt, ahol San Franciscóban, Los Angelesben, Chicagóban és New Yorkban állítottak ki. Innen Angliába utaztak, végül hazatértek Magyarországra. Röpke látogatásuk után ismét Londonban várták őket, ahol a Cooling Gallery-ben mutatták be munkáikat. Itt találkoztak Radhakrishnan Baroda maharadzsával, aki arra kérte őket, hogy térjenek vissza Indiába, és fessenek egy gyűjteményt a Baroda Múzeum és Képcsarnok számára. Sass Brunner Erzsébet 1950-ben, tüdőgyulladásban halt meg. Lánya sokáig gyászolta, majd újra bekapcsolódott a képzőművészeti életbe: folytatta a már névjegyévé vált portréfestést. Gyermekarcain, férfi és női képmásain a távoli világ megfogalmazhatatlan bűvölete sugárzik. 1955 és 1957 között számos buddhista kegyhelyet festett meg Indiától Nepálon át Thaiföldig. 1959-ben találkozott a dalai lámával, akit az európai művészek közül elsőként örökíthetett meg. 2001-ben hunyt el Új-Delhiben. Anya és lánya művészetét először Indira Gandhi ’hozta haza’ 1970-ben, aki személyes jó barátja és mecénása is volt a ’két Böskének’.” (Heilmann Anna: Magyar testtel, buddhista lélekkel…; digitális forrás: http://muzeumcafe.hu/hu/magyar-testtel-buddhista-lelekkel/) – analóg forrás: MúzeumCafé, 22. évfolyam, 2011/2., április-május)
Földrajzi vonatkozás
Sümeg

Kompetencia

Kompetencia
Anyanyelvi kommunikáció
Évfolyam
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Magyar nyelv és irodalom

Kompetencia 2

Kompetencia 2
Matematikai kompetencia
Évfolyam 2
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat 2
Műveltségi terület 2
Matematika

Kompetencia 3

Kompetencia 3
Szociális és állampolgári kompetencia
Évfolyam 3
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat 3
Műveltségi terület 3
Ember és társadalom
„Hosszú napok kemény munkájával templomot emeltem. Sem ablaka, sem ajtaja, kemény, tömör kőből épült a fala. Minden mást feledve, az egész világtól menekülve, magamba merülve bámultam az oltárra helyezett képet. Bent örök éjszaka sötétlett…” (R. Tagore)
„Hosszú napok kemény munkájával templomot emeltem. Sem ablaka, sem ajtaja, kemény, tömör kőből épült a fala. Minden mást feledve, az egész világtól menekülve, magamba merülve bámultam az oltárra helyezett képet. Bent örök éjszaka sötétlett…” (R. Tagore)
Média letöltése

Adatok exportálása: