Szappanos István: Zúzmarás táj

Oktatás

Általános

Manda ID
569005
Cím
Szappanos István: Zúzmarás táj (eredeti mű: olajfestmény /1990 körül/ – prezentált mű: reprodukció /in: SZAPPANOS – képzőművészeti katalógus, Kecskemét, 2006/)
Leírás
Szappanos István festő- és grafikusművész, művésztanár Zúzmarás táj (1990 körül) című olajfestménye a jeles alkotó tiszteletére megjelent képzőművészeti katalógusban található, amely a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat támogatásával látott napvilágot Kecskeméten 2006-ban. Az oktatási célból bemutatott műalkotást tartalmazó katalóguskötet a MaNDA adatbázisában fellelhető, ingyenesen hozzáférhető és tanulmányozható. Szappanos István festő- és grafikusművész, művésztanár Kecskeméten született 1945. augusztus 22-én. Tradicionális, többgenerációs kecskeméti család sarja. Szappanos István híres kecskeméti ügyvéd, politikus dédunokája. Édesapja, Idős Szappanos István a helyi Zöldségtermesztési Kutató Intézet grafikusa, kiváló akvarellfestő volt. Miután 1968-ban diplomát szerzett a Szegedi Tanárképző Főiskolán, részt vett a Képzőművészeti Főiskola posztgraduális képzésén, majd a szegedi József Attila Tudományegyetem pedagógia szakát is elvégezte. Mesterei: Fischer Ernő, Winkler László és Cs. Pataj Mihály. 1968 óta végez folyamatos oktatói tevékenységet intézményi keretek között: először a kecskeméti Kodály Iskolában tanított. 1975 és 2008 között a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola (2000 óta KEFO Tanítóképző Főiskolai Kar) Vizuális Tanszékének tanára volt, 1977-től 2000-ig gazdag művészeti alkotótevékenysége mellett a tanszékvezetői feladatokat is ellátja. Kiváló művészetszervező, művészeti iskolateremtő személyiség, művészetpedagógiai szakíró, könyvillusztrátor. Tanítványai rajongással veszik körbe mesterüket, akire később is tisztelettel és nagyrabecsüléssel emlékeznek: 70. születésnapján ’A SZERETET ÉRDEMES MESTERE’-ként ünneplik, köszöntik. Vizuális pedagógiai módszertanról írott könyvét, jegyzeteit ma is használják a főiskolai oktatásban. Az 1980-as években video- és oktatófilmeket készített. Rendszeresen szerepel hazai és nemzetközi tárlatokon. A festészet műfajai közül főképp olaj- és pasztelltechnikával dolgozik, de az apai örökséget, az akvarell művészetét sem hagyja cserben. Tanulmányutat tett Csehszlovákiába, Lengyelországba, Olaszországba, Svájcba, Ausztriába, Japánba. Festészetében, képeiben látványélmény és az egyéni szubjektum nyer művészi kifejezést. A Szabad Képző- és Iparművészek Országos Szövetségének, a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének és a Műhely Művészeti Egyesület tagja. Az izsáki alkotótelep művészeti vezetője. A kezdetektől résztvevője a város és a megye képzőművészeti életének, évtizedekig vezette a Fényes Adolf képzőművészeti szakkört. Számtalan csoportos kiállításon szerepelt itthon és külföldön. Rendszeresen szerepel munkáival hazai és nemzetközi önálló tárlatokon, műveit több magyar és külföldi múzeum és gyűjtemény őrzi. Pedagógiai és művészeti alkotótevékenységéért 1986-ban Székely Bertalan-díjat, 1999-ben Katona József-díjat, 2014-ben Bozsó János-díjat kapott, majd 70. születésnapján A Magyar Érdemrend Lovagkereszt Polgári Tagozat kitüntetésben részesült. „A világnak adódik egyfajta idilli látásmódja. Sőt, mi több, mindnyájan mohón vágyunk az idillre. Ahogyan Hamvas Béla mondja: az idill a mennyország visszfénye. Az eredendő bűn, a teremtés őrülete óta mindvégig azon fáradozik az emberiség, hogy a roncsokból romokból helyreállítsa az áhított békét, szépséget, harmóniát. Nehezen megy ez a munka, bár vannak szerencsésebbek, akik a romlandót, múlandót, tragikusat, mulatságosat is megaranyozva látják, mert ilyen a szemük. Napszeműek, hogy Goethe hirdette Plotinosz nyomán, azaz a Nap aranyával behintve, áthatva figyelik a kínálkozó és ellenkező tárgyi világot. Korán sem azért, mintha bármi földi szokásos kibírhatatlan konfliktustól megkímélte volna Nemézisz. Nem is azért, mert felelőtlen könnyelműséggel átsiklott a művész a mindnyájunk életéből ismert, de soha meg nem szokható csapásokon. Ellenkezőleg: kivételesen sérthető érzékenységével minden negatív nüanszot sokszorossá nagyítva képezett le, szenvedett át. De éppen művészi hivatásánál fogva megtanult mást is. Mégpedig: nincs olyan szörnyűség, melyben ne találhatnánk tündöklő gyönyörűséget. Szappanos István esztétikumot becsülő művész, mivel zsigereiben tudja, amit a görögök kezdettől fogva: a kozmosz nem kozmetikázza ugyan a silányságot, sehonnaiságot, de önnön méltóságának szintjére emeli, rendezve alakítja. S ebből az is következik, amit akár negyedik pontként nyújthatnék át: ennek a művésznek nemcsak programja van, hanem távlatos etikája, tartása. A tartás: élhető magatartásmód. Meg nem hajló, de meg se roppanó gerinc. Primitívebben úgy is tömöríthetném: emberség, emberiesség. Márai tudott az efféléről mindenkinél többet, maradandóbbat… Mi is e küldetéses művészet esszenciája: legyen ez ötödik tételpontunk. Az élet értékeinek megbecsülése. Lesüt e színes felületekről: bárhogyan is, de érdemes élni. Mert nincs olyan lehetetlen helyzet, ahonnan ne láthatnánk egy létező gyönyörűséget: fűszálat, földszemcsét, szélrezgést. A műelemző számára feltűnő a Szappanos pasztell-opuszok festményszerűsége. Nem a múlt századi porcelános rajzos eljáráshoz nyúl vissza, hanem a technikát színszimfóniákká dúsítja. Hosszú egy-egy élmény kihordási folyamata. Évekbe telik, míg az Adria kavicsai, spanyol és olasz tájélmények beleszervesülnek a magyar festő magyar látványstruktúrájába… Hihetetlenül sokrétű művészi tradíciót sűrített képeibe. Ha akarjuk, megnevezhetjük elődeit - a magyarok közt is – Nagy Istvántól Egry Józsefig, Rippl-Rónaitól Aba-Novákig. De nem ez a lényeg. A lényeg – egyre inkább – egy sokat megélt, megpróbált lélek öntörvényű muzikalitása. A Szappanos-képek zeneművek, színszimfóniák. Le lehetne kottázni őket. S bizony igen meglepődnénk: mennyi szívhez szóló, megrendítő melódia, váratlanul felharsant s elhalt staccato! Nála a dolgok önmagukból ragyognak fel, saját fényük van. A csónak fényüzenetet küld az égboltnak, a merítőháló sugarakat bocsát ki magából, a nádas szálanként lángol, házak és fák színekkel feleselnek, labdáznak, a búzamező zöld s kék tenger közt vakítja aranyosságát. Hátaktja – egyebekben – kivételes remeklés. Mesteri ökonómiával koncentrálja imaginárius terébe a színpompás valóságot. Számára nem kérdés az, hogy a táj mikrovilág, határolt totalitás. Hagyományosan gazdag művészi eszköztárú, minden ízében ízlésesen megmunkált, a látót-látogatót élménnyel feltöltő ez a piktúra. Példásan becses és ihletetten árnyalatos. Szerényen átsejlik hajlékony formáin és elmélyült színein a mester egyénisége. Az a fajta törzsi ars ez, mely sok tanítványában tovább tud gyümölcsözni, mivel nem zárul féltékeny önzéssel saját aurájába.” (Turai Kamil esztéta)
Földrajzi vonatkozás
Kecskemét

Kompetencia

Kompetencia
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Évfolyam
9-12. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Mûvészetek
Média letöltése

Adatok exportálása: