Keresés az archívumban - Manda

Akadálymentes nézet

Kovács Mária elsőáldozó fényképe [A paraszti kultúra családzsánere fotográfiai sorozat]

Oktatás

Általános

Manda ID: 604198
Cím: Kovács Mária elsőáldozó fényképe [A paraszti kultúra családzsánere fotográfiai sorozat] – (archív fekete-fehér /monokróm/ pozitív papírkép, ismeretlen alkotó, Jánoshalma, 1940; Thorma János Múzeum – Fotótár, Kiskunhalas)
Leírás: A II. világháború idején, az 1940-es esztendőben Jánoshalmán készült családi fotográfia (archív fekete-fehér /monokróm/ pozitív papírkép), melynek szerzője/alkotója ismeretlen, évtizedek óta a kiskunhalasi Thorma János Múzeum gazdag fotográfiai gyűjteményének egyik darabja. A fénykép a múzeumban kutatási engedéllyel hozzáférhető és tanulmányozható, valamint a MaNDA adatbázisban egyaránt megtekinthető. "A család – néprajzi szempontból – a legkisebb társadalmi egység, tagjait vérségi és házassági kapcsolat fűzi össze. Eredetileg patriarchális rendszerű, azaz a rangidős férfi, a családfő rendelkezett a család ügyeiben és a vagyon felett. Létezik kis és nagy attól függően, hány generáció él egy fedél alatt, de a család kifejezés leggyakrabban a kiscsaládot jelöli, amely a szülők és a gyermekek közösségét jelenti. A családfő a legnagyobb hatalommal, tapasztalattal és tisztelettel bíró személy, rendszerint férfi volt a paraszti kultúra családfogalmában. A nagycsaládban gazda névvel illették, és minden vagyon felett ő rendelkezett, a gazdaság és a család életét ő irányította. A patriarchális berendezkedés már évezredek óta jellemző magyar tradíció, egykor a nomádpásztorkodásra és az állattenyésztésre való áttéréssel erősödhetett a férfiak szerepe, így az apajogúság. A férj egyik alapvető feladata a munkaszervezés és az irányítás volt, hiszen a családi munkából mindenki kivette a részét korának és nemének megfelelően. Az apa és a gyermek kapcsolata a családba fogadás szertartásával kezdődött, amikor az édesapa – illetve annak rokonai – jelképesen elismerték magukénak az újszülöttet, például a küszöbre helyezett gyermeket apja felvette, kalapját ráhelyezte vagy az istállóban lovára „felültette”. A fiúgyermek munkaképes koráig az apával nem volt meghatározó viszonyban, addig a család nőtagjai foglalkoztak vele. A kisfiú 6 esztendősen már libát őrizhetett az udvarban, majd a legelőn, később az apja tanította meg a munkára, azaz kapálni, kaszálni, majd általában 18 éves kora után együtt arattak. A kisgyermekek és a lányok, akik munkavégzés szempontjából nem voltak „hasznosak” a családon belül, az apa számára nem bírtak jelentőséggel, az anya feladata volt a róluk való gondoskodás. A férjnek volt nagyobb szava, a családi hierarchiában a feleség hozzá képest alárendelve állt, sokszor cselekedeteit és – például búcsúba, lakodalomba szóló – kimenőit is megszabta. Érdekes jelenség volt, és az alá-fölérendeltségi viszonyokat hangsúlyozta, hogy a feleségnek magáznia kellett az emberét, az asszony azonban tegező megszólítást kapott, illetve az utcán pár lépéssel lemaradva szabadott követnie a férjét. A paraszti társadalom követelményrendszere az asszonyok irányában szigorúbb volt egyébként is, bizonyos tulajdonságokat, például engedelmesség, szorgalom, takarékosság mint asszonyi erényt tartott fontosnak, sőt a testi fenyítés felett is gyakran szemet hunyt. Az asszony legfontosabb feladatai a házi és ház körüli munkák elvégzése volt: a főzés, a kenyér, a tejtermékek és a tojás biztosítása, a szárnyasok körüli teendők, illetve a család ruházkodásának és mosásának gondja, de a szövés, a varrás és a kelengye elkészítése is őt terhelte. Mindemellett a gyerekek nevelése és ellátása is a nőre hárult. Fogamzásgátlás hiányában a gyermek születése és halála mind természetes volt, az élet részét képezte, a gyermekhalál gyakori előfordulása miatt az édesanyával való kötődés is később bontakozott ki. Viszont mire a gyermek elérte a tizenéves kort, az asszony szerepe volt segíteni őt a párkeresésben és a házasság megvalósításában. Lányok esetében az anyával közös feladat volt a kelengye megvarrása. Az egykézés a 19. század derekán jelent meg bizonyos területeken, főként a Dél-Dunántúlon. A szülők tudatosan csupán egyetlen gyermeket vállaltak, amelynek fő oka a családi vagyon, illetve földtulajdon egyben tartása, a szegénység elkerülése volt. Mivel egyetlen utódról kellett csupán gondoskodni, ezért neki megpróbálták a lehető legtöbbet megadni, sőt túlzásba esve kényeztették, de az egykéző társadalmakra amúgy is jellemző volt a hivalkodás, a kifelé mutatott jómód. Az egykéző vidékeken a nőknek nagyobb presztízs jutott, hiszen sokszor a lánygyermek egyedüli örökösként egy egész vagyont kapott. Ez a szokás egy különös jelenséget hívott életre, a vőséget. Ha a lányok nem találtak vagyonban hozzájuk illő férjet, akkor egy szegényebb legényt választottak, aki a lány szülői házába költözött, és ott dolgozott apósa, anyósa hasznára, alárendelt, szinte cselédszerepben – a jövőbeli vagyon érdekében. A vő olykor kitörhetett a megalázó helyzetéből, ha jól dolgozott, idővel megbecsülték, illetve ha özvegységre jutott, az elhunyt asszony szülei ragaszkodtak hozzá főként a munkaereje miatt. A vőség szokása azért is volt rendhagyó, mert a fiatal házasok általában a férj szüleivel egy fedél alatt kezdték meg a közös életüket. Ha így történt, akkor nagy szerepet játszott az anyós a menye életében – akitől a fiatalasszony ugyanúgy segítséget kérhetett akár édesanyjától, viszont a családi hierarchiában fölötte álló anyósa meg is szabhatta tetteit, viselkedését. Kapcsolatukat – és a családban lévő nők viszonyát – befolyásolta az anyós temperamentuma, de általában a menyecskét kevesebb jog és szórakozási lehetőség, ellenben több munka illette, mint a gazdasszony még hajadon lányait – például a többi női rokonnal ellentétben a menyecskék mezőgazdasági munkát is végeztek. A nagyszülőknek szintén szerepük volt a gyermeknevelésben, mivel a szülők rendszerint dolgoztak. Főként az anyai nagyanya segített lányának, amikor vigyázni kellett a kicsikre, illetve gyakran a szülésnél is jelen volt. A nagyszülő-unoka kapcsolatra természetesen kihatással volt, hogy együtt élnek-e nagycsaládként, az unoka neme, illetve hogy az öregszülő fiának vagy lányának gyermeke. A lánnyal az öreganyának szorosabb maradt általában a kapcsolata, viszont az öregapák a fiúunokákat becsülték jobban mint leendő örökösöket, szívesen meséltek nekik régi történeteket, énekeltek nótákat." ( A paraszti kultúra családzsánere - Forrás: https://mandadb.hu/cikk/1281082/A_paraszti_kultura_csaladzsanere)
Földrajzi vonatkozás: Kiskunhalas

Kompetencia

Kompetencia: Természettudományos és technikai kompetencia
Évfolyam: 1-4. évfolyam
Módszertani javaslat: Az általános iskola 4. osztályában a környezetismeret tantárgy oktatása során az ’Önismeret és viselkedés - Az emberi kommunikáció: beszéd, testbeszéd’ tematikai egységen belül ’Festmények, mozgóképek és fotográfiák segítségével az emberi kommunikáció elemeinek vizsgálata, a mimika és a testtartás szerepének elemzése - Emberi magatartásformák megfigyelése különböző helyzetekben’ témakör tárgyalásakor javasolt a következő feladat elvégzése: A tanóra elején ismertessük meg a tanulókat a kommunikáció, az egyirányú, a kölcsönös kommunikáció és a tömegkommunikáció, valamint a verbális és nonverbális (audiális és vizuális kommunikáció fogalmával! Értelmezzük a nonverbális kommunikáción belül a testbeszéd testtartás, gesztusok, mimika) fogalomkörét! Igyekezzünk e problémakör fogalmait a gyermekek által ismert különböző tárgyak, tárgyi szituációk és jelenségek jelszerűségén keresztül (jel és jelentés) konkrét példákkal bevezetni! Mutassuk meg a diákoknak a korabeli magyar paraszti kultúrából származó archív családi fotográfiát, s hagyjunk időt számukra a természetes érdeklődésből fakadó szemlélődésre! Közben figyeljünk a szóbeli megnyilatkozásaikra, reakcióikra, mert a probléma feldolgozása során irányadóak lehetnek! A részletes tárgyleírás ismeretében röviden mutassuk be a gyermekeknek a 'fényképbe mentett/átörökített' személyeknek a korabeli kultúrában, társadalomban betöltött szerepét/feladatát! E meglehetősen összetett probléma magyarázatára szánjunk a gyermekek által igényelt időt! Igyekezzünk elmagyarázni a diákoknak, hogy a korabeli fotografálás a technika bonyolultsága, az eljárás költségessége, a művelet különlegessége révén rituális cselekvésnek számított, a fényképezkedők ünnepnek tekintették, s csak az emberi élet jelesebb alkalmain álltak az óriási masina elé! A közös munka következő fázisaként tegyünk fel konkrét kérdéseket a gyermekek részére: Milyen érzéseket és gondolatokat ébreszt bennük a kamera előtt álló személyek fej-, kéz- és testtartása, arcvonása, tekintete? Szenteljünk időt arra, hogy a tanulók felfedezzék: a megvilágításnak rendkívül fontos szerepe van a képábrázolásban! Megfigyeléseiket, észrevételeiket összegezve próbálják megfogalmazni az ábrázolt emberek pillanatnyi érzésvilágát! Fogalmazzák meg bátran, milyen személyiségek lehettek az élet hétköznapi valóságában! Házi feladatként az általuk ismert digitális képszerkesztő program segítségével a fotográfia egyes jelentősnek vélt részleteit kiemelve készítsenek az egyetlen fényképből fotográfiai sorozatot, majd szerkesszenek belőle powerpointos bemutatót a következő tanórára! Adjanak címet a sorozat minden elemének! Különböző helyszíneken, s fényviszonyok/megvilágítások mellett készítsenek portrékat családjuk tagjairól, s önmagukról! E feladat összetettsége és tantárgyközisége révén a tanulók digitális és anyanyelvi kompetenciáját, a vizuális kultúra iránti érzékenységét egyaránt fejleszti, valamint technika- és társadalomtörténeti, alapfokú kommunikációelméleti ismereteket közvetít. (kobzosBBL)
Műveltségi terület: Ember és társadalom

Kompetencia 2

Kompetencia 2: Természettudományos és technikai kompetencia
Évfolyam 2: 9-12. évfolyam
Módszertani javaslat 2: A középiskola 10. osztályában a kémia tantárgy oktatása során a ’Felfedezők és találmányok – Tudománytörténet’ tematikai egységen belül ’A fotográfia technikai története’ témakör feldolgozását igyekszik elősegíteni a következő feladat: A tanulók az indikátor képen részletesen megszemlélhetik a korabeli archív családi fotográfiát. A II. világháború idején, az 1940-es esztendőben a képíró műhelyek/műtermek egyikében (Jánoshalma) született fotográfia egy nagyméretű celluloid lemezre rögzített felvételről készült /monokróm/ pozitív papírkép másolata. A diákok házi feladatként a mellékletben megtalálható literális, vizuális és audiovizuális szakmai dokumentumok, valamint az interneten és a könyvtárakban elérhető szakirodalmak segítségével a következő tanórára készítsenek powerpointtal egybekötött előadást, amelyben a fotográfia technikai fejlődéstörténetével ismertetik meg osztálytársaikat! Fordítsanak megkülönböztetett figyelmet az egyes történeti fázisok során alkalmazott vegyi eljárásokra (vegyületek, anyaghordozók, kémiai reakciók, etc.)! Igyekezzenek ismertetni, hogyan-miképp történt a különbféle eljárási módok felfedezése, s az egyes technikai módszerek milyen perspektívát kínáltak a gyakorlatban a képrögzítésre! Célszerű a technikatörténeti fázisokat egymás között megosztani, így az egyes fejlődési korszakokban alaposabban elmélyedhetnek a tanulók, s a következő tanórán több diák előadására nyílik lehetőség. E feladat egyúttal a diákok digitális kompetenciájának, vizuális érzékenységének a fejlesztését, s a hagyományos magyar kultúra iránti érdeklődésük felkeltését kívánja elősegíteni. (kobzosBBL)
Műveltségi terület 2: Ember és társadalom

A fotográfiai eljárások története (pdf)

Összes letöltése

Adatok exportálása:

Cimkefelhő
Impresszum
Kapcsolat
RSS / Export

Egységes Nemzeti Oktatási és Kulturális Térinformációs Rendszer

2015 ©