Szilke Mezőcsátról

Oktatás

Általános

Manda ID
352985
Cím
Szilke
Leírás
Sárga alapfestésen színtelen ólommázas cserép. Oldalán írókázott, ívekből álló koszorú, az ívek belseje zöld és vörös félkörökkel díszített, fölöttük barna zegzugvonalak, a rámás szélén függőleges vonalkázás. A tárgy a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének része. „Az agyagművesség a legősibb mesterségek közé tartozik. Az ember a föld minden táján ősidők óta agyagból edényeket formált, és tűzben kiégette. Az agyag plasztikus, alakítható, kiégetés után kemény, törékeny lesz, de cserepe még töredékeiben is időtálló. A régészek cseréptöredékekből ki tudják olvasni a régmúlt idők történetét, hogy hol, mikor készült az edény, s milyen célt szolgált.” A magyar népi cserépedényeket (szilke, kanta, bokály, butella stb.) fazekasok készítették a 19. század végén és 20. század elején. „Lábbal hajtható korongon formálták, majd fazekaskemencében égették ki. (…) Csak egyszer égették ki a mázatlan edényeket. Ha mázas edényt akartak készíteni, akkor kétszer égettek. Az első égetés, a zsengélés után leöntötték az edényt mázzal, s a második égetés a mázzára égetés. Az ólommáz átlátszó, fényes, üvegszerű, lehet színtelen vagy színes, zöld, sárga. Mázolás előtt került sor az edény festésére, a díszítésre – írására, virágozására.” (Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények) A főként a Tiszántúlon elterjedt szilke a keskeny fenekű fazékhoz hasonló füles cserépedény. Kívül-belül mázas, így a tálasmester készítette. Egyéb elnevezései: a rátó, röstölő, sirány. Egyik formai változata a szája fölött átívelő füllel ellátott rötyke. Leginkább ételhordásra használták: a mezőn dolgozóknak madzaghálóba, kasornyába kötött szilkében vitték az ételt az asszonyok. Mivel az úton mindenki látta őket, fontos volt, hogy az edény díszes legyen. Téli időszakban lekvárt (főként szilvalekvárt) tároltak benne. A Dunántúlon egy másik formája ismert: füles „ikeredényben” (páros pohár) vitték az ebédet a mezei munkásoknak. A mezőre való szilkétől díszesebb, sőt ünnepélyes jellegű a komaszilke vagy komacsésze, amelyben a komaasszonyok, nőrokonok a gyermekágyas anyának vitték az ételt. Ennek két oldalán egy-egy kicsi vízszintes fül található; gyakran több darabot egymásra helyezve, füleiknél kantárral összefűzve használták, így a mai ételhordók elődjének tekinthetők. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények)
Földrajzi vonatkozás
Miskolc

Kompetencia

Kompetencia
Szociális és állampolgári kompetencia
Évfolyam
5-8. évfolyam
Módszertani javaslat
Műveltségi terület
Ember és társadalom
(12 kép)
Összes letöltése

Adatok exportálása: