Általános

Cím

Cégérek

Leírás

A hívóképen az egykori Elefánt vendéglő cégére látható Pécsett az 1970-es években. A felvétel a budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményének darabja. Az épülettömbben egykor több híres pécsi család is lakott. Az eredetileg trapéz alakú telek északnyugati sarkán 1712-től sütőüzem működött. Az 1800-as évek elejétől az akkori tulajdonos a házat vendéglővé bővítette, mely Fehér Elefánt néven vált ismertté. Az 1870-es évektől már a „Fekete Elefánthoz" címzett fűszer-, vas- és gyarmatáru-kereskedés is. A mai Jókai tér 6. számú épület (az egykori Tallián-ház) északnyugati sarkán látható az egykori, jól menő üzlet cégjelvénye, a konzolon álló bádogelefánt, mely a háznak és az egész tömbnek is nevet adott. (forrás:egykor.hu/pecs) // A cégér vagy más néven céhjelvény a középkorban elterjedt reklám- és tájékoztató eszköz: üzlet vagy műhely elé jól láthatóan kiakasztott tárgy vagy jelképes ábrázolás, amely jelezte a kereskedelmi vagy ipari tevékenységet. Legtöbbször a mesterségre, foglalkozásra, műhelyre jellemző készítmény vagy használati tárgy(ak), eszköz(ök) kicsinyített mása, kompozíciója (pl. szabóműhelynél nyitott olló, lakatoscéh esetében kulcs). Éttermek és kocsmák előtt a névadó tárgy (zöld hordó, arany szarvas stb.) lehetett/függött kinn, mely lehetővé tette, hogy az írástudatlanok is messziről lássák/megtalálják a keresett üzletet vagy iparost. A színes reklámfeliratok elterjedésével használata ma már inkább csak dekorációs jellegű. (Forrás: Budapest enciklopédia, Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Cégérek

Leírás

A hívóképen az egykori Elefánt vendéglő cégére látható Pécsett az 1970-es években. A felvétel a budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményének darabja. Az épülettömbben egykor több híres pécsi család is lakott. Az eredetileg trapéz alakú telek északnyugati sarkán 1712-től sütőüzem működött. Az 1800-as évek elejétől az akkori tulajdonos a házat vendéglővé bővítette, mely Fehér Elefánt néven vált ismertté. Az 1870-es évektől már a „Fekete Elefánthoz" címzett fűszer-, vas- és gyarmatáru-kereskedés is. A mai Jókai tér 6. számú épület (az egykori Tallián-ház) északnyugati sarkán látható az egykori, jól menő üzlet cégjelvénye, a konzolon álló bádogelefánt, mely a háznak és az egész tömbnek is nevet adott. (forrás:egykor.hu/pecs) // A cégér vagy más néven céhjelvény a középkorban elterjedt reklám- és tájékoztató eszköz: üzlet vagy műhely elé jól láthatóan kiakasztott tárgy vagy jelképes ábrázolás, amely jelezte a kereskedelmi vagy ipari tevékenységet. Legtöbbször a mesterségre, foglalkozásra, műhelyre jellemző készítmény vagy használati tárgy(ak), eszköz(ök) kicsinyített mása, kompozíciója (pl. szabóműhelynél nyitott olló, lakatoscéh esetében kulcs). Éttermek és kocsmák előtt a névadó tárgy (zöld hordó, arany szarvas stb.) lehetett/függött kinn, mely lehetővé tette, hogy az írástudatlanok is messziről lássák/megtalálják a keresett üzletet vagy iparost. A színes reklámfeliratok elterjedésével használata ma már inkább csak dekorációs jellegű. (Forrás: Budapest enciklopédia, Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Gonda Zoltán: Az utolsó kapu (olajfestmény, 2006)

Leírás

Gonda Zoltán festő- és grafikusművész Az utolsó kapu (2006) című olajfestményét a 2013-as esztendőben az alkotó 70. születésnapja tiszteletére rendezett, a grandiózus életművet gazdag képanyaggal prezentáló jubileumi kiállításon tekinthették meg a látogatók a debreceni Kölcsey Központ Bényi Árpád Termében. Gonda Zoltán képzőművész 1943-ban született Nyíregyházán. A négy gyermekes szegény családban szerzett ötvenes évekbeli élmények gondolkodásának alappilléreivé váltak. 1966-ban Debrecenben, majd 1973-ban Budapesten szerzett bölcsészdiplomát. A debreceni Képzőművészeti Körben végezte művészeti tanulmányait, ahol Félegyházi László, Menyhárt József és Bíró Lajos voltak a mesterei. Évekig Balassagyarmaton működött, számos európai, afrikai, ázsiai országban járt tanulmányúton. 1965-től rendszeresen szerepel csoportos és egyéni kiállításokon. Két évtizeden át csak grafikával foglalkozott, s hosszú csend után 1995-től kezdett el újra rendszeresen festeni: azóta több országos és külföldi kiállításon mutatkozott be festményeivel. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének, a Szolnoki Tisza Művésztelep alapító tagja. Szabadúszó alkotó, számos tipográfiai-művészeti munkát jegyez. „Hiszem, hogy aki új világot szeretne teremteni saját eszközeivel, hasznára lehet az emberiségnek – vallja Gonda Zoltán. S ebben a rövidke mondatban benne foglaltatik az alkotó ember vágya, de célkitűzése is. Ebben a hitben körvonalazza sajátos festői, grafikai arcélét, teremt újszerű látványvilágot, óhajt egy aprócska téglával hozzájárulni a nagy egészhez, az emberiség boldogulásához. Mert mit is csinál valójában Gonda Zoltán a művész és az ember? A két fogalmat akár ketté is választhatnám, az életmű érdekében ezt néha kénytelenek vagyunk megtenni. Esetünkben azonban – érzésem szerint – a művész úgy alkot, ahogyan világnézete, erkölcsi normái diktálják. Egyszóval önmagát adja mindabban, amit vizuálisan megfogalmaz. Művészként feldolgozza, absztrahálja, a gondolati szférába menekíti, majd sajátos eszközeivel összegzi és vizualizálja a látottakat. Mert Gonda Zoltán nem ábrázol, hanem érzelmei és tudatalattija erőteljes hömpölygésének engedelmeskedve, egyfajta állandó, nemes transzban alkot. 21. századi modern sámánként, az őselemek, föld, víz, levegő, s nem utolsósorban a tűz ihletésében, dinamikus ecsetvonásokkal ’pergeti meg’ sámándobként használatos festővásznát, új világot teremtve és újrateremtve. A pillanatnyi látvány csak ürügy számára: elindítja azt az érzelmektől fűtött gondolatsort, amely valóságfoszlányokba burkolt szín-foltokban vagy autonóm szín-játékokban ölt testet. Spontánul áradó, széles ívben hömpölygő szín-folyama valósággal feleselni látszik a gondosan megmunkált felületekkel. De nem ez az egyetlen, látszólagos ellentmondás Gonda alkotói módszerében. A művész gyakorta részleteire bontja a világot a szó átvitt, de legszorosabb értelmében is, elkészíti ennek a spontán, analizáló tevékenységnek a művészi térképét, hogy aztán az önállóan is értelmezhető mozaikkockákat egyetlen, nagyvonalú gesztussal átfogó kompozícióvá alakítsa. Erőteljesen emberközpontú festészet ez, még akkor is, ha az ember, vagy alkotásain keresztül keze nyoma konkrétan nem mindig fedezhető fel a munkákon. Alkotójuk emberszeretete, kifejezett kommunikációs vágya viszont minden esetben átsüt a festményeken, grafikákon.” (Németh Júlia művészeti író)

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Cégérek

Leírás

A hívóképként szolgáló felvételen a sárospataki Borostyán szálló cégére látható. A fotó a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményének része. // A cégér vagy más néven céhjelvény a középkorban elterjedt reklám- és tájékoztató eszköz: üzlet vagy műhely elé jól láthatóan kiakasztott tárgy vagy jelképes ábrázolás, amely jelezte a kereskedelmi vagy ipari tevékenységet. Legtöbbször a mesterségre, foglalkozásra, műhelyre jellemző készítmény vagy használati tárgy(ak), eszköz(ök) kicsinyített mása, kompozíciója (pl. szabóműhelynél nyitott olló, lakatoscéh esetében kulcs). Éttermek és kocsmák előtt a névadó tárgy (zöld hordó, arany szarvas stb.) lehetett/függött kinn, mely lehetővé tette, hogy az írástudatlanok is messziről lássák/megtalálják a keresett üzletet vagy iparost. A színes reklámfeliratok elterjedésével használata ma már inkább csak dekorációs jellegű. (Forrás: Budapest enciklopédia, Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Cégérek

Leírás

A hívóképen a Magyar koronához címzett fogadó cégére látható. A felvétel a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményének darabja. // A cégér vagy más néven céhjelvény a középkorban elterjedt reklám- és tájékoztató eszköz: üzlet vagy műhely elé jól láthatóan kiakasztott tárgy vagy jelképes ábrázolás, amely jelezte a kereskedelmi vagy ipari tevékenységet. Legtöbbször a mesterségre, foglalkozásra, műhelyre jellemző készítmény vagy használati tárgy(ak), eszköz(ök) kicsinyített mása, kompozíciója (pl. szabóműhelynél nyitott olló, lakatoscéh esetében kulcs). Éttermek és kocsmák előtt a névadó tárgy (zöld hordó, arany szarvas stb.) lehetett/függött kinn, mely lehetővé tette, hogy az írástudatlanok is messziről lássák/megtalálják a keresett üzletet vagy iparost. A színes reklámfeliratok elterjedésével használata ma már inkább csak dekorációs jellegű. (Forrás: Budapest enciklopédia, Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség