Általános

Cím

Thorma János: Aradi vértanúk

Leírás

A hívóképen látható nagyméretű olajfestmény a festőművész nevét viselő kiskunhalasi Thorma János Múzeum gyűjteményének részét képezi. 1893-ban barátjával, művésztársával, Réti Istvánnal való séta alkalmával merült fel az Aradi vértanúk megfestésének eszméje. A téma kiválasztása nem volt véletlen, neveltetéséből, hazafiasságából adódott. Lelkiismeretes kutatások – Aradra utazott, tanulmányozta a vértanúk portréit, még egy kivégzést is végignézett – és több éves alkotómunka után, 1896-ban fejezte be a legnagyobb méretű magyar történelmi képek egyikét. E műve országszerte ismertté tette nevét. A Képzőművészeti Társulat a millenniumi tárlat művészeti pavilonjában Ferenc József királyra való tekintettel nem merte kiállításra vállalni, mire a művész az Orczy-ház egyik termében külön tárlaton mutatta be. Az alkotást sok viszontagság után az állam 1931-ben vásárolta meg a Magyar Történelmi Képtár számára. (Forrás: Bay–Boros–Murádin: Thorma) „Thorma János Kiskunhalason született 1870. április 24-én. Kisnemesi eredetű családjuk birtokukat elvesztve tisztes polgári-hivatalnoki életformát élt. A család később áttelepült Jászberénybe, s onnan 1884-ben végleg Nagybányára. A Thorma családban a gyermekeket a töretlen hazafiasság, a 48-as eszmék szellemében nevelték. A forradalom és a Bach-korszak még nagyon élő emléke a szülőknek; erről szólnak a festő gyermekkorában hallott történetek. A pályakezdő Thorma Székely Bertalan növendékeként kezdte meg tanulmányait Pesten, s onnan vezetett útja az akkori gyakorlat szerint a bajor fővárosba, Münchenbe. Thorma itt Hollósy Simon köréhez csatlakozott. Az ő nagyhírű magániskolájában ismerkedett meg az új művészeti eszmékkel. A müncheni Hollósy-kör a Párizs felől érkező hírek nyugtalanító lázában égett. Thorma és a szintén nagybányai Réti István azután is kapcsolatban maradt velük, hogy közben ők maguk is megtapasztalhatták a francia főváros művészeti életét. A millenium küszöbén a két volt tanítvány, a már önálló pályára lépett Thorma és Réti lesznek azok, akik Hollósyt a nagybányai leköltözésre rábírják. Itt született, látszólag véletlenül, de a műtermekből a szabadba lépő festészet törvényszerűsége szerint, a nagybányai festőkolónia. E pillanattól kezdve az alapítók, a későbbi tanárok között ott van Thorma János is, az Alföldről Nagybányára honosodott festő. Életműve és öröksége, miként pályatársainak is: Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb művésztelepe. Hollósy távozása után, 1902-től Ferenczi Károly, Réti István, Grünwald Béla és Thorma János lett az állandósult nagybányai festőtelep és szabadiskola vezetője. Ha a kolónia alapozásában Hollósyt illette a vezérszerep, az utóvédharcok rendíthetetlen pompeji katonája Thorma János volt. Szelleme még akkor is védte a sáncokat, amikor ő maga már másnak adta át tisztségeit. S miként a királydrámákban: egyszerre pusztult el a művel. Halálának éve a festőtelep megszűnésének dátuma. Ferenczy Károly elhunyta előtt, 1917-ben vette át a Nagybányai Festők Társasága elnöki tisztségét. Ferenczy arisztokratizmusával és Hollósy művészgőgjével szemben a vidéki polgárcsaládból származó Thorma mindvégig megőrizte dzsentris kedélyességét, társaságszeretetét, de méltóságát föl nem adó közvetlenségét. A mindenkori városvezetőkkel fönntartott kapcsolatai 1918 után is rendkívüli hasznára voltak a kolóniának (különösen fontos volt ez az elcsatolás utáni időkben). Tengernyi bajból segítette ki a közösséget; közbenjárt egyéni ügyekben, sérelmekben. Diplomáciával, határozottsággal intézkedett, érvelt, kért, egyezkedett. Képekkel telerakott, tágas, tiszteletet parancsoló műtermében gyakran fordultak meg igen befolyásos emberek, miniszterek, államtitkárok. A hivatalosságok vele tárgyalták meg a kolónia minden dolgát; gyakran vásároltak is tőle. A kolónia társadalmi életének szenzációja volt, amikor az addig magányosan élő, hatvanéves művész feleségül vette volt tanítványát és távoli rokonát Kiss Margitot. Ez az 1929-es év szeptemberében történt. Pályafutása során ez idő tájt vállalkozott először egyéni kiállításra. Szatmáron (feleségével közösen) az 1931-es esztendő őszén mutatkozott be. A szabadiskola egykori alapítói között ő ragaszkodott leginkább a történeti romantikához. Hitte, majd csak hinni akarta, hogy a műtermi komponált mű összehasonlítható a természetelvűséggel (naturalizmus). Heroikus történelmi kompozícióját, a Talpra magyart! sziszifuszi küzdelemmel festette negyed századon át, élete végéig. Utolsó korszakában - leszámítva a nagy műre fordított rengeteg idejét - egyre távolodott a drámai témáktól. Kései művein átüt a kulturált festő színérzékenysége, biztos kompozíciós készsége, a tónusfestést föladó nagyvonalú ecsetkezelése. Művészete epikus, majd lírai töltetet nyert. Kompozíciós témák (Ibolyaszedők, Majális, mitológiai jelenetek), portrék, opálos ragyogású aktok és számtalan tájkép került ki keze alól. Kis lovas kocsival járt ki Nagybánya környékére tájképezni; egy ilyen úton döntötte le, erejét elrabolva, a leselkedő halál.” (Murádin Jenő) Thorma János művészi pályafutásáról, festői stílusáról ld. melléklet.

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Római kori korrodálódott vas kolomp töredéke (Páty, 9. lelőhely; Kr. u. I-IV. század) - II.

Leírás

„Itt van ez a kolomp, vagy valami a szentendrei múzeum gyűjteményéből, még 2008-ban fordította ki a földből a régész ásója Pátyon. Ha jobban megnézzük aztán a 3D-s szoftvert is bevetve, találunk azért rajta furcsa dolgokat. Legelőbb azt vesszük észre, hogy nagy valószínűséggel öntöttvasból van, erre enged következtetni a nagy falvastagsága és a felfüggesztésének vaskossága is. Míg a manapság is a marhacsordákat legeltetők által használt ilyen eszközök milliméter vékony vas- vagy acéllemezből vannak hajlítva, rézzel forrasztva, vagy szegecselve. Aztán belenézve „kolompunkba”, nem látszik az a kis fül, kampó sem, amire a régen volt pannóniai ember felakaszthatta volna a kolomp nyelvét, ami nélkül nem képes hangot kiadni a marha nyakába kötött eszköz. Meg aztán, ha jobban belegondolunk, hát milyen hangja is lehetett egy vastag falú öntöttvas kolompnak? Olyan biztos nem, amivel ellátta volna a feladatát, a csorda egyben tartását, az elkóborolt állatok helyzetének „jelentését”. Mert erre szolgál jelen pillanatban is a kolomp az állattartó népeknél Afrikától kezdve Amerikán és Európán át Ázsiáig, hogy a jelentős szarvasmarha állománnyal rendelkező Ausztráliát ki ne hagyjam. Ahogy Magyarországon is, előállítása leginkább kézművesmunka, felénk a falusi kovácsok, vagy a rezes cigányok voltak a készítői. Utóbbiak batyuba köthető szerszámkészletükkel járták az országot, és megrendelés esetén ott helyben állították elő a földön kuporogva, kalapálva, rézzel forrasztva a jellegzetesen tompa hangon kongó „hangszert”. Aminek kistestvére a csengő, a nagy pedig a harang, de ez most nem érdekes. Inkább gondolkodjunk el azon, hogy nem inkább egy furcsán korrodálódó mérlegsúlyt, vagy éppen egy pannóniai szövőszékek tartozékát forgatjuk és nagyijuk kedvünkre most honlapunkon?” (Pálffy Lajos: Kolomp, vagy valami) http://mandarchiv.hu/cikk/7243/Kolomp_vagy_valami

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Zalaszántói vas fokos a XIX. századból I.

Leírás

„Miután kardot leginkább csak nemesember és értelemszerűen katona hordhatott Magyarországon, az alsóbb osztályok fegyvere évszázadokon keresztül a fokos volt. Most a Balatoni Múzeum néprajzi gyűjteményéből, a 3D-ben digitalizált 26 fokosfejből választottunk egyet, amin keresztül bemutathatjuk a szegény ember fegyverét. Fokosfejet a honfoglaló magyarság sírleletei között is szép számmal találtak már a régészek, tehát valahonnan a keleti pusztákról hoztuk magunkkal ezt a fegyvert. Amit kiválóan lehetett használni a kor sisakjai ellen, amik jórészt megvédték viselőjüket a szablyák vágásaival szemben, de fokosok ellen nem sokat értek. Az eszköz a későbbiekben is a sisakok ellen jutott szerephez, az egyre jobban kidolgozott fejvédőkhöz viszont már „csákányfokosokat” használtak. Ezeknél a fokos „foka” enyhén ívelt, általában négyszögletű hegyben végződött, ami egy erőteljes csapással képes volt a sisak vasának, és vele együtt a koponyacsontnak az átlyukasztására is. Ezeket még a török háborúkban is használták, egy Thököly Imrét ábrázoló festményen a fejedelem ilyen csákányfokost tart a kezében. Aztán a páncélokat a lovagtermekbe, nemesi ebédlőkbe száműző tűzfegyverek a fokosokat is háttérbe szorították, hiszen a golyók ellen nem sokra lehetett menni a fokos vitéz forgatásával. Mert aztán idővel kialakultak a fokos-fokos elleni harc mozdulatsorai is, amik jórészt megőrződtek a botolókban, vagy fokostáncokban. A változó formájú, a falusi kovácsok által vasból, rézből, bronzból öntött, vasból kikalapált fokosfejekhez általában somból vagy kecskerágó fából készültek a 60-100 centiméteres nyelek, mert ezek a fajták nem hasadnak. A fokosfejnek van éle, ami leginkább egy baltára emlékeztet, és van foka, ami egészen változatos formájú lehet, de ahogy a Balatoni Múzeum 19. századi darabokat tartalmazó gyűjteményéből is kiderül, leggyakrabban szögletes „gombban” végződik. A fegyver a reneszánszát is az említett században éli, amellett, hogy a pásztorkodó emberek nélkülözhetetlen szerszáma, az éjjeli bátrak, a betyárok és az őket üldözők fegyvere is. Aztán a betyárok ideje is lejár, a fokos pedig a 20. században többek között a vőfélyek és a ballagó diákok elmaradhatatlan kelléke lesz, még ha teljesen fából is van előállítva. A kiválasztott darabot is Darnay Kálmán gyűjtötte, de inkább azért érdekes, mert a „köpű”, a nyél foglalata szokatlanul meg van nyújtva. Ennek oka az lehet, hogy a nyél és a fej találkozásának környékén van a fokosok leggyengébb pontja. Itt törik el a nyél leggyakrabban, ezért is szokták régebben fémlemezekkel megerősíteni ezt a nyélszakaszt, mint az az említett festményen is látható.” (Pálffy Lajos: Szegény ember fegyvere) http://mandarchiv.hu/cikk/3524/Szegeny_ember_fegyvere

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Gyömrői középső vaskori szkíta bronz tegezdísz/tegezveret (Kr. e. 700–450)

Leírás

Fordított kereszt alakú, (a hátlapján két vastag függesztőfüllel ellátott) öntött bronz tegezveret. Hosszú, ívelt testű, a vége felé kiszélesedő szára négy széles borda közti vízszintes bordakötegekkel díszített. Rövid szárai stilizált ragadozómadár – sas, griff(?) – fejben végződnek. A sasfejeket egy-egy bordakötegekkel tagolt elem zárja le. A szárak találkozásánál egy domború körgyűrűvel kerített félgömb látható. A hátoldalán, a hosszú szár végén és a rövid szárak találkozásánál egy-egy vastag függesztőfül található. „Nem mondok újat azzal, hogy a lovas nomád népeknél mekkora fontossággal bírtak az íjak és a nyilak, így az ezeket tartó és óvó tokok is. A honfoglaló magyaroknál is külön tokban tartották nyeregre akasztva az íjakat, egy másikban pedig a nyílvesszőket. Ez utóbbit tegeznek hívják, és nagy felületei lehetőséget adnak díszítésére is. Most egy ilyen díszelemet tanulmányozhatunk 3D-ben a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum jóvoltából. Az íjat, az állati béllel, ínnal összekötött, meghajlított botot már 50 ezer évvel ezelőtt használta az ember. Az is biztos, hogy az első nyílvesszők még nem voltak feltollazva, talán csak a hegyüket tették bele a tűzbe egy kicsit, hogy az keményebb legyen. Ezután jött a csont- vagy kőhegy, végül pedig a stabilizáló, a pontos találatot lehetővé tévő tollazat. Persze, az első időkben a vadász markába kapott néhány vesszőt, és már indult is a dolgára, de arra is hamar rájöttek, hogy jobb valami tartót, tokot eszkábálni a nyílvesszőknek. Már csak azért is, mert így nem sérülnek szállítás közben, és praktikusabb, ha egyszerre csak egy vesszőre koncentrálunk a lövés pillanatában, és nem szorongatjuk a markunkban a többit. Az első tegezek fakéregből és állatbőrből készültek, de erre a célra alkalmas egy-egy vastagabb bambusz törzse is. S mivel az embert akkoriban viszonylag kevés, jobbára saját maga által előállított tárgy vette körül, odafigyelt hát ezek díszítésére is. Az egy-egy törzsön, nemzetségen belül kialakuló díszítések, motívumkincs pedig erősítette az önazonosságot, az együvé tartozás tudatát. Az idő előrehaladtával aztán ezek a díszek egyre változatosabbak lettek, a karcolások, hímzések mellett megjelentek a különféle rátétek is. Most egy ilyen bronzból készült, két ponton felfüggeszthető kereszt alakú tegezdíszt tanulmányozhatunk a 3D-s technika segítségével. A késői vaskorban, Krisztus előtt 700 és 450 között készített öntvényt társaival együtt a vesszőket hegyükkel felfelé (más hegyet használtak vadászatra, és mást mondjuk a páncélozott lovasság ellen) tároló bőr tokra rögzítették szíjak segítségével. A Gyömrőn talált darab egy a civilizált ókori népek által rettegett szkíta lovas tegezén lehetett, onnan kerülhetett a föld alá, hogy aztán elő is kerüljön majd onnan a régészek legnagyobb örömére.” (Pálffy Lajos: Dísz a rettegett lovas tegezéről) http://mandarchiv.hu/cikk/6262/Disz_a_rettegett_lovas_tegezerol

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Geometriai motívumokkal díszített ószőnyi (Brigetio) római kori ovális ólom tükörkeret

Leírás

„A nem csak a gyengébbik nemre jellemző hiúság többek között az is eredményezte, hogy feltalálták a tükröt. Valahol talán Egyiptomban, vagy Mezopotámiában, ahol a fémművesség már olyan szintre jutott, hogy tökéletesen simára tudtak csiszolni egy ezüst, réz, vagy bronz lemezt. Amiben aztán „tükör által homályosan” szembesülhettek a valósággal, akik akartak. A keszthelyi Balatoni Múzeum jóvoltából most egy római kori tükör ólom keretét nézhetjük meg három dimenzióban. Az idők hajnalán az ember megfelelő fényviszonyok mellett és szélcsendes időben egy tócsában szembesülhetett magával, tükörképével, mert csak ez a felület volt alkalmas arra, hogy ne reménytelenül szétszórja, hanem visszaverje a rá érkező fénysugarakat. A dolgok ilyen szerencsés együttállása például sivatagban, viharos szélben, vagy egy sötét barlangban nem állt rendelkezésre, ez pedig arra késztette az emberiséget, hogy más megoldást keressen. Használni kezdték a sima fémfelületek visszaverő képességét, és addig csiszolták, polírozták ezeket, míg értékelhető tükörképpel nem szolgáltak. A kis nyeles ezüst, réz és bronzkorongok egészen a rómaiak idejéig ott voltak minden háztartásban, ahol volt feleség, vagy eladó leány, és annyi jövedelem, hogy ki tudták fizetni ezt a nem éppen olcsó jószágot. Amit ráadásul egyfolytában dörzsölni, csiszolni is kellett, mert az oxidáció miatt a felület visszaverő képessége folyamatosan romlott. A megoldást állítólag már a szépségiparban is nagyhatalomnak számító rómaiak találták meg azzal, hogy a szépen felcsiszolt fémlapot folyékony üvegre préselték, így nem érhette azt levegő, ami elengedhetetlen az oxidáció folyamatához. A korai középkor „barbársága” után nem véletlenül a Velence melletti Murano az, ahol a 13. században ismét ilyen tükröket állítanak elő, sőt, a kristályüveg felfedezésével és higany vagy amalgám alkalmazásával olyan tökélyre fejlesztik az iparágat, hogy valószínűleg minden tájékozott asszony vagy hölgy velencei tükörért nyaggatta akkoriban férjét vagy udvarlóját. A velencei (muranói) tükörnek pedig nagy ára volt, a merkantilizmus kitalálója, a nagy Colbert 1683-as hagyatéki tárgyalásán egy 115x65 centiméteres tükör háromszor annyira lett felértékelve, mint egy Rubens-festmény. És a feltörekvő franciák arra is képesek voltak, hogy Colbert századában mesterekkel együtt rabolják el a gyártási titkokat Muranóból. Hogy aztán az Ószőnyben, a rómaiak Brigetio nevű katonavárosának földjében talált tükörkeret egy a viszontagságos időkben összetört üveg tükör tartozéka-e, azt nem lehet tudni. Az biztos, hogy sokáig egy légió és a Classis Flavia Pannonica nevű dunai flotta második hajóraja állomásozott itt. Volt persze polgárváros is kiszolgált katonákkal és kereskedőnépséggel, szentélyekkel, amfiteátrummal, fürdőkkel és padlófűtéssel. Volt tehát kényelem, luxus és hiúság is, amit aztán egy napon semmivé tett a barbárok ellenállhatatlan rohama. Ekkor törhetett szét és kerülhetett a romok alá az a tükör is, aminek geometrikus motívumokkal díszített, 8 centiméter átmérőjű ólom keretét most 3D-ben tanulmányozhatjuk a MaNDA adatbázisában.” (Pálffy Lajos: Bizonyíték a hiúság időtlen voltára) http://mandarchiv.hu/cikk/4118/Bizonyitek_a_hiusag_idotlen_voltara

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség