Általános

Cím

Római kori egyenes vállú kerek pengéjű kapa I.

Leírás

„Kevesen tudják, de a kapa az emberiség egyik legrégibb és legtovább használatban lévő munkaeszköze. Amit mostanság is forgatnak szerte a nagyvilágban, csak talán a kevésbé tájékozottaknak jelent múzeumot, mond egyre kevesebbet ez az eszköz. Most egy meglehetősen régi darabot, a rómaiak által uralt Pannóniában használt kapát veszünk górcső alá, hogy rajta keresztül el tudjuk mondani mindazt, amit erről a szerszámról érdemes. A Balatoni Múzeum által digitalizált, 19,2 cm hosszú, vasból kalapált kapafejet még az is lehet, hogy egy római légiós cipelte magával, több, mint 30 kilós menetfelszerelése részeként. (Megnézném azt a mai szerződéses katonát, aki saruban, lemezpáncélban és sisakban, hajítódárdákkal a kézben 30 kilométert gyalogolna ezzel a súllyal, késő délután pedig üres gyomorral hozzálátna egy megerősített tábor építéséhez. A légiósoknak ez mindennapi rutin volt.) Mivel a légiósok idejében az ekehasználat már általános volt Európában, az építkezések mellett leginkább a szőlőművelés eszközeként jöhetett számításba a kapa. Valószínűleg eme „egyenes vállú, kerek élű” szerszámot sem használták mondjuk ugarfeltörésre. Pedig az idők hajnalán, az ősember által forgatva ilyen szerepe is volt az ásóbotokat követő, horgas fából, vagy még inkább szarvasagancsból, csontból készült (lásd: agancskapa) szerszámoknak. Később aztán az agancsdarabot fanyélre kötözték, vagy a horgas faág végét kővel, fémmel tették hatékonyabbá. A kapák földművelés felett gyakorolt kizárólagos uralma az ekék megjelenéséig (Krisztus előtt 4. évezred) tartott, majd pedig Amerika felfedezése után ismét fontos szerephez jutottak. Mert mind a dohány, mind pedig a burgonya és a kukorica termesztéséhez nem volt elég csak az eke és a borona, például a dohány palántáinak kapával vágtak lyukat, mint ahogy sok helyen a krumplinak is mind a mai napig. Aztán eme kényes növények gyomtól való megszabadításához is kapát használnak szerte e kerek világon. A kapák vas fejét egészen a gyáripar kialakulásáig kis vashámorokban készítették és utazó kereskedőkön keresztül, vagy vásárokon terítették. A kapafej formája függött a talaj minőségétől, de a helyi szokásoktól is. A magyarországi kapanevekben szerepel a kialakulás helye (pl. debreceni, vagy balatoni kapa) mellett a népcsoport, nemzetiség megnevezése is, ahol kialakult. A kapálás, a kapa tavasztól késő őszig való forgatása férfimunkának indult falun, de a családfő a múlt század második felében már jobbára a városba járt dolgozni, így az ilyen munkák java az asszonyokra maradt. Általában azok jártak jól, akik kalákában dolgoztak, így az ösztönző társas jelenlét mellett a beszélgetéssel a monotonitást is ellensúlyozni lehetett. A hosszában ültetett krumplit és kukoricát soronként mentesítették a gyomtól, sokszor reggeltől estig tartó, ebédszünettel megszakított munkával. Kapát használtak a burgonya őszi begyűjtéséhez is, de a kukorica állati takarmányként hasznosított szárát is ezzel vágták le. Használták, használják a kapát az építkezéseken, és ott van/volt a földi lét utolsó állomásán, a temetéseknél is.” (Pálffy Lajos: Az örök kapa) http://mandarchiv.hu/cikk/5299/Az_orok_kapa

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Római kori öntött bronz gyűrű-kulcs (Keszthely - Újmajor)

Leírás

A római kori bronz gyűrű-kulcs külső palástjának állati fejet szimbolizáló kulcshoz közelebbi része öt-öt domború ívvel bordázott, s a ládikakulccsal átellenes irányban a gyűrű keresztmetszete csökken. Ékkő berakás helyett a kulcs alatti részen saját anyagából formált négyszögletes, átlós (X) vésetű, a peremeken finoman ívelt kiemelkedés található. A gyűrű-kulcs pragmatikai funkciójából következő kényszerű robusztusságát a megformálás és a díszítés könnyeddé, kecsessé oldja. A Csák Árpád 1940-es újmajori ásatásai alkalmával felszínre került római kori régészeti lelet gyakorlati célja és esztétikai funkciója organikus egységet alkot a korabeli kifinomult műves mesteri munka terméseként. (kobzosBBL) „A nők, amióta világ a világ, vonzódtak a különféle ládikákhoz, dobozokhoz. Olyanokhoz is, amiket kulcsra lehet zárni, amikben titkokat lehetett tartani. Valószínűleg egy ilyen ládika kulcsára bukkantak a régészek a keszthelyi Újmajor területén 1940-ben folytatott ásatáson. A kulcsot a Balatoni Múzeum munkatársai digitalizálták 3D-ben. A kis ládikók, dobozkák, az illatszeres üvegcsék, fiolák, tégelyek, fésűk, ecsetek és tükrök mellett az ókori Rómában is ott voltak a nők hálószobáiban, öltözködő asztalkáin. Mert a női szépség ápolása akkor is napi rutinnak számított, s megvoltak az elvárások arra nézve, hogy kell kinéznie egy magára valamit adó nőnek. Krisztus előtt 1500 körül írták az Ebers-papiruszt, ami az első forrás a szépítőszerek használatára, amelyben a haj- és arcfestékek mellett szájszag elleni pasztillák készítését is ismertették. A római nők, akiknek kötelező volt a csatokkal, tűkkel és fésűkkel variált hosszú haj, diólevél főzettel tüntették el ősz hajszálaikat, ha pedig szőkét akartak, akkor timsóval dolgoztak. Testüket, ruhájukat és fürdővizüket is illatosították, rózsa-, nárcisz- és jázminszirmokból, mirhából, tömjénből, és mint azt a Bibliában is olvashatjuk, mirtuszból készítettek parfümöket. Szájukat kárminnal vagy cinóberrel „rúzsozták”, szempillákat antimonnal erősítették, a szemhéjat pedig rozsda- és malachitporral színezték. Púdernek leginkább a krétakő porát használták, csipesszel, gyantával és tajtékkővel szőrtelenítettek. Kencéiket - ha nem volt erre alkalmas rabszolga kéznél - saját maguk keverték sok gyógynövényt is felhasználva. Éltek az éjszakai arcpakolás lehetőségével is, a kezüket pedig a meglehetősen kellemetlen szagú gyapjúzsírral puhították. El lehet hát képzelni, hogy Rómában is mennyi minden lehetett egy átlagos öltözködő vagy szépítőszeres asztalkán, ami előtt rengeteg időt töltöttek el akkor is a nők. Logikus hát, hogy itt, ahol a férfiak amúgy sem szívesen matatnak, itt tartották titkaik egy részét is. Mondjuk szerelmes üzeneteket egy kis zárható ládikában, melynek kulcsát, hogy el ne vesszen, vagy illetéktelen kezekbe ne kerüljön, gyűrűjükön hordták nagy okosan.” (Pálffy Lajos: Gyűrű és kulcs a titkok dobozához) http://mandarchiv.hu/cikk/4285/Gyuru_es_kulcs_a_titkok_dobozahoz

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Anna Margit: Kislány (olajfestmény, 1963)

Leírás

Anna Margit festőművész Kislány (1963) című olajfestménye a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban található, s az Antal-Lusztig gyűjtemény részét képezi, melynek jogtulajdonosa dr. Antal Péter. Anna Margit (BOROTA, 1913 - 1991, BUDAPEST) a Képzőművészeti Főiskolát Vaszary János növendékeként végezte el 1936-ban. 1937-től nyaranta férjével, Ámos Imrével együtt a szentendrei művésztelepen dolgozott. 1946 és 1948 között az Európai iskola rendezésében állította ki a naiv, gyermeki látást és a szürrealista asszociációkat egyesítő műveit. Fintorgó nőalakjai, bizarr figurái álomittas hangulatukkal a lélek mélyrétegeinek rezzenéseit közvetítik. A hetvenes évektől kezdve népművészeti motívumok épültek bele a primitív iránt mindig is vonzódó művészetébe, amelyre harsány színvilág és egy paraszt-rokokónak mondható buja díszítményesség lett a jellemző. A népi bábukat idéző, rikítóan színes és virágokkal, csipkékkel, girlandokkal felcicomázott figurák kihívó esendőségükben az emberi lét groteszkségét, olykor egyenesen az abszurditását sugallják. Gyűjteményes anyagát 1948-ban és 1968-ban mutatta be az Ernst Múzeumban. 1984 óta Szentendrén állandó kiállításon láthatók a művei.

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Török hódoltság kori bronz akasztós etalon súly II.

Leírás

.„A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárában őrzik a magyarországi török hódoltság korabeli bronz akasztós etalont, köznapi szóhasználattal a török súlyt. A korabeli rendkívül intenzív és virágzó kereskedelemben piacokon és vásárokon tömegegységként mérésre használt bronz eszköz 14 oldallapú, felszínét hat darab négyzet és nyolc darab egybevágó egyenlő oldalú háromszög alkotja. Figyelemfelkeltően izgalmas, esztétikus téridom, számos centrális és tengelyesen szimmetrikus tulajdonsággal rendelkezik. A felületet képező síkidomok érintkezési oldalai (élek) lereszeltek/tompítottak (tömegegység-hangolás). Akasztója segítségével függesztve is használhatták a mérlegelés során, de olyan ’sok oldalú’ bronz mérőeszköz, hogy a mérleg tányérjában sem tudott ide-oda gurulni. Rendkívül precíz öntési eljárással, kiváló ötvözetből készült, s a mester a finom cizellálásra is gondot fordított. De hogyan is lehetett volna másképp, hiszen tömegegységről beszélünk!” (kobzosBBL)

Kompetencia

Évfolyam

Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Természettudományos és technikai

Általános

Cím

Martyn Ferenc: Kísérőrajz költeményhez I. (eredeti grafika - vegyes technika, Berzsenyi Emlékkönyv illusztráció, 1976)

Leírás

Martyn Ferenc festő- és grafikusművész Kísérőrajz költeményhez I. című vegyes technikával készített grafikája 1969-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. A grafikai alkotás több évtizedes alkotói tevékenység során született szerves kollekció eleme, amely a magyar felvilágosodás legendás alakja, Berzsenyi Dániel születése kétszázadik évfordulója tiszteletére a költő életrajzi dokumentumainak eddigi legteljesebb gyűjteményeként megjelenő Berzsenyi Emlékkönyv (szerk.: Dr. Merényi Oszkár, Kaposvár - Szombathely, 1976) írásos anyagának illusztrációjaként került publikálásra. Martyn Ferenc (Kaposvár, 1899. jún. 10. – Pécs, 1986. ápr. 10.): festő, grafikus, kerámikus, Munkácsy-díjas (1962), érdemes (1970) és kiváló művész (1978), Kossuth-díjas (1973). Rokona, Rippl-Rónai József házában eltöltött ifjú- és gyermekkora során ismerkedett meg először a francia szürrealizmussal, majd a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Vaszary János és Réti István mellett folytatott tanulmányokat. 1926-40 között Párizsban élt, kapcsolatba került a legújabb festészeti irányzatokkal, Chirico metafizikus szürrealizmusával, s 1933-ban csatlakozott az Abstraction-Création művészcsoporthoz. Részt vett kiállításaikon, szinte valamennyi európai országban megfordult. Magyarországon a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) csoport tagjává választotta, s 1929-ben az ő meghívásukra mutatkozott be a Tamás Galériában. 1939-re kialakult festői világa, amelynek alapja a síkban megoldott tér és mozgás, s a valóság elemeinek elvont, szublimált megjelenítése. Mindehhez a színek tisztasága, rendje és egymással kölcsönhatásban érvényesülő harmóniája járult. 1940-ben hazatért, s 1945-ben véglegesen Pécsett telepedett le. 1945 után egyik megalapítója volt a Galéria a Négy Világtájhoz nevű kiállítóhelyiség köré csoportosuló Elvont Művészek Csoportjának. Az 1940-es években európai iskolázottságú festményei mellett a modern magyar szobrászat első kísérleteit hozta létre, s átütő erejű grafikai sorozatát, A fasizmus szörnyetegeit. A háborút követően a nonfiguratív irányzatok egyik legfontosabb hazai képviselője és kiteljesítője volt. Művészetét a látvány és az emlék geometrikus, absztrakt formákban való megragadása jellemzi az élmény, a látottak erejének visszaadásával. Dinamizmus és a tiszta színek harsány harmóniája uralja képeit. Több irodalmi műhöz készített illusztrációt, illetve az írói gondolatot kísérő rajzot. Ezeken nem csupán egy-egy epizódot jelenít meg, hanem hiteles érzékletességgel láttatja a szereplőket is. Életművében az absztrakció és a valóságlátás nem szakad el egymástól. Természeti, tárgyi, emberi hivatkozások vannak jelen a képek rejtett világában. Egyrészről a szabadságvágy különböző szimbólumai, másrészről a magyar folklór és az antik mitológia elemei figyelhetők meg a rajzokon és festményeken. A pontos megfigyelésen alapuló ábrázolástól a konstruktív koncepciókon át a geometrikus és spontán absztrakciókig, a látvány, emlék, belső lényeg megragadásának minden rétegében otthonos - mind a festészet mind a rajzművészetet tekintve. Színvilága, formanyelve sokban merít a zenéből és napi kultúra rekvizitumaiból. A zene hangjait vonalakban és színekben élte át, számára a zene ritmust és harmóniát jelentett. Számos irodalmi remekmű kiváló illusztrátora. Plasztikával, kerámiával is foglalkozott. Martyn Ferenc polihisztor művész: korának teljességét igyekszik felfogni és kifejezni, a magyar avantgárd és absztrakt művészet emblematikus alakja.

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció