5486 - 5490 találat a 13530 közül.

Somogyi Győző: Albert (1437-1439)

Oktatás

Általános

Cím
Somogyi Győző: Albert (1437-1439); (olajfestmény, Magyar királyok arcképcsarnoka - ötvenkét királyportréból álló sorozat eleme, /2000-2004/)
Leírás
„Szent István koronázásának 1000. évfordulóján kezdtem festeni a magyar királyok arcképcsarnokát Kaposvár városa számára. Célom egységes stílusú, lehetőleg történelmileg hiteles képsorozat volt. 918 esztendő minden ismert írott és képes forrását igyekeztem felhasználni, a királyi pecsétektől a fényképekig. Az 1500-as évektől vannak hiteles ábrázolások. Azelőtt a hagyományra és a kor ismeretével támogatott képzeletre kellett hagyatkoznom. Abban, hogy kit tekintek törvényes királynak és hogyan értékelem az egyes uralkodókat, a magyar történelmi közmegegyezésre bíztam magam. A rövid életrajzokat úgy állítottam össze, hogy az arcok mögül a magyar állam és nemzet sorsa is kibontakozzék. A képek nem élethű portrék, hanem stilizált uralkodó-ábrázolások, a műfaj sok ezer éves hagyománya szerint. Tárgyuk nem a rövid életű egy ember, hanem az ezeréves magyar királyság.” Somogyi Győző (in: Somogyi Győző: Magyar királyok arcképcsarnoka – Ajánlás, Kairosz Kiadó, Budapest, 2006) „A megalkotásban arra törekedtem, hogy egy szemlélettel, lehetőleg hasonló megvilágításban és beállításban álljanak előttünk csaknem ezer év uralkodói. Királyábrázolásaink ugyanis magukon viselik ezer év stílusváltozásait. Az első királyokról például csak erősen stilizált pecsét- vagy pénzábrázolások vannak, vagy vonalas rajzok, később egy-egy metszet. Ezekben az időkben nem volt igény a portrészerű ábrázolásra. A királyban nem a mulandó egyéniséget, hanem a királyeszményt tisztelték, ezért a király mozdulata, kéz- és fejtartása merev, ünnepélyes, ikonszerű. S ahogy ezekkel az ábrázolásokkal foglalkoztam, megismertem a hátterét; hogy ez nem véletlen, nem ügyetlenség. Mint ahogy az ikonok 'merevsége' mögött is nagyon tudatos szerkesztés és főleg eszmei háttér van. Vagyis a királyt másként, mint felszentelt személyt és fenséget ábrázolni nem lehet... Forrásaim az előbb említett, egykorú ábrázolásokon kívül a régészek által feltárt eredeti darabok, amiket múzeumokból, könyvekből, múzeumi katalógusokból tudtam összeszedni. Sokat foglalkoztam viselettörténettel, hadviselet-történettel, és ezt az ismeretemet is belevittem, amikor viselettörténeti hitelességre is törekedtem.” Somogyi Győző (in: Kortárs, 2004/6.)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Goszthony Mária: Tájkép napraforgóval

Oktatás

Általános

Cím
Goszthony Mária: Tájkép napraforgóval (Magyarország, tájkép, aquarell festmény, 1950-es évek)
Leírás
Goszthony Mária festőművész Tájkép napraforgóval (tájkép, 1950-es évek) című aquarell festménye 1989-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. A rendhagyóan gazdag, sokrétű alkotásokat teremtő és évszázadnyi hosszú, kivételes életutat megélt jeles festő-, grafikus- és kerámiaművész „1893. augusztus 22-én született Bárdibükkön. A család az év nagyobbik részét Budapesten töltötte. Apja, a Vas megyei Goszthony család sarja, aki Somogyban több mint 1000 holdas birtokot műveltetett, a fővárosban jó nevű ügyvédi irodát vezetett. Iskoláit magánúton végezte, vizsgáit Budapesten tette le. A festőnek induló Goszthony Mária művészeti tanulmányait 1912-ben, Münchenben kezdte, ahol a Weisberger Képzőművészeti Akadémiát látogatta. Majd 1917–18-ig Budapesten a Haris közben megalakult, Kernstok Károly, Rippl-Rónai, Vedres Márk által vezetett Képzőművészeti Szabadiskolában folytatott stúdiumot. Kernstok legkedvesebb tanítványa és lelkes segítőtársa volt az iskola életének megszervezésében. Itt ismerkedett meg az új magyar művészeti élet képviselőivel. Szellemi érdeklődésére hatással volt a Vasárnapi Kör nevű progresszív idealista társaság, melynek gyakori látogatója volt. 1918-tól közvetítő szerepet töltött be a KMP Központi Bizottsága és a Katonai Tanács tagjai között, majd a letartóztatott és illegalitásban levő baloldali vezetők összekötője volt. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején, Kernstok vezetésével Nyergesújfalun művésztelep létesült, melynek létrehozásában szintén nélkülözhetetlen partnere volt mesterének. Az 1917–19 között készült szén- és tusrajzai, olajképei szervesen illeszkednek a korszak képzőművészeti szemléletéhez. Munkáit formai lényeglátás, energikus, biztos vonal- és színkezelés jellemzik. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerült. Bécsbe, majd Vedres János segítségével Firenzébe, onnan az osztrák határ közelében, az Alpok lábánál fekvő Villachba ment, ahol közel egy évet töltött. Expresszív, lírai hangvételű táj-akvarellek és tusrajzok őrzik az itt töltött idő emlékét. 1920-ban sikerült újból Olaszországba jutnia. Hosszabb időt töltött Firenzében, Assisiben. Perugiában és Rómában. Firenzében rézkarcot és freskófestészetet tanult. Tanulmányozta Cimabue, Pintorucchio, Giotto és Simone Martini festészetét. Assisiben kötött ismeretséget az ott élő dán katolikus íróval, Johannes Joergensennel, kinek hatására a szent ferenci ideákat követve a vallásos hitben talált támaszra. 1923-ban térhetett ismét haza Bárdibükkbe, ahol kápolnát építtetett és azt saját freskóival díszítette. Az assisi Szent Damján templom keresztjének hű másolata lett a kápolna alapja. A bárdibükki Porciunkola kápolnát XI. Pius pápa bullája 1925-ben búcsújáróhellyé nyilvánította. Olaszországba visszatérve, 1928–31 között Rómában elvégezte a Képzőművészeti Akadémiát. A 30-as évek elejétől az év egyik felét Rómában töltötte, ahol 10 évig műtermet tartott fönn a Villa Borghese melletti Villa Ruffo művésztelepen. Kis szárnyasoltárokat festett és templomi freskókat készített az olasz primitívek modorában, Rómában, Assisiben, Vareseben és a csehszlovákiai Kocsorcban, valamint idehaza Veszprémben. Assisiben kiállítása is volt. A 30-as évek közepétől barátnőjével, Josipovich Idával Vietri Sul Maren, Firenzében és Derutában kerámia műhelyeket látogattak, Salernoban kerámia kurzust végeztek. Könyvtárakban búvárkodtak, motívumokat gyűjtögettek. Kezdetben az itáliai majolikákat másolták, és azokat árulták Budapesten. A 40-es évek végén Bárdibükkön a kiskastélyban műhelyt rendeztek be, ahol a később hozzájuk csatlakozó unokatestvérrel, Goszthony Sárival együtt hármasban dolgoztak. A klasszikus habán stílust a magyar fazekas művészet hagyományos motívumaival és modern elemekkel ötvözve, de alapjában az itáliai reneszánsz hagyományokra támaszkodva kialakítottak egy sajátos kerámia stílust, mely a bárdibükki műhely jellemzőjévé vált. A műhely szellemi irányítója Goszthony Mária volt. Az ő neve alatt kerültek forgalomba a kerámiák főként az Iparművészeti Vállalaton és a Képcsarnokon keresztül. A bárdibükki műhely napsugaras derűje messzire világított. Az ország határain innen és túl számtalan bensőséges hangulatú kerámiával ajándékozta meg a hagyományosabb ízlésű kézműves tárgyak kedvelőit. E ’benső húrokat megpendítő’ hétköznapi tárgyak mára műtárgyakká nemesedve őrzik a három művésznő emlékét. Goszthony Mária kerámiáival megbecsült nevet szerzett, de elsősorban festőnek vallotta magát. Az 1960-as évek végéig festett. Posztimpresszionista szellemű olajképei és akvarelljei egész addigi életét végigkísérték. Külföldi útjain és idehaza, főként Somogyban készült plein aire táj-akvarelljeivel érte el legnagyobb művészi sikereit. A képek nagy része a Londoni Királyi Akvarell Társaság útján Angliába került. A kortárs képzőművészeti eseményekbe nem kapcsolódott bele. Magányos művészként, de számtalan barát szeretetét élvezve dolgozott haláláig. Budapesten és Kaposvárott voltak kiállításai. 1982-ben megkapta a Somogy Megyei Tanács Művészeti díját. 1989. március 28-án halt meg Mezőcsokonyán. Hamvait bárdibükki kápolnája őrzi.” (H. Bognár Zsuzsa művészettörténész – in: https://bkh2011.blog.hu/2011/07/12/goszthony_maria és http://bardudvarnok.hupont.hu/45/goszthony-maria)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció

Martyn Ferenc: Keszthelyen az író-találkozón

Oktatás

Általános

Cím
Martyn Ferenc: Keszthelyen az író-találkozón (eredeti grafika - tusrajz, Berzsenyi Emlékkönyv illusztráció, 1976)
Leírás
Martyn Ferenc festő- és grafikusművész Keszthelyen az író-találkozón című tusrajza 1969-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. A grafikai alkotás több évtizedes alkotói tevékenység során született szerves kollekció eleme, amely a magyar felvilágosodás legendás alakja, Berzsenyi Dániel születése kétszázadik évfordulója tiszteletére a költő életrajzi dokumentumainak eddigi legteljesebb gyűjteményeként megjelenő Berzsenyi Emlékkönyv (szerk.: Dr. Merényi Oszkár, Kaposvár - Szombathely, 1976) írásos anyagának illusztrációjaként került publikálásra. Martyn Ferenc (Kaposvár, 1899. jún. 10. – Pécs, 1986. ápr. 10.): festő, grafikus, kerámikus, Munkácsy-díjas (1962), érdemes (1970) és kiváló művész (1978), Kossuth-díjas (1973). Rokona, Rippl-Rónai József házában eltöltött ifjú- és gyermekkora során ismerkedett meg először a francia szürrealizmussal, majd a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Vaszary János és Réti István mellett folytatott tanulmányokat. 1926-40 között Párizsban élt, kapcsolatba került a legújabb festészeti irányzatokkal, Chirico metafizikus szürrealizmusával, s 1933-ban csatlakozott az Abstraction-Création művészcsoporthoz. Részt vett kiállításaikon, szinte valamennyi európai országban megfordult. Magyarországon a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) csoport tagjává választotta, s 1929-ben az ő meghívásukra mutatkozott be a Tamás Galériában. 1939-re kialakult festői világa, amelynek alapja a síkban megoldott tér és mozgás, s a valóság elemeinek elvont, szublimált megjelenítése. Mindehhez a színek tisztasága, rendje és egymással kölcsönhatásban érvényesülő harmóniája járult. 1940-ben hazatért, s 1945-ben véglegesen Pécsett telepedett le. 1945 után egyik megalapítója volt a Galéria a Négy Világtájhoz nevű kiállítóhelyiség köré csoportosuló Elvont Művészek Csoportjának. Az 1940-es években európai iskolázottságú festményei mellett a modern magyar szobrászat első kísérleteit hozta létre, s átütő erejű grafikai sorozatát, A fasizmus szörnyetegeit. A háborút követően a nonfiguratív irányzatok egyik legfontosabb hazai képviselője és kiteljesítője volt. Művészetét a látvány és az emlék geometrikus, absztrakt formákban való megragadása jellemzi az élmény, a látottak erejének visszaadásával. Dinamizmus és a tiszta színek harsány harmóniája uralja képeit. Több irodalmi műhöz készített illusztrációt, illetve az írói gondolatot kísérő rajzot. Ezeken nem csupán egy-egy epizódot jelenít meg, hanem hiteles érzékletességgel láttatja a szereplőket is. Életművében az absztrakció és a valóságlátás nem szakad el egymástól. Természeti, tárgyi, emberi hivatkozások vannak jelen a képek rejtett világában. Egyrészről a szabadságvágy különböző szimbólumai, másrészről a magyar folklór és az antik mitológia elemei figyelhetők meg a rajzokon és festményeken. A pontos megfigyelésen alapuló ábrázolástól a konstruktív koncepciókon át a geometrikus és spontán absztrakciókig, a látvány, emlék, belső lényeg megragadásának minden rétegében otthonos - mind a festészet mind a rajzművészetet tekintve. Színvilága, formanyelve sokban merít a zenéből és napi kultúra rekvizitumaiból. A zene hangjait vonalakban és színekben élte át, számára a zene ritmust és harmóniát jelentett. Számos irodalmi remekmű kiváló illusztrátora. Plasztikával, kerámiával is foglalkozott. Martyn Ferenc polihisztor művész: korának teljességét igyekszik felfogni és kifejezni, a magyar avantgárd és absztrakt művészet emblematikus alakja.

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció

Kisnemesi címerkép: Két lábon álló gímszarvas

Oktatás

Általános

Cím
Kisnemesi címerkép (pajzsbeli kép): Két lábon álló gímszarvas (Gömör-Kishont vármegye; forrás: XIX. század vége; Faggyas István grafikusművész tusrajza, 1987)
Leírás
A történelmi Gömör-Kishont vármegye egyik kisnemesi címerének pajzsbeli képe (Két lábon álló gímszarvas) Dr. Faggyas István (1912-2007) kiváló néprajzkutató, helytörténész és grafikusművész tusrajza. A polihisztor társadalomkutató és művész monográfiát/tanulmánykötetet írt szűkebb-tágabb szülőföldje kisnemesi családjairól, melynek hiteles, dokumentum értékű képanyagát (kisnemesi címerek és címerképek, kisnemesi kúriák és lakóházak) saját maga rajzolta. Az Alsószuha környéki kisnemesek című könyv a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének kiadványaként, a Gömör Néprajza sorozat XVI. köteteként jelent meg Dr. Ujváry Zoltán tanszékvezető egyetemi professzor szerkesztésében (Debrecen, 1988). A MaNDA adatbázisában megtalálható és tanulmányozható e napjainkban már kuriózumnak tekinthető néprajzi monográfia. „Életem nagy adományának tekintem, hogy megismerhettem. Nemcsak az azonos gondolkodás és szellemiség köt össze bennünket, hanem a szeretett gömöri szülőföldhöz való hűséges ragaszkodásunk is. Faggyas Istvánt egy kisded falu, Kelemér adta Gömörnek. Egy tölgyet, amely ott sarjadt és amelynek gyökerei ma is éltető erőt nyújtanak a sok-sok évgyűrűjű lombos fának. A kedves, szeretett falu, ahol Tompa Mihály szellemisége adott inspirációt, nemcsak az elődök emlékét jelenti, hanem azt a forrást, amely munkáit táplálja.” (Dr. Ujváry Zoltán) „E tanulmányomat a téma alaposabb feltárásának szükségességét jelző írásnak tekintem, mivel a régmúlt korokra vonatkozóan csak a komplex kutatás tud további adatokat felszínre hozni. A nemességről sok közlés látott már napvilágot, hogy csak a legfontosabbak közül Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal, I- XIII. köt. Pest, 1857- 1868., Csergheő Géza: Wappenbuch des Adels von Ungarn... I- VII. köt. Nürnberg, 1885 - 1892. és Mocsáry Lajos: A régi magyar nemes. Budapest, 1889. munkáját említsem. Természetszerűleg a Gömörre vonatkozó művekben, pl. Borovszky Sámuel (szerk.): Gömör-Kishont vármegye. Budapest, é.n., Ila Bálint: Gömör megye. I. köt. Budapest, 1976. nagyszámú utalást és adatot találunk. Mihályfalusi Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemesi családai. I- II. köt. Kolozsvár, 1909. munkájában az összes gömöri nemesi családot felsorolja. A jelenkorra vonatkozóan a nemesi hagyományok is már csak emléktöredékekben élnek, miután a nemesi közösségnek alakító társadalmi szerepe régóta megszűnt. A kisnemesség – előjogainak megszűnése után is – féltékenyen vigyázott a régi szokások betartására és hosszabb időn át arra is, hogy a régi jobbágy családokkal ne keveredjenek. A tőkés gazdálkodás kibontakozásának különböző eseményei és következményei, a kisnemesi közösségek e védekező jogszokás jellegét is hiábavalóvá tette, s csupán a rokonsági kapcsolatok magyarázatára csökevényesedett néhány öregember emlékezetében. Az új osztálypolitikai vonatkozások szerint alakultak az eredetileg rokonsági jellegű összejövetelek is, mint a keresztelő, lakodalom, temetés, névnap. A kisnemesség, mint társadalmi réteg, a szükségszerűen bekövetkezett teljes jelentőségvesztés ellenére is megérdemli múltjának kutatását. Mind a Sajó- és a Szuha-völgyi, mind más volt kisnemesi falvakban, ahol lakóinak múltjára vonatkozó adatok még összegyűjthetők, s ilyen anyag elérhető, hozzásegít a kisnemesi múlt kutatásán át más vidékekkel való egykori kapcsolatainak tisztázásához, tájékoztat a magyar népi kultúra alaprétegéről, s különösen a szokásvilág területén nyújthat értékes magyarázatot.” (Dr. Faggyas István)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Céhkorsó

Oktatás

Általános

Cím
Céhkorsó
Leírás
A hívóképen (első két felvétel) pápai fazekascéh korsója látható 1743-ból. Fehér mázas, habán jellegű korsó. Nyaka és füle kék levéldísszel, alja vonalas háromszöges díszítéssel van ellátva. Kék-zöld-sárga virágos testén két virágos ág között ágaskodó oroszlán zöld koszorút tart. A miskolci Herman Ottó Múzeumban őrzött tárgyról készült felvételek a pápai Gróf Esterházy Károly Múzeum gyűjteményének részét képezik. // A cégér vagy más néven céhjelvény a középkorban elterjedt reklám- és tájékoztató eszköz: üzlet vagy műhely elé jól láthatóan kiakasztott tárgy vagy jelképes ábrázolás, amely jelezte a kereskedelmi vagy ipari tevékenységet. Legtöbbször a mesterségre, foglalkozásra, műhelyre jellemző készítmény vagy használati tárgy(ak), eszköz(ök) kicsinyített mása, kompozíciója (pl. szabóműhelynél nyitott olló, lakatoscéh esetében kulcs). Éttermek és kocsmák előtt a névadó tárgy (zöld hordó, arany szarvas stb.) függött kinn, mely lehetővé tette, hogy az írástudatlanok is messziről lássák a keresett üzletet vagy iparost. A színes reklámfeliratok elterjedésével használata ma már inkább csak dekorációs jellegű. // A céhláda a céh értékeinek, kiváltságleveleinek, jegyzőkönyveinek, egyéb fontos iratainak, pecsétnyomójának, pénzének, ezüst edényeinek és más értéktárgyainak őrzésére szolgált. Mivel a céh minden értéke benne összpontosult, magának a céhnek, a céh erkölcsi, anyagi és mesterségbeli összetartozásának a jelképe lett. A céhélet minden jelentős eseménye a nyitott céhláda előtt zajlott le. Díszítései között a főként a céhemblémák, jellegzetes szerszámokból összeállított címerek jelennek meg, ezenkívül gyakori a céhvédőszent ábrázolása, valamint a láda készítésének a dátuma, továbbá feliratok. // A céhzászló a céhtagok testületi összetartozásának jelvénye. A céhek városvédő, katonai kötelezettségével függ össze; a 13–14. századtól alatta gyülekeztek ellenséges támadáskor a fölfegyverzett céhtagok. Később a céhházat díszítette, és már igen korán az ünnepélyes világi fölvonulásoknak és vallásos körmeneteknek is elmaradhatatlan dísze lett. A zászlók egyik oldalára rendszerint a céhvédőszent képét festették és a másik oldalára is legtöbbször egyházi kép került (Szentháromság, Szűz Mária stb.). A mesterség szerszámaiból vagy termékeiből összeállított embléma a sarkokba szorult (esetenként el is maradt). // A társpohár vagy céhes serleg, kupa a céhek középkori világában a céhláda mellett a legnagyobb jelentőséggel bíró tárgy volt. Egyrészt alapanyagával, kimunkáltságával, díszítettségével reprezentálta a céh, és rajta keresztül tagjainak a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyét, másrészt pedig a céhes összejövetelek legfontosabb kellékeként szerepelt. Ezt töltötték meg sörrel, vagy még inkább borral, amiből megfelelő szertartásossággal fogyaszthattak mindenekelőtt a céhek vezetői, a mesterek, de a társpohár fontos szerepet kapott a mesterré válás előtti szint elérésekor, a legénnyé avatási szertartásokon is. Ennek alkalmával a leendő legénynek innia kellett a király, a helyi földesúr és a céhmester egészségére, majd pedig a céh fennmaradásáért is. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Budapest enciklopédia, Magyar katolikus lexikon, http://iparmuzeum.hu/digitalis_cehlada.php?mit=cehtargyak, Pálffy Lajos: Ebből többet is megivott, mielőtt legény lett)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia
céhkorsó (a)
céhkorsó (a)

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.