Általános

Cím

Balatoni halászok kikötője (Keszthely)

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében található archív felvételen balatoni halászok kikötője látható Keszthelyen halászbárkákkal, ladikokkal. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

A varsa felszedése

Leírás

A szolnoki Damjanich János Múzeum gyűjteményében található felvételen tiszavárkonyi halászt látunk a varsa felszedése közben. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Halászat tapogatóval

Leírás

Az 1950 körül Tiszanagyfalun készült felvételeken (első két fotó) a tapogatóval történő halászat pillanatképei láthatók. A sekély állóvizekben (tavak, kiöntések) halászók egy alul-felül nyitott kasfélével (tapogató, borító) borítják le a bizonyos jelekből sejtett, meglátott halat (esetleg vaktában rakják vízbe az eszközt), hogy a zsákmányt kézzel kiemelhessék. A fotók a nyíregyházi Jósa András Múzeum fényképarchívumának darabjai. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

422218 Emelőháló (tápli)

Leírás

Az 1965-ben, Doborgazszigeten (ma Dunasziget) készült felvételen sekély vízbe leeresztett emelőháló (tápli) (kereszt alakban összeerősített vesszőkávák négy ágáról lelógó hálóféle) látható. Ha a képen látható, vízbe merített háló fölé úszik a hal, és a halász kiemeli a szerszámot, a lefelé öblösödő hálóban fogva marad a zsákmány (emelőhalászat). A fotográfia a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményének része. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Halászszigonyok

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének részét képező felvételen a két darab halászszigony látható. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia