Általános

Cím

Nádvejsze (rekesztőhalászat)

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének részét képező felvételen nádvejszét látunk. A vejsze „állóvizek, árterületek, lassú folyású kisebb folyók rekesztőhalászati eszköze; nádból vagy vesszőből fonott, a fenékre rögzített állandó jellegű fal és hozzá csatlakozó fogókészülék. (...) A halak szokásos (vagy feltételezett) vonulásának irányát keresztező fal egy szűk nyíláson át különböző alakú ketrecbe, fogó részbe vagy egymásból nyíló ketrecekbe tereli a halakat. Ide bejutva a kifelé vezető utat nem találja meg a hal, így alkalmanként szákkal kimeríthető." (Magyar néprajzi lexikon) „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Halászháló készítése

Leírás

Az 1943-ban, Martoson (Felvidék) készült felvételen a hálókötés művelete látható. A fotográfia a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményének része. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Balatoni halászbárkák

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében található, 20. eleji képes levelezőlapon egymáshoz kötött halászbárkák sorát látjuk vontatás közben a Balatonon. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Vesszővarsa elhelyezése

Leírás

A kiskunhalasi Thorma János Múzeum gyűjteményének részét képező felvételen vesszővarsa elhelyezését látjuk a nádasban. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Jeges halászat a Balatonon

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében található archív felvétel téli (jeges) halászat pillanatképét örökíti meg. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia