„A művész átváltozásait gyakorta épp az önarcképek követik legszemléltetőbben. De nemcsak a személyiség változik. Változnak a művész társadalmi szerepei is, a társadalom elvárásai is, a presztízs, a státus.” (S. Nagy Katalin)

„A művész – akárcsak mi, a többiek – szerepeiben áll előttünk. Ilyen vagyok, ilyen is vagyok, ilyennek mutatom magam, ilyennek szeretném, ha látnátok, mondják az önarcképek. Azt játszom, hogy ez én vagyok, s ha kell, átalakítom magam." (S. Nagy Katalin)

„A társadalmi metamorfózisokat is kitűnően példázzák az önarcképek. Nemcsak arra a kérdésre segítenek választ találni, hogy ki vagyok én mint individuális ember, hanem arra is, mit jelent művésznek lenni…” (S. Nagy Katalin)

„Az önarckép, még a legindividuálisabb és a legintimebb is, szükségszerűen idealizál. Hiába önmaga a modell, mások számára is láthatóvá kell tenni a mintaképet, a hőst, az uralkodót, az apát, Istent – láthatóvá, ami nem látható.” (S. Nagy Katalin)

„Az emberek Simmel szerint leginkább kétfélét szeretnének egyszerre: különbözni másoktól és hasonulni másokhoz. Az önarckép lehetőséget ad a festőnek, szobrásznak, hogy egyszerre mutassa meg... individuális és közösségi jegyeit.” (S. Nagy Katalin)