Általános

Cím

Animációs képeslap

Leírás

Mozgatható képeslap, a papír fogaskerék mozgatásával a Trianoni békeszerződéskor lecsatolt területek eltávolodnak a mai Magyarország területétől. Ekkor válik láthatóvá a „Nem! Nem! Soha” felirat. Leírás is látható, hogy mekkora terület került elcsatolásra az egyes országokhoz, hány magyar lakossal. „A klasszikus tömegárunak számító jelvények, képeslapok, plakátok terjesztésében a társadalmi szervezetek jártak az élen. A MANSz Piatnik híres Rottenbiller utcai üzemében gyártatta trianoni levelezőlapját, amelyet maga forgalmazott azzal a szándékkal, hogy a vásárlók külföldi rokonaik és ismerőseik figyelmét ilyen propagandaküldeményekkel hívják fel a Magyarországot ért méltánytalanságra. A képeslapon a békeszerződés előtti és utáni területi és demográfiai adatokon kívül a történelmi Magyarország volt látható, a lap oldalán lévő kis tárcsa elfordításával pedig az elcsatolt vidékek mintegy leváltak a csonka ország területéről.” (Zeidler Miklós) Különböző politikai köröknek, társadalmi szervezeteknek köszönhetően az irredentizmus kialakulása már 1918–1920 között megkezdődött, de tényleges kibontakozására a trianoni békeszerződés után került sor; eszmeisége áthatotta a két világháború közötti teljes időszakot. Hamar kultusszá vált Magyarországon az alapelv, amely szerint az ideális természeti és politikai egységet képező történelmi Magyarország felbomlasztása igazságtalan és az egész emberiségre nézve káros cselekedet, a régi határok lehetőség szerinti teljes visszaállítása pedig a magyar társadalom legszentebb célja. Ekkoriban születtek meg az első irredenta jelszavak: az „Így volt, így lesz!” és a „Nem! Nem! Soha!”, melyekhez később a „Mindent vissza!”, a „magyar igazság”, a „magyar feltámadás”, a „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”, a Magyar Hiszekegy és társaik csatlakoztak. A húszas évek második felétől rendszeressé váltak az állami ünnepek és félhivatalos nagygyűlések keretében megtartott trianoni megemlékezések, elszaporodtak az irredenta emlékművek, komolyabb tételben és választékban kereskedelmi forgalomba kerültek különféle irredenta árucikkek, s a jellegzetes motívumok az emléktárgyak után hamarosan a használati tárgyakon is megjelentek. Különösen elterjedtek a trianoni témájú levelezőlapok, melyek postázásával a feladó személyesen hívhatta fel a külföldi rokon, ismerős figyelmét a Magyarországot ért méltánytalanságra. Emellett újjászületett a magyaros öltözködés divatja, hiszen a háborús vereség és a trianoni gyász érzelmei ismét felelevenítették a hazafiság viselettel való kifejezésének igényét. Ezen időszak kormányainak az irredenta közhangulatot megalapozó propagandája mellett természetesen nem szabad lebecsülni a lakosság spontán reakcióit sem, hiszen a társadalom tagjainak többségét személyesen is érintette a terület- és lakosságvesztés: volt, akinek szülőháza, rokona, ismerőse, halottja, ingatlanja, gazdasági érdekeltsége maradt az új határokon túl. A magyar irredentizmus szimbólumkészletének három típusát lehet elkülöníteni. Az első és legáltalánosabb a krisztusi szenvedéstörténet vulgarizálása volt: e szerint Magyarország hamis bírák és hitetlenek kezére jut, kálváriáját járja, keresztre feszítik, megalázzák, egyedül marad, de hamarosan dicsőségesen feltámad. A másodikban a szabadságharccal való mesterkélt párhuzamok domináltak: a magyarság olyan példamutató, magasztos nemzeti függetlenségi mozgalomban egyesül, amely kiváltotta az egész világ tiszteletét, és amelyben kitűnő egyéniségek sora, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül, a magyar ügy zászlaja alá áll. A harmadik típus alapja a honfoglaló-honvédő ikerszimbólum aktualizálása volt: a haza földjét meghódító hős elszántan védelmezi a hont a rátörő ellenséggel és rablókkal szemben, majd a már kereszténnyé lett országra zúduló istentelen hordáktól védi az Eszmét, nem törődve saját sorsával, s ez az önfeláldozás teszi alkalmassá az örökös újjászületésre. Látható, hogy e szimbólumok bizonyos találkozási pontokon egymást kiegészítették, sőt egymásba is olvadtak. Még fontosabb volt azonban, hogy mindhárom jelképrendszer kiválóan alkalmas volt a romantizálásra, hiszen valamennyiben megvolt a szélsőségek találkozása, mikor az igaz hős a gonosz csapásai alatt vérzik, de nem bukik el végleg, sőt a korábbinál nagyobb dicsőséggel emelkedik föl. (…) Az irredentizmus mint társadalomlélektani önterápia részben betöltötte feladatát, hiszen valamilyen módon segített feldolgozni a megrázkódtatást, de legalábbis gondoskodott a fájdalomcsillapításról, ugyanakkor idővel a kultusz külsődleges jegyeinek továbbélése mellett éppen a tartalom merült lassan feledésbe. (Forrás: Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Balatonalmádi – Irredenta örökmécses

Leírás

„A Sóhajok hídja mellett álló vörös homokkőből épített emlékművet 1928. augusztus 5-én avatták fel. Az örökmécses eredeti állapotában maradt fenn, az eredeti táblára - ami ma is látható rajta - 1948-ban új emléktáblát helyeztek el, a »Magyar! Emlékezz nemzetünk szabadságáért 1848-1849 években küzdő dicső nagyjainkra«. Így, az 1848–49-es hősök emlékművének átkeresztelve mentették meg a lerombolástól. A rendszerváltás után a fedőtábla eltávolításra került, így ma újra eredeti felirata látható.” (Balatonalmádi – Helytörténeti gyűjtemény). A képeslap a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének részét képezi. Különböző politikai köröknek, társadalmi szervezeteknek köszönhetően az irredentizmus kialakulása már 1918–1920 között megkezdődött, de tényleges kibontakozására a trianoni békeszerződés után került sor; eszmeisége áthatotta a két világháború közötti teljes időszakot. Hamar kultusszá vált Magyarországon az alapelv, amely szerint az ideális természeti és politikai egységet képező történelmi Magyarország felbomlasztása igazságtalan és az egész emberiségre nézve káros cselekedet, a régi határok lehetőség szerinti teljes visszaállítása pedig a magyar társadalom legszentebb célja. Ekkoriban születtek meg az első irredenta jelszavak: az „Így volt, így lesz!” és a „Nem! Nem! Soha!”, melyekhez később a „Mindent vissza!”, a „magyar igazság”, a „magyar feltámadás”, a „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”, a Magyar Hiszekegy és társaik csatlakoztak. A húszas évek második felétől rendszeressé váltak az állami ünnepek és félhivatalos nagygyűlések keretében megtartott trianoni megemlékezések, elszaporodtak az irredenta emlékművek, komolyabb tételben és választékban kereskedelmi forgalomba kerültek különféle irredenta árucikkek, s a jellegzetes motívumok az emléktárgyak után hamarosan a használati tárgyakon is megjelentek. Különösen elterjedtek a trianoni témájú levelezőlapok, melyek postázásával a feladó személyesen hívhatta fel a külföldi rokon, ismerős figyelmét a Magyarországot ért méltánytalanságra. Emellett újjászületett a magyaros öltözködés divatja, hiszen a háborús vereség és a trianoni gyász érzelmei ismét felelevenítették a hazafiság viselettel való kifejezésének igényét. Ezen időszak kormányainak az irredenta közhangulatot megalapozó propagandája mellett természetesen nem szabad lebecsülni a lakosság spontán reakcióit sem, hiszen a társadalom tagjainak többségét személyesen is érintette a terület- és lakosságvesztés: volt, akinek szülőháza, rokona, ismerőse, halottja, ingatlanja, gazdasági érdekeltsége maradt az új határokon túl. A magyar irredentizmus szimbólumkészletének három típusát lehet elkülöníteni. Az első és legáltalánosabb a krisztusi szenvedéstörténet vulgarizálása volt: e szerint Magyarország hamis bírák és hitetlenek kezére jut, kálváriáját járja, keresztre feszítik, megalázzák, egyedül marad, de hamarosan dicsőségesen feltámad. A másodikban a szabadságharccal való mesterkélt párhuzamok domináltak: a magyarság olyan példamutató, magasztos nemzeti függetlenségi mozgalomban egyesül, amely kiváltotta az egész világ tiszteletét, és amelyben kitűnő egyéniségek sora, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül, a magyar ügy zászlaja alá áll. A harmadik típus alapja a honfoglaló-honvédő ikerszimbólum aktualizálása volt: a haza földjét meghódító hős elszántan védelmezi a hont a rátörő ellenséggel és rablókkal szemben, majd a már kereszténnyé lett országra zúduló istentelen hordáktól védi az Eszmét, nem törődve saját sorsával, s ez az önfeláldozás teszi alkalmassá az örökös újjászületésre. Látható, hogy e szimbólumok bizonyos találkozási pontokon egymást kiegészítették, sőt egymásba is olvadtak. Még fontosabb volt azonban, hogy mindhárom jelképrendszer kiválóan alkalmas volt a romantizálásra, hiszen valamennyiben megvolt a szélsőségek találkozása, mikor az igaz hős a gonosz csapásai alatt vérzik, de nem bukik el végleg, sőt a korábbinál nagyobb dicsőséggel emelkedik föl. (…) Az irredentizmus mint társadalomlélektani önterápia részben betöltötte feladatát, hiszen valamilyen módon segített feldolgozni a megrázkódtatást, de legalábbis gondoskodott a fájdalomcsillapításról, ugyanakkor idővel a kultusz külsődleges jegyeinek továbbélése mellett éppen a tartalom merült lassan feledésbe. (Forrás: Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Irredenta örökmécses – Balatonalmádi

Leírás

„A Sóhajok hídja mellett álló vörös homokkőből épített emlékművet 1928. augusztus 5-én avatták fel. Az örökmécses eredeti állapotában maradt fenn, az eredeti táblára - ami ma is látható rajta - 1948-ban új emléktáblát helyeztek el, a »Magyar! Emlékezz nemzetünk szabadságáért 1848-1849 években küzdő dicső nagyjainkra«. Így, az 1848–49-es hősök emlékművének átkeresztelve mentették meg. A rendszerváltás után a fedőtábla eltávolításra került, így ma újra eredeti felirata látható.” (Balatonalmádi – Helytörténeti gyűjtemény). A képeslap a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének részét képezi. Különböző politikai köröknek, társadalmi szervezeteknek köszönhetően az irredentizmus kialakulása már 1918–1920 között megkezdődött, de tényleges kibontakozására a trianoni békeszerződés után került sor; eszmeisége áthatotta a két világháború közötti teljes időszakot. Hamar kultusszá vált Magyarországon az alapelv, amely szerint az ideális természeti és politikai egységet képező történelmi Magyarország felbomlasztása igazságtalan és az egész emberiségre nézve káros cselekedet, a régi határok lehetőség szerinti teljes visszaállítása pedig a magyar társadalom legszentebb célja. Ekkoriban születtek meg az első irredenta jelszavak: az „Így volt, így lesz!” és a „Nem! Nem! Soha!”, melyekhez később a „Mindent vissza!”, a „magyar igazság”, a „magyar feltámadás”, a „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”, a Magyar Hiszekegy és társaik csatlakoztak. A húszas évek második felétől rendszeressé váltak az állami ünnepek és félhivatalos nagygyűlések keretében megtartott trianoni megemlékezések, elszaporodtak az irredenta emlékművek, komolyabb tételben és választékban kereskedelmi forgalomba kerültek különféle irredenta árucikkek, s a jellegzetes motívumok az emléktárgyak után hamarosan a használati tárgyakon is megjelentek. Különösen elterjedtek a trianoni témájú levelezőlapok, melyek postázásával a feladó személyesen hívhatta fel a külföldi rokon, ismerős figyelmét a Magyarországot ért méltánytalanságra. Emellett újjászületett a magyaros öltözködés divatja, hiszen a háborús vereség és a trianoni gyász érzelmei ismét felelevenítették a hazafiság viselettel való kifejezésének igényét. Ezen időszak kormányainak az irredenta közhangulatot megalapozó propagandája mellett természetesen nem szabad lebecsülni a lakosság spontán reakcióit sem, hiszen a társadalom tagjainak többségét személyesen is érintette a terület- és lakosságvesztés: volt, akinek szülőháza, rokona, ismerőse, halottja, ingatlanja, gazdasági érdekeltsége maradt az új határokon túl. A magyar irredentizmus szimbólumkészletének három típusát lehet elkülöníteni. Az első és legáltalánosabb a krisztusi szenvedéstörténet vulgarizálása volt: e szerint Magyarország hamis bírák és hitetlenek kezére jut, kálváriáját járja, keresztre feszítik, megalázzák, egyedül marad, de hamarosan dicsőségesen feltámad. A másodikban a szabadságharccal való mesterkélt párhuzamok domináltak: a magyarság olyan példamutató, magasztos nemzeti függetlenségi mozgalomban egyesül, amely kiváltotta az egész világ tiszteletét, és amelyben kitűnő egyéniségek sora, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül, a magyar ügy zászlaja alá áll. A harmadik típus alapja a honfoglaló-honvédő ikerszimbólum aktualizálása volt: a haza földjét meghódító hős elszántan védelmezi a hont a rátörő ellenséggel és rablókkal szemben, majd a már kereszténnyé lett országra zúduló istentelen hordáktól védi az Eszmét, nem törődve saját sorsával, s ez az önfeláldozás teszi alkalmassá az örökös újjászületésre. Látható, hogy e szimbólumok bizonyos találkozási pontokon egymást kiegészítették, sőt egymásba is olvadtak. Még fontosabb volt azonban, hogy mindhárom jelképrendszer kiválóan alkalmas volt a romantizálásra, hiszen valamennyiben megvolt a szélsőségek találkozása, mikor az igaz hős a gonosz csapásai alatt vérzik, de nem bukik el végleg, sőt a korábbinál nagyobb dicsőséggel emelkedik föl. (…) Az irredentizmus mint társadalomlélektani önterápia részben betöltötte feladatát, hiszen valamilyen módon segített feldolgozni a megrázkódtatást, de legalábbis gondoskodott a fájdalomcsillapításról, ugyanakkor idővel a kultusz külsődleges jegyeinek továbbélése mellett éppen a tartalom merült lassan feledésbe. (Forrás: Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában

Leírás

Az ereklyés országzászlónál Nagy-Magyarország előtt tisztelgő tömeg. A négy sarokban a Magyar feltámadás szoborcsoport (Irredenta szoborcsoport) négy szobra. Alul idézet a Magyar Hiszekegyből: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában”. A felvételen látható képeslap a pápai Gróf Esterházy Károly Múzeum gyűjteményének részét képezi. Különböző politikai köröknek és társadalmi szervezeteknek köszönhetően az irredentizmus kialakulása már 1918–1920 között megkezdődött, de tényleges kibontakozására a trianoni békeszerződés után került sor; eszmeisége áthatotta a két világháború közötti teljes időszakot. Hamar kultusszá vált Magyarországon az alapelv, amely szerint az ideális természeti és politikai egységet képező történelmi Magyarország felbomlasztása igazságtalan és az egész emberiségre nézve káros cselekedet, a régi határok lehetőség szerinti teljes visszaállítása pedig a magyar társadalom legszentebb célja. Ekkoriban születtek meg az első irredenta jelszavak: az „Így volt, így lesz!” és a „Nem! Nem! Soha!”, melyekhez később a „Mindent vissza!”, a „magyar igazság”, a „magyar feltámadás”, a „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”, a Magyar Hiszekegy és társaik csatlakoztak. A húszas évek második felétől rendszeressé váltak az állami ünnepek és félhivatalos nagygyűlések keretében megtartott trianoni megemlékezések, elszaporodtak az irredenta emlékművek, komolyabb tételben és választékban kereskedelmi forgalomba kerültek különféle irredenta árucikkek, s a jellegzetes motívumok az emléktárgyak után hamarosan a használati tárgyakon is megjelentek. Különösen elterjedtek a trianoni témájú levelezőlapok, melyek postázásával a feladó személyesen hívhatta fel a külföldi rokon, ismerős figyelmét a Magyarországot ért méltánytalanságra. Emellett újjászületett a magyaros öltözködés divatja, hiszen a háborús vereség és a trianoni gyász érzelmei ismét felelevenítették a hazafiság viselettel való kifejezésének igényét. Ezen időszak kormányainak az irredenta közhangulatot megalapozó propagandája mellett természetesen nem szabad lebecsülni a lakosság spontán reakcióit sem, hiszen a társadalom tagjainak többségét személyesen is érintette a terület- és lakosságvesztés: volt, akinek szülőháza, rokona, ismerőse, halottja, ingatlanja, gazdasági érdekeltsége maradt az új határokon túl. A magyar irredentizmus szimbólumkészletének három típusát lehet elkülöníteni. Az első és legáltalánosabb a krisztusi szenvedéstörténet vulgarizálása volt: e szerint Magyarország hamis bírák és hitetlenek kezére jut, kálváriáját járja, keresztre feszítik, megalázzák, egyedül marad, de hamarosan dicsőségesen feltámad. A másodikban a szabadságharccal való mesterkélt párhuzamok domináltak: a magyarság olyan példamutató, magasztos nemzeti függetlenségi mozgalomban egyesül, amely kiváltotta az egész világ tiszteletét, és amelyben kitűnő egyéniségek sora, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül, a magyar ügy zászlaja alá áll. A harmadik típus alapja a honfoglaló-honvédő ikerszimbólum aktualizálása volt: a haza földjét meghódító hős elszántan védelmezi a hont a rátörő ellenséggel és rablókkal szemben, majd a már kereszténnyé lett országra zúduló istentelen hordáktól védi az Eszmét, nem törődve saját sorsával, s ez az önfeláldozás teszi alkalmassá az örökös újjászületésre. Látható, hogy e szimbólumok bizonyos találkozási pontokon egymást kiegészítették, sőt egymásba is olvadtak. Még fontosabb volt azonban, hogy mindhárom jelképrendszer kiválóan alkalmas volt a romantizálásra, hiszen valamennyiben megvolt a szélsőségek találkozása, mikor az igaz hős a gonosz csapásai alatt vérzik, de nem bukik el végleg, sőt a korábbinál nagyobb dicsőséggel emelkedik föl. (…) Az irredentizmus mint társadalomlélektani önterápia részben betöltötte feladatát, hiszen valamilyen módon segített feldolgozni a megrázkódtatást, de legalábbis gondoskodott a fájdalomcsillapításról, ugyanakkor idővel a kultusz külsődleges jegyeinek továbbélése mellett éppen a tartalom merült lassan feledésbe. (Forrás: Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Irredenta képeslap

Leírás

Nagy-Magyarország területe mint csatatér, azon túl békés szántóvető. Hátulján „Évszázadokon át a Nyugat védelmében vérzett a magyar” felirat. A felvételen látható képeslap a pápai Gróf Esterházy Károly Múzeum gyűjteményének részét képezi. Különböző politikai köröknek és társadalmi szervezeteknek köszönhetően az irredentizmus kialakulása már 1918–1920 között megkezdődött, de tényleges kibontakozására a trianoni békeszerződés után került sor; eszmeisége áthatotta a két világháború közötti teljes időszakot. Hamar kultusszá vált Magyarországon az alapelv, amely szerint az ideális természeti és politikai egységet képező történelmi Magyarország felbomlasztása igazságtalan és az egész emberiségre nézve káros cselekedet, a régi határok lehetőség szerinti teljes visszaállítása pedig a magyar társadalom legszentebb célja. Ekkoriban születtek meg az első irredenta jelszavak: az „Így volt, így lesz!” és a „Nem! Nem! Soha!”, melyekhez később a „Mindent vissza!”, a „magyar igazság”, a „magyar feltámadás”, a „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”, a Magyar Hiszekegy és társaik csatlakoztak. A húszas évek második felétől rendszeressé váltak az állami ünnepek és félhivatalos nagygyűlések keretében megtartott trianoni megemlékezések, elszaporodtak az irredenta emlékművek, komolyabb tételben és választékban kereskedelmi forgalomba kerültek különféle irredenta árucikkek, s a jellegzetes motívumok az emléktárgyak után hamarosan a használati tárgyakon is megjelentek. Különösen elterjedtek a trianoni témájú levelezőlapok, melyek postázásával a feladó személyesen hívhatta fel a külföldi rokon, ismerős figyelmét a Magyarországot ért méltánytalanságra. Emellett újjászületett a magyaros öltözködés divatja, hiszen a háborús vereség és a trianoni gyász érzelmei ismét felelevenítették a hazafiság viselettel való kifejezésének igényét. Ezen időszak kormányainak az irredenta közhangulatot megalapozó propagandája mellett természetesen nem szabad lebecsülni a lakosság spontán reakcióit sem, hiszen a társadalom tagjainak többségét személyesen is érintette a terület- és lakosságvesztés: volt, akinek szülőháza, rokona, ismerőse, halottja, ingatlanja, gazdasági érdekeltsége maradt az új határokon túl. A magyar irredentizmus szimbólumkészletének három típusát lehet elkülöníteni. Az első és legáltalánosabb a krisztusi szenvedéstörténet vulgarizálása volt: e szerint Magyarország hamis bírák és hitetlenek kezére jut, kálváriáját járja, keresztre feszítik, megalázzák, egyedül marad, de hamarosan dicsőségesen feltámad. A másodikban a szabadságharccal való mesterkélt párhuzamok domináltak: a magyarság olyan példamutató, magasztos nemzeti függetlenségi mozgalomban egyesül, amely kiváltotta az egész világ tiszteletét, és amelyben kitűnő egyéniségek sora, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül, a magyar ügy zászlaja alá áll. A harmadik típus alapja a honfoglaló-honvédő ikerszimbólum aktualizálása volt: a haza földjét meghódító hős elszántan védelmezi a hont a rátörő ellenséggel és rablókkal szemben, majd a már kereszténnyé lett országra zúduló istentelen hordáktól védi az Eszmét, nem törődve saját sorsával, s ez az önfeláldozás teszi alkalmassá az örökös újjászületésre. Látható, hogy e szimbólumok bizonyos találkozási pontokon egymást kiegészítették, sőt egymásba is olvadtak. Még fontosabb volt azonban, hogy mindhárom jelképrendszer kiválóan alkalmas volt a romantizálásra, hiszen valamennyiben megvolt a szélsőségek találkozása, mikor az igaz hős a gonosz csapásai alatt vérzik, de nem bukik el végleg, sőt a korábbinál nagyobb dicsőséggel emelkedik föl. (…) Az irredentizmus mint társadalomlélektani önterápia részben betöltötte feladatát, hiszen valamilyen módon segített feldolgozni a megrázkódtatást, de legalábbis gondoskodott a fájdalomcsillapításról, ugyanakkor idővel a kultusz külsődleges jegyeinek továbbélése mellett éppen a tartalom merült lassan feledésbe. (Forrás: Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia