6546 - 6550 találat a 12796 közül.

Vajdahunyad vára (Történelmi épületcsoport) az ezredéves kiállításon VI.

Oktatás

Általános

Cím
Vajdahunyad vára (Történelmi épületcsoport) az ezredéves kiállításon VI.
Leírás
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdonában levő archív felvételen a királyi lakosztály dolgozószobája látható a millenniumi kiállítás Történelmi főcsoportjának (Vajdahunyad vára) román stílusú épületében. A honfoglalás ezeréves évfordulójának tiszteletére 1896-ban rendezett ünnepségsorozat központi rendezvénye az ezredéves (millenniumi) kiállítás volt, melyet tündöklő pompával I. Ferenc József és Erzsébet királyné nyitottak meg május 2-án. „E célra építették ki mai formájában, hatalmas költséggel a Városligetet. A november 3-ig nyitva tartó, 520 ezer négyzetméteres kiállítást csaknem 6 millió látogató kereste fel. A szoros határidő miatt az épületek főként fából épültek; a nagy sikerre való tekintettel 1904 és 1908 között egy részüket tartós anyagokból építették újra: ma is áll Vajdahunyad vára. Amíg a történeti tárlat a pesti Vajdahunyad várban ezer évet tekintett át, addig a városligeti kiállítás a jelent mutatta be. A 118 ezer négyzetméternyi pavilonban 21 ezer gyáros, iparos, kereskedő, vendéglátó, állami és közjóléti szervezet mutatkozott be. A legnépszerűbb az Ősbudavár mulatónegyed volt, Budapest pavilonja a város makettjével és Benczúr Gyula Budavár visszavétele című festményével ékeskedett. Az ország tájait, néprajzát skanzenszerű építmények mutatták be.” (Múlt-kor történelmi portál)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Vajdahunyad vára (Történelmi épületcsoport) az ezredéves kiállításon IV.

Oktatás

Általános

Cím
Vajdahunyad vára (Történelmi épületcsoport) az ezredéves kiállításon IV.
Leírás
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdonában levő archív felvételen az ezredéves kiállítás Történelmi épületcsoportjának (Történelmi főcsoport) vagy ahogy később ismertté vált, Vajdahunyad vára román stílusú épületegyüttesének részlete látható. A honfoglalás ezeréves évfordulójának tiszteletére 1896-ban rendezett ünnepségsorozat központi rendezvénye az ezredéves (millenniumi) kiállítás volt, melyet tündöklő pompával I. Ferenc József és Erzsébet királyné nyitottak meg május 2-án. „E célra építették ki mai formájában, hatalmas költséggel a Városligetet. A november 3-ig nyitva tartó, 520 ezer négyzetméteres kiállítást csaknem 6 millió látogató kereste fel. A szoros határidő miatt az épületek főként fából épültek; a nagy sikerre való tekintettel 1904 és 1908 között egy részüket tartós anyagokból építették újra: ma is áll Vajdahunyad vára. Amíg a történeti tárlat a pesti Vajdahunyad várban ezer évet tekintett át, addig a városligeti kiállítás a jelent mutatta be. A 118 ezer négyzetméternyi pavilonban 21 ezer gyáros, iparos, kereskedő, vendéglátó, állami és közjóléti szervezet mutatkozott be. A legnépszerűbb az Ősbudavár mulatónegyed volt, Budapest pavilonja a város makettjével és Benczúr Gyula Budavár visszavétele című festményével ékeskedett. Az ország tájait, néprajzát skanzenszerű építmények mutatták be.” (Múlt-kor történelmi portál)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Vajdahunyad vára (Történelmi épületcsoport) az ezredéves kiállításon III.

Oktatás

Általános

Cím
Vajdahunyad vára (Történelmi épületcsoport) az ezredéves kiállításon III.
Leírás
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdonában levő archív felvételen az ezredéves kiállítás Történelmi épületcsoportjának (Történelmi főcsoport) vagy ahogy később ismertté vált, Vajdahunyad várának román stílusú épületegyüttese látható az ún. Jáki kápolnával. A honfoglalás ezeréves évfordulójának tiszteletére 1896-ban rendezett ünnepségsorozat központi rendezvénye az ezredéves (millenniumi) kiállítás volt, melyet tündöklő pompával I. Ferenc József és Erzsébet királyné nyitottak meg május 2-án. „E célra építették ki mai formájában, hatalmas költséggel a Városligetet. A november 3-ig nyitva tartó, 520 ezer négyzetméteres kiállítást csaknem 6 millió látogató kereste fel. A szoros határidő miatt az épületek főként fából épültek; a nagy sikerre való tekintettel 1904 és 1908 között egy részüket tartós anyagokból építették újra: ma is áll Vajdahunyad vára. Amíg a történeti tárlat a pesti Vajdahunyad várban ezer évet tekintett át, addig a városligeti kiállítás a jelent mutatta be. A 118 ezer négyzetméternyi pavilonban 21 ezer gyáros, iparos, kereskedő, vendéglátó, állami és közjóléti szervezet mutatkozott be. A legnépszerűbb az Ősbudavár mulatónegyed volt, Budapest pavilonja a város makettjével és Benczúr Gyula Budavár visszavétele című festményével ékeskedett. Az ország tájait, néprajzát skanzenszerű építmények mutatták be.” (Múlt-kor történelmi portál)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Vajdahunyad vára (Történelmi épületcsoport) az ezredéves kiállításon V.

Oktatás

Általános

Cím
Vajdahunyad vára (Történelmi épületcsoport) az ezredéves kiállításon V.
Leírás
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdonában levő archív felvételen az ezredéves kiállítás Történelmi épületcsoportjának (Történelmi főcsoport) vagy ahogy később ismertté vált, Vajdahunyad várának gótikus épületegyüttese látható. A honfoglalás ezeréves évfordulójának tiszteletére 1896-ban rendezett ünnepségsorozat központi rendezvénye az ezredéves (millenniumi) kiállítás volt, melyet tündöklő pompával I. Ferenc József és Erzsébet királyné nyitottak meg május 2-án. „E célra építették ki mai formájában, hatalmas költséggel a Városligetet. A november 3-ig nyitva tartó, 520 ezer négyzetméteres kiállítást csaknem 6 millió látogató kereste fel. A szoros határidő miatt az épületek főként fából épültek; a nagy sikerre való tekintettel 1904 és 1908 között egy részüket tartós anyagokból építették újra: ma is áll Vajdahunyad vára. Amíg a történeti tárlat a pesti Vajdahunyad várban ezer évet tekintett át, addig a városligeti kiállítás a jelent mutatta be. A 118 ezer négyzetméternyi pavilonban 21 ezer gyáros, iparos, kereskedő, vendéglátó, állami és közjóléti szervezet mutatkozott be. A legnépszerűbb az Ősbudavár mulatónegyed volt, Budapest pavilonja a város makettjével és Benczúr Gyula Budavár visszavétele című festményével ékeskedett. Az ország tájait, néprajzát skanzenszerű építmények mutatták be.” (Múlt-kor történelmi portál)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Vajdahunyad vára (Történelmi épületcsoport) az ezredéves kiállításon II.

Oktatás

Általános

Cím
Vajdahunyad vára (Történelmi épületcsoport) az ezredéves kiállításon II.
Leírás
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdonában levő archív felvételen az ezredéves kiállítás Történelmi épületcsoportjának (Történelmi főcsoport) vagy ahogy később ismertté vált, Vajdahunyad várának egy részlete látható. A honfoglalás ezeréves évfordulójának tiszteletére 1896-ban rendezett ünnepségsorozat központi rendezvénye az ezredéves (millenniumi) kiállítás volt, melyet tündöklő pompával I. Ferenc József és Erzsébet királyné nyitottak meg május 2-án. „E célra építették ki mai formájában, hatalmas költséggel a Városligetet. A november 3-ig nyitva tartó, 520 ezer négyzetméteres kiállítást csaknem 6 millió látogató kereste fel. A szoros határidő miatt az épületek főként fából épültek; a nagy sikerre való tekintettel 1904 és 1908 között egy részüket tartós anyagokból építették újra: ma is áll Vajdahunyad vára. Amíg a történeti tárlat a pesti Vajdahunyad várban ezer évet tekintett át, addig a városligeti kiállítás a jelent mutatta be. A 118 ezer négyzetméternyi pavilonban 21 ezer gyáros, iparos, kereskedő, vendéglátó, állami és közjóléti szervezet mutatkozott be. A legnépszerűbb az Ősbudavár mulatónegyed volt, Budapest pavilonja a város makettjével és Benczúr Gyula Budavár visszavétele című festményével ékeskedett. Az ország tájait, néprajzát skanzenszerű építmények mutatták be.” (Múlt-kor történelmi portál)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.