Általános

Cím

Martyn Ferenc: Kompozíció halakkal és madarakkal (olajfestmény, Párizs, 1936)

Leírás

Martyn Ferenc festő- és grafikusművész Kompozíció halakkal és madarakkal (1936) című absztrakt (nonfiguratív - konstruktivista - szürrealista) olajfestményét a 2016-os esztendőben az alkotó tiszteletére rendezett, a monumentális életművet gazdag képanyaggal prezentáló emlékkiállításon tekinthették meg a látogatók a kaposvári Vaszary Képtárban. Martyn Ferenc (Kaposvár, 1899. június 10. – Pécs, 1986. április 10.): festő, grafikus, kerámikus, Munkácsy-díjas (1962), érdemes (1970) és kiváló művész (1978), Kossuth-díjas (1973). Rokona, Rippl-Rónai József házában eltöltött ifjú- és gyermekkora során ismerkedett meg először a francia szürrealizmussal, majd a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Vaszary János és Réti István mellett folytatott tanulmányokat. 1926-40 között Párizsban élt, kapcsolatba került a legújabb festészeti irányzatokkal, Chirico metafizikus szürrealizmusával, s 1933-ban csatlakozott az Abstraction-Création művészcsoporthoz. Részt vett kiállításaikon, szinte valamennyi európai országban megfordult. Magyarországon a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) csoport tagjává választotta, s 1929-ben az ő meghívásukra mutatkozott be a Tamás Galériában. 1939-re kialakult festői világa, amelynek alapja a síkban megoldott tér és mozgás, s a valóság elemeinek elvont, szublimált megjelenítése. Mindehhez a színek tisztasága, rendje és egymással kölcsönhatásban érvényesülő harmóniája járult. 1940-ben hazatért, s 1945-ben véglegesen Pécsett telepedett le. 1945 után egyik megalapítója volt a Galéria a Négy Világtájhoz nevű kiállítóhelyiség köré csoportosuló Elvont Művészek Csoportjának. Az 1940-es években európai iskolázottságú festményei mellett a modern magyar szobrászat első kísérleteit hozta létre, s átütő erejű grafikai sorozatát, A fasizmus szörnyetegeit. A háborút követően a nonfiguratív irányzatok egyik legfontosabb hazai képviselője és kiteljesítője volt. Művészetét a látvány és az emlék geometrikus, absztrakt formákban való megragadása jellemzi az élmény, a látottak erejének visszaadásával. Dinamizmus és a tiszta színek harsány harmóniája uralja képeit. Több irodalmi műhöz készített illusztrációt, illetve az írói gondolatot kísérő rajzot. Ezeken nem csupán egy-egy epizódot jelenít meg, hanem hiteles érzékletességgel láttatja a szereplőket is. Életművében az absztrakció és a valóságlátás nem szakad el egymástól. Természeti, tárgyi, emberi hivatkozások vannak jelen a képek rejtett világában. Egyrészről a szabadságvágy különböző szimbólumai, másrészről a magyar folklór és az antik mitológia elemei figyelhetők meg a rajzokon és festményeken. A pontos megfigyelésen alapuló ábrázolástól a konstruktív koncepciókon át a geometrikus és spontán absztrakciókig, a látvány, emlék, belső lényeg megragadásának minden rétegében otthonos - mind a festészet mind a rajzművészetet tekintve. Színvilága, formanyelve sokban merít a zenéből és napi kultúra rekvizitumaiból. A zene hangjait vonalakban és színekben élte át, számára a zene ritmust és harmóniát jelentett. Számos irodalmi remekmű kiváló illusztrátora. Plasztikával, kerámiával is foglalkozott. Martyn Ferenc polihisztor művész: korának teljességét igyekszik felfogni és kifejezni, a magyar avantgárd és absztrakt művészet emblematikus alakja.

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Martyn Ferenc: Tengerparti táj (olajfestmény, 1940)

Leírás

Martyn Ferenc festő- és grafikusművész Tengerparti táj (1940) című absztrakt (nonfiguratív - konstruktivista - szürrealista) olajfestményét a 2016-os esztendőben az alkotó tiszteletére rendezett, a monumentális életművet gazdag képanyaggal prezentáló emlékkiállításon tekinthették meg a látogatók a kaposvári Vaszary Képtárban. Martyn Ferenc (Kaposvár, 1899. június 10. – Pécs, 1986. április 10.): festő, grafikus, kerámikus, Munkácsy-díjas (1962), érdemes (1970) és kiváló művész (1978), Kossuth-díjas (1973). Rokona, Rippl-Rónai József házában eltöltött ifjú- és gyermekkora során ismerkedett meg először a francia szürrealizmussal, majd a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Vaszary János és Réti István mellett folytatott tanulmányokat. 1926-40 között Párizsban élt, kapcsolatba került a legújabb festészeti irányzatokkal, Chirico metafizikus szürrealizmusával, s 1933-ban csatlakozott az Abstraction-Création művészcsoporthoz. Részt vett kiállításaikon, szinte valamennyi európai országban megfordult. Magyarországon a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) csoport tagjává választotta, s 1929-ben az ő meghívásukra mutatkozott be a Tamás Galériában. 1939-re kialakult festői világa, amelynek alapja a síkban megoldott tér és mozgás, s a valóság elemeinek elvont, szublimált megjelenítése. Mindehhez a színek tisztasága, rendje és egymással kölcsönhatásban érvényesülő harmóniája járult. 1940-ben hazatért, s 1945-ben véglegesen Pécsett telepedett le. 1945 után egyik megalapítója volt a Galéria a Négy Világtájhoz nevű kiállítóhelyiség köré csoportosuló Elvont Művészek Csoportjának. Az 1940-es években európai iskolázottságú festményei mellett a modern magyar szobrászat első kísérleteit hozta létre, s átütő erejű grafikai sorozatát, A fasizmus szörnyetegeit. A háborút követően a nonfiguratív irányzatok egyik legfontosabb hazai képviselője és kiteljesítője volt. Művészetét a látvány és az emlék geometrikus, absztrakt formákban való megragadása jellemzi az élmény, a látottak erejének visszaadásával. Dinamizmus és a tiszta színek harsány harmóniája uralja képeit. Több irodalmi műhöz készített illusztrációt, illetve az írói gondolatot kísérő rajzot. Ezeken nem csupán egy-egy epizódot jelenít meg, hanem hiteles érzékletességgel láttatja a szereplőket is. Életművében az absztrakció és a valóságlátás nem szakad el egymástól. Természeti, tárgyi, emberi hivatkozások vannak jelen a képek rejtett világában. Egyrészről a szabadságvágy különböző szimbólumai, másrészről a magyar folklór és az antik mitológia elemei figyelhetők meg a rajzokon és festményeken. A pontos megfigyelésen alapuló ábrázolástól a konstruktív koncepciókon át a geometrikus és spontán absztrakciókig, a látvány, emlék, belső lényeg megragadásának minden rétegében otthonos - mind a festészet mind a rajzművészetet tekintve. Színvilága, formanyelve sokban merít a zenéből és napi kultúra rekvizitumaiból. A zene hangjait vonalakban és színekben élte át, számára a zene ritmust és harmóniát jelentett. Számos irodalmi remekmű kiváló illusztrátora. Plasztikával, kerámiával is foglalkozott. Martyn Ferenc polihisztor művész: korának teljességét igyekszik felfogni és kifejezni, a magyar avantgárd és absztrakt művészet emblematikus alakja.

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Soltra Elemér: Anya gyermekével II.

Leírás

Soltra Elemér (1922–2013) „festő, grafikus. 1948-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán, tanárai Kandó László, Barcsay Jenő és Bernáth Aurél voltak. 1951-től él Pécsen, ahol a tanárképző főiskola tanára, majd tanszékvezetője volt. Egyéni kiállításai mellett (Műcsarnok) csoportos tárlatai is voltak itthon (Nemzeti Galéria) és külföldön is (Finnország). Festészetében és grafikáiban gyakran felbukkannak a népi mitológia motívumai, stílusára a változatosság és kísérletező kedv a jellemző. Művei a Nemzeti Galériában, Pécsen és Finnországban találhatóak." (kieselbach) Az Anya gyermekével című alkotás a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének darabja.

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Soltra Elemér: Anya gyermekével I.

Leírás

Soltra Elemér (1922–2013) „festő, grafikus. 1948-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán, tanárai Kandó László, Barcsay Jenő és Bernáth Aurél voltak. 1951-től él Pécsen, ahol a tanárképző főiskola tanára, majd tanszékvezetője volt. Egyéni kiállításai mellett (Műcsarnok) csoportos tárlatai is voltak itthon (Nemzeti Galéria) és külföldön is (Finnország). Festészetében és grafikáiban gyakran felbukkannak a népi mitológia motívumai, stílusára a változatosság és kísérletező kedv a jellemző. Művei a Nemzeti Galériában, Pécsen és Finnországban találhatóak." (kieselbach) Az Anya gyermekével című alkotás a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének darabja.

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Széchenyi-emlék-levelezőlap

Leírás

A Keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében található levelezőlap előlapját díszítő grafika (ceruzarajz) Gróf Széchenyi Istvánt, a Lánchidat, illetve a Budavári Palotát ábrázolja. A hátlapon idézet Széchenyitől: „Merjetek nagyok lenni, ti, kik valami jobbra vagytok meghíva”. „Egy állandó dunai kőhíd felállításának ötlete már igen régi keletűnek számított hazánkban. Talán már a rómaiak is építhettek, és Zsigmond király korából is vannak utalások híd építéséről. Ha voltak is, nem lehettek hosszú életűek, így a folyón az átkelést évszázadokon keresztül ladikkal, komppal, repülőhíddal, hajóhíddal oldották meg. Télen a befagyott folyó jege biztosította az átjutást az egyik partról a másikra. A 18. század végén kezdtek az állandó kőhídról született elképzelések valóságos tervekké válni, amelyek szükségessé tették a Duna medrének felmérését és a hídépítéshez szükséges műszaki paraméterek meghatározását. A sokféle mérnöki terv közül kiemelhető Vásárhelyi Pál 1832-es, a fél évszázaddal később épült londoni Tower hídra emlékeztető tervezete, amelyet állítólag gróf Széchenyi István unszolására készített el, aki a kor minden fontosabb közügyénél feltűnt, legyen szó a társasági élet új színtereinek angol minták szerinti meghonosításáról (lóverseny, kaszinó), iparfejlesztésről (gőzmalmok), vagy éppen a közlekedés modernizálásáról (folyószabályozás, gőzhajózás). A híd ügyének felkarolásában az Angliában és másutt látott minták magyarországi adaptációjának igénye mellett egy személyes élmény is szerepet játszott. Édesapja halálhírére 1820. december 27-én indult haza Széchenyi a Bihar megyei Diószegről. Két nap múlva ért a pesti dunai révhez, ahol azonban már három hete nem volt meg a hajóhíd, és jégzajlás miatt hajók sem közlekedtek. Csak január 5-én vitte át egy bátor hajós lovas kocsistul. A gróf ezek után így írt naplójában: »egy évi jövedelmemet adnám, ha Buda és Pest között híd létesülne…« A felbuzdulást azután 1832-ben a híd felépítéséhez vezető rögös út első fontos tette követte: a Hídegylet megalapítása, amelynek elnöke báró Steinlein Eduárd, alelnöke pedig Széchenyi István lett. Még ebben az évben Széchenyi és Andrássy György Angliába utaztak, ahol neves mérnökökkel való tárgyalás mellett megtekintették a Lánchíd későbbi tervezőjének, William Tierney Clarknak három hídját is. Ezek mindegyike igen hasonlatos volt a Budapesten majd megépítendőhöz. A híd építéséről szóló, 1833-ban az Országgyűlés elé került törvényjavaslatból 1836-ban lett törvény. A 12 szakaszból álló 1836. évi XXVI. tc. kimondta, hogy a hidat egy részvénytársaságnak kell megépítenie, továbbá elrendelte a mindenkire kiterjedő hídvámfizetést is. A Lánchíd Rt. 1838-ban alakult meg, fő részvényese és így a vállalkozás fő finanszírozója Sina György bankár lett. A részvénytársaság 1838. szeptember 18-án elfogadta W. T. Clark lánchídterveit, és ezek alapján 1840-ben elkezdődött az építkezés a tervező névrokona, Adam Clark helyszíni irányításával. (…) A hídhoz szükséges vasanyagot angliai cégektől, illetve Bécsből hozatták, de Andrássy György dernői (Drneva, Szlovákia) és Ganz Ábrahám budai öntödéje is szállított vasanyagot és öntvényeket. A láncok szerelése rendkívül gyorsan zajlott – 1848 márciusától júliusig tartott – de nem emiatt, hanem egy baleset nyomán maradt emlékezetes része a hídépítésnek. Tizenegy láncfelhúzási művelet után az utolsónál a láncfelhúzó csigasor egyik láncszeme elpattant, a lánc visszacsapódott az úszóállványra, amely a rajta állókkal együtt a Dunába zuhant. Maga Széchenyi is kényszerfürdőt vett, egy munkás pedig életét vesztette. 1848 nyarán a politikai helyzet már eléggé ingatag volt, a Délvidéken harcok kezdődtek, Jellasics támadásával pedig kezdetét vette a szabadságharc. A még teljesen be sem fejezett híd máris fontossá vált. Jelentős szerepet játszott Pest-Budának az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) által elrendelt kiürítésében, majd 1849. január 5–6-án Windischgrätz osztrák főparancsnok hetvenezres seregének Pestre való bevonulásában. Az elkövetkező hónapok paradox módon a még teljesen el nem készült híd felrobbantási terveiről szóltak. Előbb Buda osztrák parancsnoka, Alois Allnoch próbálta meg – szerencsére sikertelenül – felrobbantani, majd az orosz beavatkozás után, a magyar haderő nagy nyári visszavonulása során a magyar hadvezetés akarta a támadók késleltetésére lerombolni. Végül erre sem került sor, mert hatott a híd »gazdájának«, Adam Clarknak a meggyőző érvelése, miszerint a felrobbantás helyett máshogy is járhatatlanná lehet tenni a hidat néhány napra. Mindez egyben azt is jelentette, hogy a Lánchíd csak a szabadságharc leverését követően készülhetett el teljesen. 1849. november 20-án adták át a forgalomnak: Haynau és Geringer császári biztos sétálhattak át rajta először, és nem Széchenyi… A hidat ekkor még nem őrizték a Marschalkó János készítette oroszlánok, azok csak 1852-ben kerültek a mai helyükre. A legenda szerint az avatóünnepségen egy inas fennhangon hirdette, hogy az oroszlánoknak nincsen nyelvük. A publikum hangosan nevetni kezdett, az alkotó pedig szégyenében a vízbe ölte magát. Valójában az oroszlánoknak a helyén van a nyelvük, Marschalkó pedig nem lett öngyilkos, habár sokáig magyarázkodhatott, cikkekben elemezve az oroszlánok nyelvének jellegzetességeit. A Lánchíd vasszerkezetének a megnövekedett forgalom nyomán kívánatossá vált megerősítése az 1913–15 közötti átépítés során történt meg. Az 1915. november 27-i átadás után a Széchenyi lánchíd elnevezés lett a hivatalos (ezt még az ötvenéves évfordulón javasolta Zelovich Kornél professzor). A százéves évforduló megünneplésére viszont egy újjáépítés után kerülhetett csak sor, mivel a többi híddal együtt a németek a Lánchidat is felrobbantották. Az 1945–49 között újjáépített híd 1949. november 20-i átadásakor már nemcsak a hídszerkezet volt új, hanem a pillérei homlokfalain a magyar címer is. A koronás címert ekkor váltotta fel a népi demokratikus címer, egészen 1973-ig, hogy akkor átadja helyét a pajzsos címernek, amelyet a rendszerváltozás után, 1996-ban cseréltek ki az eredetire. Így vonult végig a magyar történelem »zivataros« 20. százada »A HÍD«-on.” (Forrás: Bori István: Budapest hídjai, http://www.napkut.hu/naput_2007/2007_01/008.htm; ld. még A Lánchíd története, http://cultura.hu/kultura-plusz/a-lanchid-tortenete/)

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció