„Az ember első használati tárgyait gyorsan fel lehetne sorolni, kevés volt belőlük, de létfontosságúak voltak az élethez. Legelőbb ott voltak a fegyverek, aztán a vágóeszközök, végül pedig minden kis szerszám, amit a hétköznapokban használtak. Közéjük tartozott a tű is. Aminek egy réges-régi bronz példányát most a Balaton Múzeum révén a MaNDA adatbázisában is tanulmányozhatjuk 3D-ben. És ha már itt tartunk, akkor roppant tudományosan két fő alfajra is kell mindjárt osztanunk a különféle tűk népes seregletét: a hölgyek által kedvelt, ékszer funkcióval bíró tárgyakra, amelyeknek a mai napig is van olyan feladatuk, hogy ruhadarabokat kapcsoljanak össze. És ház ott van másik népes tábor, a varrótűk szürke és hatalmas sereglete. Ezek már nem örvendtek annyira általános népszerűségnek a hölgyek körében, és ez fokozottan igaz a mai, modern korunkra is. Amikor egy elszakadt ruhadarab leginkább a kukában végzi, mert tulajdonosának fogalma sincs arról, hogy kellene hozzáfogni a reparáláshoz. Aztán az is igaz, hogy az emberiség által viselt ruhákat nem mindig Kínában állították elő, ez csak az utóbbi évtizedek vívmánya. Bizony, voltak olyan idők, amikor Európának is komoly textilipara volt, még korábban pedig, mondjuk az őskorban, mindenki maga állította elő a ruházatát. Hogy hogyan történt ez, hogy mire lehet használni egy varrótűt, még modern világunkban is van némi fogalma mindenkinek, de azért leírom a folyamatot. A varrótű, mint azt most is láthatjuk, egy hegyes szerszám, a másik végén egy lyukkal, ahová a cérna, vagy más hasonló dolog: növényi rost, szárított állatbél, bőrszalag lett befűzve. És innen az első öltéssel megindul a varrás, aminek persze különféle rafinált módozatai is kialakultak az évszázadok folyamán. A mi, Gyenesdiáson előkerült, népvándorlás kori tűnk a maga 27 centiméteres hosszával, már csak a mérete miatt sem nagyon használhatták apró öltéseket igénylő feladatokra. A díszítését nézve még az is lehet, hogy nem is varrtak nagyon vele, a cérna helyén mondjuk valami figura lógott egy karikán, és egy dús, barna hajú nő kontyát fogta össze a népek országútján.”
Pálffy Lajos: Ami ott volt már a dolgok kezdetén is
http://mandarchiv.hu/cikk/6078/Ami_ott_volt_mar_a_dolgok_kezdeten_is
Takács István: Emberi testek és fej anatómiai tanulmányrajza
Leírás
A képen látható anatómiai vázlat, tanulmányrajz Takács István (1901-1985) festő- és grafikusművész munkája, melynek az alkotó életművét gondozó mezőkövesdi Takács István Kulturális Alapítvány a jogtulajdonosa. A kiváló művész „Mezőkövesden, törzsgyökeres matyó parasztcsaládban született. A gimnáziumi érettségi után Pestre került az Iparművészeti Iskolába. A festészeti szakra iratkozott be, keserű nélkülözésekkel küzdötte magát előre. Öt évet töltött itt el alapos munkában, mesterségének minden fogását elsajátítva. Származása meg is magyarázza művészetének egészen egyéni és kiváló tulajdonságait: színeinek ragyogó pompáját, dús változatú skáláját. Fajtájától örökölten azt a szédületes fantáziát is, ami különösen nagyobb méretű képeit jellemzi, de innen eredeztethető stilizáló képessége is, ami kisebb festményein tűnik ki, főképpen matyó madonnáin. Egyházművészetét mélyen vallásos szellem és a barokk ízlés mesterkéltségtől mentes átélése jellemzi. Színének drágakőszerű ragyogása, pompás muzikalitása, nagyszerű érzékkel való adagolása, kompozícióinak egyensúlyban tartott megbonthatatlansága, mozgalmas vonalvezetése, szinte kimeríthetetlen képzelőereje mind eleve meghatározta, hogy a barokk templomok festője legyen, s valóban alig van festőnk, aki megközelítőleg is annyira átérezné a barokk lelkiségét, mint ő. Mindezt maga is érezte, s ezért lépett az egyházi festő - kevés mai dicsőséget nyújtó - pályájára. Az egyházi festő misszionárius, ő írja ecsetjével a "szegények bibliáját", ő hirdeti színeivel a szegényeknek az evangéliumot, amit életcéljául maga is megfogalmazott.” (Bán József)
A Kereskedelem, pénz- és hitelügy pavilonja (ezredéves kiállítás)
Leírás
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdonában levő grafikán a Kereskedelem, pénz- és hitelügy pavilonja látható az ezredéves kiállításon. A honfoglalás ezeréves évfordulójának tiszteletére 1896-ban rendezett ünnepségsorozat központi rendezvénye az ezredéves (millenniumi) kiállítás volt, melyet tündöklő pompával I. Ferenc József és Erzsébet királyné nyitottak meg május 2-án. „E célra építették ki mai formájában, hatalmas költséggel a Városligetet, a november 3-ig nyitva tartó, 520 ezer négyzetméteres kiállítást csaknem 6 millió látogató kereste fel. A szoros határidő miatt az épületek főként fából épültek, a nagy sikerre való tekintettel 1904 és 1908 között egy részüket tartós anyagokból építették újra, ma is áll Vajdahunyad vára. Amíg a történeti tárlat a pesti Vajdahunyad várban ezer évet tekintett át, addig a városligeti kiállítás a jelent mutatta be. A 118 ezer négyzetméternyi pavilonban 21 ezer gyáros, iparos, kereskedő, vendéglátó, állami és közjóléti szervezet mutatkozott be. A legnépszerűbb az Ősbudavár szórakozóhely volt, Budapest pavilonja a város makettjével és Benczúr Gyula Budavár visszavétele című festményével ékeskedett. Az ország tájait, néprajzát skanzenszerű építmények mutatták be.” (múlt kor).
Takács István: Emberi fej és kezek anatómiai tanulmányrajza
Leírás
A képen látható anatómiai vázlat, tanulmányrajz Takács István (1901-1985) festő- és grafikusművész munkája, melynek az alkotó életművét gondozó mezőkövesdi Takács István Kulturális Alapítvány a jogtulajdonosa. A kiváló művész „Mezőkövesden, törzsgyökeres matyó parasztcsaládban született. A gimnáziumi érettségi után Pestre került az Iparművészeti Iskolába. A festészeti szakra iratkozott be, keserű nélkülözésekkel küzdötte magát előre. Öt évet töltött itt el alapos munkában, mesterségének minden fogását elsajátítva. Származása meg is magyarázza művészetének egészen egyéni és kiváló tulajdonságait: színeinek ragyogó pompáját, dús változatú skáláját. Fajtájától örökölten azt a szédületes fantáziát is, ami különösen nagyobb méretű képeit jellemzi, de innen eredeztethető stilizáló képessége is, ami kisebb festményein tűnik ki, főképpen matyó madonnáin. Egyházművészetét mélyen vallásos szellem és a barokk ízlés mesterkéltségtől mentes átélése jellemzi. Színének drágakőszerű ragyogása, pompás muzikalitása, nagyszerű érzékkel való adagolása, kompozícióinak egyensúlyban tartott megbonthatatlansága, mozgalmas vonalvezetése, szinte kimeríthetetlen képzelőereje mind eleve meghatározta, hogy a barokk templomok festője legyen, s valóban alig van festőnk, aki megközelítőleg is annyira átérezné a barokk lelkiségét, mint ő. Mindezt maga is érezte, s ezért lépett az egyházi festő - kevés mai dicsőséget nyújtó - pályájára. Az egyházi festő misszionárius, ő írja ecsetjével a "szegények bibliáját", ő hirdeti színeivel a szegényeknek az evangéliumot, amit életcéljául maga is megfogalmazott.” (Bán József)
Kunffy Lajos (1869–1962) 1911-ben készült olajfestménye. Falusi utcán táncoló parasztfiatalok, előtérben balra barna fatörzsnél zenészek a cimbalmos körül, elöl középen gyümölcsöt majszoló piros ruhás leányka. Háttérben parasztház frontja léckerítéssel, mellette balra templom. Az alkotás a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének részét képezi. A festő életművében a „korszakok művészi látásmódját követve óriási szellemi ív rajzolódik ki. Kezdődik az akadémista szellemű Millennium világával, folytatódik a Nagybányai Iskolával rokon plein air naturalizmussal, majd a szecesszión és az impresszionizmuson keresztül a realista hagyományok újraéledésével eljutunk az 1960-as évekig.” (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum – Kunffy Lajos Emlékház, Somogytúr)
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
