Kunffy Lajos (1869–1962) festőművész olajfestményén fia (Kunffy Zoltán) látható Drina nevű lován a somogytúri Kunffy-kúria előtt. Az alkotás a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének részét képezi. A festő életművében a „korszakok művészi látásmódját követve óriási szellemi ív rajzolódik ki. Kezdődik az akadémista szellemű Millennium világával, folytatódik a Nagybányai Iskolával rokon plein air naturalizmussal, majd a szecesszión és az impresszionizmuson keresztül a realista hagyományok újraéledésével eljutunk az 1960-as évekig.” (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum – Kunffy Lajos Emlékház, Somogytúr)
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Kunffy Lajos (1869–1962) festőművész olajképe a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének részét képezi. A festő életművében a „korszakok művészi látásmódját követve óriási szellemi ív rajzolódik ki. Kezdődik az akadémista szellemű Millennium világával, folytatódik a Nagybányai Iskolával rokon plein air naturalizmussal, majd a szecesszión és az impresszionizmuson keresztül a realista hagyományok újraéledésével eljutunk az 1960-as évekig.” (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum – Kunffy Lajos Emlékház, Somogytúr)
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Imhotep egyiptomi mészkő szobrocskája (Kr. e. VII-IV. század) - II.
Leírás
A szobortöredék Imhotepet ábrázolja, aki történeti személy volt: ő tervezte és építtette a Kr. e. III. évezred közepén (Kr. e. 27. század) uralkodott Dzsószer fáraó híres szakkarai Lépcsős Piramisát. Halála után legendás híre fennmaradt: bölcsként és varázslóként tisztelték, a Kr. e. I. évezredben azonban már isteni kultuszban is részesítették. Úgy tartották, hogy közvetíti az istenek felé a halandók kívánságait és sikerrel jár közben az érdekükben. Ábrázolásain ülő, papirusztekercset az ölében tartó írnokként jelenítik meg alakját. „Nem volt más, mint az egyiptomi Imhotep, aki megtervezte és levezényelte Dzsószer fáraó szakkarai lépcsős piramisának építését. Neve pedig azóta is fényesen ragyog, úgy ötezer év távlatából, ami nem kis dolog. Most a Szépművészeti Múzeum kincsei között lévő szobrocskáját nézhetjük meg a 3D-s technika segítségével a MaNDA adatbázisában. Imhotep (nevének fordítása: „aki békében érkezik”), sokkal több volt, mint egy ügyes építőmester, bár a hagyomány szerint ő volt az, aki követ használt először az agyagtégla helyett, mások pedig neki tulajdonítják az oszlopok alkalmazását is. Az biztos, hogy az általa megvalósított 125x115x61 méteres lépcsős piramis kőből készült, a korábbi, agyaggal kevert köves technika is ott van még a belsejében, masztabának induló alapjában. És ott van az 570 méternyi folyosó is, és a 400 kisebb-nagyobb helyiség, meglehetősen kaotikus elrendezésben. De Dzsószer fáraó nincsen ott, és a kutatók szerint nem is volt soha. Talán azért, mert már a halála előtt kirabolták a készülő, családtagok által már „belakott” sírt. Amiben számos másodlagos temetkezésre, darabokra tört múmiákra is bukkantak, tehát nem hagyták kihasználatlanul a 10 méter magas kőkerítéssel és 40 méter széles árokkal védett objektumot az élelmes egyiptomiak. Imhotep, úgy sejtik, hosszú életű volt, talán négy fáraót is kiszolgált, de a feliratok alapján Dzsószernek volt a barátja, aki a főpapság mellett több címmel is jutalmazta. Jeles orvos és mágus is volt egyben, tudott operálni és a népbetegségeket gyógyítani. Ezért is lett Krisztus előtt 700 körül az orvoslás istene. A birodalom közigazgatását működtető írnokok is tisztelték, és a papirusz feltalálójának, tökéletesítőjének tartották. Az írás kezdetén mindig egy kis tintát cseppentettek a földre, rá emlékezve. És persze jeles gondolkodó is volt, aforizmaszerű megnyilatkozásait a Bölcs mondások könyve őrzi. Mi pedig most megnézhetjük számtalan későbbi, időtlenséget sugárzó szobra közül az egyiken a végtelenséget fürkésző tekintetét, az ehhez tartozó jellegzetes fejtartást, és bölcs mosolyt, ami ott van mindegyik ábrázolásán hosszú évezredeken keresztül.” (Pálffy Lajos: A történelem első neves építésze) http://mandarchiv.hu/cikk/5874/A_tortenelem_elso_neves_epitesze
Imhotep egyiptomi mészkő szobrocskája (Kr. e. VII-IV. század) - I.
Leírás
A szobortöredék Imhotepet ábrázolja, aki történeti személy volt: ő tervezte és építtette a Kr. e. III. évezred közepén (Kr. e. 27. század) uralkodott Dzsószer fáraó híres szakkarai Lépcsős Piramisát. Halála után legendás híre fennmaradt: bölcsként és varázslóként tisztelték, a Kr. e. I. évezredben azonban már isteni kultuszban is részesítették. Úgy tartották, hogy közvetíti az istenek felé a halandók kívánságait és sikerrel jár közben az érdekükben. Ábrázolásain ülő, papirusztekercset az ölében tartó írnokként jelenítik meg alakját.
„Nem volt más, mint az egyiptomi Imhotep, aki megtervezte és levezényelte Dzsószer fáraó szakkarai lépcsős piramisának építését. Neve pedig azóta is fényesen ragyog, úgy ötezer év távlatából, ami nem kis dolog. Most a Szépművészeti Múzeum kincsei között lévő szobrocskáját nézhetjük meg a 3D-s technika segítségével a MaNDA adatbázisában. Imhotep (nevének fordítása: „aki békében érkezik”), sokkal több volt, mint egy ügyes építőmester, bár a hagyomány szerint ő volt az, aki követ használt először az agyagtégla helyett, mások pedig neki tulajdonítják az oszlopok alkalmazását is. Az biztos, hogy az általa megvalósított 125x115x61 méteres lépcsős piramis kőből készült, a korábbi, agyaggal kevert köves technika is ott van még a belsejében, masztabának induló alapjában. És ott van az 570 méternyi folyosó is, és a 400 kisebb-nagyobb helyiség, meglehetősen kaotikus elrendezésben. De Dzsószer fáraó nincsen ott, és a kutatók szerint nem is volt soha. Talán azért, mert már a halála előtt kirabolták a készülő, családtagok által már „belakott” sírt. Amiben számos másodlagos temetkezésre, darabokra tört múmiákra is bukkantak, tehát nem hagyták kihasználatlanul a 10 méter magas kőkerítéssel és 40 méter széles árokkal védett objektumot az élelmes egyiptomiak. Imhotep, úgy sejtik, hosszú életű volt, talán négy fáraót is kiszolgált, de a feliratok alapján Dzsószernek volt a barátja, aki a főpapság mellett több címmel is jutalmazta. Jeles orvos és mágus is volt egyben, tudott operálni és a népbetegségeket gyógyítani. Ezért is lett Krisztus előtt 700 körül az orvoslás istene. A birodalom közigazgatását működtető írnokok is tisztelték, és a papirusz feltalálójának, tökéletesítőjének tartották. Az írás kezdetén mindig egy kis tintát cseppentettek a földre, rá emlékezve. És persze jeles gondolkodó is volt, aforizmaszerű megnyilatkozásait a Bölcs mondások könyve őrzi. Mi pedig most megnézhetjük számtalan későbbi, időtlenséget sugárzó szobra közül az egyiken a végtelenséget fürkésző tekintetét, az ehhez tartozó jellegzetes fejtartást, és bölcs mosolyt, ami ott van mindegyik ábrázolásán hosszú évezredeken keresztül.”
(Pálffy Lajos: A történelem első neves építésze)
http://mandarchiv.hu/cikk/5874/A_tortenelem_elso_neves_epitesze
„Nem lehetett rossz dolga ennek a csutorának, avagy alföldiesen kulacsnak, ami Csabrendekről vagy még inkább Somlóvásárhelyről került be a Balatoni Múzeum gyűjteményébe, és a keszthelyi intézmény jóvoltából 3D-ben elérhető a MaNDA adatbázisában is. Nem lehetett rossz dolga, hiszen míg használatban volt, minden bizonnyal somlyói bort tartott benne a gazdája. „Ő” meg hűvösen tartotta ezt a mindenkor remek bort cserébe a gazda és az általa megkínált férfiemberek legnagyobb örömére. A fából készült csutorák vagy kulacsok a néprajzi lexikon szerint az 1600-as években tűnnek fel Magyarországon. (Korábban az italok tárolására állatbőrből készült tömlőket és kiszárított tökféléket használtak leginkább – az agyag és üvegedények mellet.) Az általában 3-5-8 liter folyadék befogadására is alkalmas, palástjára állított lapított korong alakú edények az 1600-as években, a már említett forrás szerint déli irányból érkeztek Magyarországra. A török kiűzése után még sokáig hozzátartoztak a katonák felszereléséhez, de az utazók és a földművesek is ebben tartották napi folyadékszükségletüket. A kevésbé szerencsés csutorákban víz volt többnyire, míg a jó helyre kerültek a hegyek levét tarthatták hosszabb-rövidebb ideig gyomrukban. A most már 3D-s felbontásban körül járható edény talán Somlyóvásárhelyen készült, az egyházzal, a hatalmaskodó Endrődy és Csoron családdal, majd a törökkel is küszködő egykori mezővárosban úgy 1890 körül. Készítője lehetett akár egy „csutorás”, kulacskészítő is, aki azért számíthatott némi szerény megélhetésre a Somlyó tövében. Ez a három liter körüli űrtartalmú edény az egyik oldalán hordozza a gazdája, Schreimer Dénes nevét. Akinek ősei talán a környék asztalosai voltak és egy nagybirtokos telepíthette be a török idők után a státuszát még az 1800-as évek közepéig megőrző mezővárosba. Az biztos, hogy 1828-ban Vásárhelyen már 28 kézművest jegyeztek fel, közöttük pedig lehetett egy csutorás is, aki persze más, a paraszti háztartásban használatos eszközöket is faraghatott vagy készíthetett esztergáján. Azt is csak találgatni lehet, hogy e növényi motívumokkal díszített darab egyik oldalára miért faragták rá azt az edényt és a tartalmát kavargató kezet. Talán Schreimer úr foglalkozására akartak utalni vele? Nem tudni, de az biztos, hogy a másik oldal jellegzetes formájú koronás címere és felirata dicsérendő hazafiasságról tesz tanúbizonyságot. Példát vehetnénk róla!”
(Pálffy Lajos: Szerencsés csutora)
http://mandarchiv.hu/cikk/3073/Szerencses_csutora
Kompetencia
Évfolyam
Anyanyelvi kommunikáció
Kompetencia 2
Évfolyam 2
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
