Általános

Cím

Várvölgyi késő bronzkori öntött tokos bronz balta (Nagy-Lázárhegy, Kr. e. X-IX. század) - II.

Leírás

„Hogy milyen népek lakták a bronzkorban a keszthelyi fennsík keleti részét, és hogy hogyan nevezték magukat, azt nem lehet tudni. Az biztos, hogy egykoron tokos bronzbaltákat használtak, legalábbis ilyeneket fordított ki a földből Várvölgyön Müller Róbert régész ásója 2005-ben. A keszthelyi Balatoni Múzeum munkatársainak jóvoltából most egy ilyen eszközt is tanulmányozhatunk 3D-ben a MaNDA adatbázisában. Várvölgyet Zsid néven 1121-ben említik az oklevelek, a honfoglalás előtt pedig sokféle nép megfordulhatott erre. A település viszonylagos rejtettsége és védhetősége vonzó lehetett a békés termelőmunkát végző nációk számára. A falu eme kiváló adottságait talán az is jelzi valahol, hogy szép gótikus templomának tornyában maradt meg az ország legöregebb, 1525-ből származó harangja. Amit természetesen bronzból öntöttek, mint ahogyan azt a tokos baltát is, amit a Dunántúl legnagyobb későbronzkori magaslati településének feltárása alatt találtak a várvölgyi Nagy-Lázárhegyen. A leletek többsége (hét mázsa kerámia és 80 kiló bronztárgy) az urnamezős kultúra idejéből, a i.e. 10. és 9. századból származik. Ugyanitt ebből az időszakból tekintélyes mennyiségű őrlőkő is a felszínre került, ami ismét csak a békésebb életmódra utalhat. De ehhez is szükség volt különféle eszközökre, például baltákra, amit a közösség, ha megvoltak a feltételek, saját maga állított elő, ha pedig nem volt szaktudás, vagy nyersanyag, akkor kereskedelem útján szereztek be, talán éppen terményekért cserébe. Az 1000 lakosú bronzkori Várvögyön a leletek szerint elég sokan értettek a bronzművességhez, ami azért nem volt olyan nagy tudomány, lévén a réz és ón ötvözetéből összeálló bronz jól munkálható, önthető fém. Amit az ókori keleten már a 4. évezredtől használtak eszköz- és fegyverkészítésre, Magyarország területén pedig kb. i.e. 1700 - i.e. 1300 között terjedtek el azok a baltatípusok, amilyeneket a várvölgyi öntőemberek is elő tudtak állítani. Ezek a „tokos balták” üregesek voltak, ebbe az üregbe illesztették bele a nyelet úgy, hogy maga a nyél a fa egy oldalsó ága volt, ami beleszorult a „tokba”. Így a bronz baltafej az erőhatások miatt minden fejszecsapásra csak jobban rászorult a nyélre, de az öntvény végén lévő fül is a rögzítést szolgálhatta. A tokos balták változatos méretben készültek és egy másik nyéllel vésőként is dolgozhattak velük a bronzkori mesteremberek. A közösség leginkább baltaként használta a jól élezhető és nem rozsdásodó termékeket, amik jellemző módon ebben az időszakban értékesebbek voltak, mint a kezdetleges vasöntvények. A most 3D-ben is tanulmányozható baltafej a korszak egyszerű díszeit hordja, kisebb öntési hibát is megfigyelhetünk rajta, de minden bizonnyal jól szolgálta gazdáját a béke napjaiban, vagy éppen egy a fennsíkra vezető útra épített torlasznál kialakuló összecsapásban.” (Pálffy Lajos: Milyen is az a tokos balta?) http://mandarchiv.hu/cikk/4547/Milyen_is_az_a_tokos_balta

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Tímár Rózsi keszthelyi fényképész fiatalkori arcképe II.

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum fotótárában Tímár Rózsi/Rózsika keszthelyi fényképész életművéből egész kollekcó található, melynek ismeretében főképp a 20. század első felében a régió ‘képíró’ krónikásának tevékenységéről, alkotói horizontjáról széleskörű információt, objektív képet kaphatunk. A végtelen munkabírású, töretlen elszántságú fotográfus hölgy a korabeli keszthelyi régió kultúrájának a teljes palettáját megörökítette. Fényképész műtermében a társadalom valamennyi rétege megfordult, melynek bizonyságai a művészi értékű, az alkotó szociális érzékenységéről tanúskodó portrék, esküvői fotográfiák sokasága. Egyaránt otthonosan mozgott a paraszti, a polgári és a nemesi kultúrákban, s képes volt egyetlen időpillanatba egész emberi sorsokat belesűríteni. A paraszt családokról készített fényképeit ugyanolyan igényességgel és őszinte odaadással készítette, mint a második világháború katonáiról, avagy a Festetics család életéről rögzített munkáit. Megörökítette a korszak jelentős személyiségeit, s a kor egyházi és állami méltóságait életük jelentősebb fordulópontjain. A kiváló kommunikációs érzékenységű személyiség ugyanúgy otthon volt a Festetics kastély, a kolostorok, rendházak falai között, mint a parasztok lakóházaiban és a cigánysoron. Fotográfiai tanulmányok sokaságán keresztül dokumentálta Keszthely szinte valamennyi jelentősebb épületét, építészeti nevezetességeit, műemlékeit. A Balaton mindig végtelenül kedves témát jelentett számára, melyet csodálatos képek sokasága bizonyít. Fényképezőgépeivel ugyanolyan ügyesen és biztonsággal dolgozott alkalomszerű/véletlen külső helyzetekben (‘terepen’), mint a műterem falain belül. Tímár Rózsi egész életét a képírásnak szentelte, képbe menekítette a vizuálisan megragadhatót, tevékenysége kulturális missziónak tekinthető: a Keszthely környéki emberek életét a születéstől a halálig végigkísérte. Sokkal méltóbb helyet érdemelne a magyar fotográfia történetében! (kobzosBBL)

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Karcagi ólommázas zöld pereckulacs Rákosi-címerrel (Kántor Sándor fazekasmester, 1954) - I.

Leírás

„Azok olyan évek voltak, az országos hírű fazekasmester sem tehetett másképp, ilyen munkáknak is ki kellett kerülnie a keze alól. Pedig a karcagi Kántor Sándor nem csak mestere, művésze is volt szakmájának. Nem is illendő dolog ezzel a túrkevei Finta Múzeum által 3D-ben digitalizált pereckulaccsal illusztrálni tudását. Ezzel inkább a kort lehet. A bekarcolt dátum alapján 1954-ben készült el ez az igényes kivitelű, 27 centiméter magas, 19 centi átmérőjű munka, talán jellegénél fogva nem is csak egy példányban. Talán éppen valamelyik helyi pártvezetőtől kapta a megrendelést ezekre a kulacsokra Kántor Sándor, hogy aztán április negyedike, vagy éppen november hetedike alkalmából valami jó kis nedűvel megtöltve egyik elvtárs átadhassa a másiknak. De ez már Kántor uramat talán nem is érdekelte, végtére is ő még a régi világban nevelkedett, 1894-ben született Karcagon, egy helyi mestertől, Ács Kovács Jánostól tanulta meg a szakmát. Dolgozott 1912-ben nem egészen egy évet a pécsi Zsolnay gyárban is, hogy aztán onnan Ungvárra menjen az Állami Agyagipari Szakiskola mesterképzőjére, ahol kitanulta a kályhásságot is. Ezután többek között Debrecenben és Kassán is tevékenykedett, a háború alatt hadiüzemekben kezdett, majd 1917-ben az olasz frontra került, majd karlövéssel a kórházba. Súlyos sebét végül a fővárosban gyógyítják meg, így nyithatja meg műhelyét 1920-ban Karcagon. Ahol négy év múlva már díszedényeket is készít, 1937-ben pedig kályhacsempéiért megkapja az ezüstkoszorús mesteri címet. Szívesen dolgozik más fazekascentrumok (Tiszafüred, Mezőcsát, Pásztó, Gyöngyös, Sárospatak) motívumkincsivel, az edényekre maga viszi fel a díszítéseket is – jobbára írókával. Nagyon szépen dolgozik, az elsők között kapja meg a Népművészet Mestere címet, egy évvel eme kulacs elkészítése előtt. 1958-ban pedig ő a Brüsszeli Világkiállítás egyik magyar sztárja a különleges, madarakat formázó cserepeivel. Meg is kapja a kiállítás nagydíját, 1978-ban pedig a Kossuth-díjat is. 1954-ben, amikor ez a pereckulacsot készítette, még nagy hatalma volt annak a címernek ott a közepén. Ugyan Sztálin már halott volt, Péter Gábort is bíróság elé állították, de Rákosi még tartotta magát és év végére már Nagy Imre fölé is kerekedett. Az 1953-as enyhülés után újra hideg szelek kezdtek fújdogálni, amit biztos lehetett érezni Karcagon is.” (Pálffy Lajos: A Kossuth-díjas fazekas és a Rákosi-címer) http://mandarchiv.hu/cikk/6374/A_Kossuthdijas-fazekas_es_a_Rakosicimer

Kompetencia

Évfolyam

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Matematikai kompetencia

Általános

Cím

Karcagi ólommázas zöld pereckulacs Rákosi-címerrel (Kántor Sándor fazekasmester, 1954) - II.

Leírás

„Azok olyan évek voltak, az országos hírű fazekasmester sem tehetett másképp, ilyen munkáknak is ki kellett kerülnie a keze alól. Pedig a karcagi Kántor Sándor nem csak mestere, művésze is volt szakmájának. Nem is illendő dolog ezzel a túrkevei Finta Múzeum által 3D-ben digitalizált pereckulaccsal illusztrálni tudását. Ezzel inkább a kort lehet. A bekarcolt dátum alapján 1954-ben készült el ez az igényes kivitelű, 27 centiméter magas, 19 centi átmérőjű munka, talán jellegénél fogva nem is csak egy példányban. Talán éppen valamelyik helyi pártvezetőtől kapta a megrendelést ezekre a kulacsokra Kántor Sándor, hogy aztán április negyedike, vagy éppen november hetedike alkalmából valami jó kis nedűvel megtöltve egyik elvtárs átadhassa a másiknak. De ez már Kántor uramat talán nem is érdekelte, végtére is ő még a régi világban nevelkedett, 1894-ben született Karcagon, egy helyi mestertől, Ács Kovács Jánostól tanulta meg a szakmát. Dolgozott 1912-ben nem egészen egy évet a pécsi Zsolnay gyárban is, hogy aztán onnan Ungvárra menjen az Állami Agyagipari Szakiskola mesterképzőjére, ahol kitanulta a kályhásságot is. Ezután többek között Debrecenben és Kassán is tevékenykedett, a háború alatt hadiüzemekben kezdett, majd 1917-ben az olasz frontra került, majd karlövéssel a kórházba. Súlyos sebét végül a fővárosban gyógyítják meg, így nyithatja meg műhelyét 1920-ban Karcagon. Ahol négy év múlva már díszedényeket is készít, 1937-ben pedig kályhacsempéiért megkapja az ezüstkoszorús mesteri címet. Szívesen dolgozik más fazekascentrumok (Tiszafüred, Mezőcsát, Pásztó, Gyöngyös, Sárospatak) motívumkincsivel, az edényekre maga viszi fel a díszítéseket is – jobbára írókával. Nagyon szépen dolgozik, az elsők között kapja meg a Népművészet Mestere címet, egy évvel eme kulacs elkészítése előtt. 1958-ban pedig ő a Brüsszeli Világkiállítás egyik magyar sztárja a különleges, madarakat formázó cserepeivel. Meg is kapja a kiállítás nagydíját, 1978-ban pedig a Kossuth-díjat is. 1954-ben, amikor ez a pereckulacsot készítette, még nagy hatalma volt annak a címernek ott a közepén. Ugyan Sztálin már halott volt, Péter Gábort is bíróság elé állították, de Rákosi még tartotta magát és év végére már Nagy Imre fölé is kerekedett. Az 1953-as enyhülés után újra hideg szelek kezdtek fújdogálni, amit biztos lehetett érezni Karcagon is.” (Pálffy Lajos: A Kossuth-díjas fazekas és a Rákosi-címer) http://mandarchiv.hu/cikk/6374/A_Kossuthdijas-fazekas_es_a_Rakosicimer

Kompetencia

Évfolyam

Szociális és állampolgári kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Természettudományos és technikai kompetencia

Általános

Cím

Kunffy Lajos: Tenger Normandiában

Leírás

Kunffy Lajos (1869–1962) festőművész 1903-ban készült tájképe a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének részét képezi. A festő életművében a „korszakok művészi látásmódját követve óriási szellemi ív rajzolódik ki. Kezdődik az akadémista szellemű Millennium világával, folytatódik a Nagybányai Iskolával rokon plein air naturalizmussal, majd a szecesszión és az impresszionizmuson keresztül a realista hagyományok újraéledésével eljutunk az 1960-as évekig.” (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum – Kunffy Lajos Emlékház, Somogytúr)

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség